Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-24 / 144. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 24. Külföld 9 John Kény amerikai külügyminiszter Bagdadban találkozott Núri al-Máliki kormányfővel - szétmállik az iraki hadsereg Az USA szerint bukásra áll az iraki kabinet Az USA egyelőre támogatja az iraki kormányfőt, ám John Kerry külügyminiszter tegnap jelezte, megvonhatják a bizalmat (SITA/AP) Bagdad. John Kerry ame­rikai külügyminiszter je­lezte, az iraki kormányfő távozhatna a hatalomból. Közben a szunnita láza­dók tovább öldökölnek. A/VT1-ÖSSZEF0GLALÓ A közel-keleti körúton járó John Kerry amerikai külügymi­niszter tegnap váratlanul az iraki fővárosba érkezett, és ta­lálkozott Nűri al-Máliki minisz­terelnökkel. Feszült légkörű tárgyalásukon szó volt az iraki lázadásról és az amerikai kül­ügyminiszter sürgette Málikit, hogy az áprilisi választási győ­zelme alapján megalakítandó kormányába vegye be a szunni­tákat is. Több magas rangú iraki politikus azt mondta, Washing­ton diplomatikusan a bagdadi vezetés tudomására hozta azt az álláspontját, miszerint nyi­tott arra, hogy Máliki távozzon a hatalomból. Amerikai tiszt­ségviselők közölték a kormány­fővel: el kellene fogadnia, ha nem sikerül többségi kormányt alakítania az új parlamentben. A kormányfő az utóbbi napok­ban megharagudott az amerika­iakra, amiért Irak nem kap tőlük erős katonai támogatást a láza­dók ellen. Iraki lázadók meg­támadtak tegnap egy fogoly­szállító konvojt a fővárostól dél­re, és megöltek legalább 70 fog- vatartottat - közölték egész­ségügyi és rendőrségi források. A támadásban meghalt 8 táma­dó is. Azóta, hogy az Iraki és Le- vantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szunnita lázadószervezet júni­us 9-én hatalmas területfoglaló támadást indított az ország északnyugati része felől, ez volt a második olyan eset, amelyben bebörtönzötteket gyilkoltak meg. A múlt héten Baakúba egyik rendőrkapitányságát és annak börtönét támadták meg, és életét veszette 44 fogoly. Elfoglaltak további két ha­tárátkelőt Irakban a szunnita lázadók, így már nemcsak Szí­ria felé van szabad átjárásuk, hanem Jordániába is. Az IILIÁ fegyveresei Irak nyugati részén, el-Ánbár tartományában kerí­tették hatalmukba a szíriai ha­táron lévő al-Valid átkelőt. Mindössze két autónyi fegyve­res vett részt a támadásban, és elég volt pusztán a levegőbe lő­niük ahhoz, hogy a poszt őrei - az iraki hadsereg emberei - el­szaladjanak. A jordániai hatá­ron az ILIÁ emberei a Turaibil nevű átkelőt foglalták el, azt is könnyen. Kivégeztek 21 embert Irak nyugati részén az ILIÁ szunnita csoport harcosai. A gyilkosságokat az el-Anbár tar­tománybeli Rava és Ana telepü­léseken a hétvégén követték el a szélsőségesek. Az áldozatok a helyi hatóságok tisztviselői. Az iraki hadsereg közlése szerint katonáik „taktikai” megfonto­lásból vonultak ki a két város­ból, miután azokat megroha­mozták az ILIÁ fegyveresei. Bár a síita milíciák szomba­ton Bagdadban és országszerte erődemonstrációt tartottak az utcákon, a politikai elit kezd nagyon félni. Többek között azért, mert hiába ölt bele a had­seregbe több mint 40 milliárd dollárt az amerikai kivonulás óta eltelt három évben, a szun­nita szélsőségesek láthatóan jobban fel vannak fegyverezve és jobb kiképzést is kaptak, mint a síita miniszterelnökért, Núri al-Málikiért harcoló katonák. A donyecki szakadárok nem zárják ki, hogy megállapodjanak egy tűzszünetről - oroszbarátok kezében egy határátkelő Az Európai Unió két évre rendőri missziót küld Ukrajnába MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Kijev. Bekerítették az orosz­barát szakadárok az ukrán kormányerőket a Kelet-Ukraj- nában fekvő izvarinei határát­kelőnél hétfőn, miután azok si­kertelen támadást indítottak az átkelőhely visszavételére. A szeparatisták péntek éjjel tá­madták meg az orosz-ukrán