Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-21 / 142. szám, szombat
Szombati vendég 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 21. Jantner Emese: „A Tricks & Tracks első változatában még féltem. Életemben először Frenák Pálnál álltam színpadra úgy, hogy velem nyitott a darab..." Ha beindul a babavárás, terhesen is táncolni fog Tizenötödik évadját zárta Frenák Pál társulatában Jantner Emese, a kortárs tánc egyik legjelesebb egyénisége. Másfél évtizeddel ezelőtt a Tricks & Tracksban lépett először színpadra a Párizsból hazaérkező magyar táncos-koreográfus csapatában, most pedig a Tricks & Tracks 2-ben utal egykori énjére. SZABÓ G. IÁSZLÓ Jantner Emese ebben az évben koreográfusként is bemutatkozott. A Szkéné Színház falai között Feicht Zoltánnal, a Frenák Társulat kiváló táncosával együtt hozták létre 11 - fabula fatális című opusukat, amelynek központi alakja egy magányos nő, aki az ideális férfit és az áhított életérzést keresi. Ha megengedi, kezdjük a Tricks & Tracks végénél. A bemutató napján, a meghajlásnál ugyanis azt vettem észre, hogy sírva köszönte meg a nézők hangos elismerését. Mi volt az elérzékenyülés oka? Meghatódott a múlttól, a társulatban töltött tizenöt évtől, vagy a megerőltető próbák után túl mindenen, a boldogság könnyei folytak az arcán, netán nehéz volt a szembenézés önmagával? Kegyeden a kérdés. Több összetevője volt ugyanis a sírásomnak. Az biztosan benne volt, hogy egy kör bezárult. Én ezzel a darabbal kezdtem Palinál, 1999-ben, huszonnégy évesen. Ezt a felújított verziót, vagy ha úgy tetszik, a folytatást teljesen más volt létrehozni, mint a legelső darabot. Pali is többször elmondta: „Emese, ez nem az a Tricks & Tracks, és a te szereped is más.” Én ezt tudtam, éreztem, hiszen én vagyok itt az egyetien a régi szereposztásból. A zene és a díszlet megmaradt a régi alaphangulatból, csak a koreográfia lett más. Az elején nagyon nehéz volt megtalálnom a helyem. Nem állítom, hogy az eredeti szereposztás jobb volt, mint a mostani, csak más volt. Más emberek más energiával. Bár a jelenlegi táncosoknak sokkal jobb a technikájuk, mint nekünk volt, úgy éreztem, keveset beszéltünk velük arról, hogy mi az összetartó ereje ennek a darabnak. Mi? A pontosság és az energia. Egymás energiái. Kint a kulisz- szákban ráadásul iszonyú munka zajlik. Innen mész ki, onnan jössz be, pontos indítást adsz a másiknak, segíted őt, félpercenként, percenként váltások, változások történnek, a dinamikája, az összefogottsága adja meg a darab szépségét. De itt most nincsenek olyan erős karakterek, mint a korábbi darabokban. A függesztéses duó az origója mindennek, abból indul ki, és aköré épül fel az egész produkció. A lelkiség, a gondolatiság kell, hogy megszülessen. De nem rólam szól, mint a Hymen vagy az azt megelőző jó néhány koreográfia, amelyben megfogalmazható, hogy ki vagy, mit csinálsz, hogyan jutsz el A pontból a B-be. Ez volt az egyik oka a sírásnak. A másik: kevés olyan tekintet volt, amelyből építkezni tudtam a színpadon. Nekem ugyanis nagyon fontos, hogy kontaktban legyek a többiekkel. Pali több nyilatkozatában hangsúlyozta: a Tricks & Tracks 2 egy negyvenéves nő és egy húszéves fiú kapcsolatát is megmutatja. Oké, én is tudom, hány éves vagyok, és táncosként mire vagyok képes. Vagyis hogy fizikálisán, kondícióban és szellemileg tartani kell a szintet. De itt meginogtam egy kicsit. Miközben a vak is látja, hogyan fut fel a csúcsra. Valóban én vagyok a legidősebb, és a legrégebben táncolok a társulatban. Éppen ezért nekem úgy kell bemennem a próbaterembe, és úgy kell dolgoznom, beszélnem, viselkednem, hogy az példaértékű legyen a fiatalok számára. Nem küldhetek el senkit a búsba még akkor sem, ha sok az elnyomott feszültség bennem. Nem robbanok, nem nyitom ki a számat, de a végén sírok. Mert annyi minden van a szívemben. Tudom, hogy fontos vagyok Palinak, ennek számos jelét adja, de a próbateremben most nem ezt éreztem. Ott Nelsonról volt szó, aki rengeteget segít Palinak, s ezzel együtt a csapatnak is. Nelson Reguera a Frenák Társulat egyik vezető (kubai) táncosa, akivel évek óta együtt lép színpadra. Az InTimE végsőkig összehangolt duójával egy életre megfogtak. Volt