Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-25 / 145. szám, szerda
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 25. www.ujszo.com FULVIDEK Dalok mosogatáshoz JUHÁSZ KATALIN A Klaxons megjelentetett egy remek albumot. Az elsőt. Még 2007-ben. Alapvetően rockzene volt rajta, friss és feszes dance-elemekkel keverve, meg is kapták az elragadtatott kritikusoktól a „nu rave” jelzőt, sőt a Mercury-dí- jat is az év legjobb brit albumáért. A második lemez már nem robbant akkorát, pedig a most megjelent harmadikhoz képest jóval több merész zenei ötlet és ütős melódia került rá, ráadásul Ross Robinson sztárproducer rakta összeahangsávokat. Ez a mostani Love Frequency sokáig készült, a fiúk ezalatt többször nyüatkozták (bár ne tették volna!), hogy az első album hangulatát szeretnék visszahozni, és hogy „eufórikus” anyag várható tőlük. Nos, ha tényleg ez volt a cél, akkor nem sikerült teljesíteni, ha viszont csak egy újabb Klaxons-kollekció- vai akartak kedveskedni népes rajongótáboruknak, akkor kipipálhatjuk a projektet. Már a felvezető kislemez, a There Is No Other Time gyanús volt, mivel ez a pumping ritmusú, egyszerű dalocska bizony a kommersz pop felé billent. A második ízelítő, a himnikus hangvételű Children Of The Sun már tartalmazott némi elvont elektronikát, ami valószínűleg a producerként tüsténkedő Chemical Brothers-es Tom Rowlands ízlését dicséri. De ezek alapján tényleg nem sejthettük, mit várhatunkaz új albumtól. Nos, a valamikori üdeség- nek, indie karcosságnak nyoma sincs rajta, annál több a biztonsági kűr, az évek alatt kiérlelt mesterfogás. Kevés az igazán emlékezetes szám, és csak nyomokban fedezhető fel az az artisztikus, indie hozzáállás, amiért a trió bemutatkozó lemezét annyira szerettük. Félreértés ne essék, nem a potenciális megaslágereket hiányolom, hanem a meglepő ötleteket, az új élményhez szükséges friss ízeket, az előző lemezek fordulataitól elrugaszkodó megoldásokat, a gazdagabb színvilágot. Persze azért szórakoztató korong a Love Frequency, hallgathatjuk akár mosogatás közben, háttérzeneként is. De nem áll meg tőle az ember kezében a szivacs... (Sony, 2014) Értékelés: ###000 RÖVIDEN Mel Gibson Kristály Glóbuszt kap Karlovy Vaty. Mel Gibson amerikai színész, rendező és producer a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért Kristály Glóbuszt kap az idei 49. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban. A kétszeres Oscar-díjas színész a díjat ajúlius 4-i megnyitón veszi át. A fesztiválra idén Fanny Ar- dant francia színésznő és rendező, Laura Dern hollywoodi filmcsillag és Franco Nero olasz filmszínész is ellátogat, utóbbi már harmadszor. Kristály Glóbuszt kap William Friedkin amerikai színész is. A fesztivál elnökének díját Zdenék Svérák cseh filmes veheti át. Közép- és Kelet-Európa egyetlen A-kate- góriás filmes seregszemléjét július 4. és 12. között rendezik. A programban három magyar film is szerepel: Pálfi György Szabadesés című filmje a Kristály Glóbuszért indul, Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első játékfilmjei pedig a Nyugattól Keletre című versenyprogramban mutatkoznak be. (MTI) Híres apa árnyékában Pozsony. Reggae-ünnep készül holnap este a SubClubban, ahol a legendás előadó és producer, Lee „Scratch” Perry fia, Omar Perry lép fel. Nem lehet könnyű ilyen híres apa árnyékában boldogulni, a Belgiumban élő Omar azonban kiválóan teljesít e téren. Első albuma 2007-ben jelent meg dancehall stílusban, amelyet még kettő követett. Omar Perry tavaly együtt turnézott gyermekeivel és édesapjával Belgiumban és Franciaországban, sőt közös lemezfelvételre is készülnek. Jelenleg egy Sly & Robbie-riddimekre épülő EP-n dolgozik, (juk) Rekordár a vízililiomokért London. Claude Monet aukción elkelt műveit tekintve a második legnagyobb összeget, 32 millió fontot fizetett egy