Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)

2014-04-03 / 78. szám, csütörtök

Sport 21 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. ÁPRILIS 3. Cinquanta megreformálná a műkorcsolyát Eltörlik a rövidprogramot? BŐDT1TAN1LLA Véglegesnek tűnik, hogy a bundabotrány miatt 6 pontot levonnak Elutasították a DAC fellebbezését Megszüntetné a rövidprog­ramot műkorcsolyában és jég­táncban Ottavio Cinquanta, a Nemzetközi Korcsolyázó-szö­vetség elnöke. A műkorcsolyát és a gyorskor­csolyát tömörítő szervezet első embere a múlt heti vb-n állt elő sokkoló javaslatával. Cinquanta szerint azért kellene eltörölni a rövidprogramot, mert „egyetlen más sportágban sem két szeg­mens alapján születik meg az eredmény”. Az ISU-elnök sze­rint a rövidprogram kötelező elemeit a kűrben kellene bemu­tatniuk a versenyzőknek, így bi­zonyítanák, hogy képesek ezen elemek végrehajtására. A rövid­program eltörlésével tér nyílna arra, hogy egyszerre tartsák a felnőtt- és ajunior-vb-t. A műkorcsolyázók körében nem túl nagy népszerűségnek örvendő, egykori gyorskorcso­lyázó Cinquanta azt is javasolja, hogy mind a négy szakágban egységesítsék a kűr hosszát. Ma a férfiaknál és a párosoknál 4 Internazionale Mazzari: európai kupa vagy kirúgás Milánó. Kizárólag akkor maradhat a kispadon Walter Mazzari, az olasz labdarúgó­bajnokságban szereplő Inter­nazionale vezetőedzője, ha csapata kiharcolja az Európa Liga-szereplést. A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Erick Thohir tulajdonos ulti­mátumot adott a szakember­nek, miszerint meneszti, amennyiben a gárda a követ­kező idényben lemarad a kon­tinentális kupaszereplésről. Az Internazionale 31 fordu­lót követően az ötödik helyen áll a Serie A-ban, amelynek kö­zépmezőnye rendkívül sűrű. Az EL következő szezonjában a 4-5. helyezett indulhat bizto­san, így a milánóiaknak még nehéz dolguk lesz. (MTI) 2014-es labdarúgó-vb 2,58 millió jegyet adtak el Lausanne. A nyári labdarú­gó-világbajnokság második je­gyértékesítési szakaszának zá­rultával már 2 577 662 belépő­nek van gazdája. A FIFA közlé­se szerint ebben a periódusban a kiszolgálás jelentkezési sor­rendben történt. A március 12-én kezdődött időszakban 301 929 jegyet értékesítettek a lehetséges 345 ezerből. „Hihetetlenül nagy az érdek­lődés a vb iránt. A részt vevő csapatoknak komoly támoga­tottságuk lesz, mert minden­honnan érkeznek majd szur­kolók” - értékelt Thierry Weil, a FIFA marketingigazgatója. A június 12-én kezdődő vb-re összesen 3,3 millió jegyet értéke­sítenek. Az utolsó vásárlási peri­ódusáprilis 15-én indul. (MTI) perc 30 másodperc, a nőknél és jégtáncban viszont csak 4 perc a szabadprogram hossza. Cinquanta szerint meg kel­lene tartani a bírók anonimitá­sát is. Pedig éppen a számonké­rés lehetőségének a hiánya ve­zet sok esetben az elfogult pon­tozáshoz, ezért több tagország már jelezte, az ISU júniusi, Ku­ala Lumpur-i kongresszusán javaslatot terjeszt be azért, hogy ismét legyen nyilvános, melyik bíró hogyan pontozott. (Jelenleg ezt utólag sem lehet ellenőrizni, a számítógép tet­szőleges sorrendben adja közre a bírói panel pontjait.) A kétszeres olimpiai bajnok Dick Button azt szeretné elérni, hogy a műkorcsolya és a gyors­korcsolya végre szakadjon el