Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-26 / 146. szám, csütörtök
8 Hasznos tanács A NYÁRI TÁBOROK TÍPUSAI Hagyományos táborok ♦ lehetnek magántáborok, de szervezhetik különféle ügynökségek, iskolák, civil szervezetek, szabadidőközpontok, utazási irodák is ♦ a legtöbb tábor vegyes, azaz fiúk és lányok egyaránt részt vehetnek, de szervezhetnek tábort külön a lányoknak vagy a fiúknak ♦ a hagyományos táborokban általában évről évre ugyanazok szervezik, és a gyerekek is általában szívesen visszatérnek. Speciális táborok ♦ valamilyen konkrét területre, tevékenységre specializálódnak, ez lehet gimnasztika, tánc, lovaglás, különböző sportok, úszás, képzőművészet, agyagozás, állatok gondozása, nyelvtanulás, sakkstb. ♦ a programot úgy állítják össze, hogy a gyermekek tökéletesítsék tudásukat, készségüket az adott területen ♦ a hagyományos táborok filozófiájából indulnak ki, vagyis a napirend részét képezik a hagyományos tábori tevékenységek is ♦ az adott területen képzett személyzetre, pedagógusokra van szükség. Cserkésztáborok ♦ hagyományos cserkészfilozófiára épülő táborok, egyes táborok végig a szabadban zajlanak, a gyerekek sátorban laknak, a tábor felszereltsége egyszerű ♦ a fő tevékenységek közé tartozik a kézműves-tevékenység, szabadtéri főzés, vízparti foglalkozások. Táborok a hátrányos helyzetűek számára ♦ a cél egy kis színt vinni a rossz szociális körülmények között élő családokból származó gyermekek életébe ♦ alapítványok, civil szervezetek szervezik ♦ hasonló tevékenységeket és programot kínálnak, mint a hagyományos táborok. Táborok fogyatékkal élők számára ♦ egészségkárosodott, va- lamüyen testi-lelki fogyatékkal élő gyermekek felnőtt kísérővel is részt vehetnek ♦ szervezhetnek általános tábort, vagy specializálódhatnak csak egy konkrét funkciózavarra ♦ kizárólag szakképzett személyzetet alkalmazhatnak, a csoportvezetők a legalapvetőbb dolgokban - öltözködésben, mosakodásban, étkezésben stb. - is segédkezhetnek. Speciális problémával foglalkozó táborok ♦ valamüyen egészségügyi problémával - lelki zavarokkal, tanulási nehézségekkel, túlsúllyal, cukorbajjal stb. - küszködő gyerekek és felnőttek számára szervezik ♦ hagyományos tábori tevékenységet kínálnak, ám a programot az adott csoport szükségleteihez igazítják ♦ egyesek egész napos egészségügyi ellátást igényelhetnek, nekik egészség- ügyi nővér asszisztálhat, ezért az ilyen táborokban csak szakképzett személyzet lehet. Vallási táborok ♦ egy bizonyos valláshoz tartozó gyermekek számára szervezik ♦ a program a hagyományos táborokéhoz hasonló, illetve azt vallásos értékekkel gazdagítják ♦ folyhat hitoktatás is. Napközis táborok ♦ a gyerekek csak napközben tartózkodnak ott, általában egyhetesek ♦ a résztvevők reggel érkeznek, és a nap során sokféle foglalkozáson vesznek részt, a nap végén pedig hazatérnek családjaikhoz ♦ a program megegyezhet a hagyományos táborokéval, de lehetnek speciális napközis táborok is, amikor valamilyen konkrét tevékenységre - úszásra, táncra, képzőművészetre, sportokra, állatokra, színjátszásra, zenére, irodalomra, sakkra, csülagá- szatra stb. - összpontosítanak. Családi táborok ♦ az ilyen táborokban az egész család számára kínálnak érdekes foglalkozásokat, a gyerekfelügyelők sokszor a gyerekeket és a felnőtteket egyszerre tanítják valamilyen érdekes tevékenységre ♦ a program hasonlíthat a hagyományos táborokéhoz, de lehetnek speciális - például erdei túrákra, úszásra, lovaglásra stb. - specializálódó táborok is ♦ a személyzet a családoktól elkülönítve van elszállásolva, az étkezések során az egész család együtt van. ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 26. www.ujszo.com Lovastáborokból is jó a kínálat (Pavol Funtál és Ján Kroslák illusztrációs felvételei) A táboroztatást a pszichológusok is ajánlják, mert így a kicsik önállóbbá válnak A nyár a gyerektáborok ideje Pár nap múlva kezdődik a nyári szünet, ami a szülők számára nem feltétlenül játék és szórakozás, hiszen nekik a munka mellett gondoskodni kell a gyermekek felügyeletéről. Ki és mikor tud vigyázni rájuk? Pszichológusok szerint a nyári tábor jó megoldás lehet. Összeállításunkban a gyerektáborokkal foglalkozunk. B. SZENTGÁL1 ANIKÓ A családok hogyan vészeljenek át két hónapot iskola nélkül? Vajon már egyedül lehet hagyni a gyermeket? Tud magára vigyázni napközben? Ha nem, akkor kinek a felügyeletére bízzuk? A szülők hogyan osszák be a szabadságukat? Mennyire mozgósíthatók a nagyszülők és más családtagok, rokonok? A gyerekek számára a vakáció