Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-17 / 112. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 17. www.ujszo.com Ma már van olyan középiskolai tankönyv, amely az 1984 bemutatását Kovács Ákos egyik Orwell által inspirált dalszövegével teszi szemléletesebbé Az underground és a populáris Orwell George Orwell mára kultikussá vált regényei, az Állatfarm (1945) és az 1984(1949)óriási hatással voltak a hidegháború évtizedeinek, illetve a Szovjetunió összeomlása utáni időszaknak az irodalmi, zenei vagy akár számítógépes szubkultúráira. KACS1NECZ KRISZTIÁN A második világháború után született, disztópikus vonásokat mutató sci-fi vagy cyberpunk regények büszkén viselik az orwelli jelzőt, Ray Bradbury Fahrenheit 451-étől (1953) kezdve Anthony Burgess Gépnarancsán (1962) keresztül Cory Doctorow közelmúltban megjelent ifjúsági disztópiájá- ig, a Kis testvérig (2008). A pop- és rockzenében olyan előadókat ihletett meg a két ominózus regény, mint David Bowie, a Radiohead, az Eurythmics (amely az 1984 filmadaptációjának a zenéjét készítette) vagy a Pink Floyd, amelynek Animals (1977) című albuma az Állatfarm témáját gondolja tovább, a világhírű The Wall (1979) pedig egyértelműen az 1984 hatását mutatja. Magyarországon Orwell neve csupán a 80-as években vált ismertté, hála a regények sza- mizdat kiadásainak, igaz, akkoriban még csak szűk, jórészt egyetemista és értelmiségi körökben. A kultikus évben, 1984- ben nemcsak az Állatfarm és az 1984 magyar fordítása látott napvilágot a Magyar Október és az AB szamizdat kiadók jóvoltából, hanem rögtön egy igen különleges és szórakoztató magyar Orwell-parafrázis is Dalos György tollából, 1985 címmel. Magyarországon és a keleti blokk többi „barakkjában” Orwell tehát egészen 1989-ig underground jelenségnek számított. Nem véletlen, hogy a könnyűzenei (szub)kultúrában elsőként egy legendás underground zenekar, az URH szentelt egy dalt a kultikus regénynek, Nagy Testvér címmel. A rendszerváltás után Orwell aztán végre hivatalosan is megjelenhetett, s népszerűsége egyre nőtt, olyannyira, hogy 2005- ben a Nagy Könyv című játékban az 1984 a 4. helyet érte el (a világirodalmi művek kategóriában az elsőt!). Ebben fontos szerepet játszott a Bonanza Banzai 1991-ben megjelent, a regénnyel azonos című albuma is. Orwell műve szűk körben ismert underground rétegjelenségből egy sokkal populárisabb szubkultúra szimbólumává a- vanzsálódott a 90-es években, ma pedig eljutottunk oda, hogy egy középiskolai tankönyv szerzői a regény bemutatását éppen az említett zenekar frontembere, Kovács Ákos egyik Orwell által inspirált dalszövegével teszik szemléletesebbé. A továbbiakban igyekszem bemutatni, hogy a 80-as, 90-es évek szubkultúráinak egy-egy alkotása - legyen szó kisregényről vagy dalszövegről - hogyan ötvözte az eredeti orwelli motívumokat a kor és az ország tipikus jelenségeivel, azok szatirikus vagy egyenesen abszurd kritikáját nyújtva. Dalos György: 1985 Orwell legközvetlenebb parafrázisa a magyar irodalomban Dalos György szatirikus pamf- letje, az 1985. „A továbbszőtt orwelli cselekmény lehetne az az eszményi anyag, amelyben bemutathatom a reálisan létező szocializmust” - állapítja meg a kisregény leleplező szándékát maga a szerző, hozzátéve, hogy művét elsősorban a nyugati olvasóközönségnek szánta. A másodlagos célkitűzés valójában fontosabb az elsőnél, és ahogyan sűrűsödnek a „reálisan létező szocializmusra” és annak elsősorban magyarországi változatára tett utalások, úgy távolodunk el egyre inkább az orwelli világtól. Ebből következik, hogy a mű nem sok rokonságot mutat a disztópiákkal, ha mégis, csak parodisztikus szinten; sokkal inkább megtörtént eseményekre reflektáló, szatirikus példázat. Nagy Fivér 1985-ben bekövetkező hirtelen halála és az éppen aktuális ellenségtől, Eurázsiától elszenvedett katasztrofális vereség után az Angszoc addig megdönthetetlennek vélt rendszere alapjaiban rendül meg. Kiderül, hogy a Belső Párt korántsem egységes, két rivális frakcióra bomlik, a Szellemvédelmi