Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-26 / 146. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 26. Vélemény és háttér 7 A kormányprogramban egy büdös szó sincs a sorkatonai szolgálatról Merre meneteljenek? Úgymond személyes vé­leménye miatt kényszerült kínos magyarázkodásra Martin Glváč. A védelmi miniszter a parlament vé­delmi bizottságának múlt heti ülésén azt mondta, ő maga a kötelező sorkato­nai szolgálat támogatója. KOCUR LÁSZLÓ Valószínű, ha nem az ubor­kaszezon felé menetelnénk, nagyobb felhördülést váltott volna ki a védelmi tárca vezető­jének nyilatkozata, de így is ta­lálgatásokra adott okot. A történetnek talán a kom­munikációs síkja az egyszerűbb. A közszereplőknek, különösen az állami csúcsvezetés tagjainak óvatosan kell véleményt nyilvá­nítaniuk, ugyanis ők általában funkciójukkal azonosíttatnak. Ha egy oktatási miniszter kifejti, hogy ő magánemberként a nád­pálca bevezetésének feltétlen híve; vagy egy egészségügyi mi­niszter elmondja, magánem­berként abortuszpárti-e, vagy éppen -ellenes, annak fontos társadalmi üzenete lehet. Ha ugyanis a kormányprogramban nem az áll, amit a tárcavezető magánvéleményként elmon­dott, azt könnyen kognitív disszonanciaként értelmezhet­jük, és feltehetjük a kérdést, mi­értvállal akkor szerepet ebben a kabinetben, ha az meggyőződé­sével ellentétesen cselekszik. A jelen esetben: a kormányprog­ramban égy büdös szó nincs a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításáról. Akkor tán’ nem is pénzhiány miatt akadoz­nak a hadsereg modernizáció­jának lépései, hanem mert egy olyan miniszter szabotálja azo­kat, akinek szíve ennek ellenke­zőjéért dobog... így a sajtóosztály részéről annak közlése, hogy a miniszter csak a magánvéleményét mond­ta el, inkább tekinthető amatőr, mint professzionális megnyil­vánulásnak. A védelmi minisztériu­mot a titkosítási előírá­soknak köszönhetően a kormányzat egyszerűen kifizetőhelynek tekinti. A másik vetület ennél sokkal bonyolultabb, rendszerszintű: a fegyveres erők a rendszervál­tás óta nem találják helyüket a társadalomban, a kormányzat pedig ezt a minisztériumot a rá vonatkozó, eltérő titkosítási előírások miatt leginkább nettó kifizetőhelynek tekinti, és nem segíti, hogy eredeti funkciójá­hoz visszataláljon. Jól mutatja ezt az is, hogy a minisztérium két éve lebegteti az önkéntes katonai szolgálat bevezetésé­nek lehetőségét, ám ez idő alatt egyetlen konkrétumot sem hallhattunk róla, a kérdéses kompetenciájú miniszter leg­feljebb arról beszélt, hogy mi lehetne, ez pedig édeskevés. Robert Fico ezúttal gyorsan leoltotta a bakizó minisztert. Roma locuta, causa finita. Ám ami ezen túlmutatva a hadse­reget illeti, azzal kapcsolatban felesleges bárminő jobbító szándékú bírálat megfogalma­zása, ugyanis e hazában ember nincs, aki meghallgatná azt, a megvalósításról pedig már ne is beszéljünk. (Cartoonizer ISMERIK A TELEFONSZÁMOM. HÍVJANAK FEL, HA TUDNAK VALAMI KORRUPCIÓS LEHETŐSÉGET. KOMMENTAR Cirkusz élő adásban MÓZES SZABOLCS Vádaskodás, rágalmazás, hazugságvizsgálat, hazugságvizsgálat élő adásban - kaphat többet az egyszerű választó? Igor Matovič és Radoslav Procházka viszi a show-t. Hogy meddig lesz ez jó a Sieť vezetőjének? A napokban újabb fordulatokat vett a Mato- vic-Procházka-ügy. Mit ügy? Szappanopera. Egyet, majd még egyet. Procházka hazugságvizsgálatra megy, élő adásban - „visszaszámlálás, dobpergés, zenei alá­festés”, ahogy ő fogalmazott -, Matovič pedig beismerte, hogy hazudott: merthogy állítólag mégis van bizonyítéka