ha­tár Luhanszk város közelében fekvő átkelőhelyét, aknavetők és más tüzérségi fegyverek be­vetésével. Az akcióban több ha­tárőr megsebesült, s a védekező mintegy 80 határőr kénytelen volt orosz területen menedéket keresni. Az izvarinei átkelőt vé­gül birtokba vették a szakadá­rok, és ezzel sikerült felülkere­kedniük a Luhanszki megye orosz-ukrán határszakaszának ellenőrzéséért vívott harcban. Alekszandr Borodaj, az egy­oldalúan kikiáltott kelet-ukraj­nai „Donyecki Népköztársaság” miniszterelnöke kijelentette, nem zárja ki, hogy a humanitá­rius katasztrófa megakadályo­zása érdekében megállapodja­nak egy tűzszünetről. Borodaj szavaival nyilvánvalóan a Petro Porosenko ukrán elnök által két nappal korábban meghirdetett egyoldalú tűzszünetre és Po­rosenko béketervére reagálva. „Bizonyosak vagyunk abban, hogy fegyveres erőink győzel­met aratnak a kijevi junta bün­tetőhadserege felett, mind­azonáltal nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy megállapo­dást kössünk egy tűzszünetről, megelőzendő egy humanitárius katasztrófa bekövetkeztét a Donyec-medencében” - fogal­mazott Borodaj, aki szerint je­lenleg csak arról lehet szó, hogy fegyverszünetről tárgyaljanak annak érdekében, hogy megál­lítsák a Donyec-medence lakos­ságának kiirtását és infrastruk­túrájának lerombolását. Moszkva nemcsak a párbe­szédet szorgalmazza Kijev és a délkelet-ukrajnai tiltakozók kö­zött, de mielőbbi egyeztetése­ket sürget Brüsszellel és Kij ev­vel Ukrajna tervezett uniós tár­sulási tagságáról - mondta teg­nap Szergej Lavrov orosz kül­ügyminiszter német kollégájá­nak, Walter Steinmeiernek. Lavrov és Steinmeier megegye­zett abban, hogy szoros kapcso­latot tartanak fenn az Ukrajná­val kapcsolatos kérdésekben. A külügyminiszterek hangsúlyoz­ták, Ukrajnában tartós tűz­szünetet kell elérni, amely ál­landó feltétel a kijevi hatalom és a Moszkva által „a délkelet-uk­rajnai tiltakozók képviselőinek” nevezett oroszbarát erők párbe­szédének megteremtéséhez. Az Európai Unió rendőri missziót küld Ukrajnába mint­egy kétéves időtartamra - kö­zölte Linas Linkevicius litván külügyminiszter az EU-kül- ügyminiszterek döntését ismer­tetve. A misszió Ukrajna rend­védelmi erőinek kiképzésében fog segítséget nyújtani. Meglőtte magát, majd elfogták a dél-koreai hadsereg ámokfutó katonáját Nem bírta a sereget a lövöldöző Kórházba szállítják a koreai ámokfutót, aki nehezen alkalmaz­kodott a katonaélethez (TASR/AP-felvétel) Egy bűnbanda ostromolja a lengyel kormányt? Nagyon kínos a lehallgatás MTl-HÍR MT1-HÍR Szöul. Elfogták és kórházba vitték a dél-koreai hadsereg ámokfutó katonáját, aki az észak-koreai határ közelében szombaton megölte öt őrtársát, hetet megsebesített, majd teg­nap öngyilkosságot kísérelt meg - közölte a dél-koreai vé­delmi tárca. A huszonkét éves őrmester megpróbált végezni magával, hasba lőtte magát, miután apja és fivére hiába pró­bálták rábeszélni arra, hogy ad­ja meg magát. Az ámokfutót va­sárnap egy erdőben vette körbe a hadsereg, és azóta patthelyzet alakult ki az őrmester és kato­natársai között. Tegnap már olyan közel tudtak férkőzni a férfihoz, hogy kenyeret és pa­lackozott vizet dobhattak neki. Bár az eset az észak-koreai ha­tár közelében történt, semmi sem utal arra, hogy Észak-Kore- ánakköze lenne a történtekhez, vagy hogy politikai vonatkozá­sa lenne. A tettes csupán nehe­zen alkalmazkodott a katona­élethez, s emiatt szerepelt azon a listán, amelyen a hadsereg kü­lönleges figyelmet igénylő tag­jait tartják nyilván, például az öngyilkosságra hajlamosakat. Dél-Koreában minden egészséges férfinak két évig kell szolgálnia a hadseregben 18 és 35 éves kora között, hogy fent tudják tartani a fegyveres erők 600 ezer fős létszámát a határ túloldalán fegyverben ál­ló 1,2 millió észak-koreai kato­na elrettentésére. Varsó. A Wprost című len­gyel hetilap azt állítja, hogy