Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-21 / 115. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 21. Vélemény és háttér 7 A futószalagon gyártott jogszabályáradat megállításában eddig minden akcióterv csődöt mondott Az EU árnyoldalai Az uniós tagság kiegyensúlyozott értékelésekor a negatívumokról sem szabad megfeledkezni. A közös agrárpolitika, a túlbürokratizált pályáztatás, az eurómentő alapok költségei és rizikói mind komoly problémák, de a legnagyobb gond a túlszabályozással van. És erről hallani a legkevesebbet. GÁL ZSOLT Brüsszel nem Moszkva, az Európai Unió egy demokratikus szervezet, ahol többé-ke- vésbé a piacgazdaság érvényesül, és önként csatlakoztunk a szervezethez, népszavazással megtámogatva. A tagság előnyei gazdasági téren (is) jóval felülmúlják a veszteségeket és rizikókat. Ezt nem árt rögtön az elején leszögezni. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a tagság árnyoldalairól nem kellene beszélni. Már csak azért sem, mert akkor teljesen átengedjük a terepet a reális alternatívát sosem kínáló, mindig csak kritizáló, EU-elle- nes populistáknak, akik majd szépen összekeverik a jogos kritikát a légből kapott vádaskodásokkal, hogy aztán nagy adag morális relativizmussal egyenlőségjelet tegyenek Brüsszel és Moszkva közé. A közös agrárpolitika tipikusan olyan terület, amelyről elmondható, hogy létezése ellenére léptünkbe az unióba, és több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott. Jórészt fel kellene számolni, de erre semmi reális esély, ezért marad a fokozatos toldozga- tás-foldozgatás - a politika első reformja 1968-ban indult! Az uniós alapokból származó pénzek lehívása is túl bonyolult, a rendszer azonban így sem akadályozza meg a pazarlást és a tömeges visszaéléseket. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy gyakran tagállami szinten bonyolítják tovább a pénz felhasználását, és az azt kísérő korrupcióért kizárólag a helyi elitek okolhatók. Az euró megmentésére született új intézményekkel három komoly gond is van: 1. Gyakran ellentétesek az EU jogszabályaival. 2. A tagállamok (így Szlovákia is) jelentős pénzeszközöket fizettek be alaptőkeként, és még nagyobbakat veszíthetnek el garanciA fő gond a szabad vállalkozást és gazdasági aktivitást lassú méregként megölő, mindent átszövő túlszabályozás. ák formájában (ez tovább növelné államadósságukat is). 3. Az új mentőmechanizmusok új táptalajt jelentenek a morális hazárdjátéknak és potyautas magatartásnak. Leegyszerűsítve: a felelőtlen tagállami vezetők most azt mondhatják, még mindig nem kell spórolni, folytatódhat az eladósodás, ha nagy baj lesz, majd megment minket az eu- rósánc meg az Európai Központi Bank. A legnagyobb gond azonban a piaci versenyt, a szabad vállalkozást és gazdasági aktivitást lassú méregként megölő, mindent átszövő túlszabályozás. Évente több ezer oldalnyi jogszabály születik, amelyek növelik az adminisztratív és pénzügyi terheket, a bürokráciát, és megnehezítik a vállalkozók életét, nem ritkán ellehetetlenítve őket. A folyamat nem látványos, de hosszú távon az egyik fő oka az unió romló versenyképességének. Felismerte ezt az Európai Bizottság is, de eddig minden hangzatos akcióterv, amely megpróbálta megállítani a törvénygyárat, csúfos kudarcot vallott. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója ENGEM DICSÉRT A PUTYIN, CSAK TE VOLTÁL OTT! www.premiersr.sk .iMiiniíMBP! Fico és külügyminisztere (Cartoonizer) Szöges ellentétben áll a szülőföldönmaradás-program a magyar útlevél osztogatásával Orbán Putyin hullámain JARABIK BALAZS A pozsonyi Globsec biztonság- és külpolitikai konferenciát kétség kivül Orbán Viktor hozta lázba. Arról beszélt, amit sokan gondolnak, de nemigen merik kimondani. Orbán stílusának legfontosabb kritériuma, hogy odahaza a politika szinte korlátlan ura, újabb alkotmányos többsége olyan előnyöket biztosít számára, amelyről a többi visegrádi kormányfő csak álmodhat. Például nyugodtan beszélhet a valós helyzetről - elsősorban, hogy gázkérdésben a visegrádi országok továbbra is az oroszok gatyamadzagján lógnak, tetszik, vagy sem. Jól tudja ezt Robert Fico is, bár rosszabbul kommunikálja le. Ezen a helyzeten lehet és kell is változtatni, de sokkal tovább tart a pózolás ebben a kérdésben (is), mint az aktív politika. Lengyelország cirka két éve próbálja elhitetni, hogy az ottani palagáz majd kisegít - pedig jól tudja, hogy az előzetes kutatások szerint a készlet több mint 90 százaléka nem termelhető ki, s a többit így talán meg se éri. Lehet propagandával harcolni az oroszokkal, de minek - ebben sokkal jobbak. A másik nagy hullámokat kavart kérdéskör a kisebbségi autonómia. Rosszkor mondta- e Orbán Viktor, amit mondott? Lehet. A fájó inkább az, hogy amit mond, az nem ül, ha egy picit megkapargatjuk a magyar politikát. Az elmúlt húsz év politikáját (figyelem, nem az Orbán-kormányok kizárólagos hibájából) inkább a kiürítés jellemezte, ami a magyar útlevél osztogatásával tetőzik be. Az autonómia (szülőföldön maradás), illetve a magyar útlevél osztogatása közötti ellentmondás jól érzékelhető a nemzetpolitika alapelveit rögzítő két dokumentumban is (a külpolitika stratégia alapelvei és a MÁÉRT nemzetpolitikai keretdokumentum). A rossz időzítés - amikor az oroszok hasonló érvekkel szedik szét Ukrajnát - tovább tépázza Magyarország presztízsét. Akik eddig nem tartották Orbánt Putyin emberének, az orosz-ukrán konfliktus nyomán élesen polarizált világban ezt fogják hinni. Ez elsősorban a visegrádi együttműködésre üthet vissza. Nem történt más, mint hogy Orbán a Putyin által kavart hullámokban próbált szörfözni. De mint tudjuk, a szörf nem a magyarok erőssége. KOMMENTAR Harabin félreállítva MARIÁN LEŠKO Dušan Kováčik újraválasztása speciális főügyésszé, valamint Štefan Harabin főbíró félre- állítása ismét rávilágított a specifikus hazai viszonyokra. Kétszeri megbízatási idejük alatt mindketten diszkvalifikálták magukat posztjuk további betöltésére, Kováčikot mégis simán megválasztották harmadszor is, míg Harabin elbukott. Kováčik2004 óta egyfajta ügyészségi mentelmi jogot biztosított több párt képviselőinek is, ami ugye szöges ellentétben áll a speciális ügyészség küldetésével. Amikor nyilvánosságra került egy-egy vitatható ügyészi beavatkozása, Kováčik mindig visszafogottan reagált a bírálatokra - csak azért, hogy ne mondhassák, meg se szólalt. A háttérben szép csendben tette a dolgát, inkább csitította, semmint felkorbácsolta a kedélyeket, igyekezett mérsékelni a nyilvánosság felháborodását. így aztán a civil szervezetek nem is fogtak tüntetésbe harmadszori megválasztása előtt. Múlt csütörtök óta tudjuk, nagyon is kifizetődő volt számára ez a visszafogottság. A parlamentben olyan simán ment az újraválasztása, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Összesen két