Hatóság (Orwellnél Gondolatrendőrség) O’Brien képviseletében pedig a legintenzívebben törekszik hatalma átmentésére. O’Brien az „aktualizált”, vagyis a Szeretet-mi- nisztériumból frissen szabadult pártértelmiségieket bízza meg, hogy szerkesszék a Times Irodalmi Mellékletét, amely a propagandaanyagok mellett már teret engedne valami olyasminek is, „amit a régi Angliában »közvéleménynek« neveztek”, sőt óvatos bírálatokat is közölhetne a Nagy Fivér túlkapásairól. így tűnnek fel újra a színen a régi ismerősök: Winston, Julia, Ampleforth, a költő, Syme, a nyelvész és filozófus, valamint az ütődött Parsons, aki időközben melankolikus hajlamú történésszé vedlett át. Kezdetben a lap és a spontán módon szerveződő Gesztenyefa kávéházbeli hétfői vitaestek is az „eszvéhá” diszkrét ellenőrzése alatt állnak. Az irányítás akkor csúszik ki O’Brien és a Belső Párt kezéből, amikor az „enyhülés” jeleként több évtizedes tilalom után ismét műsorra tűzik a Hamletet, a közönség pedig a zsarnok Claudiust Nagy Fivérrel azonosítja, s így az előadás nem várt tömegdemonstrációba csap át. A diákság és az eszvéhások utcai harcai, a Nagy Fivér egyre nyíltabb bírálata, Óceánia törpeállammá zsugorodása az Eurázsiával kötött béke után végleg aláássa a rendszer tekintélyét. A Belső Pártnak végül a prolik várva várt felkelése adja meg a kegyelemdöfést a mosz- lim Muhammad Stanley vezetésével. A forradalom győz, Óceánia (amely ekkor már csak Angliát jelenti) szabad ország lesz - öt napra. Azok az „eszvéhás” tisztek, akiknek sikerült elmenekülniük a lincse- lés elől, politikai szövetségeseikkel Eurázsiától kémek segítséget a „rend és béke” helyreállításához. Óceániát megszállja az eurázsiai hadsereg, hogy a forradalmi vezetés likvidálása után hatalomra segítse a mérsékeltekből összeálló ún. Ideiglenes Kormányt. A pár nappal korábban még forradalmi lázban égő lakosság meglepően gyorsan alkalmazkodik az új helyzethez. Julia az új kormány művelődésügyi minisztere lesz, a radikális Winston, Muhammad Stanley feltétlen híve viszont ismét börtönbe kerül, s csak 1990-ben szabadul amnesztiával. O’Brien sem jár jobban, a Nagy Fivér rémuralmát elítélő új vezetésnek nincs már szüksége a régi vágású eszvé- hásra: kényszemyugdíjaztatása után államtitkok elárulása miatt letartóztatják, majd elmegyógyintézetbe zárják. Orwell egyik központi gondolata, a saját farkába harapó, a zsarnokságot megdöntő, majd észrevétlenül reprodukáló forradalom eszméje Dalos figyelmét sem kerüli el. A mérsékelt Julia a következőképpen próbálja kimagyarázni, miért vált „árulóvá”: „Áfanatizmusra nem szabad fanatizmussal az egyik végletre a másikkal reagálni. Mert akkor benne maradunk a bűvös körben. ” Hogy aggodalma nem teljesen légbőlkapott, arra a forradalmat győzelemre vivő Muhammad Stanley ünnepi beszédében elejtett néhány kétértelmű megjegyzés utal egészen finoman: „Hogy örüljetek, bejelentem: megalakult az Igazhitű Munkások Angliai Bizottsága és ezennel átveszi a hatalmat. Abűnösöket megbüntetjük, dearendesemberekneknem eshet bántódása. Allah színe előtt mindenki egyenlő. Programunk az Iszlám és a szabadság programja. Különben nem politizálunk. Lesz kenyér, lesz hús, és nem lesz háború. Régi fényében ragyog fel a Demokratikus Mohamedán Vallás, amely magába foglalja a kereszténység, a zsidóság és a kommunizmus legjobb elveit, de nélkülözi azok hátrányait. Óceánia összeomlott, Anglia megszületett. Le aBiroda- lommal, éljen az Ország! Mindent szabad! Mehettek ahova akartok, aztmondhatjátok, amit gondoltok. De ne gondoljatok butaságokat!” Bár első pillantásra Dalos kisregénye az 1984 folytatásának tűnhet, valójában az 1984 inkább ürügye az 1985-nek, mint előzménye. A narráció eszközei, az elbeszélői attitűd, a hangulat egész más, mint Orwellnél. A művet példázatossága és szatirikus jellege miatt sokkal inkább az Állatfarmmal állíthatnánk párhuzamba. A tipikusan orwelli (vagyis az 1984-ből származó) motívumok átszövik az egész művet, csak éppen a fejük tetejére állítva bukkannak fel. Lehetetlen nem gondolni arra, hogy Dalos rejtett szándéka éppen a nagy előd kifigurázása volt. Erre utal már a karakterek metamorfózisa is: az eredeti szereplők helyett inkább csak azok karikatúráit látjuk viszont. így lesz a félénk, magányos Winston Smith- ből nőfaló forradalmár, a lázadó, érzéki Júliából visszafogott műkedvelő, a mindenkor lojális, pribék O’Brienből számító kalandor, a fanatikus Syme-ból cinikus bíráló, az idióta, vakbuzgó Parsonsból kicsit de- presszív, kicsit paranoiás történész. A mű egész hangulatát meghatározó fanyar humor tehát nemcsak a szatíra, hanem a paródia eszköze is. Tulajdonképpen már a narráció módja is pellengérre állítja az eredeti regényt, annak kissé ódivatú, kizárólag a főhős szemszögéből végigvezetett, lineáris előadásmódját. Dalosnál a többnézőpontú elbeszélés a főszereplők (Winston, Julia, O’Brien) napló- és memoárrészleteinek párhuzamos közlésével bontakozik ki, amit tovább tarkítanak a „hivatalos közlemények”, fiktív újságcikkek, korabeli versek, „forradalmi falfirkák” betoldásai, illetve egy névtelen eurázsiai történész eleinte tudományosan száraz, majd egyre személyesebb megjegyzései, s az ezekből kikerekedő, a végére szinte teljesen önállósuló történet. URH: Nagy Testvér Müller Péter Sziámi dalszövege a 80-as évek legelején született, amikor az 1984 még sza- mizdatként sem jelent meg Magyarországon, csupán néhány gépiratos fordítás létezett. Molnár Cecília nyelvész szerint a dal legnagyobb érdeme az, hogy egyáltalán létrejött, és hírt adott egy Magyarországon akkoriban tiltott és még teljesen ismeretlen, de az adott viszonyok között igen fontos mondanivalójú alkotásról. Tette mindezt úgy, hogy a regényből kiemelte a legaktuálisabb momentumokat, majd azokat továbbgondolva a jelen nem kevésbé sivár valóságával állította párhuzamba. Az a valaki például, aki a tv-ből néz és „megfoszt a rossz hírektől”, ezáltal pedig egy infantilis, agymosott látszatboldogságba kényszerít (egyértelmű orwelli utalások), manapság - vagyis a szövegíró korában - már a távoli adókat is zavarja (gondoljunk a Szabad Európa Rádióra) és „kattan a telefonban”. A dal központi, refrénként ismétlődő, ironikus kicsengésű gondolata - „De jó, hogy beteg lettél/Meggyógyít a Nagy Testvér!” - éppúgy érvényes az orwelli univerzumban, mint a „létező szocializmusban”. A brezsnyevi Szovjetunióban és a csatlós államokban a különvéleményüknek hangot adó, az általános .jóléttel” és „boldogsággal” balga mód elégedetlen gondolatbűnözőket, vagy a hatalom számára bármely más okból kényelmetlen elemeket elmegyógyintézetekben „kezelték”. (A posztkommunista országokban ez a tendencia a mai napig tartja magátgondoljunk a Žák Malina Hedvig ellen folytatott eljárásra, melynek része a kényszerhospitalizá- cióval való fenyegetőzés.) Bármennyire igyekszik is a szövegíró párhuzamot vonni a regény és a jelen komor valósága között, nem állja meg, hogy a dal zárósoraiban a pesszimista, mindenféle perspektívát száműző orwelli konklúziótól eltávolodva mégiscsak megcsillantsa a változás lehetőségét, melyet a gazdátlanná vált, vagy inkább gazdáikat immár megtagadó tömegek (fjelszabadulás utáni vágya indíthat el: „Az állatkert elszabadult / Nézed az utcát és néznek téged/Éhező tekintetek/ Ezer gazdátlan ember lézeng. ”Ha a „gazdátlanok” ennek a vágynak elég harsányan hangot adnának, talán lehetőség nyílna megmenekülni a kényszerkezeléstől, a kényszerboldogságtól is: „Ha üvöltesz, kidobunk a mentőautóból/(...) Nagy Testvéred itthagy téged... ” Bonanza Banzai: 1984 Kovács Ákos, a Bonanza Banzai frontembere, énekese és dal- szövegírója elmondása szerint gimnazistaként olvasta a regény szamizdat kiadását, éppen a kultikus évben, 1984-ben, és rögtön elhatározta, hogy egyszer majd egy albumnyi dallal tiszteleg az olvasmányélmény előtt. 1991- ben aztán megjelent a zenekar harmadik stúdiólemeze 1984 címmel. Hogy a jórészt tizenévesekből álló, több tízezres rajongótábor miért fogadta be fenntartások nélkül az együttes talán legkülönlegesebb, legkomolyabb és egyben legkomorabb hangvételű, az előző két albumtól elsősorban szövegvilágában elütő projektjét, csak találgatni lehet - az biztos, hogy sok fiatalnak (beleértve e sorok íróját is) éppen az akkor népszerűsége csúcsán lévő, lassan szubkulturálisjelenséggé váló zenekar adta kezébe a könyvet. Az album fő témája mindenesetre összhangban állt a rendszerváltás közhangulatával (melyet a legfrap- pánsabban szintén a Bonanza fejezett ki egyetlen verssorban: „jövődmégnincsen, amúltadmár nem kell”); másrészt a végletekig technicizált, eltömegesedett és elidegenedett posztinduszt- riális társadalom szülte „dark” életérzéssel, mely már a 80-as évektől hódított Nyugat-Euró- pában és a tengeren tálon, elsősorban a Depeche Mode-nak és más, sötétebb tónusú elektronikus zenét játszó bandáknak köszönhetően. Ez a szubkultúra a rendszerváltás után utat tört magának keletre is, s elterjesztésében mások mellett a Bonanza Banzainak is fontos szerep jutott. Az albumon a legtöbb és egyben a legközvetlenebb utalás a regényre a címadó dalban található. A szöveg vallomás jellegű, személyes hangvételű sorokkal kezdődik, mintha a regény főhőse, Winston Smith szólalna meg: ,/íZ álmaimat gépek rázzák / Hogy ne tudjak aludni / Hogy folyton fáradt legyek /És ne érdekeljen semmi, de semmi. ”Az első sor a környezetre és a környezet kínzó hatásaira való utalással rögtön megadja a dal alaphangulatát is. A további versszakokban (a refrén egy részét kivéve) a személyes hangvételt felváltja az egyes szám második személyű, közvetlenül az olvasót/hallgatót megszólító, fenyegető tónus. A leghátborzongatóbb talán az a sor, melyet a szerző szó szerint emel át az URH szövegéből - „Nagy Testvéred figyel téged” -, mert azt az érzést kelti a hallgatóban, hogy újabban már nemcsak egyetlen Nagy Testvér létezik, hanem mindenkinek van egy saját, külön bejáratú Nagy Testvére, aki csak és kizárólag őrá felügyel. A dal a regény legjellegzetesebb motívumait villantja fel (elgépesítés, az egyéni szépséget elcsúfító szürke egyformaság, megfigyelés, terror és sivár örökkévalóság: „sokezer napja ugyanaz az évszám, mert tart még az 1984-es év”), de tovább is lép rajtuk, amikor a refrénben egy apokaliptikus képben felvillantja a megoldás lehetőségét. Ha a halál angyala megérkezik, mindenkit elszámoltat bűneiért, magát az énekes-főhőst is, akinek egyetlen kívánsága már csupán az, hogy ha életét embertelen körülmények között kellett is leélnie, legalább halála után kapja meg az emberhez méltó végtisztességet. így fennmaradhat az emléke, a szelleme, s ez már egy jelentős vereség a Pártra nézve, hiszen áldó: zatait éppen azért „gőzösítette el”, törölte ki a történelemből, hogy az utókor semmilyen módon ne igazolhassa vagy avathassa mártírrá őket. Értelmezhető persze ez a kép a jelenhez intézett üzenetként is: a mártírok eltemetése vagy újratemetése után mindenkinek szembe kell néznie a múlt rendszerben elkövetett bűnökkel, mert az emlékezés és a tiszta lelkiismeret a legjobb ellenszer minden nagy testvéri diktatúra feltámadásával szemben. Hasonló üzenetet fogalmaz meg az album egy másik dala, Az érinthetetlenek. A szöveg a mindenkori diktátorok, az „apró istenek, sápadt szentek” visszataszító karikatúráját rajzolja meg, ugyanakkor előrevetíti a népszerűség csúcsain csak ideig-óráig járó „sztárok” elkerülhetetlen bukását is. Miután mindenki számára világossá válik, hogy „hamis a mosoly a hatalmas arcon”, és a bálvány végre ledől, vár még egy fontos, talán minden eddiginél nehezebb feladat: a múlt lezárása, a múlt feldolgozása, az önmagunkkal és az „érinthetetlen senkikkel” való bátor szembenézés: „...nem vagy még túl az utolsó harcon/Hát küzdj meg magaddal és próbálj győzni/Legyél képes a szemükbe nézni/Az érinthetetlen senkiknek... ” Ez az, ami a posztkommunista társadalmakban mind a mai napig nem történt meg (bár talán Magyar- ország jutott a legtovább ezen az úton), s így a dal zárósorai aktuálisabbak, mint valaha. A szerző a pozsonyi Comeni- us Egyetem magyar tanszékének doktorandusza
