Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-07 / 181. szám, csütörtök
EGY HÁZTARTÁSBAN AZ IDŐS EMBERREL Hosyan kerüljük el az epegörcsöt? www.ujszo.com ■ www.vasarnap.com ujszo@ujszo.com ■ vasarnap@vasarnap.com A megelőzés szabályai • minimumra kell csökkenteni az állati eredetű zsírok fogyasztását, • tilos a forró, bő zsírban készült ételek fogyasztása, • a már használt zsiradék újrafelhasználása nem ajánlatos, • a pirítással készült rántás szintén nem ajánlott, • a kis mennyiségű ételek rendszeres fogyasztása javasolt, • nem ajánlott a frissen készült kelt tészták fogyasztása, • ki kell hagyni az étrendből a kolbászt, a füstölt húsokat és sajtokat, valamint a disznósajtot, a tepertőt, a szalonnát. tüneteihez hasonlítanak. Jellemző a jobb bordaív alatti erős görcsös fájdalom, mely a hátba, a jobb vállba is sugározhat, továbbá a hányinger, a hányás, a teltségérzés. A diagnózis felállítása az orvos feladata. Epegörcs esetén görcsoldókat ír fel, erősebb panaszok esetén infúziós oldatban adagolja a görcsoldókat, illetve fájdalomcsillapítókat. Emellett legalább egy napos koplalás, majd zsír- és fűszerszegény diéta javasolt. Akinek epeköve van, annak nagyon fontos a helyes táplálkozás, amivel elkerülhető j • az étrendben nincs helye az alkoholnak, a csokoládénak és a forrázott kávénak sem, • a magas rosttartalmú ételeket is kerülni kell, mert teltségérzetet, puffadást okozhatnak, • a sovány, fehér húsokat párolással készítse, s zöldfűszerekkel ízesítse, • tilos az erős aromájú fűszerek használata, • a sült és a főtt tojás fogyasztása szintén tilos, • a tej és tejtermékek fogyasztása egyéni tolerancia alapján ajánlott; az idős embereknél gyakori a laktózintolerancia, • tilos a majonézes és tejszínes ételek fogyasztása. Jelige: Epekő. „Elmúltam 75 éves, de soha nem volt emésztési zavarom. Nemrég azonban nagy fájdalmaim voltak, a lányom orvoshoz vitt, és epekövet állapítottak meg. Nem is tudok erről a betegségről semmit. Kérem, írjanak róla." az epegörcs. Az epekő képződését a elő. Néhány esetben a heveny rostszegény táplálkozás, a (akut) tünetek a veseköves- túlzott zsírbevitel, valamint séghez, a nyombélfekélyhez, a drasztikus fogyókúrák váltják a hasnyálmirigy-gyulladás- ki. Nőknél gyakrabban fordul hoz és a szívizom-infarktus Dr. Horváth Mária okleveles egészségügyi nővér 2014. augusztus EGÉSZSÉGMAGAZIN HIRDETÉS Az őserdő 1983-ban Dr. Dávid Tamás ortopédus szaktekintély Dél- Amerikában meggyógyított egy csípőficamos indián kisfiút. Nem is sejtette, hogy a gyógyulásért cserébe a fiúcska nagyapjától kapott maroknyi gyógynövény hány ezer súlyos, rákos betegen segít majd. Dávid professzor évtizedeket szentelt annak, hogy a yano- mami indiánok kincséből olyan teakeveréket állítson ösz- sze és szabadalmaztasson, amelyik képes akár az előrehaladott állapotban lévő daganatos betegségek gyógyítására is. Dr. Csóka Tibor Korunk rettegett betegségéről, a rákról és a teáról ezúttal egyik követőjével, Dr. Csóka Tibor klinikai onkológussal, az emberközpontú-holisztikus gyógyítás elkötelezett hívével beszélgettünk. Doktor úr, hogyan alakul ki a rák? Életünk során állandóan mérge- ződünk. Max Gerson, a holisztikus rákterápia atyja szerint külső anyagcserénkből egy év alatt kb. 2-4 kilogramm szilárd szennyeződés a légutakon, 8 kiló a szájon, 4-5 kiló adalékanyag az élelmiszereken keresztüljut be szervezetünkbe, nem is beszélve a több kiló nitrátról, hormonról és antibiotikumról. Az eszkimó nők teje mára olyan mértékben szennyezett a nehézfémek által, hogy ha palackoznák és kiraknák a boltok polcaira, be kellene őket vonni, mert nehézfém-tartalmuk mesz- sze túlhaladja az amerikai normák által megengedett mértéket. Az eszkimó nőknek a nőgyógyászok ezért kimondottan tiltják a szoptatást! A betegségek alapvető oka egyértelműen az elmérgeződés. Ez fokozatos, és ahogy rakódik le a sok méreg, a szenny, egyre mélyebbre kerülnek a szövetekben, a sejtekben, s ennek egyenes következményeként kialakulnak a krónikus szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a csontritkulás, a rosszindulatú daganatok stb. A WHO 2007-es előrejelzése szerint évente 3 százalékkal növekszik a daganatos betegségek száma. 