megszerzett egy titkos hangfel­vételt, amelynek tanúsága sze­rint a kormányon lévő Polgári Platform párt 2005-ben kifizet­te egy rivális elnökjelölt adós­ságát, a jelölt visszalépéséért cserébe. Á felvételen Slawomir Nowak, aki a Polgári Platform (PO) 2005-ös médiakampá­nyának vezetője, később pedig az infrastruktúráért felelős mi­niszter volt, valamint Dariusz Zawadka, egy különleges kato­nai alakulat volt parancsnoka, jelenleg a PERN olajvezeték­üzemeltető cég helyettes veze­tője beszélget egy étteremben. A beszélgetés rövid átiratát közlő lap bő egy hete azzal ka­var politikai vihart, hogy komp­romittáló kijelentéseket tevő csúcsvezetők titkos felvételeit teszi közzé. Egyelőre nem tud­ni, hogy a felvételeket kik és mi­lyen megbízásból rögzítették. Donald Tusk kormánya a kiszi­várogtatások miatt a legna­gyobb válságát éli át 2007-es hatalomra kerülése óta, az el­lenzék szerint le kellene mon­dania. A Wprost honlapján ol­vasható újabb átirat szerint a két férfi a 2005-ös elnökválasz­tásról beszélgetett, amelynek kampányában Zbigniew Religa szívsebész először bejelentette indulását, majd visszalépett Tusk javára. Donald Tusk a 2005-ös elnökválasztás máso­dik fordulójában alulmaradt Lech Kaczynskival szemben, aki azután 2010-es haláláig el­nökvolt. A lengyel kormányt „egy szervezett bűnbanda ostro­molja” - jelentette ki tegnap Radoslaw Sikorski külügymi­niszter a Wprost hetilap kiszivá­rogtatásaira reagálva, akit szin­tén lehallgattak és közzétették trágár megjegyzéseit. A Wp­rost megszerezte egy tavalyi be­szélgetés felvételét is, amelyen Sikorski kijelenti: az Egyesült Államokhoz fűződő szoros kap­csolatok „mit sem érnek”, sőt „még károsak is, mert hamis biztonságérzetet keltenek”. Izrael Szíriát bombázta Damaszkusz. Legalább tíz szíriai katona életét vesztette az Izrael által tegnapra virradóra végre­hajtott légi csapásokban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Köz­pontja (OSDH) nevű emigráns szervezet. Az iz­raeli hadsereg azt közölte, hogy kilenc légi csapást mért a Golán-fennsík szíri­ai oldalán lévő katonai ál­lásokra. A művelet nyo­mán megsemmisült két harckocsi, két tüzérségi üteg és a térségben állo­másozó legfontosabb szí­riai katonai egységek egyi­kének, a 90-es dandárnak a főhadiszállása is. A művelet válasz volt arra az előző napi szíriai támadás­ra, amelyben életét vesz­tette egy 15 éves izraeli fiú, két másik polgári személy pedig megsebesült. (MTI) Sikeres amerikai rakétavédelem Washington. Sikeres tesztet hajtott végre az amerikai rakétavédelmi rendszer egyik elemével a Pentagon a Csendes-óce­án térségében. Az elfogó­rakétát a kaliforniai Van- denberg légi támaszpont­ról, célpontját, egy köze­pes hatótávolságú ballisz­tikus rakétát előtte né­hány perccel a 6400 kilo­méterre lévő Marshall- szigeteki Kwajalein-atoll- ról lőtték ki az amerikai Rakétavédelmi Ügynök­ség (MDA) szerint. Az amerikai védelmi minisz­térium tavaly márciusban közölte, hogy mintegy 1 milliárd dollárt költ újabb 14 rakéta elhelyezésére Alaszkában válaszul arra, hogy Észak-Korea atom­fegyvert fejleszt. Elfogó­rakétákat Álaszka mellett a Vandenberg támaszpon­ton telepítettek. (MTI) Szíria átadta vegyi fegyvereit Nicosia. Szíria átadta felderített és nyilvántar­tott vegyifegyver-készle- tének utolsó szállítmányát is megsemmisítésre a nyu­gati országok kormányai­nak - közölte tegnap a Ve- gyifegyver-tilalmi Szerve­zet (OPCW). Az arab or­szágnak összesen 1300 tonnányi készlete volt ve­gyi fegyverből, vagy ilyen fegyverek előállítására al­kalmas anyagokból. Ennek utolsó, 8 százalékos része is elkerült Szíriából: teg­nap Latakia kikötőjében dán és norvég hajókra rak­ták - adta hírül Ahmet Uzumcu, az OPCW vezér- igazgatója. „Azt nem állí­tom, hogy Szíriának többé nincs semmilyen vegyi fegyvere”-mondta. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents