Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-22 / 116. szám, csütörtök

14 I Gyümölcsös 2014. május • www.ujszo.com KERT ÉS UDVARI A tavasz csapa­dékban szegény volt, a déli te­rületeken janu­árban 15 mm, februárban 37 mm, március­ban 10,5 mm és áprilisban 42 mm eső esett. A harmincéves átlag szerint 137 mm-nek kellett volna esnie, így a má­jusi eső valóban aranyat ér. E bben az időszak­ban a gyümölcs megmentése, a növényvédelem és a gyümölcs fánkénti szabályozása a fő feladat - utóbbit gyümölcsváloga­tással érjük el. májusban ződött barackot szüretelhe­tünk majd, és a fa kondíciója is megmarad, így jövőre is teremni fog. Legalább ennyire fontos a téli almafajták leválogatása is. Az almának bogernyő virágzata van, amely általá­ban öt virágot képez. Ideális volna, ha ebből legfeljebb két virág termékenyülne meg, de az időjárás, a fajta (diploid, triploid) és a be- porzási viszonyok eredmé­nyeképpen akár mind az öt virág is megtermékenyülhet. Amennyiben ezt továbbra is a fára bízzuk, lehet, hogy kondíciójának megfelelően természetes hullással szaba­dul majd meg 4-5 kisalmá- tól. A leválogatást úgy kell végeznünk, hogy a hibá­sakat, aprókat leszedjük, és 2-3 egymástól távolabbi gyümölcsöt hagyunk csak meg. A műveletet végezhet­jük ollóval, illetve a fölösle­ges gyümölcsöt kitörhetjük kézzel is. Természetesen rossz kötés esetén a leválo­gatás elmarad. A TERMÉS BEÁLLÍTÁSA Az első virágzások idején már említettem, hogy a mandula a tavalyihoz képest 40 nappal korábban virágzott. A vegetáció ilyen mértékű koraisága már lassan megszokottá válik, de érdekességként még megemlítem, hogy a májusi cseresznye a kertünkben május derekán szokott érni, idén már május 5-én fogyasztható volt. MÁLNA Ezzel a bogyóssal kezdem a termés beállításának mikéntjét. Ugyanis az idén az állománya feltűnően besűrűsödött. Ha felásunk egy tövet, láthatjuk, hogy gyökerei minden irányban elkúsztak. Ezek aztán a tőtől 30-50 cm-re gyökérsarjakat képeznek, és előbújnak a földből. Volt, hogy csupán 1-2 tősarjat hajtanak, de volt olyan tő is, amely 12 helyen sarjadt újra. A málna agresz- szíven terjedve foglal egyre nagyobb helyet magának. A Lloyd George általánosan elterjedt faj, amelynél az áttelelt a termőtő júniusban adja a termését, a mostani sarjú pedig szeptemberben. A teljes állomány sűrűségé­től függ, hogy hány sarjat hagyunk meg - én 1-2 sarjat ajánlok tövenként. KAJSZI- ÉS ŐSZIBARACK, ALMA Bár ebben az évben is jót tenne, ha a kajszit is gyü­mölcsválogatásban részesí­tenénk, mert sok van rajta, és az apró termés semmire sem jó, de ha magasak a fák, akkor ez nem kis felada­tot ad a kertésznek. Az őszibarack és a téli alma leválogatását azonban ne mulasszuk el - ha lehet, még május végéig végezzük el. Az őszibaracknál a gyümöl­csöket 8-10 cm-re hagyjuk meg egymástól - úgy is szoktuk mondani, hogy amikor már megnőttek, még egy elférne közöttük. E szakmai művelet folytán nagyra nőtt, jól kiszíne­Esetenként a szilvára is ráférne a leválogatás, mert a gyümölcsmonília a fogékony fajtáknál annyi gyümölcsöt ragaszt össze, amennyi egymás mellett van. A gyümölcsfák Poloskák a málnában A családi kertben gyakran megesik, hogy helyben fogyasztjuk a gyü­mölcsöt, szeretjük csipegetni a ribizlit, málnát. így aztán olykor megtörténik, hogy a szánkba veszünk, és szinte csíp - ebben a bo­gyómászó poloska a bűnös: vizeletével tönkreteszi bo­gyókat. Érés előtt, énés alatt ellen­őrizzük többször is a málnásunkat, mozogjunk, járjunk a tövek között. A poloskát könnyű észrevenni, mozgá­sával felkelti figyel­münket - ügyesen fogjuk levél közé, és roppantsuk össze. Permetezni fölösle­ges ellene. Védekezés betegségek, kártevők ellen A betegségek előfordulása egyrészt a fa vagy bokor egészségi állapotától, vala­mint az időjárástól függ. Idén korán és nagymérték­ben jelentkezett a liszthar­mat. A hosszabb ideig tartó hűvös, nyirkos időjárás hozza az almánál a varaso- dást, őszibaracknál pedig a tafrinát (levélfodrosodás). Almánál megoldást jelent a rezisztens fajták ülteté­se - ezeket legfeljebb 2-3 alkalommal kell permetez­ni. Őszibarack-tafrina ellen réztartalmú szerekből most már csak a Kuproxatot lehet használni, illetve az Efuzint, Syllitet, Delant. Al- mavarasodás ellen szintén Ha vadméhek telepedtek meg a kertben, valamelyik nap kora reggel keressük fel a lépeket, és perme­tezzünk mérget rájuk; a csővégeket dugaszoljuk be, hogy gyümölcsérés idején kevesebb legyen a méhkár. eredménnyel alkalmazható az Efuzin, Syllit, Delan stb. Lisztharmat ellen főleg a Topas és a kéntartalmú Ku­mulus, Thiovit ajánlható. Gyümölcseink férgesítői a darazsak, molyok. Megkoc­káztatom azt tanácsolni, hogy amennyiben nagyon jól kötött a fa, sok rajta a gyümölcs, ki lehet hagyni egy-egy moly elleni perme­tezést. Az almamoly 2-3 évti­zeddel ezelőtt június első napjaiban jelentkezett vidékeinken. Az idén már május elején láttam hímet repkedni. Vagyis nálunk idejekorán kell majd ellene Calypsoval vagy Mospilan- nal permetezni. A középkései és kései cseresznyéket és a megy- gyet bodzavirágzáskor kell permetezni Decisszel vagy Calypsoval a cseresznye­légy ellen. Szőlőnél a lisztharmat ellen Kumulust, Thiovitot, Topast, peronoszpóra ellen Acrobatot vagy Cabrio Topot használhatunk, az utóbbi mindkettőre jó. Igen csúnya kártevő né­mely almafajtán a gyapjas vértetű, ellene a Nurelle D és a Pirimor jó. Már júniusban kell gondolni az alma szeplősödésére, főleg a téli fajtáknál - tegyünk a permetbe meszet tartal­mazó szert is (Florasin Calcium plus). Sárgulás esetén vasat tartalmazó szert használjunk (Florasin lignovit Fe). A körtelevélbolha a körte legveszélyesebb kárte­vője. Ellene most nincs szer, a Nurelle D-vel kell próbálkozni. Belucz János kertészmérnök

Next

/
Thumbnails
Contents