20 év múlva 60 százalékkal lesz több a rákos beteg. Jelenleg 100 elhalálozásból 53-an szív- és érrendszeri betegség, 26-27-en rák és a többiek egyéb betegség miatt veszítik életüket. Húsz év múlva ez az arány a vezető halálokok között minimum kiegyenlítődik. Mi a lényege a biológiai-holisztikus rákkezelésnek és milyen szerepet játszik benne a CoD™ tea? A módszer alapja mindenképpen a méregtelenítés, a salaktalanítás és a savtalanítás. A terápia lényege tehát az immunrendszer helyreállítása, a szabadgyökök és az antioxidánsok közti egyensúly visszaállítása, a daganatos tömeg terjedésének a gátlása, továbbá a mikrobák, paraziták, Candida és egyéb gombatörzsek kiiktatása. Meg kell keresni a lelki okokat is, hiszen az egész embert, nem pedig csak az adott betegséget kezeljük. A biológiai-holisztikus rákkezelés egyik építőköve a CoD™ rendszer. Ez egy protokoll, hiszen nemcsak a CoD™ tea és a Vital Plus fogyasztásáBól áll, hanem teljes életmódváltásból. Más mennyiségű és minőségű folyadékot (frissen préselt zöldség- és gyümölcs levek) viszünk be a szervezetbe, megtoldva többfajta étrend-kiegészítővel, antioxidánssal. S ennek részeként a betegek napi háromszor 2,5 deciliter CoD™ teát, valamint a nyomelem- és ásvá- nyianyag-kiegészítő Vitai Plust fogyasztják. (Egészségmegőrzésként a tea napi egyszeri fogyasztása elegendő.) Miben rejlik a tea gyógyftó ereje? Gyakorlatilag 8 gyógynövénynek a nagyon jól kitalált és alaposan átgondolt arányú keveréke. Három közülük kiemelkedő fontossággal bír - az uncaria törzsbe tartozó két gyógynövény (köztük az egyik a macskakarom) és a la pacho, amelyet talán már többen ismernek. Hozzájuk„csatlakozik" még a nálunk is élő fodormenta, a csalán, a máriatövis, a gyermekláncfű gyökere és az orbáncfű. Ezek a hazai gyógynövények bizonyítottan szintén pozitív hatással bírnak a daganatos betegségben szenvedőkre, hiszen emésztésjavítók, epehajtók, májserkentők. A teát apró nyeletekben, a nyállal alaposan eldolgozva ajánlott fogyasztani. Mivel nem éppen kellemes ízű, némi citrommal és mézzel ízesíthető. Aki a teát issza, lelki- leg-szellemileg is sokkal jobb állapotba kerül, magyarán sokkal jobb lesz a közérzete, a hangulata, növekszik az élni akarása. ORVOSI SZAKTANÁCSADÁS ÉS KONZULTÁCIÓ I. telefon - 0911 571 415 (magyar és szlovák nyelven) * minden csütörtökön: 15.00 -17.00 óráig II. személyes konzultáció (találkozó) szakorvossal * részletesebb tájékoztató telefonon 0917 580 636 - Mgr. Boráros Sylvia CoD™tea, CoD™ kapszula, CoD™Vital - Plus megvásárolható és előrendelhető Dunaszerdahelyen LEM0V0 s.r.o., Ružová 277,929 01 Dunajská Streda Tel./Fax: 031-5506827, Mobil: 0917 580 636 (munkanapokon 8:00 -16:00) e-mail: lemov2®gmail.com www.cod-sk.com A tea hatásait kiegészítő Vital Plus az antioxidánsok közül a zöld tea kivonatát, luteint és ko- enzim Q10-et tartalmaz. Mindemellett vannak benne még ásványok és nyomelemek is. A tea fogyasztása több elismert, nemzetközi hírű intézmény eredményei alapján bizonyítottan 10 ráktípus esetén hatásos, de kiváló eredményeket mutat hepatitis C, fekélyes vastagbélgyulladás és más betegségek esetén is. Az egyik ilyen hatéves megfigyelés során 2000 végstádiumban lévő betegnél azt vizsgálták, hogy milyen hatással volt egészségi állapotukra a tea fogyasztása. Az eredmények magukért beszélnek, hiszen közel 72 százalékuknál volt kimutatható stabilizálódás vagy javulás. Kilenc százalékuknál, azaz 18o%nbernél pedig teljesen eltűnt a betegség. Még egyszer hangsúlyozom, ezek már olyan állapotú betegek voltak mind, akiket menthetetlennek tartottak. MP140031