Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-24 / 144. szám, kedd
8 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 24. www.ujszo.com A többség bankszámlán kamatoztatná a pénzét Nem szívesen kockáztatunk ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákiában a lakosság nagy része továbbra is rendkívül konzervatív befektetőnek számít - derül ki az Uni- Credit bankcsoportba tartozó Pioneer Investments befektetői társaság elemzéséből. Az alapszabály, hogy minél kisebb összeg áll az ember rendelkezésére, annál kisebb kockázatot hajlandó vállalni. Felesleges ezer euróját így az emberek egy jelentős része, csaknem 40 százaléka az elenyésző hozamot biztosító bankszámlán kamatoztatná, harmada pedig egyszerűen elköltené, vagyis befizetne egy kirándulásra vagy vásárolna belőle valamit. Ekkora összeget százból alig tíz ember fektetne nagyobb hozamot biztosító részvényekbe vagy kötvényekbe. Ha a befektethető összeget 40 ezer euróra emeljük, egész más képet kapunk. Ez esetben az emberek 85 százaléka már hajlandó lenne részvényekbe vagy kötvényekbe fektetni a pénzét, 70 százalékuk pedig az ingatlanvásárlást is jó befektetésnek tartaná. Miroslav Ovčarik, a Pioneer Investments szlovákiai menedzsere szerint ekkora összegnél az emberek 15 százaléka az arany vásárlásától sem riadna vissza, műkincsekbe azonban még így is a megkérdezettek alig 4 százaléka fektetné a pénzét. (TASR, mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSA A U. S. Steel már nem perel Kassa. A kassai U. S. Steel acélmű anyavállalata, a holland U. S. Steel Global Holdings egyetértett a Szlovákia ellen indított döntőbíráskodási eljárás leállításával, mivel a társaság szerint Szlovákia az elmúlt időszakban jelentős előrelépést tett az ügyben. A U. S. Steel eredetileg azért javasolta az eljárás megindítását, mert Szlovákia 2012-től a kassai cég által előállított és felhasznált villany- energia után is díjat számlázott a társaságnak. Emiatt a kassai cég költségei megugrottak, a U. S. Steel ezért 260 millió eurós anyagi kártérítést követelt. (TASR) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK I VALUTA ÁRFOLYAM I VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,7994 M Lengyel zloty 4,1498 a Cseh korona 27,458 í Magyar forint 305,25 a Horvát kuna 7,5766 CT Román lej 4,3969 n Japán jen 138,46 H Svájci frank 1,2167 n Kanadai dollár 1,4594 Q USA-dollár 1,3596 a VETEL - ELADAS BANK CSEH KORONA j FORINT Sberbank 1,40-1,32 28,26-26,62 319,92-292,37 OTP Bank 1,42-1,30 28,65-26,24 319,18-292,28 Postabank 1,41-1,31 28,40-26,48Szí. Takarékpénztár 1,41-1,3128,19-26,62 319,98-292,42 Tatra banka 1,40-1,32 28,27-26,62 318,01-293,85 ČSOB 1,39-1,32 28,14-26,74Általános Hitelbank 1,40-1,32 28,27-26,62 320,21-292,63 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Az uniós tagállamok egy része már nem érzi szükségét a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésének Fico megsarcolná a bankokat Pozsony. Robert Fico nem adta fel a bankok ellen folytatott harcát, csak ezt most uniós szinten szeretné folytatni. A szlovák kormányfő mindent megtesz annak érdekében, hogy a pénzügyi tranzakciós adó előnyeiről a lehető legtöbb tagországot meggyőzze. ÖSSZEFOGLALÓ ,A lehető legtöbb uniós tagországot szeretnénk meggyőzni a pénzügyi tranzakciós adó előnyeiről” - jelentette be tegnap Robert Fico kormányfő, aki elismerte, hogy az uniós tagországok jelentős része a Robin Hood adónak is nevezett adónem bevezetésével nem ért egyet. „Komoly elvi döntésről van szó, és Szlovákia azon országok oldalán áll, amelyek az új adónem bevezetéséért harcolnak” - állítja Fico. A szlovák kormányfőnek azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen a gazdasági és pénzügyi válságból való kilábalás miatt a tagállamok egy része már nem érzi szükségét az adónem bevezetésének. A pénzügyi ágazat megadóztatására az Európai Bizottság 2011-ben tett javaslatot, annak Robert Fico eddig sem rejtette véka alá a bankokkal szembeni ellenérzéseit érdekében, hogy a pénzügyi szektor is járuljon hozzá az elsősorban általa okozott válság terheihez. Hamar kiderült ugyanakkor, hogy megvalósításához nincs meg a szükséges többség támogatása a tagállamok között. Több ország, így a komoly pénzügyi központtal rendelkező Nagy-Britannia, Dánia vagy Svédország vehemensen ellenzi az ötletet. A britek szerint egy ilyen adó csak azt eredményezné, hogy a pénzügyi tranzakciók áthelyeződnének a világ más részeire. Miután uniós szinten nem lehetett bevezetni az adót, amely 30-35 milliárd euró bevételt jelenthet évente a tagállamoknak, 11 ország úgy döntött, úgynevezett megerősített együttműködés