egymástól, s a műkorcsolyázók ügyeiről ne egy volt gyorskor­csolyázó döntsön. Hasonló el­szakadási kísérletre már volt példa 2003-ban is, az akkor lét­rehozott World Skating Fede­ration mellett azonban nem sokan mertek kiállni, mert Cin­quanta megfélemlítette őket. ÖSSZEÁLLÍTÁS Zürich. A Nemzetközi Lab­darúgó-szövetség két átigazo­lási időszakra, azaz egy évre ki­zárta az FC Barcelonát a hazai és nemzetközi átigazolásokból, miután a katalán klub megsér­tette a fiatalkorúak szerződte­tésére vonatkozó szabályokat. A FIFA kiemelte: az egyesület ebben az időszakban eladhat játékosokat, csak vásárolnia nem szabad. A tavaly lefolytatott vizsgá­lat megállapította, hogy a kata­lán klub a 2009 és 2013 közötti időszakban több 18 év alatti já­tékos megszerzésekor is vétett az előírások ellen. A Barcelonát emellett 450 ezer svájci frank (kb. 370 ezer euró) pénzbüntetés megfizeté­sére is kötelezték. A FIFA írásbeli indoklása szerint a fegyelmi bizottság nemcsak a katalán klubot, ha­nem a spanyol szövetséget (RFEF) is megbüntette. „Az RFEF-et és az FC Barcelonát több esetben is vétkesnek talál­tuk a külföldi kiskorúak átiga­zolására, regisztrálására, va­lamint más játékosok nemzeti bajnokságokban való részvéte­lére és regisztrálására vonat­kozó szabályok megszegé­sében” - olvasható az állásfog­lalásban. A szabálykönyv erre a terü­letre vonatkozó pontjának 19. szakasza kimondja: egy játé­kost csak akkor lehet nemzet­közi szinten átigazolni, ha be­töltötte 18. életévét. Ugyanez a szakasz három, jól körülhatá­rolt kivételt említ meg, ezeket azonban csak az illetékes bi­zottság engedélyével lehet ér­vényesíteni. Ezek a kivételek nagy vona­lakban a következőek: a) A já­tékosok szülei is a szerződtető klub országába költöznek a futballhoz nem köthető okból. Elutasította a DAC fel­lebbezését a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) fellebbviteli bi­zottsága, így végleges­nek látszik, hogy a bun­daügybe keveredett egy­kori DAC-játékosok mi­att a csapat összpont- számából a bajnokság végén hatot levonnak. Ugyanis a mostani dön­tés megfellebbezhetet­len a szövetségen belül. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A SFZ fellebbviteli bizottsá­ga múlt pénteken ülésezett, az öt tagból Milan Lalik, Ján Svák, Rastislav Urbáni és Ladi­slav Polka volt jelen, Stanislav Mihálech pedig igazoltan hi­b) A játékos 16 és 18 év közötti életkorú, és az Európai Unió te­rületéről, avagy az Európai Gazdasági Térség területéről származik, c) A játékos nem él távolabb 50 kilométernél egy államhatártól, és a fogadó klub nincs messzebb 50 kilométer­nél az államhatártól a másik oldalon. A játékos otthona és a klub székhelye között 100 ki­lométer lehet a maximális tá­volság. A Barcelona tíz esetben is megsértette a 19. szakasz ren­delkezéseit, és más játékosok­kal kapcsolatban is vétett a ver­senyszabályok ellen. Az egyesületet az átigazo­lásból való kizárás és a pénz­bírság mellett arra is kötelez­ték, hogy 90 napon belül lega­lizálja a kérdéses játékosok helyzetét. Az RFEF 500 ezer svájci ányzott. A tanácskozáson megvitatták a DAC fellebbezé­sét, amelyet a klub a fegyelmi bizottság 536. számú határo­zata ellen nyújtott be. A klubot azért büntették hat pont levo­násával, mert