Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-21 / 142. szám, szombat

Szombati vendég 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 21. Jantner Emese: „A Tricks & Tracks első változatában még féltem. Életemben először Frenák Pálnál álltam színpadra úgy, hogy velem nyitott a darab..." Ha beindul a babavárás, terhesen is táncolni fog Tizenötödik évadját zárta Frenák Pál társulatában Jantner Emese, a kortárs tánc egyik legjelesebb egyénisége. Másfél évti­zeddel ezelőtt a Tricks & Tracksban lépett elő­ször színpadra a Párizs­ból hazaérkező magyar táncos-koreográfus csa­patában, most pedig a Tricks & Tracks 2-ben utal egykori énjére. SZABÓ G. IÁSZLÓ Jantner Emese ebben az év­ben koreográfusként is bemu­tatkozott. A Szkéné Színház falai között Feicht Zoltánnal, a Frenák Társulat kiváló tán­cosával együtt hozták létre 11 - fabula fatális című opusukat, amelynek központi alakja egy magányos nő, aki az ideális fér­fit és az áhított életérzést keresi. Ha megengedi, kezdjük a Tricks & Tracks végénél. A bemutató napján, a meghaj­lásnál ugyanis azt vettem ész­re, hogy sírva köszönte meg a nézők hangos elismerését. Mi volt az elérzékenyülés oka? Meghatódott a múlttól, a tár­sulatban töltött tizenöt évtől, vagy a megerőltető próbák után túl mindenen, a boldog­ság könnyei folytak az arcán, netán nehéz volt a szembené­zés önmagával? Kegyeden a kérdés. Több összetevője volt ugyanis a sírá­somnak. Az biztosan benne volt, hogy egy kör bezárult. Én ezzel a darabbal kezdtem Palinál, 1999-ben, huszonnégy évesen. Ezt a felújított verziót, vagy ha úgy tetszik, a folytatást teljesen más volt létrehozni, mint a leg­első darabot. Pali is többször elmondta: „Emese, ez nem az a Tricks & Tracks, és a te szereped is más.” Én ezt tudtam, éreztem, hiszen én vagyok itt az egyetien a régi szereposztásból. A zene és a díszlet megmaradt a régi alap­hangulatból, csak a koreográfia lett más. Az elején nagyon ne­héz volt megtalálnom a helyem. Nem állítom, hogy az eredeti szereposztás jobb volt, mint a mostani, csak más volt. Más em­berek más energiával. Bár a je­lenlegi táncosoknak sokkal jobb a technikájuk, mint nekünk volt, úgy éreztem, keveset beszéltünk velük arról, hogy mi az összetar­tó ereje ennek a darabnak. Mi? A pontosság és az energia. Egymás energiái. Kint a kulisz- szákban ráadásul iszonyú mun­ka zajlik. Innen mész ki, onnan jössz be, pontos indítást adsz a másiknak, segíted őt, félpercen­ként, percenként váltások, vál­tozások történnek, a dinamiká­ja, az összefogottsága adja meg a darab szépségét. De itt most nincsenek olyan erős karakte­rek, mint a korábbi darabokban. A függesztéses duó az origója mindennek, abból indul ki, és aköré épül fel az egész produk­ció. A lelkiség, a gondolatiság kell, hogy megszülessen. De nem rólam szól, mint a Hymen vagy az azt megelőző jó néhány koreográfia, amelyben megfo­galmazható, hogy ki vagy, mit csinálsz, hogyan jutsz el A pont­ból a B-be. Ez volt az egyik oka a sírásnak. A másik: kevés olyan tekintet volt, amelyből építkez­ni tudtam a színpadon. Nekem ugyanis nagyon fontos, hogy kontaktban legyek a többiekkel. Pali több nyilatkozatában hang­súlyozta: a Tricks & Tracks 2 egy