azonban egy harmadik pontja is a sírásomnak. Az én párkapcsolatom akkor kezdődött Molnár Péterrel, a társulat akkori műszaki vezetőjével, amikor a Tricks & Tracks megszületett. Akkor, tizenöt évvel ezelőtt azért sírtam, mert azt mondtam, ilyen nem létezik. Megélhetek olyat, hogy nem gondolkozom a színpadon, mert visz a zene, a mozgás, a koreográfia, és minden alkalommal megtörténik velem egy olyan csoda, amire csak a legféltettebb álmaimban vártam. Akkor, másfél évtizeddel ezelőtt is ott ült mellettem Pali az öltözőben, és azt kérdezte: ,Emese, miért sírsz, hiszen ezt akartad, és el is értük, hát nem csodálatos?” Igen, csodálatos volt. Ez volt életem első nagy darabja, és Pali is ezzel robbant be. Később volt egy hosszú kihagyásom... ... Párizs, aztán Bozsik Yvette. Párizsban rengeteget tanultam, de nagyon hiányzott a Palival elkezdett munka, az újszerű stílus, és most is valami hasonló érzésem volt. De közben véget ért a házasságom, és megint ott sírtam az öltözőben, és ismét Pali vigasztalt, hogy: „Ne sírj, Emese, tudom, hogy fáj, amit meg kell élned Péter miatt, de túl kell tenned magad a dolgon.” Ami viszont nagyon jó volt, és ezt az édesanyám mesélte, aki ott volt a bemutatón: három nő beszélgetett mögötte az előadás előtt. Hallották, hogy lesz egy táncos az előadásban az originál szereposztásból, csak azt nem tudták, fiú vagy lány. És nem jöttek rá az egész előadás alatt, hogy ez én vagyok. Állítólag még a tapsnál is emiatt vitáztak. Édesanyám szerencsére nem adott ki. Nem árulta el, hogy az ő lánya vagyok, csak annyit közölt velük hátrafordulva, hogy az a magas szőke lány táncolt a Tricks & Tracks 1-ben. „Az nem lehet - csodálkoztak a nők -, rá egyáltalán nem gondoltunk!” Nekem ez nagyon jólesett. Azt bizonyítja: nem lógtam ki a fiatal táncosok közül. Saját megítélése szerint mekkora utat tett meg ez alatt a tizenöt év alatt? Hatalmasat. A Tricks & Tracks első változatában még nagyon féltem. Életemben először Palinál álltam színpadra úgy, hogy velem nyitott a darab. Rettegtem. Nagyon ijesztő érzés volt. De azzal, hogy feljutott a csúcsra, a kör még nem zárult be. Lassan negyvenéves vagyok. Családot, gyereket akarok. Ez is belevág a dolgokba. Szakmailag tényleg bezárult egy kör, huszonnégy évesen óriási lehetőséget kaptam Palitól. Hétperces szólóval indíthattam egy darabot, miközben tudjuk, milyen nehéz tud lenni az indítás, ráadásul szólóval. Tapasztalatlan voltam, előtte sosem dolgoztunk együtt, két-három hónapos próbaidőszakon és tréningen voltam túl. Korábban Bozsik Yvette-nél táncoltam, azelőtt a Közép-Európa Táncszínházban. Más stílus, más mozgásanyag mind a kettő. Nekem technikailag is el kellett sajátítanom valamit Palinál, pluszként pedig ott volt az a teher is, hogy nem állt mellettem két ember vagy tíz ember, s az előző együttesekben szólószerepem sem volt. Ráadásul akkor nyílt meg a Trafó, mindenki nagy reményeket fűzött hozzá, kíváncsiak voltak Palira, hogy a párizsi évei után mit mutat itthon. Nemrég, az új darab miatt vissza is néztem a régi felvételt. Pozsonyban is vendégszerepeitek annak idején a Tricks & Tracksszal. Engem hol a sírás, hol a nevetés kerülgetett a felvétel láttán. Technikailag, a mostani önmagamhoz képest, a béka segge alatt voltam. Ott álltam fiatalon, más szinten, önbizalom semmi.., nem mintha most nem lennének kételyeim önmagámmal kapcsolatosan, de kinek nincsenek ezen a pályán? Azóta rutinra is szert tettem, mégsem tudok élni vele. Egyszerűen nem megy. Nem akarok rutinból táncolni, csak az érzéseimből, a megélt élményeimből. Palinál ez szerencsére nagyon jól működik. Bele lehet, sőt bele is kell dolgozni mindig a szerepbe, amit az évek során megtapasztaltam. Nyilván egy új darab próba- folyamatát is másképpen éli meg, mint régen. Érett fejjel ma már nem az érdekel, hogy mi lesz a mozgás, hanem az, hogy mi van mögötte. A darab gondolatisága a fontosabb. Hogy én személy szerint mit tudok belerakni, hozzátenni. Régebben inkább attól tartottam, hogy technikailag elrontok valamit, vagy hogy be tudom-e tölteni a teret, a színpadot a jelenlétemmel, az egyéniségemmel. Hogy érdekes tudok-e lenni? Hogy fenn tudom-e tartani öt percnél tovább az érdeklődési szintet? Vagy