Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-03 / 101. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 3. www.ujszo.com Európai filmek: 7x7 Pozsony. Jövő héten ismét megrendezik a európai filmek 7x7 című minifesztiválját, amelynek során 7 európai filmet vetítenek 7 szlovákiai városban. A fesztivál első állomása - keddtől - a pozsonyi Mladosť mozi lesz, ezt követően Nyitrára, Zsolnára, Besztercebányára, Poprádra, Eperjesre és Kassára viszik a kiválasztott mozgóképeket. Vetítik Christophe Gans A szépség és a szörnyeteg című romantikus remake-jét, a Szesztolvajokat Ken Loach rendezésében, Francois Ozon Fiatal és gyönyörű című drámáját, Alex van Warmer- dam Borgman című thrille- rét, Mikkel Norgaard Nyomtalanul című filmjét, Michal Žabka A négylevelű lóhere a király szolgálatában című animációs filmjét, valamint Alex van War- merdamtól a Használhatatlanokat. A vetítések ingyenesek. (ú) Mediawaveízelítő Dunaszerdahely. A komáromi Monostori erődben zajló Mediawave Nemzetközi Film és Zenei E- gyüttlét alkotásaiból kapnak némi ízelítőt az alternatív művészet iránt érdeklődők Dunaszerdahelyen. A fesztiválra érkezett kis- filmekből a Durvacrew Art House-ban vetítenek, ahol kiállítások és zenei programok is várják a közönséget. Ma 18 órától Holy Olga performanszát láthatják, 19.30-tól az Overdose - Vágta egy álomért című dokumentumfilmet vetítik le. 21 órától a Kuro kollektíva mutatkozik be, majd Nagy András és Marcell keveri a talpalávalót. (k) A pozsonyi Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak munkáiból látható kiállítás a Szlovák Nemzeti Galériában Ahol fontosnak tartják a sokrétűséget Monika Owca Baranová domborművé a népszerű képregények világából építkezik Pozsony. Idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját a pozsonyi Képzőművészeti Egyetem (VŠVU). Ebből az alkalomból a Szlovák Nemzeti Galériában rendeztek kiállítást Fontos a sokrétűség címmel, amely egyrészt a jubiláló oktatási intézmény történetébe enged betekintést, másrészt jelenlegi hallgatóinak munkáiból mutat be válogatást. TALLÓS1 BÉLA Stanislav Stankoci, az egyetem rektora elmondta, hogy a kiállítás oktatási intézményük állapotát mutatja be. „Ötéves számadást ad arról, hol tartunk, mivel foglalkozunk, egyben pedig jelzi, milyen irányba mozdulunk el a jövőben.” Kifejtette, nem saját maguk készítették elő és rendezték a tárlatot. Ezt a feladatot a nemzeti galéria három kurátorának engedték át, hogy külsősök mutassák meg a nagyközönségnek azt, ami leginkább kifejezi az egyetem jelenlegi arculatát. Ám mivel a pozsonyi Képzőművészeti Egyetem idehaza a legrégibb a maga nemében, a jelene mellett valamilyen formában szerették volna bemutatni az eltelt hatvanöt évet is. Ezért a Fontos a sokrétűség című kiállítást két részre osztották. Az első rész a Képzőművészeti Egyetem - 2014-es modell címet kapta. Ez egy forma- tervezett háromdimenziós időtérkép, amely - évekre lebontva - statisztikai adatokkal mutatja be az iskola fejlődését a megalakulás évétől egészen napjainkig. A látogató e térképet „bebarangolva” áttekintést kap arról, hogy a pozsonyi művészeti oktatási intézmény miként tartotta a lépést a művészeti fejlődéssel. De a térkép eligazít azzal kapcsolatban is, hogy az egyetem milyen tanszékekkel és műhelyekkel bővült az idők során, amivel az új művészeti igényekhez, irányokhoz alkalmazkodott és a műszaki fejlődés hozta új médiákra reagált. Mi több, az érdeklődő végigböngészheti az intézményben végzett, művészek névsorát is, évfolyamok és tanszékek szerint kimutatva. Természetesen az oktatókról is számot ad a kiállításnak ez az eleme. Aki például kíváncsi arra, hogy hazai magyar képzőművészeink közül azok, akik itt tanultak, melyik évben, milyen tanszéken végeztek, a térképen kis keresgéléssel megtalálja az információt. A kiállítás másik része - melynek címe Én, a hallgató - a diákok munkáiból válogat, és mintát mutat abból, ami az egyetemen jelenleg történik. Az Én, a hallgató cím azt az állapotot fejezi ki, amelyben az egyetemista létezik. Ezt, vagyis a tanulás állapotát az oktatókkal és az egyetemi társakkal való konfrontálódás befolyásolja, s az eredetiség keresése és a kísérletezés jellemzi . A kurátorok a művészeti anyag összeállításakor arra törekedtek, hogy a tárlat ezt, az egyetem profilját is megrajzoló hallgatói állapotot, egyben pedig azt a sokrétűséget tükrözze, amit az intézmény oktatói fontosnak tartanak a formálódó képzőművészek nemzedékeinek a képzésében. Az egyetem felépítését, az egyes tanszékek és műhelyek arculatát és munkáját tükrözve az Esterházy-palotában kiállított műtárgykollekcióban megtalálhatók alkalmazott és autonóm művészeti alkotások, műépítészeti