negyvenéves nő és egy húszéves fiú kapcsolatát is megmutatja. Oké, én is tudom, hány éves va­gyok, és táncosként mire vagyok képes. Vagyis hogy fizikálisán, kondícióban és szellemileg tar­tani kell a szintet. De itt meg­inogtam egy kicsit. Miközben a vak is látja, ho­gyan fut fel a csúcsra. Valóban én vagyok a legidő­sebb, és a legrégebben táncolok a társulatban. Éppen ezért ne­kem úgy kell bemennem a pró­baterembe, és úgy kell dolgoz­nom, beszélnem, viselkednem, hogy az példaértékű legyen a fi­atalok számára. Nem küldhetek el senkit a búsba még akkor sem, ha sok az elnyomott feszültség bennem. Nem robbanok, nem nyitom ki a számat, de a végén sírok. Mert annyi minden van a szívemben. Tudom, hogy fontos vagyok Palinak, ennek számos jelét adja, de a próbateremben most nem ezt éreztem. Ott Nel­sonról volt szó, aki rengeteget segít Palinak, s ezzel együtt a csapatnak is. Nelson Reguera a Frenák Társulat egyik vezető (kubai) táncosa, akivel évek óta együtt lép színpadra. Az InTimE vég­sőkig összehangolt duójával egy életre megfogtak. Volt azonban egy harmadik pontja is a sírásomnak. Az én párkapcsolatom akkor kezdő­dött Molnár Péterrel, a társulat akkori műszaki vezetőjével, amikor a Tricks & Tracks meg­született. Akkor, tizenöt évvel ezelőtt azért sírtam, mert azt mondtam, ilyen nem létezik. Megélhetek olyat, hogy nem gondolkozom a színpadon, mert visz a zene, a mozgás, a koreo­gráfia, és minden alkalommal megtörténik velem egy olyan csoda, amire csak a legféltet­tebb álmaimban vártam. Akkor, másfél évtizeddel ezelőtt is ott ült mellettem Pali az öltözőben, és azt kérdezte: ,Emese, miért sírsz, hiszen ezt akartad, és el is értük, hát nem csodálatos?” Igen, csodálatos volt. Ez volt életem első nagy darabja, és Pali is ezzel robbant be. Később volt egy hosszú kihagyásom... ... Párizs, aztán Bozsik Yvette. Párizsban rengeteget tanul­tam, de nagyon hiányzott a Pali­val elkezdett munka, az újszerű stílus, és most is valami hasonló érzésem volt. De közben véget ért a házasságom, és megint ott sírtam az öltözőben, és ismét Pali vigasztalt, hogy: „Ne sírj, Emese, tudom, hogy fáj, amit meg kell élned Péter miatt, de túl kell tenned magad a dolgon.” Ami viszont nagyon jó volt, és ezt az édesanyám mesélte, aki ott volt a bemutatón: három nő beszélgetett mögötte az előadás előtt. Hallották, hogy lesz egy táncos az előadásban az originál szereposztásból, csak azt nem tudták, fiú vagy lány. És nem jöttek rá az egész előadás alatt, hogy ez én vagyok. Állítólag még a tapsnál is emiatt vitáztak. Édesanyám szerencsére nem adott ki. Nem árulta el, hogy az ő lánya vagyok, csak annyit kö­zölt velük hátrafordulva, hogy az a magas szőke lány táncolt a Tricks & Tracks 1-ben. „Az nem lehet - csodálkoztak a nők -, rá egyáltalán nem gondoltunk!” Nekem ez nagyon jólesett. Azt bizonyítja: nem lógtam ki a fia­tal táncosok közül. Saját megítélése szerint mekkora utat tett meg ez alatt a tizenöt év alatt? Hatalmasat. A Tricks & Tracks első változatában még nagyon féltem. Életemben elő­ször Palinál álltam színpadra úgy, hogy velem nyitott a da­rab. Rettegtem. Nagyon ijesztő érzés volt. De azzal, hogy feljutott a csúcsra, a kör még nem zá­rult