Procházkával szemben. Egy hangfelvétel, „igen, itt, a lapto­pomban”, mutogatta az újságíróknak, csak lejátszani felej­tette el. Dramaturgiai szempontból mesteri húzás: van is, meg nincs is. Ha tényleg van bizonyítéka, akkor még egy bőrt le lehet húzni a sztoriról. Sőt, le lehet engedni a beszélgetés első 5 percét, majd a kulcsmomentumot egy későbbi sajtótá­jékoztatón. Vagy egy tévés esztrádműsorban, lehetőleg élő adásban (tudják: visszaszámlálás, dobpergés, zenei aláfes­tés) . Ha meg nincs bizonyíték, az se baj: blöffnek elmegy. Annyi nagyotmondás elhangzott már a politikusoktól itt az elmúlt húszegynéhány évben, hogy a nép fél év múlva már nem is fog emlékezni arra, mit is állított Matovič. Az Egyszerű Emberek főnöke ezt csinálja, amióta belépett a politikába. Tudja, hogy másra nem képes, 6-10 százaléknyi választónak pedig ez is elég. Bombasztikus bejelentések, fe- nékriszálás, duma a csúnya, „hagyományos” politikusok el­leni ádáz harcról. Közben pedig elvész a lényeg: hogy ennek a nagyszombati fickónak semmiféle ágendája, programja nincs. Megélhetési politikus, par excellence. (Tegyük hozzá gyorsan: ezzel távolról sincs egyedül, de ő legalább szóra­koztató a maga módján...) De hogy miért próbál Procházka Matovič pályáján játszani, az már érthetetlenebb a fenti kórrajznál. Ä volt államfőjelölt nagy víziókkal érkezett, a Dzurinda-féle SDKÚ örökébe lépni akaró jobboldali gyűjtőpártot gründolt, majd belelépett a posványba. Két lábbal, hamarosan pedig hempereghet is benne egyet. Bemegy valamelyik kertévé hupikék műsorába, hogy élő adásban „vizsgáltassa” meg magát. Ez kell a jobb jobboldalért fohászkodó választóknak? Mikor veszi észre Procházka, hogy egy miniszterelnöki álmokat dédelgető po­litikus, aki államférfivé kívánna válni - bulvárközélet ide, ol­csón megszerezhető politikai pontok oda -, nem tehet ilyet? Ám még mielőtt belehuppanna a bőrfotelbe, hogy gépekre kapcsolva „igazat mondjon”, belebegtet egy könyvvizsgála­tot választási kampányának költségeiről. Amelyben állítólag fehéren feketén le van írva: az összes törvényt betartották, tiszta az ügy, mint a patyolat. Csak elfelejti a vizsgálatot megmutatni. Akárcsak Matovič egy nappal később a hang- felvételt. Procházka szerint az együgyű emberek vezetője a Smerrel koordináltan cselekszik, a kormánypárt érdeke, hogy meg­gyengítse az ő hálózatát. Az „amerikai cirkuszt” látva jogos a kérdés: nem lehet, hogy ők ketten, Matovič és Procházka ko­ordinálják lépéseiket ez ügyben? Bár Donald Tusk kormányának nagyon is kapóra jönne az orosz titkosszolgálati szál az ügyben, ezúttal nem logikus, hogy Putyin áll a háttérben Lehallgatási ügy: kik készíthették a titkos lengyel hangfelvételeket? MTl-HÁTTÉR A lengyel belbiztonsági ügy­nökség (ABW) és az állam- ügyészség több szálon is nyo­moz annak felderítésére, hogy kik szervezhették meg vezető lengyel politikusok és üzletem­berek magánbeszélgetéseinek lehallgatását. Az egyik szál a ke­let-európai titkosszolgálatok részvétele az ügyben - adta hírül aTVN24 lengyei hírtelevízió. A konkurencia A közvéleményt élénken fog­lalkoztató ügyben a keleti nyom mellett vizsgálják azokat a hipo­téziseket, amelyek három varsói elit étterem munkatársainak együttműködésére vonatkoz­nak. Ezekben az éttermekben történhettek a lehallgatások. Feltételezések szerint főleg üz­letemberek beszélgetéseit rög­zíthették, s a felvételeket elad­ták a konkurens cégeknek. Egy másik hipotézis szerint a lehallgatásokat olyan üzletem­berek rendelhették meg, akik­nek nem tetszik a