Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-22 / 167. szám, kedd
12 SZÍNFOLK ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 22. www.ujszo.com A község lakóinak hagyományos öltözete a palóc viseletek nagy csoportjába tartozik, népviseletük egyre inkább kiveszőben van Muzsla Muzsla hagyományos viseletéiről elsőként Mayer István, a község, később Kürt papja tudósított az ezernyolcszáz- hatvanas években. MÉRY AAARG1T Az ő ismertetése és viseletéinek rajza alapján készített Bikessy 96 metszetének egyike éppen a muzslai viselet akkori változatát mutatja be, amelyet Kresz Mária Magyar parasztviselet című munkájában tett közzé. A metszeten látható, hosszú, csaknem földig érő szoknyákra, a sok fehérrel hímzett kötényekre, kendőkre már nem lehetett rátalálni, viszont a piros csizma, amely a képen is jól látható, sokáig része volt a muzslai viseletnek. Ezen a képen láthatjuk a fehér vászonból készült hosszú „bulázó” kendőt is, amely az asszony fejét és állát is takarta. A Mayer István által ismertetett hagyományos öltözetre a faluban a huszadik század második felében már senki sem emlékezett. A Párkány és Esztergom közelében fekvő falu öltözete sok változáson ment keresztül, amikor a hetvenes évek végén térképeztük fel Dél-Szlovákia hagyományos viseletéit. Akkor már csak a most leírt változatokat lehetett rögzíteni. Muzsla község lakóinak hagyományos öltözete a palóc viseletek nagy csoportjába tartozik. Népviseletük egyre inkább kiveszőben van, már a huszadik század végén is csak a ládák mélyén őriztek néhány régi ruhadarabot. A tizenkilencedik század végén s a huszadik század elején a nők „vállas péntőt” és vászonfélinget (blúzt) hordtak. A vászonból készült péntőt „mesterkéléssel” kötötték össze, derékban tíz centiméter szélesen ráncolták, a vállukra díszként házilag készült madzagkorcok kerültek. A vászonfélinget és péntőt alsóruhaként viselték, de nyáron köténnyel kiegészítve a ház körül és a határban munkaruhaként is szolgált. A félinget és péntőt a huszadik század húszas éveiben a hosszú vászoning váltotta fel, ez a második világháború után ment ki a divatból. Nyáron erre mindig fehér hímzett pruszlikot öltöttek fel, de a hétköznapit nem hímezték. Jobb alkalmakkor, faluba, vásárba menet erre került a színes kartonból varrott, derékig érő, szabadon lebegő ,jobbka”. Télen, hideg időben az ing, illetve a pruszlik fölé plüsből, kangárból készült, bélelt, testhez szabott „macajt” öltöttek magukra. A macajt a hasonló szabású blúz váltotta fel, amelyhez másod, hosszú, bokáig érő nagy ráncokba szedett szoknyát viseltek. A szoknya fokozatosan rövidült, majd a két világháború között a rögzített, rakott szoknya jött divatba. A lerakott nagy hólokat vasalóval rögzítették. A második világháború után a szoknya egyre rövidebb lett, és a nagy hólohagyományos viselete Bikessy metszete a muzslai viseletről az 186o-as évekből Muzsla hagyományos viselete a huszadik század hetvenes éveiben. Ünnepi, félünnepi és munkaruhát láthatunk a felvételen. Az ünnepibe öltözött asszony fején a hátrakötő kendő fölött van az ünnepeken viselt selyemkendő. A fiatal menyecske vasárnap délutánonként viselt öltözetben, a virágos „jobbkát" is félünnepeken viselték. Mindhármuk feje kasmír hátrakötő kendővel van bekötve a legújabb kendőkötés, az iín. „félkötés"szerint. (A szerző felvételei) „tupétba” fésülték a hajukat. A fül fölött egy nagy hullámot fésültek, majd a kendőt a homlokra szorították, úgy kötötték hátra. Később