be. Lassan negyvenéves vagyok. Családot, gyereket akarok. Ez is belevág a dolgokba. Szakmailag tényleg bezárult egy kör, hu­szonnégy évesen óriási lehető­séget kaptam Palitól. Hétperces szólóval indíthattam egy dara­bot, miközben tudjuk, milyen nehéz tud lenni az indítás, rá­adásul szólóval. Tapasztalatlan voltam, előtte sosem dolgoz­tunk együtt, két-három hónapos próbaidőszakon és tréningen voltam túl. Korábban Bozsik Yvette-nél táncoltam, azelőtt a Közép-Európa Táncszínházban. Más stílus, más mozgásanyag mind a kettő. Nekem technika­ilag is el kellett sajátítanom va­lamit Palinál, pluszként pedig ott volt az a teher is, hogy nem állt mellettem két ember vagy tíz ember, s az előző együtte­sekben szólószerepem sem volt. Ráadásul akkor nyílt meg a Tra­fó, mindenki nagy reményeket fűzött hozzá, kíváncsiak voltak Palira, hogy a párizsi évei után mit mutat itthon. Nemrég, az új darab miatt vissza is néztem a régi felvételt. Pozsonyban is vendégszere­peitek annak idején a Tricks & Tracksszal. Engem hol a sírás, hol a ne­vetés kerülgetett a felvétel lát­tán. Technikailag, a mostani önmagamhoz képest, a béka segge alatt voltam. Ott álltam fi­atalon, más szinten, önbizalom semmi.., nem mintha most nem lennének kételyeim önmagám­mal kapcsolatosan, de kinek nincsenek ezen a pályán? Azóta rutinra is szert tettem, mégsem tudok élni vele. Egyszerűen nem megy. Nem akarok rutin­ból táncolni, csak az érzéseim­ből, a megélt élményeimből. Palinál ez szerencsére nagyon jól működik. Bele lehet, sőt bele is kell dolgozni mindig a szerep­be, amit az évek során megta­pasztaltam. Nyilván egy új darab próba- folyamatát is másképpen éli meg, mint régen. Érett fejjel ma már nem az érdekel, hogy mi lesz a mozgás, hanem az, hogy mi van mögöt­te. A darab gondolatisága a fon­tosabb. Hogy én személy szerint mit tudok belerakni, hozzáten­ni. Régebben inkább attól tartot­tam, hogy technikailag elrontok valamit, vagy hogy be tudom-e tölteni a teret, a színpadot a je­lenlétemmel, az egyéniségem­mel. Hogy érdekes tudok-e len­ni? Hogy fenn tudom-e tartani öt percnél tovább az érdeklődési szintet? Vagy hogy egyáltalán kíváncsi-e rám a közönség? Most már jó érzés, hogy tudom, biztosra vehetem, rám is sokan kíváncsiak, azt is izgalmasnak találják, amit magamból teszek a darabhoz. Ez nagyot tud lendí­teni rajtam. Kivételes alkati adottsága­ival, lenyűgöző nőiességével, érzékiségével és érzékeny­ségével az InTimE-hoz, a Sevenhez és a Hymenhez is rengeteget hozzátett. Nekem az volt a jó, amikor Pa­lival elkezdtünk külföldön tur­nézni, hogy láttam más előadá­sokat is. Főleg fesztiválokon. Az én szememben az az ütős, erős táncos, aki közvetít valamit, aki gondolatokkal tölti meg a moz­dulatokat. A technikán lehet csi­szolni, azt be lehet gyakorolni. A formánál sokkal jobban érdekel a tartalom. A 11 - fabula fatalist mi hívta elő? Hogyan született meg az előadás? Úgy érezte, eljött az ideje, hogy önállóan is megfogalmazzon valamit? Vagy egyszerűen talált egy témát, az ideális férfit kereső nőt, akiből meg akart mutatni valamit, mert izgatta, mi ját­szódik le benne lelkileg? Feicht Zolival együtt kore- ografáltuk a darabot, de a tán­cosok közül is mindenki