kormány poli­tikája. További feltételezés, hogy az ügyben szerepük lehet lengyel belbiztonsági szolgála­tok elbocsátott munkatársainak és olyan politikusoknak, akik szeretnék megbuktatni Donald Tusk kormányát. Az oroszok A kelet-európai, főleg orosz titkosszolgálatok esetleges sze­repéről szólva Leszek Miller, az ellenzéki Baloldali Demokrati­kus Szövetség vezetője arra hív­ta fel a figyelmet, hogy ez a hipo­tézis jól jöhet az ABW-nek és a kormánynak egyaránt. A belbiz­tonság kibújhat a felelősség alól, hogy miért nem képes kideríteni az ügyet, a kormány pedig azt mondhatja, hogy kívülről pró­bálják megbuktatni, amiért az EU-ban a Moszkvával szembeni kemény fellépést szorgalmazza az energiatárgyalásokon és az ukrán válságban. Ennek ellentmond az a logi­kus következtetés, hogy ugyan miért állna érdekében Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Tusk kormányát megbuktatva a sok­kal élesebben oroszellenes Ja- roslaw Kaczynskit hatalomra juttatni? Jelenleg ugyanis Ka- czynski pártja a legnépszerűbb, így vélhetően megnyerné az elő­rehozottválasztásokat. A kirúgott titkos ügynökök Egy másik, Varsóban terjedő verzió szerint a lehallgatás a 2005-2007 között regnáló Ka- czynski-kormány idején felosz­latott katonai titkosszolgálat (WSI) egykori munkatársainak bosszúja, amiért a Tusk-kor- mány ígéretét megszegve nem állított fel vizsgálóbizottságot a WSI megszüntetése ügyében. A hírtévé újságírói megálla­pították, hogy az egyik varsói étterem, a Sowa&Barátai igaz­gatója, Lukasz N. rögzíthette Bartlomiej Sienkiewicz belügy­miniszter és Marek Belka jegy­bankelnök beszélgetését, ame­lyet elsőként közölt a Wprost hetilap a lehallgatások közül. Lukasz N. ellen azóta a lengyel hatóságok kétrendbeli vádat is emeltek, majd óvadék ellené­ben szabadon- engedték. Ő azonban a hírtelevízió szerint csak a lehallgatásokat szervez­te, az anyagot valaki más jut­tatta el a Wprosthoz. A lap tu­lajdonosa szerint egy üzletem­ber, kilétét eddig nem hozták nyilvánosságra. A TVN24 szerint Lukasz N. egy minidiktafont használt a le­hallgatásra, míg a Gazeta Wy- borcza című lap úgy tudja, hogy „poloskát” tettek abba a hívóké­szülékbe, amellyel a VlP-terem- ben ülő jeles vendégek a pincé­reket szólították. Bár ezt a ter­met a kormányőrség a találko­zók előtt átkutatja, van lehető­ség arra, hogy egy miniatűr fel­vevőkészüléket becsempéssze­nek oda az átvizsgálás után. És megint az oroszok Az oknyomozó újságírók el­jutottak az ukrán Andrij Per- szonához, aki a Kononenko nevet is használja, valamint Szergej Pieleszko egykori af­ganisztáni szovjet veteránhoz. Perszona korábban Pieleszkó- nak, ő pedig Szemjon Mogilje- vicsnek dolgozott. Mogiljevics, aki évekig Magyarországon is élt magyar feleségével, és ma­gyar állampolgárságot is szer­zett, többek között fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel, nukleáris anyagok forgalmazá­sával, prostitúcióval, pénzmo­sással és védelmi zsarolással is foglalkozott. Kapcsolatban állt az oroszországi Szolncevo- bűnszövetkezettel, és érdekelt­sége volt az orosz földgáz érté­kesítésével foglalkozó Rosz- UkrEnergo cégben is. Mogilje- vicset az amerikai FBI is köröz­tette pénzmosás miatt. A TVN24 szerint a RoszUkr- Energo cégben a volt szovjet titkosszolgálat, a KGB egykori munkatársai is ott ülnek. Egy nevének elhallgatását kérő forrás azt mondta a lengyel hírtelevíziónak, magától érte­tődő, hogy Oroszországban az energiaágazatban semmi sem történhet a titkosszolgálatok részvétele nélkül.

Next

/
Thumbnails
Contents