hogy egyáltalán kíváncsi-e rám a közönség? Most már jó érzés, hogy tudom, biztosra vehetem, rám is sokan kíváncsiak, azt is izgalmasnak találják, amit magamból teszek a darabhoz. Ez nagyot tud lendíteni rajtam. Kivételes alkati adottságaival, lenyűgöző nőiességével, érzékiségével és érzékenységével az InTimE-hoz, a Sevenhez és a Hymenhez is rengeteget hozzátett. Nekem az volt a jó, amikor Palival elkezdtünk külföldön turnézni, hogy láttam más előadásokat is. Főleg fesztiválokon. Az én szememben az az ütős, erős táncos, aki közvetít valamit, aki gondolatokkal tölti meg a mozdulatokat. A technikán lehet csiszolni, azt be lehet gyakorolni. A formánál sokkal jobban érdekel a tartalom. A 11 - fabula fatalist mi hívta elő? Hogyan született meg az előadás? Úgy érezte, eljött az ideje, hogy önállóan is megfogalmazzon valamit? Vagy egyszerűen talált egy témát, az ideális férfit kereső nőt, akiből meg akart mutatni valamit, mert izgatta, mi játszódik le benne lelkileg? Feicht Zolival együtt kore- ografáltuk a darabot, de a táncosok közül is mindenki hozta a maga kis életét. Két zenész is dolgozott velünk. Anesz, vagyis Szalay Anita énekes ott is van a színpadon. Az előadás látvány- tervezője és rendezője Molnár Péter, akivel a Frenák Pál Társulatban találkoztam. Aneszt a Gödörben hallottam először énekelni, elképesztő hangon. Azt mondtam, ez maga Björk, de nem hozhatták ide! A szó pozitív értelmében totál bolond. Gyönyörű, kopasz és nagyon vékony, érdekes arcú lány. Ott állt abroncsszoknyában, becsavarva egy fürdőszobafüggönybe, és nagyon odavoltam tőle. Saját kis elborult világában írja a dolgait, nagyon rendhagyó és nagyon megosztó egyéniség, de olyan a hangja, hogy sírok a gyönyörűségtől, ha meghallom. A zsige- reimből énekel. Nekem a tánc ilyen, Palinál. És akkor szóltak, felkértek a Gödörben, hogy volna egy lehetőség. Meg hogy különben is annyi sokat dolgozom én ott, mint tánctanár, és viszem az ottani stúdiót, gyerekekkel foglalkozom, rövid kis koreográfiákat készítek nekik, és mi is felléptünk már ott jó párszor Zolival, két koncert között. Nem lepte meg az ajánlat, hogy akkor most legyen valami egészen más, amit eddig még nem csinált, egy önálló darab? Kreatív táncos vagyok, tanítani is imádok, de a koreografálásnak még a gondolata sem foglalkoztatott. Fel sem merült bennem, hogy akkor itt az ideje, ezt is elkezdem, habár több helyről is jelezték már, hogy ismernek, bizalmat szavaznak, vágjak bele nyugodtan. Én meg kezdtem sorolni, hogy miért nem, amíg aztán meghallottam Anesz énekét, és Zolinak is, nekem is megtetszett az ötlet, hogy akkor most, erre a zenére. És minden összejött. Egy skizofrén nőről szól a darab, vele megyünk végig a skizofrénia stációm, miközben bekerül a képbe egy férfi, akiről nem tudjuk, képzelt alak-e vagy valós, de végig jelen van a nővel, és lemegy köztük egy furcsa kapcsolat. Hatvanperces a darab, és végig színpadon vagyok. S akkor most elindult egy másik úton? Nagyon jól éreztem magam ebben a munkában. Ha ugyanez a csapat jön velem egy következő projektbe, akkor én szívesen belevágok egy új darabba, amelyet ismét közösen hozunk létre. S mivel nagyon jól dolgoztunk együtt, ők rábólintottak. A válaszom tehát az, hogy igen, mindannyian szeretnénk, ha lenne folytatás. De van egy másik, komolyabb tervem is. Jövő tavasszal szeretnék rákapcsolni a babaprojektre. Szeretnék kimaradni a következő Frenák- darabból, hogy ha terhes leszek, ne kelljen beállítania helyettem senkit. Próbavezető asszisztensként szívesen dolgozom a társulatnál, hiszen ha Pali Párizsban van, akkor is én tartom a próbákat és tréningeket. Aztán ha olyan kondícióban leszek, hogy Pali is azt mondja, álljak vissza a baba után, boldogan visszaál- lok. Nem akarok elválni a társulattól, csak szülni szeretnék. Arról is volt már szó, hogy ha eljön az ideje, „terhes szólót” kap majd Palitól. Tizenöt éve készül erre. Ha létrehozza, én leszek a legboldogabb. A Hyment nászajándékba kaptam tőle. A terhes nő szólója újabb ajándék lenne tőle. Csak idegileg ne tegyen tönkre közben, mondtam neki viccesen, mert nem szeretnék koraszülött gyereket. Akkor inkább a nyílt színen szülök. Olyan még úgysem volt táncszínpadon.