és restaurátori munkák egyaránt. A műtárgyakból megállapítható, hogy valóban sokrétű irányultság és nyitás jellemzi a hallgatók érdeklődését. Friss, ötletes, progresszív anyag látható a tárlaton. Olyan leleményesen kivitelezett, merész, kísérletező munkák, amelyeken érződik, hogy kreatív, szabad szellem hozta létre őket, s alkotóikra még nem voltak hatással kommersz igények és elvárások. Szabadon mernek ötvözni műfajokat, nem vonakodnak átértelmezni régi felfogásokat, megpróbálnak felszámolni beidegződéseket - akár morális, akár esztétikai vonalon. Merik kifejezni szociális érzékenységüket és éreztetni kritikai hangjukat. A Fontos a sokrétűség című kiállítás június elsejéig látható. Az egyetem történetét bemutató háromdimenziós térkép Oto Hudec: slov Motors, 2015 (Juhász Katalin felvételei) Kicsi, sárga, de a mienk - észrevételek az egyetlen hazai magyar ifjúsági lapról, amelynek még van hova fejlődnie, de megérdemli a bizalmat Januártól új életre kelt a Mizujs?, a kamaszok magazinja JUHÁSZ KATALIN A naphosszat a neten lógó fiataloknak nyomtatott lapot csinálni nem egyszerű feladat. Nagyon kell ismernie a korosztályt annak, aki ilyesmibe belevág, és úgy kell csepegtetnie a bölcsességet, hogy a célközönség ne vegye észre a nevelő szándékot. Nálunk az IFI magazin megszűnése óta nem volt lapjuk a tizenéveseknek. Ezt az űrt kívánta betölteni a Lilium Aurum kiadó 2011-ben. A Mizujs? első néhány számának a megjelenése után azonban váratlanul elhunyt a lap főszerkesztője, M. Csepécz Szilvia, és a kiadónak rögtönöznie kellett. A lap múlt év decemberéig csak vergődött, ezt az időszakot fedje inkábbjótékony homály. Az-akkori színvonalhoz képest komoly előrelépés az idei négy szám, de még mindig van hova fejlődnie a szlovákiai magyar kamaszok magazinjának. Elsősorban az arányokkal van problémám: mintha nem döntötték volna el, milyen mértékben akarnak oktató-nevelő tevékenységet végezni, és menynyire szeretnék kielégíteni a célcsoport igényeit. Rögtön az elején tisztázzuk, hogy a Mizujs?-t nem vehetjük meg az újságosnál. „Magazinunkat keresd az iskolád lapterjesztő pedagógusánál vagy a kiadónál” - áll az impresszumban. Ez hátránynak tűnik a „normális” lapokhoz képest, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a terjesztők komoly összegeket kémek a kiadóktól, és erre nyilván nem volt pénze a Lilium Áu- rumnak. A külcsín annyira színpompás, hogy az már-már csiricsáré. Több betűtípussal, betűnagysággal dolgozik a névtelen grafikai szerkesztő, a februári címlapon például nyolc betűtípust számoltam össze. Az oldalak alapszíne sokszor túl sötét, emiatt a szöveg alig olvasható. Például gyakoriak a barna alapon fekete betűk, vagy a szöveg alatt megbúvó rajzok, amitől egyik sem élvezhető igazán. Minden szám közepén találunk egy hasznosnak szánt posztert, például az 1848-as magyar kormány tagjainak portréját vagy a Mengyelejev- féle periódusos rendszert. Értem a szándékot, de nem tudom, hány tini ragasztja ki ezeket a szobája falára. A tartalmat nézve kissé zavaró, hogy az írások alatt nem találjuk a szerző nevét, illetve csak akkor van ott, ha diákok irodalmi próbálkozásai jelennek meg vagy valamilyen műből közölnek részletet. A lapban van tudomány, technika, egy kis pszichológia, történelem, havonta egy-egy iskola bemutatása (ezeket ottani diákok írják, névvel), sőt tanulmányi verseny is, mindjárt négy tantárgyból, amelyen balatoni nyaralást lehet nyerni. Minden számban szerepel egy- egy angol nyelvű popsláger magyar fordítása, és felbukkannak olyan témák is, mint a divat vagy a számítógépes adatbiztonság. Az internet előnyeit kihasználva a szerzők gyakran ajánlanak linkeket, ahol a téma iránt érdeklődők további információkhoz juthatnak. Ezek azonban szinte mindig túl hosszúk, nem hinném, hogy sokan bepötyögik őket a keresőbe. Jó rovat az Anyátok megmondja a frankót, ahol havonta egy-egy sztárt vagy divatos jelenséget illet kritikával az „ismeretlen anyuka”. Ez a felnőtt nézőpont nagyon érdekes, kár, hogy nem tudjuk meg, kit rejt az Anyátok név. Hiányolom az interjúkat, a helyszíni beszámolókat (koncertekről, sport- és egyéb versenyekről, rendezvényekről) a filmes rovatot vagy egy-két CD- ésDVD-ajánlót. Úgy vélem, hogy a papírra tervezett lapok még mindig versenyre kelhetnek a netes portálokkal, ha többet, eredetibbet kínálnak ezeknél. Ha alkalmazkodnak az „offline” életvitelhez, azaz kényelmesen lehet olvasni, jó kézben tartani őket, megfelelők a betűméretek és ízlésesek a színek. És persze, ha a témák felkeltik a fiatalok érdeklődését, megmozgatják a fantáziájukat. A Mizujs? jelenleg egy hosszú út elején tart, ám az idei első négy szám alapján mindenképp megérdemli a bizalmat.