a hajukat simán hátrafésülték és a kendőt „félkötéssel” erősítették meg. (A félkötés annyit jelent, hogy a kendőt egészen a fejtetőre tették, majd hátul megkötötték.) Ez a fejkötési mód napjainkig megmaradt. Régen a legkedveltebb hátrakötő kendőjük a „pirosbécsi” volt, később színes kasmírkendő, hétköznapokon pedig kartonkendővel kötötték hátra a fejüket. A hátrakötő kendőre ünnepeken virágos selyemkendőt is kötöttek. Ezekből műiden asszonynak több is volt, és az ünnep jelentősége, illetve nagysága szerint váltották. Kezükből ünnepeken sohasem hiányozhatott a kivarrott zsebkendő. Lábukon színes harisnyát viseltek, télen csizmával, nyáron magas szárú gombos cipővel. Ezt a lány a vőlegényétől kapta nászajándékba. A férfiak a századforduló idején „borjúszájú” vászoninget és rojtos vászongatyát viseltek. Ez a fajta ing gallér nélkül készült teljesen egyszerű szabással, csupán a vászonszéleket varrták egybe, s az ujja bő volt. Amikor az állatokat etették, az ujjára varrott madzaggal a nyakba akasztották. A gatya két szél vászonból készült, az alját „mesterkézés” és rojtozás díszítette. A borjúszájú inget később a „gátgombos”, galléros ing váltotta fel, ennek az ujja később gyolcsból készült. A fekete zsinóros posztónadrág a két világháború között jött divatba, de csupán ünnepeken viselték. Hétköznapra még sokáig megmaradt a vászongatya. Ünnepeken ugyancsak fekete posztóból készült „mándlit” (kabátot) viseltek. Lábukra csizmát húztak, s télen kapcába csavarták a lábukat. Fejükön télen-nyáron kalapot viseltek. A gyerekek - fiúk, lányok egyaránt - kilenc-tíz éves korukig posztó, leggyakrabban piros posztó „ubonyban” jártak. Az ubony a mell részen vastagon alá volt bélelve. Fejükre „tászlis” . (fodros, csipkés) fékető került. Télen erre még „melegfiketőt” vagy „süsüt” is tettek. Muzsla hagyományos öltözetével sok hasonlóságot mutat a szomszédos Libád és Nána régi parasztviselete is, amely hasonlóképpen, mint a muzslai, nagyon sok változáson ment keresztül, amikor a közeli Párkány hatására teljesen elpolgárosodott. Nána: több generáció hagyományos öltözete a huszadik század ötvenes éveiből kát az apró lerakás váltotta fel. A szoknyához tartozó kötény is sokat változott az évek alatt. Míg Mayer István fehér hímzett kötényben ábrázolta a lányt és az asszonyokat, gyűjtésünk idején erre már senki sem emlékezett. A két világháború között a kötény szélesebb volt, csípőtől csípőig ért, a végét legömbölyítették, körül fodrot, csipkét varrtak rá. Fiatalok a világos, fehér vagy világoskék kötényeket viselték, ezt néha ki is hímezték, az időseké csaknem mindig fekete liszter, szövet vagy selyem lehetett. A tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején nagyünnepi alkalmakkor apró ráncokba lerakott kasmírszoknyák is viseltek. Ebben az időben az ünnepi viselethez négyujjnyi széles ezüstlánc is tartozott. A nők haj- és fejviselete nagyon fontos meghatározó volt. A lányok mindig hajadonfőtt jártak. Az első világháborúig hatos fonatba fonták, és hátul kontyba tűzték. Később már csak simán hátrafésülték, elöl sütővassal „kisütötték”, hátul egy ágba fonták és fehér vagy színes szalagot kötöttek bele. A menyecskék hajviselete szintén változott. Régebben K KRtnijn'^H Szerkeszti: Grendel Ágota. Levélrím: Színfolk, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 _______JiUi'lailJBi _____________________________________________________Telefon: 02/59 233 442, e-mall: agota.grendel@ujszo.com__________