hozta a maga kis életét. Két zenész is dolgozott velünk. Anesz, vagyis Szalay Anita énekes ott is van a színpadon. Az előadás látvány- tervezője és rendezője Molnár Péter, akivel a Frenák Pál Tár­sulatban találkoztam. Aneszt a Gödörben hallottam először énekelni, elképesztő hangon. Azt mondtam, ez maga Björk, de nem hozhatták ide! A szó pozitív értelmében totál bolond. Gyönyörű, kopasz és nagyon vé­kony, érdekes arcú lány. Ott állt abroncsszoknyában, becsavarva egy fürdőszobafüggönybe, és nagyon odavoltam tőle. Saját kis elborult világában írja a dolgait, nagyon rendhagyó és nagyon megosztó egyéniség, de olyan a hangja, hogy sírok a gyönyörű­ségtől, ha meghallom. A zsige- reimből énekel. Nekem a tánc ilyen, Palinál. És akkor szóltak, felkértek a Gödörben, hogy vol­na egy lehetőség. Meg hogy kü­lönben is annyi sokat dolgozom én ott, mint tánctanár, és viszem az ottani stúdiót, gyerekekkel foglalkozom, rövid kis koreo­gráfiákat készítek nekik, és mi is felléptünk már ott jó párszor Zolival, két koncert között. Nem lepte meg az ajánlat, hogy akkor most legyen vala­mi egészen más, amit eddig még nem csinált, egy önálló darab? Kreatív táncos vagyok, taní­tani is imádok, de a koreogra­fálásnak még a gondolata sem foglalkoztatott. Fel sem merült bennem, hogy akkor itt az ideje, ezt is elkezdem, habár több hely­ről is jelezték már, hogy ismer­nek, bizalmat szavaznak, vágjak bele nyugodtan. Én meg kezd­tem sorolni, hogy miért nem, amíg aztán meghallottam Anesz énekét, és Zolinak is, nekem is megtetszett az ötlet, hogy akkor most, erre a zenére. És minden összejött. Egy skizofrén nőről szól a darab, vele megyünk végig a skizofrénia stációm, miközben bekerül a képbe egy férfi, akiről nem tudjuk, képzelt alak-e vagy valós, de végig jelen van a nővel, és lemegy köztük egy furcsa kap­csolat. Hatvanperces a darab, és végig színpadon vagyok. S akkor most elindult egy másik úton? Nagyon jól éreztem magam ebben a munkában. Ha ugyanez a csapat jön velem egy követ­kező projektbe, akkor én szíve­sen belevágok egy új darabba, amelyet ismét közösen hozunk létre. S mivel nagyon jól dolgoz­tunk együtt, ők rábólintottak. A válaszom tehát az, hogy igen, mindannyian szeretnénk, ha lenne folytatás. De van egy má­sik, komolyabb tervem is. Jövő tavasszal szeretnék rákapcsolni a babaprojektre. Szeretnék ki­maradni a következő Frenák- darabból, hogy ha terhes leszek, ne kelljen beállítania helyettem senkit. Próbavezető asszisztens­ként szívesen dolgozom a társu­latnál, hiszen ha Pali Párizsban van, akkor is én tartom a pró­bákat és tréningeket. Aztán ha olyan kondícióban leszek, hogy Pali is azt mondja, álljak vissza a baba után, boldogan visszaál- lok. Nem akarok elválni a társu­lattól, csak szülni szeretnék. Arról is volt már szó, hogy ha eljön az ideje, „terhes szó­lót” kap majd Palitól. Tizenöt éve készül erre. Ha létrehozza, én leszek a legboldo­gabb. A Hyment nászajándékba kaptam tőle. A terhes nő szólója újabb ajándék lenne tőle. Csak idegileg ne tegyen tönkre köz­ben, mondtam neki viccesen, mert nem szeretnék koraszülött gyereket. Akkor inkább a nyílt színen szülök. Olyan még úgy­sem volt táncszínpadon.

Next

/
Thumbnails
Contents