Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-26 / 146. szám, csütörtök

2014. június 26., csütörtök, 7. évfolyam, 25. szám Rózsaszín lesz a világ legmagasabb felhőkarcolója A világ legmagasabb felhőkarcolójának építését tervezik a közép-kínai Vuhan városában - az egy kilométer magas épület többek közt lég- és víztisztítóként is funkcionál majd. A pontosan egy kilométeresre tervezett Feng nevet kapó torony mellett egy kisebb, Huang nevű tornyot is felhúznak, az együttes neve, a Fenghuang magyarul Főnixmadarat jelent. Fel­épülte után a Feng lesz Kína és a világ legmagasabb épülete, túlszár­nyalva a jelenlegi aranyérmes Burzs Kalifa (Burj Khalifa) 830 méterét és a 632 méterrel jelenleg második, kínai Sanghaj Tornyot is. A brit Chetwoods tervezőiroda ál­tal megálmodott épületek a tervek szerint rózsaszín színben pompáz­nak majd, s egészen futurisztikusan hatnak a szürkeségéről híres Vuhan városában. A Főnixmadár Hopej tartomány fővárosának szimbólu­mává kíván válni. A tornyok egy hét hektár nagyságú tavi szigetre épülnének, s a tó vizét egy, a maga­sabb toronyba beépített rendszeren át folyamatosan tisztítanák. A Főnixmadár emellett a környező levegőt is szűrné egy speciális tech­nológia felhasználásával, melynek gyakorlati haszna is lehet az ország egyik legrosszabb szennyezettségi indexét felmutató Vuhanban. A komplexum emellett az ener­giatakarékos „zöldtornyok” sorát bővítené, saját energiaellátását nap- és szélenergiából biztosítaná. A Főnixmadár építési tervei a vuhani hatóságok jóváhagyásá­ra várnak, elfogadása esetén az legkorábban 2018-ra épülhet fel. Vuhan már korábban is rekordok döntésére készült: jelenleg is építés alatt áll a 125 emeletes, 636 méter magas Wuhan Greenland Center, mely 2017-re készülhet el. (MTI) Íme a világ 20 legjobb légitársasága Kedves és profi utaskísérők, kényelem, tisztaság és szuper fedélzeti szórakoztatórendszer a repülőkön. A repülőjegyárak emel­kednek, a színvonal pedig több légitársa­ság esetében is csök­ken, ami megkeserít­heti az utazást. Szerencsére azonban néhány légitársaság még mindig hozza a megszokott minőséget, vagy adott esetben emeli is azt. Éppen ezért idén is elkészült a lista a világ 20 legjobb légitársa­ságáról - az értékelés során a re­pülési élményt és a pontosságot vették figyelembe, és maximum 100 pontot lehetett elérni. Singapore Airlines Repülési élmény: 90, • pontosság: 83. Ez a második év, hogy a Singapore Airlines a lista élére kerül. És ez Jf Az értékelés során a repülési élményt és a pontosságot vették figyelembe, max. 100 pontot lehetett elérni. nem meglepő, hiszen a legtöbb pontszámot kapta tisztaságára, fedélzeti szórakoztatórendszerére és a kiszolgálás hatékonyságára. Kiemelkedő szolgáltatásai széles körben ismertté tették, a ma­gasan képzett utaskísérők pedig biztosítják a kellemes repülést. Mindenkinek saját képernyő jár számtalan szórakoztató lehető­séggel, felszállás előtt pedig meleg vizes törülközőket osztanak az utasoknak. 2 All Nippon Airways (ANA) • Repülési élmény: 85, pontosság: 83. Az All Nippon Airways Japán legnagyobb nem­zetközi légitársasága, és ők ren­delkeznek a világ legtöbb Boeing 787 Dreamlinerével. Az ANA közel maximális pontszámot ka­pott a tisztaságára, a kiszolgálásra és a biztonságra, ráadásul kon­nektor és USB csatlakozó még a turistaosztályon is van. 3 Qatar Airways Repülési élmény: 90, • pontosság: 71. A har­madik helyezett Qatar Airways a kényelmes ülésekkel és a fedélze­ti szórakoztatórendszerével érte el az előkelő helyezést. A turis­taosztályon utazók például csat­lakoztathatják okostelefonjukat vagy táblagépüket a monitorok­hoz. A légitársaság 125 célállo­másra repül világszerte, és tovább bővíti hálózatát. További sorrend: 4. Asiana Airlines; 5. Malaysia Airlines; 6. Emirates; 7. Korean Air; 8. Lufthansa; 9. Oman Air; 10. Thai Airways; 11. South African Airlines; 12. Air Astana; 15. Etihad; 15. Turkish Airli­nes; 15. Garuda Indonesia; 16. Cathay Pacific; 17. Japaij Air­lines; 18. Virgin Australia; 19. Swiss International Air Lines; 20. Austrian Airlines. (Turizmusonline) Párizsba, párizsi átszállással repül? Vigyázzon! K omoly fennaka­dásokat okozhat Franciaország légi közlekedésében a légi irányítók kedden kezdődött és vasárnapig tartó munkabeszüntetése. A légitársaságok arra figyelmez­tetik oda repülő utasaikat, hogy készüljenek fel késésekre és járattörlésekre. Az Air France honlapján arról tájékoztat, hogy a hosszú távú járatokat igyekeznek rendben elindítani, a rövid és középtávon repülő gépek indulása azonban bizonytalan a sztrájk miatt. Azt tanácsolják, hogy mindenki ellenőrizze a foglalási rendszerben meglévő személyes elérhetőségét, hogy megfelelő tájékoztatást kapjon a változásokról. A légitársaság ezen felül felajánlja, hogy aki teheti, ingyen foglalja át a jegyét június 30. és július 9. közé az Air France online foglalási rend­szerében, valamint egy egy évig felhasználható utazási utalványt is felajánl azoknak, akik július 9-e utánra halasztják útjukat. A Travel Mole beszámolója szerint az Easyjet arra számít, hogy június 24 és 30. között a Franciaországba induló és onnan érkező járatok felét is törölhetik. Arra is figyelmeztet azonban, hogy az általa na­ponta üzemeltetett járatok 70 százaléka Franciaország fölött halad el, így a sztrájk ezeket is érintheti. (MTI) V A légitársaságok arra figyelmeztetik oda re­pülő utasaikat, hogy készüljenek fel késésekre és járattörlésekre.

Next

/
Thumbnails
Contents