Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-21 / 142. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2014. JUNIUS 21. interjlF~17 JÉ olyan nap, í\ mint a találkozz* r W zásunk előtti /% M volt, amikor JL * A .ár minden idejét Eszternek szentelhette, inkább ritka. De a nyolcéves kislány számára annál értékesebb. Egyelőre még az apa a legjobb barát, a legizgalmasabb társ. És kitűnő beszélgetőpartner. Eltérően attól, ahogy a bulvárlapok prezentálják, Alexander Bárta készséges, kedves, előzékeny. Viselkedésében nyoma sincs a fölényességnek, a távolságtartásnak. Közvetlen, őszinte. Az olyan ember önbizalma érződik belőle, aki pontosan tudja, mit akar, de azt is, mit nem. A népszerűséggel nem az a baja, hogy felismerik, az zavarja, ha zaklatják. S az igazat megvallva, ennek ki örül? A kritika szűkszavú volt a Tíz- parancsolatot illetően. Hogyan érezte magát a darab egyik szereplőjeként, melynek két részben, a hetedikben (Ne lopj!) és a tizedikben (Ne kívánd, ami a te felebarátodé!) is közreműködik? Érdekes a projekt, s nem volt könnyű a realizáció: a színház tíz rendezőt kért fel, mindegyiket egy- egy parancsolatra.- Bár az előadás hossza elriaszthatja a nézőket, az az érzésem, nem feltédenül érzékelhető, mennyire elnyúlik. Egy parancsolat sem több húsz percnél, gyorsan peregnek az események. Amikor én magam végignéztem az első ötöt, az volt a benyomásom, hogy gyorsan jutok át egyikből a másikba, nem tudom, hogy ott mi vár rám, s ez izgalmas. A téma, a Tízparancsolat pedig ma is aktuális és száz év múlva is az lesz. Örülök, hogy Michal Vajdičkával dolgozhattam, hogy megismerhettem két fiatal rendezőt, Anton Korenčít és Juraj Bieliket. Élveztem a munkát. Fontos az ön számára a rendező és a színész kapcsolata? Nagyon. A színjátszás kollektív dolog, megvan a maga hierarchiája, amelyben legfölül áll a rendező, övé a felelősség. Én az a típusú színész vagyok, aki a kezdettől fogva megbízik a rendezőben, számomra alapvető a vele való kommunikáció, ugyanígy a rendező és a dramaturg közötti összhang is. Az eredményen mindig érződik, hogy az emberek megértik-e egymást. Egyes színészek nem kedvelik, ha a rendező túlságosan behatárolja őket, azt szeretik, ha bizonyos szabadságot hagy nekik. Minden rendezőnél más a módszer, én eddig még nem találkoztam olyannal, aki korlátozott volna valamiben. A figurában, akit megformálok mindig van valami belőlem is, én vagyok a színpadon, s megtalálom a szabadságot a rendező adta lehetőségeken belül. Az, hogy saját magát adja az ember, egyszerűnek tűnik. Valójában ez a legnehezebb. Ezen lehet lemérni, hogy kiben mi rejtőzik, mert minden színész elsősorban ember, aztán színész, s amikor színész lesz, akkor is ember marad. Ez elválaszthatatlan. Színész nem lehet valaki kényszerből. Nem. Vagy az akar lenni, vagy nem. Az ön esetében egy pici lökés kellett hozzá, legalábbis ahhoz, hogy a kassai konzervatórium elvégzése után a pozsonyi Színművészeti Főiskolára jelentkezzen. Teljesen más terveim voltak, tiniA Jóakaratúak című darabban Ľuboš Kostelnýval (Fotók: SITA, petitpress) Alexander Bárta feleségével, a szintén színész Henrieta Mičkovicovával A színpadon is fontos a bizalom Féltem, hogy a forgatás elhúzódik, s csak későn tudunk találkozni. Az aggályaim fölöslegesnek bizonyultak. Alexander Bárta, vagy ahogy a kassai Thália közönsége ismerte, Bárta Sándor nagyon elfoglalt. Három nappal a megbeszélt találkozó előtt bemutató volt a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban, s a csaknem ötórás Tízparancsolat alaposan próbára tette a színészeket, rendezőket egyaránt. ként zenélni akartam, volt egy zenekarom. A konzervatórium hatodik osztályában egyre gyakrabban jött szóba otthon, hogyan tovább. A szüleimnek, főleg édesanyámnak más volt az elképzelése, az ő nógatására mentem el a felvételire, s felvettek. Előtte a kassai Tháliában játszott - magyarul. Két éven át, 1994-96-ban. Amikor elvégeztem a konzervatóriumot, ajánlatot kaptam az Állami Színházba és a Tháliába is, ez utóbbi jobban vonzott, jobban tetszett. Láttam olyan előadást, amely megragadott, láttam ott Kassai Csongort, meg több jelenlegi kollégát. Színészi pályámon sokat segített Bocsárszky Attila, ő invitált a Tháliába, ő készített fel a főiskolai felvételire. Magyarul mindent értettem, magyarok a gyökereim, egyik nagymamám békéscsabai, a másik sátoraljaújhelyi. Édesapja viszont Csehországban, az édesanyja Rózsahegyen született. Pontosabban Chebben. De otthon máig magyarul és szlovákul beszélünk. Ez persze nem az irodalmi nyelv volt, de a Tháliában hamar tanultam, jó a fülem. Persze, mindjárt Shakespeare-rel kezdeni, a Makrancos hölgyei, nagy kihívás volt. Előre elkértem a szövegkönyvet, s az első évben minden bemutató élőn jóval korábban megkaptam mindegyik darabét, mint a többiek. Ma Fabó Tibi és a többiek is állítják, hogy távozásomkor nagyon jól beszéltem magyarul. Mostanában keveset beszélek. Húsvétkor, amikor Kassán jártam, egy egész estét Öllé Erik barátommal töltönem, az elején nehezen forgón a nyelvem, kerestem a szavakat, de egy óra elteltével teljesen belejöttem. A beceneve is magyar - Nyuszi. (Az előző mondatot igazolva magyarul folytatja). Otthonról származik, anyutól, nagyitól. Éber volt az álmom, mint a nyúlnak, a legkisebb zajra is felébredtem. Szerencsére ma már nem az. A zenével ma már nincs kapcsolata? Aktívan nincs. És a sporttal? Annak idején Kassán vízilabdázott. Tizenöt éves koromig. Felvételiztem a sportgimnáziumba, de nem vettek fel, a követeknél néhány másodperccel lassabban úsztam. Fia édesapám a várost járva ösz- szefút az edzőmmel, az mindig elmondja neki, mennyire kár, hogy nem maradtam a medencében. Az elmúlt idő távlatából úgy vélem, úgy jó, ahogy van. Ma is szeretek Pozsonyban kezdetben nem érezte magát igazán otthonosan. Minden hétvégén rohantam haza. Húsz évig éltem Kassán, azelőtt hosszabb ideig nem voltam távol. Hirtelen jött a változás, új volt a környezet, a főiskola. Kollégiumban laktam. Ha vissza kellett mennem Pozsonyba, mindig beteg lettem, a vonatban már fájt a torkom, belázasodtam. Nem éreztem jól magam. Ez nyilván lelki alapon tör- tnént. Miután kialakult egy jó háttér, olyan barátok voltak körülöttem a főiskolán, mint Marko Igonda, Patrik l^anéarié, Varga Anikó, Öllé Erik, már tudtam, hogy minden rendben lesz. Az életben, a baráti kapcsolatokban ugyanazok a szabályok a fontosak, mint a színpadon, a társulat tagjai között? Nem is tudom... Ha az igazi barátságról beszélünk, az elsősorban a bizalomra épül. A színházzal vonható némi párhuzam, bár ott nem feltédenül kell, hogy mindenki barát legyen, viszont a színpadon is fontos, hogy megbízzunk egymásban, hiszen emóciókkal, bizonyos helyzetekkel van dolgunk, s ha ezzel visszaél valaki, meginog a bizalom. A színpadon nyitottnak kell lennie a színésznek, az életben a legtöbben nem rajonganak a népszerűséggel járó zaklatásért. Lévén, hogy élete párja, Henrieta Mičkovicová is színész, szigorúan meg kell szabni a