keretében vezetik be az uniós tranzakciós adót. Szlovénia kiválása után azonban már csak tíz uniós tagállam menetel tovább a pénzügyi tranzakciós adó bevezetése felé. Az érdekelt tíz tagország - Ausztria, Belgium, Észtország, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Portugália, Szlovákia és Spanyolország - a múlt hónapban már megegyezett egy (Tomáš Benedikovič felv.) előzetes menetrendenről a tranzakciós adó bevezetésére, amelyet kezdeti formájában 2016. január elsején alkalmaznának. Az említett tagállamok eltökéltnek mondták magukat, hogy az év végéig olyan „életképes megoldásokat” találnak, amelyek a projektben részt nem vevő országok aggodalmait is figyelembe veszik. A tíz ország közötti harmónia meglétének hiányára vall, hogy első körben csak a részvényekre és „bizonyos származékos pénzügyi termékekre” vetik majd ki az adót. (SITA, mi, MTI) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2014. június 22-étöl) Sank 7 nap i hónap 3 hónap s hónap u hónap 24 hónap Lakossági folyó számla ČS0B 0,05 0,10 0,30 0,40 0,70 0,80 0,15-0,80 Privatbanka0,30 0,80 1,00 1,70 1,85 0,10 OTP Bank 0,10 0,15 0,30 0,60 1,70 1,90 0,00-0,20 ZUNO banka0,80 1,00 1,15 1/25 1/25 0,00-2,80 Sberbank0,0(H),10 0,00-0,20 0,00-0,50 0,00-1,50 0,00-1,00 0,00-0,10 UniCredit Bank0,0(H),10 0,00-0,20 0,00-0,30 0,00-1,00 0,00-1,20 0,00-0,05 Prima banka0,40 0,60 0,80 1,80 2*20 0,05 Tatra banka0,10 0,20 0/25 0,60 0,80 0,1(H),50 Slovenská sporiteľňa0,10-0,30 0,15-0,35 0,20-0,40 0,30-3,20 0,50-1,20 0,10-0,30 Všeobecná úverová banka 0,05 0,10 0,20-0,30 0,40-0,80 0,50-0,90 0,70-1,10 o,ihoo Poštová banka0,20 0,30 0,70 1,40 1,80 0,01-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2014. június 22-étől) Bank felmondási határidő 3 6 9 12 18 2 lemondási hónap hónap hónap hónap hónap év idő nélkül Privatbank 0,70 1,101,301,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,151,20 0,10 Sberbank 0,40 0,701,101,40 0,10 UniCredit Bank 0,401,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,20 1,401,601,60 0,01 Prima bankaTatra banka0,30 Slovenská sporiteľňa0,01-2200,10 Všeobecná úverová banka 1,20 1,401,601,60 0,10 A melléklet tartalmából Ukrajna irányából a szokásos mennyiségű gáz érkezik Szlovákiába Csak idő kérdése az ukrán gázlopás ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva/Pozsony. Ukrajnában múlt csütörtök óta engedély nélkül vesznek ki gázt az európai uniós országoknak szánt orosz gázt továbbító tranzitvezetékből - közölte tegnap a Gazprom. Az orosz állami energetikai cégóriásnál a központi diszpécserszolgálat adataira hivatkoztak. Az Interfax orosz hírügynökség azt közölte, hogy a diszpécserszolgálat adatai szerint június 19-én Ukrajnában 3,8 millió köbméter földgáz volt. Másnap, 20-án 4,5 millió köbmétert rögzítettek, június 21-én azonban már csak 1 millió köbmétert. A bejelentés után nem sokkal azonban az orosz energiaügyi tárca cáfolta az állami cég közlését, azt állítva, hogy a központi diszpécserszolgálat adatai csak „műszaki átszámításokat tükröznek”. A gázszállításokkal kapcsolatban így egyre nagyobb a bizonytalanság. Ami biztos, hogy Ukrajna irányából továbbra is a szokásos mennyiségű gáz érkezik Szlovákiába - nyilatkozta tegnap Vahram Chuguryan, az Eustream földgázszállító társaság szóvivője. Peter Bednár, a Szlovák Gázművek (SPP) szóvivője szerint a szlovákiai fogyasztók gázellátását fennakadások nélkül biztosítják. A Gazprom egy hete jelentette be, hogy miután az ukrán Naftogaz nem fizetett előre a júniusra igényelt energiahordozóért, és továbbra is mintegy 4,5 milliárd dollárral tartozik a május végéig leszállított földgázért, Ukrajna csak az előre kifizetett gázmennyiséget kapja meg. Azt is közölték Moszkvában, hogy az európai uniós fogyasztók által megrendelt orosz földgázt továbbra is eljuttatják a tranzitvezetékbe egészen az orosz-ukrán határig, annak továbbítását pedig ellenőrzik. A 2006-os és a 2009-es válságot okozó technikai adottságok - vagyis hogy Ukrajnában fizikailag nincs különválasztva a belföldi felhasználásra és a továbbszállításra szánt gáz - azonban változatlanok. Vagyis a helyzet továbbra is azzal fenyeget, hogy Ukrajnában „eltűnik” a nyugatra szánt orosz gáz. Elemzők szerint a problémamentességet az alacsony nyári fogyasztás és a viszonylag magas ukrajnai készletek eredményezhetik. A Gazprom exporttal foglalkozó leányvállalata azonban már egy hete bejelentette azt is, hogy nem az Ukrajnában lévő földalatti gáztározókból, hanem az európai földalatti gáztározókból fogja kiegyenlíteni az orosz gáz iránt adott esetben erősebben emelkedő európai keresletet a téli időszakban. (MTI, TASR, mi)