gyűjtő a francia festő egyik vízililiomokat ábrázoló képéért a Sotheby's aukcióján. Az árverésen 46 modem és impresszionista műre lehetett licitálni, az eladás 122 millió fontos bevétellel zárult. Az 1906-ban készült képért tízperces harc dúlt, melyben ázsiai vásárlókis részt vettek. Akalapács alá került művek, köztük Sisley, Picasso, Manet és Kandinszkij munkái általában az előzetesen becsült maximális árukközelébenkeltekel. (MTI,juk) Szabó István filmrendező Arany Kamera díjat kapott az idei trencsénteplici Art Film Festen Öröm - lehangoló helyzetben Derűs ember, bár néha elszomorodik (Somogyi Tibor felvételei) Életművének újabb, kézzelfogható elismerésével gazdagítja házi gyűjteményét Szabó István, a magyar film élő klasszikusa. A világ különböző fesztiváljain kapott díjai mellé most a trencsénteplici Art Film Fest Arany Kameráját is kiteheti. SZABÓ G. LÁSZLÓ Legutóbbi filmje, Az ajtó továbbra is szép köröket fut a világban, Trencsénteplic most zajló fesztiválján azonban az 1992-es berlini mustrán Ezüst Medvével jutalmazott Édes Emma, drága Böbe című alkotását tűzték műsorra, s a vetítés utáni előadásával alkotói műhelyébe is betekintést engedett a hetvenhat éves rendező. A Mephistóért kapott Os- car-díja után milyen érzéssel vette át egy rangos, de mégsem A kategóriás kelet-európai fesztivál elismerését? De az is érdekelne, hogyan fogadta a hírt, hogy Arany Kamerát kap alkotói munkásságáért? Először is jött egy halálosan hivatalos levél Jirí Menzel aláírásával. Körülbelül az állt benne, hogy: „Kedves barátom, ez egy fantasztikus fesztivál és egy fantasztikus díj, légy szíves, gyere el, és vedd át.” Mit lehet erre mondani? Boldogan megyek! Elsősorban azért, mert örül az ember, ha megtisztelik egy díjjal, másodszor pedig egy számára nagyon kedves ember írta a levelet. Jirka. Fel is hívtam őt rögtön telefonon, és közöltem vele, hogy utazom, a meghívást elfogadom. Jössz te is? - kérdeztem. És mondta, hogy sajnos, nem, mert Shakespeare- t rendez a prágai Várban. Méghozzá sötétedés után, a késő esti órákban. Ez a borzasztó. Mi már csak akkor kapjuk meg a helyet, ha besötétedett. De lehet, hogy igazuk van. Mondja kacagva... értem a tréfát. De a filmedet, a Donhuano- kat még nem láttam, közöltem Jirkával. Mire ő: azt Trencsén- teplicben sem fogod látni, úgyhogy elküldöm. Es két nap múlva, postán meg is jött a film, és remekül szórakoztunk rajta a feleségemmel. Nagyon szeretette méltó alkotás. Az életről szól, hogy milyen szomorú, és ezt olyan könnyedén, olyan élvezetesen mondja el, hogy csak na! Ez is egy igazi Menzel-film. Embereket látsz, akiken az elejétől a végéig nevetni kell, miközben nagyon szereted őket, mert olyanok, mint te, és van benne néhány egészen remek színész. Például az idős operaénekest játszó Martin Huba. Zseniális, amikor a puszta kézmozdulataival instruálja a többieket. A másik: Libuše Šaf- ránková, a karénektanárnő szerepében. Vagy az a fiatal operaénekesnő, aki punk ladyként jelenik meg a filmben, és ámulatba ejtő hangja van. Szóval átvette a díjat... .. .aminek nagyon örülök. Én mindig örülök, ha valamilyen fokon elismerik a munkámat. Az is kellemes érzés, ha ízlik a leves, amit főztél, hát még ha tetszik a film, amelyet te rendeztél! De ha már Arany Kamera! Az a típusú rendező, aki a forgatás során bele-belenéz a gépbe, vagy mindent rábíz az operatőrre? Engem nem is annyira a kamera, mint inkább a kép vonz. Fantasztikus művészettörténettanárunk volt a főiskolán. Sző- lőssy Éva. Azért beszélek többes számban, mert a generációmhoz tartozó összes rendezőt, operatőrt ő tanította. Lényegében mi egy nagyon különös, kö„Vannak terveim. Még nem tettem ki a pontot a mondat végére. Készülök. Egy filmhez sokat kell tanulni, olvasni.” zös nyelven beszélünk, amit úgy hívnak, hogy Szőlőssy Éva- nyelv. Ezt lehet magyarul használni, de