határokat? Természetesen, ketten együtt még feltűnőbbek vagyunk. Megesett, hogy nyíltabb voltam, s visszaéltek vele, most már jobban vigyázok. Azáltal, hogy az ember szem előtt van színházban, képernyőn, nincs magánélete. Nem játszom a sztárt, de ha kimegyek az utcára, megismernek. El nem tudom képzelni, mit élnek át a világsztárok. Hogyan fogadja a szülei körüli rumlit a nyolcéves Eszter? Már érzékeli. Nem sejtem, mi lesz belőle, de nem szeretném, hogy színésznő legyen, bár nem fogom tudni befolyásolni. Soha nem gondolt arra, hogy külföldön próbáljon szerencsét? Bár ez nem könnyű, a színész erősen kötődik a nyelvhez. Nem, egyébként én az a típus vagyok, akit rugdosni kell, hogy beinduljon. Nehéz a szülői szerep? Azok után, amit elmondtam, igen a válasz. Néha két hét elteltével azon veszem észre magam, hogy valami kimaradt. Rácsodálkozom, hogy erről vagy arról megfeledkeztem volna? Bánt, hogy nem lehetek ott minden fontosabb lépésénél, úgy nő fel, hogy kihagyok pillanatokat és helyzeteket? A tavaszi szünetben sízni voltak az édesanyjával, én nem mehettem velük, mert előadásom volt. Sokszor nincs szombatom, vasárnapom, többször előfordul, hogy a vasárnapi ebédnél az esti előadáson jár az eszem, s ha utána egy kicsit kimegyek velük, mindjárt rohannom kell a színházba. Milyen gyakran jutnak el Kassára? Húsvétkor voltam otthon. Évente kétszer, háromszor, maximum négyszer évente jutok haza. Eszter jön velem, a szünidőben pedig egyhuzamban három hetet tölt a nagyszülőknél. Néha bánt, hogy nem lehetek többet Kassán, de ez az ára annak, hogy sok a munkám. A Panelházi történeteket, ahol Kordiakot alakította, amiatt fejezte be, mert túl sok volt? Nem. Azért, mert már untam, no meg jobb ajánlatot kaptam. Anélkül, hogy vitatnánk a sorozatok művészi értékét, megvan a szerepük abban, hogy az ország minden csücskében megismerjék a színészeket. A szlovák filmgyártás sántít, más lehetőség meg nemigen akad. Pontosan, a sorozatok egyike azon kevés lehetőségeknek, hogy bekerüljön a színész a köztudatba. Annak idején azért jártak színházba az emberek, hogy a tévéjátékokból ismert színészeket lássák, az az érzésem, hogy most a sorozatokból kedvelték meg egyiket-másikat, ezért keresik őket a színházban. Manapság sokan járnak színházba, egyes előadásokra alig lehet jegyet kapni. Nem panaszkodhat: sokrétű és érdekes feladatokat kap, sokat foglalkoztatott színész. Egyetlen hiányérzete a film miatt lehet. Ha lenne lehetőség, sokan nem vállalnák a sorozatokat. Őszintén megvallom: nem engedhetem meg magamnak, hogy elutasítsam a felkérést, mert családom, gyerekem van, róluk is gondoskodnom kell. Húszéves koromban szerény lehettem, egy hátizsák is elég volt nekem... Urbán Klára Pedig a sorozatokban, a Forró vérben, A fiúk nem simákban is akcióhősnek tűnik. Egyrészt ez szerep, másrészt ha valamit csinálok, akkor azt teljes erőbedobással teszem. Visszatérve a külföldhöz: sok olyan embert ismerek, akik elmentek, de visszajöttek, mert tökéletes angolnyelvtudás nélkül nagyon nehéz volt a dolguk. Egyébként soha nem volt ilyen ambícióm, örültem, hogy elvégeztem a főiskolát, állást találtam, hogy a saját lábamra állhattam. Később pedig jött a család, a gyerek. Eszter nagyon megváltoztatta az életét? Nagyon. Ö az egyik legfontosabb az életemben, az, hogy megszületett, a legjobb, ami történt velem. Sajnos, a hónap húsz napján elfoglalt vagyok, játszom, forgatok, de jön majd a július, s a nyarat együtt töltjük. I Kedvenc pozsonyi kávéházában, éttermében i