órát szántak rá drága idejükből a képviselők. Bár az ellenzéki pártok részéről Dániel Lipšic, Ľubomír Gaiko és Ján Mičovský felsorolta a leglényegesebb okokat, hogy miért nem ildomos megválasztani őt, a szavazás eredménye teljesen egyértelmű volt. All 8 jelen levő képviselőből 92 támogatta, nyilvánvalóan a Smeren kívül ellenzékiek is. így kifejezve hálájukat azért a védelemért, amiben a speciális ügyészség részesítette őket és feltehetően még részesíteni fogja. Szemben Kováčikkal, aki csendben és szinte észrevétlenül diszkvalifikálta magát, Harabin ugyanezt hangos botrányoktól kísérve tette, szinte kínosan ügyelve arra, hogy pompás kulisszát teremtsen saját magának. Peter Zajac publicista azt írta róla, Ivan Gašparovičcsal együtt a homo mečiarensis biológiai típus utolsó mohikánjai. Ahogy Vladimír Mečiar, úgy Harabin is gyakorlatilag utálatba forduló elviselhetetlen légkört teremtett maga körül. Mindez akkora méreteket öltött, hogy még Robert Fico ingerküszöbét is elérte, pedig hosszú éveken át támogatta és szemet hunyt minden botránya felett. Bár a Smer elnökének annyi befolyása nem volt az Igazságszolgáltatási Tanácsra, hogy megválasztassa saját, új jelöltjét, de Harabin újraválasztásának megakadályozását el tudta érni. Nem mintha már nem szeretné őt, de nem akart tovább ártani a kormányának azzal, hogy Harabin miatt magára vonja a civil szervezetek, a bírók jelentős részének és nem utolsó sorban a választók többségének a haragját. Sorsszerű, hogy a mečiarizmus két utolsó mohikánja egyszerre fejezi be, hiába készült Gašparovič, hogy biológiai fajtársának megbízatását még öt évvel megtoldassa. Kijelentésével, hogy Harabin szakmai felkészültségével messze felülmúlja az összes bírálóját, nem tudta befolyásolni a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztását, bár nagyon szerette volna. így csak egy új aranyköpéssel gazdagította hol megdöbbentő, hol kacagtatóan bugyuta nyilatkozatainak gazdag tárházát. A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora FIGYELŐ Újragombolás A magyar kormány szerint mintha az RMDSZ mégsem lenne labanc. Hanem olyan romániai magyar szövetség, amely képes a saját közössége és a magyar nemzet érdekében hatékonyan politizálni - írta kommentálj ában az erdélyi Új Magyar Szó című lap. A Fidesz belátta, nem érdemes tovább kísérletezni az újabb meg újabb erdélyi magyar pártalakításokkal. A Fidesz stratégiái sokkal okosabbak annál, hogy ne látták volna be: az elkövetkező esztendőkben az RMDSZ-hez való közeledés a leghatékonyabb nemzetpolitikai eszköz. Ha ez a népakarat, akkor a pártok nem mehetnek el mellette. Tehát az RMDSZ és a Fidesz újragombolja a viszonyát. Ehhez az elmúlt hónapokban és években már megtörtént egy-két előzetes lépés. De mi lesz a romániai magyar politikai vetélytár- sakkal? Aggodalomra semmi ok, hiszen jól ismerjük a szállóigévé vált mondást: senkit nem hagyunk az út szélén! A barátok valóban nem maradtak ott. Az első csődbement kísérlet, a Magyar Polgári Párt egykori elnöke nem akármilyen fizetésért immár Budapestről mondogathatja, hogy Erdélyben mit kell tenni, ennek a fejében viszont pártja odasimult az RMDSZ-hez. Az EMNP-alapítónak is immár Magyarországról egyenes az útja az Európai Parlamentbe. De ez még nem jelenti általában a néppártiak haldoklását, hiszen az újrahonosítási program folytatódik, a Demokrácia Központok nem maradnak pénz nélkül, (maszol.ro)