egyáltalán nem jelent problémát, ellenkezőleg: kapásból elhalmoznak rengeteg ötlettel, a szülők pedig törhetik a fejüket, hogyan szervezzék meg csemetéik felügyeletét úgy, hogy mindenki a lehető legnagyobb mértékben elégedett legyen. Egyszerű megoldásnak tűnik egy-két táborba befizetni a gyereket, ezt a pszichológusok is csak ajánlani tudják, mert így a kicsik önállóbbá válnak, megtanulnak különféle helyzeteket kezelni a szüleik nélkül, új barátságok alakulhatnak, maradandó élményeket szerezhetnek. Kezdjük napközis táborral Felmerül azonban a kérdés: vajon mikortól érett rá egy gyermek, hogy egy hetet távol töltsön az otthonától? Hány éves korban lehet már elküldeni „ottalvós”, bentlakásos nyári táborba? Honnan tudja egy szülő, hogy az ő gyermekét már el lehet engedni egyedül egy hétre? El tudja majd magát látni? Mi lesz, ha nem tetszik neki, és haza akar jönni? Böjti Andrea gyermekpszichológus szerint az, hogy egy gyermek képes lesz-e egyedül is helyt állni, elsősorban a személyiségétől függ. Ha az iskola szervezi a tábort, érdemes megbeszélni a pedagógusokkal, ők mennyire tartják alkalmasnak a gyermeket egy ilyen programra. „Minden esetben alaposan tájékozódni kell, miy4 ? TÉMA: a nyári gyerektáborok lyen jellegű a tábor, hány éves gyermekek számára szervezik, milyen programok lesznek, kik kísérik a táborozókat stb. Ha valaki még soha nem aludt távol az otthonától, nem szerencsés első alkalommal egyhetes táborba íratni. Eleinte a napközis tábor vagy az egy-egy nap máshol alvás segíthet megszokni a körülményeket, de akár a kertben is verhetnek egy sátrat, ahol egy-egy éjszakát eltölthetnek!” - véli Böjti. A gyermekkel úgy is megismertethetjük a táborozás varázsát, hogy első alkalommal - ha megengedhetjük maguknak - családos táborba megyünk, ahol a szülők és a gyermekek együtt vannak, de napközben szervezhetnek külön foglalkozásokat a kicsik és a nagyok számára. Kényszeríteni senkit sem szabad A táborral szembeni félelem könnyebben leküzdhető, ha a testvérek, barátok, osztálytársak együtt kirándulnak. Próbálhatunk kedvet teremteni a táborozáshoz úgy is, hogy a gyermeket bevonjuk a kiválasztásba, s a tehetségének, érdeklődésének megfelelő tevékenységet kínálunk neki. Manapság már nemcsak hagyományos táborok vannak, hanem számos speciális foglalkozást is biztosítanak. Egyesek a régészetre, mesékre, színjátszásra, zenére, táncra, mások úszásra és egyéb sportokra, esetleg nyelvtanulásra, lovaglásra, állatok gondozására specializálódnak. A kínálat sokrétű, mindenki találhat magának kedvére valót, egy azonban közös bennük: általában az alsó tagozatos és az attól idősebb korosztályt várják, az óvodás korúakat még nem szokták táborba küldeni. Kényszeríteni azonban senkit sem kell, és ha valaki hagyja magát rábeszélni, és utólag kiderül, mégsem érzi jól magát a táborban, hamarabb is haza lehet jönni. „De ne ez legyen a legkézenfekvőbb megoldás!” - figyelmeztet Böjti Andrea. A szakember szerint erre a lehetőségre előre nem szabad felkészíteni a gyermeket. „Ha így áll hozzá a nyári programhoz, megvan az esélye, hogy csak a rossz dolgokra fog koncentrálni, és azért szorong, vajon mi lehet az a pont, amikor neki már szólnia kell. Ha nagyon nem érzi jól magát a táborban, először a kísérő pedagógusokkal beszéljünk. Amennyiben ők sem találnak megoldást, akkor jöhet szóba a hazamenetel” - tette hozzá Böjti. Mibe kerül Bendakásos és napközis tábort elsősorban állami intézmények (szabadidőközpontok, városi szervezetek), polgári társulások (valamilyen speciális csoporttal foglalkozó közösségek, egyházi szövetségek, valamely városrész vagy község mellett működő közösségek) vagy utazási irodák szoktak szervezni. Az utóbbiak drágábbak, az első két csoportba tartozó intézmények előnye, hogy alapítványoktól, az önkormányzatoktól is szerezhetnek támogatást. Némelyik tábor teljesen ingyenes - a szívbetegeknek vagy a Rákellenes Liga támogatásával szervezett táborokért a gyerekeknek általában semmit nem kell fizetniük. Egyébként a tábor ára a típusától és attól függ, milyen foglalkozásokat biztosít: a cserkész- és indiántábor olcsóbb, mint a külföldi lektorokkal dolgozó nyelvi tábor. A napközis táborokért elméletileg kevesebbet kérnek, mint az bentlakásosért, bár e téren óriási különbségek vannak városok és a kínált tevékenységek szerint. Pozsonyban az 5 napos napközis táborok ára 50-150 euró között mozog, Nyitrán vagy Kassán olcsóbbak. Egyhetes bentlakásos tábort lehet találni már 100 eu- rós ártól, de ezek általában drágábbak.