Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-15 / 188. szám, péntek
A martosi Nagyszínpadon csütörtök este a felvidéki rockzene legsikeresebb képviselője, a Rómeó Vérzik adott bombasztikus koncertet. Előtte a zenekar frontemberét, Kovács Koppányi kérdeztük. Hogy vagytok 19 éves pályafutással a hátatok mögött? Köszönjük, nagyon jól. Az utolsó lemezünk négy hónap alatt aranylemez lett, a Harmónia gálán két díjat kaptunk, és ami a legfontosabb, a közönség szeretete töretlen. Hogy érzitek magatokat a Martfeszten? Örülünk, hogy végre itt lehetünk. Kiváló a hangulat, és nagyon jó, hogy nem csak magyarországi sztárokat hívtak meg a szervezők. Milyen terveitek vannak a jövőre vonatkozóan? Sok meglepetéssel készülünk a húszéves évfordulónkra . Többek között lesz somorjai és budapesti jubileumi koncert, és megszervezzük a 10. Rómeó Vérzik-tábort is. Marika Caramel: Ugyanaz az ember maradtam» A 2004-es Megasztár győztesét, Molnár Ferenc Caramelt még a koncert előtt sikerült kifaggatnunk. Éppen hangpróbát tartott, de kedvesen fogadott, és készségesen válaszolt minden kérdésünkre. Mi volt a legnagyobb változás az életedben a Megasztár után? Minden megváltozott körülöttem, de ugyanaz az ember maradtam. A legfontosabb, hogy a zenélés lett a munkám. Mit hallottál eddig a Martfesztröl? Igazából nem sokat. Annyit tudok, hogy még elég friss a kezdeményezés, de nagyon tetszik, hogy a koncertek mellett a hagyományőrző csoportok bemutathatják tudásukat. Mik a terveid a közeljövőben? Készülőben van egy lemez, számtalan koncert és ami a legjobb, hogy hamarosan apuka leszek! Matyi és András Tavaly is itt voltatok, milyen képet őriztek a Martfesztről, és mit vártok most? A tavalyi remek buli volt, idén is hasonlóra számítunk, hiszen a fesztivál szemlátomást sokat fejlődött, és bulizni vágyókból sincs hiány. Vannak-e komolyabb terveitek ezzel a formációval, vagy ez számotokra is „csupán” örömzene? Emmer Petivel komolyabb szándék nélkül vágtunk bele a „kocsmai zenélésbe”, így hasonló repertoárral különböző felállásban is tudunk játszani. Ahogy tavaly, a ma esti fellépésre is Kovács László dobos kísért el bennünket. A közönség szeretete élteti ezt a formációt, buli közben egyéni lelkiállapotunk mellett, elsősorban az ő reakcióik alapján alakítjuk a dalok sorrendjét. Egy 3-4 órás buli esetében ez nem is történhet másképp. A tavalyi fogadtatásból kiindulva a ma este is reggel ér véget. Rajtunk nem múlik, amíg az utolsó Martlakó bírja, mi játszunk. Attila Korunk egyik aranyos fiúja A Színpad-udvar pénteki első vendége Steinmetz Ádám olimpiai bajnok, magyar vízilabdázó volt, aki saját magáról és a sportág kulisszáiról beszélt a hallgatóságnak. Elárulta, hogy csapatválasztását befolyásolja, hogy éppen ki szeretné szerződtetni, és hogy az a csapat milyen eredményeket tudott eddig felmutatni. Beszéde további részében elmondta, hogy a magyar vízilabda-válogatott mindig is eredményes volt. Ez köszönhető annak is, hogy az 1900-as évek elején még nem voltak fedett uszodák. A magyar vízilabdázók évente akár hat hónapot is tudtak edzeni, a finnek például csak kettőt. A sportág jelenlegi problémája pedig inverze a múltbelinek. Most vannak edzési lehetőségek, de a sportág kezdi kinőni a jelenlegi uszodalétszámot, ami köszönhető annak is, hogy a közelmúltban elért sikerek bevonzották a fiatalokat a vizbe. Ádám beszélt gyermekkoráról is, elmesélte, milyen volt a bátyjával egy csapatban, valamint ellene is játszani, ezen kívül pedig, hogy az apja sikerei révén nagyobb gondoskodást kapott az edzőktől, amit a nála idősebbek nem tudtak elviselni. Arra kérdésre, hogy ilyen időigényes sport mellett, mint a vízilabda, hogy volt ideje jogi diplomát szerezni, válasza egyszerű volt: „Mindenkinek arra van ideje, amire szeretné!” Imi Martoson járt a tíz éve várt Argó 2 rendező-producere, Árpa Attila, továbbá a film két szereplője, a Psychót alakító Bicskey Lukács, és a Tyson szerepét játszó Kiss József. Az igencsak kötetlen beszélgetés nyomokban idézte a film szókimondó hangnemét is, a művelődési házat megtöltő közönséget azonban ez cseppet sem zavarta - ahogy a sűrű nevetések és tapsok jelezték. Levetítették a film egy kimondottan erre az alkalomra készített előzetesét és a werkfilmjét, és műhelytitkok is napvilágra kerültek az Argó 2-ből, amelyet október 23-án mutatnak be a mozikban. Laci 25 éves múlt, amikor útra kelt, 29, amikor hazatért. MéderÁron földkerülő vitorlázó élménybeszámolóját teltház fogadta a Körkép.sk sátrában. A „hajó“ szó a legtöbb nyelvben nőnemű. Egy hajót sosem szabad átnevezni, mert balszerencsét hoz. Egy igazi kapitány szinte összenő a hajójával, élő személyként tekint rá. Sőt, az ókor óta a hajókra festenek szemet is, ezzel is hangsúlyozva, hogy nem egy eszköz, hanem bajtárs, akivel közösen kell megküzdeni viharral és szélcsenddel egyaránt. Többek között ezekről a babonákról is mesélt Áron, aki a több mint hároméves útjáról rengeteg képpel tért haza. Alkalmunk volt megcsodálni a varázslatos tájakat, szigeteket, a Panama- és Szuezi-csatornákat, de a mindannapi életet is egy hajón. A Carina vitorlás Föld körüli útja annak bizonyítéka, hogy a „kicsik” is útra kelhetnek. Méder Áron azóta is szeli a habokat, ha nem a Balatonon vitorlázik, akkor az Atlanti óceánt szeli át, vagy épp az Adriai-tengeren kapitánykodik. Dia