minden más nyelven is. Tehát, hogy mi a kép, mi a fény és az árnyék viszonya, a formák és a színek egymáshoz való viszonya, azt mi mindannyian tőle tanultuk. Aki ehhez a nemzedékhez tartozik, vagy eggyel előttünk, eggyel mögöttünk van, az nagyon pontosan és egyféleképpen gondolkodik a képről. Eleinte persze én is állandóan belenéztem a felvevőgépbe, de a Koltai Lajossal való több mint harmincéves együttműködésem során kialakult bennem egy gyakorlat. Mégpedig az, hogy a kezéről látom, hogyan alakul a kép, ha a gumiobjektív kiálló kis karját megmozdítja. Fél szemmel nézem a kezét, és tudom, mi a kép. A díjhoz pedig még ennyit: nagyon kedves, szeretetteljes pillanat volt, amikor Peter Hledík, a fesztivál igazgatója átadta. Előtte ugyanis megkért, hogy beszéljek majd egy kicsit szlovákul. A hátára írta nagy betűkkel, hogy mit kellene mondanom, hiszen én egy szót sem tudok szlovákul. Utoljára a gimnáziumban feleltem így matekból. Egy osztálytársam hátára volt írva a megoldás. És mi állt a szövegben, az igazgató úr hátán? Hogy igyekszem olyan történeteket mesélni, amelyek a lelkünket tekintve gyógyító hatásúak lehetnek, meg hogy mindig örülök, ha olyan emberek között lehetek, akik szeretik a filmet. Két-három év telt el Az ajtó bemutatója óta. Tudja már, mi lesz a következő munkája? Vannak terveim. Még nem tettem ki a pontot a mondat végére. Készülök. Egy filmhez sokat kell tanulni, olvasni. Korrekt, de nagyon szomorú kiegészítőként mondom azt is: az a fajta film, amit mi csinálunk - és most azért beszélek többes számban, mert ezzel a barátaim, a nemzedéktársaim, köztük remek cseh és szlovák rendezők is így vannak - a gúnyos art house movie megjelölést kapta. Ami azt jelenti, az ilyen filmet nem igazán érdemes megvenni, mert ötven-hatvan férőhelyes mozikban lehet csak vetíteni, esetleg egy nagyváros kis mozijában, közel az egyetemhez, vagy a sznobok számára. Az ilyen filmek ugyanis már nem igazán jutnak be a multiplexekbe. A legnagyobb európai filmeket már csak ilyen eldugott kis mozikban vetítik. Ez egy tendencia. Hozzáteszem: amikor mi kezdtünk filmet készíteni, a film akkor még művészetnek számított, és olyan fantasztikus rendezőket adott a világnak, mint Ingmar Bergman, Fellini, Antonioni, Bunuel, Kurosawa, John Cassavetes, Tar- kovszkij, Wajda, Milos Forman, Jiri Menzel, és ebből a fantasztikus filmművészetből lett egy filmipar, amely lehetőséget teremtett mindannyiunk számára. De a film mára szórakoztató termék lett, s ebben a nagyon szűk, keskeny, egyirányú utcában működnek az art house movie rendezői - és ezt most szándékosan mondtam ilyen ironikusan. Ezért aztán nagyon kevés az olyan producer, aki hajlandó felelősséget vállalni, pénzt összeszedni olyan filmekre, amelyekből nem lehet meggazdagodni, hiszen egyre kevesebb nézőjük van. Nagyon nagy szerepet játszik ebben az internet is, hiszen még el sem készül a film, amikor már felkerül a világhálóra. Ez velem is előfordult már, azért mondom ilyen szomorúan. És a fiatalok ott nézik meg, majdnem bélyegnagyságban. De képzeljünk el egy festményt vagy egy freskót. Példát mondani nem szeretnék, nehogy úgy tűnjön, hogy festőóriásokkal akarom összehasonlítani magam. Akkor mondok én. Csont- váry: Magányos cédrus. Michelangelo: Utolsó ítélet. Képzeljük el bélyegnagyságban bármelyiket! Milyen lehet Bergman az interneten? Szóval ez most egy kicsit lehangoló helyzet, bár hiszem, hogy lesz megoldás, csak nem tudjuk, mikor. Nem véletlenül találta fel az emberiség a mozgóképet, az élő arc rögzítését, a színészek zseniális játékát mégiscsak moziban élvezhetjük igazán. Ezért várom, hogy történjen valami. Tehát nem veszítette el a munkakedvét. Derűs ember vagyok, még ha néha el is szomorodom. De úgy látom, a kódexírás vagy a tollal való írás ugyan megszűnt, mégis akad még egy-két Gabriel García Márquez.