a csapat korábbi futballistái, Ivan Hodúr, Mi­chal Dian, Tomáš Huber és Marek Božoň befolyásolták az együttes négy őszi tétmérkő­zését. A testület elutasította a dunaszerdahelyi egyesület fel­lebbezését. A bizottság Ján Svák professzort bízta meg, hogy április 23-ig dolgozza ki a testület idei hetedik határo­zatának hivatalos indoklását - olvasható a szövetség hivata­los honlapján. „Természetesen rendszere­sen követjük a SFZ honlapját, mi is onnan tudtuk meg a fel­lebbviteli bizottság döntését, amely hivatalosnak számít ­frankos (410 ezer euró) bünte­tést kapott, és a FIFA azt taná­csolja a szervezetnek, hogy egy éven belül tisztázza a kiskorú futballisták helyzetét, és rend­szerében igazodjon a nemzet­közi normákhoz. A FIFA nem hozta nyilvá­nosságra az érintett játékosok nevét, ám Sepp Blatter, a szervezet elnöke március kö­zepén beszélt hat fiatal futbal­listáról, akiket átigazolási szabálytalanságok miatt til­tottak el attól, hogy a Barcelo­nában tétmérkőzéseken sze­repeljenek. A hať futballista a dél-koreai Li Szung Vu (kadét B-csapat) Pák Szung Ho (ka­dét A) és Dzsang Gjol Hi (ka­dét B), a francia Theo Chend- ri (kadét A), a nigériai-hol­land Bobby Adekanye (gyer­mek A), illetve a kameruni Patrice Sousia (gyermek A). mondta lapunknak Végh Tibor, a DAC elnöke. - Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy egyáltalán te­hetünk-e még valamilyen lépé­seket, vagy a bizottság dönté­sével szemben már nincs apel­láta. Van még időnk, mert a tes­tület írásbeli határozatát vár­hatóan csak a hónap végén kapjuk meg.” Kíváncsiak voltunk a szövet­ség álláspontjára is. „A fellebb­viteli bizottság határozata vég­leges és jogerős, ami ellen nem lehet fellebbezni. A testületnek a hivatalos indoklást április 23-ig kell kidolgoznia, utána értesítjük a klubot és hozzuk nyilvánosságra a döntést” - szögezte le az Új Szónak Juraj Čurný, a Szlovák Labdarúgó­szövetség szóvivője. A DAC elvileg a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) is fordulhat, (sz. z.) Az események után érdekes kérdéssé válik Alen Halilovic szerződtetése, akivel a meg­egyezést már bejelentette a Barcelona, de a transzfert csak az átigazolási időszak kezdetén lehet bejegyeztetni. Szintén kérdéses a Mönchengladbach kapusa, Marc-André tér Stegen átigazolása. Az elitklubok közül legutóbb (2009-ben) a Chelsea kapott hasonló eltiltást, Gael Kakuta átigazolása miatt - a londonia­kat a francia Lens jelentette fel a FIFA-nál. Az ügy egészen a nemzetközi Sportdöntőbírósá­gig (CAS) ment el, amely a Chelsea javára döntött, miután a Lens nem tudott megfelelő bizonyítékokat bemutatni. A francia klub végül 910 ezer eu- rós térítésben részesült, a szankciókat pedig visszavon­ták. (MTI, nso) ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, első mérkőzé­sek: Manchester United-Bayern München 1:1, g.: Vidics (58.), ill. Schweinsteiger (67.); FC Barcelona- Atlético Madrid 1:1, g.: Neymar (71), ill. Diego (56). A teg nap esti mérkőzésék lapzárta után értek véget, CORGOŇ LIGA, 22. forduló (pótolt meccs): Spartak Myjava-ViOn Zlaté Moravce 0:0. Sárga lap. P. Sulek (Myjava). Játékvezető: Ježík, 1137 néző. MYJAVA: Solnička-Kumančík, Častulín, Černáček, P. Šulek-T. Marček-Daniel, T. Bruško (82. Bílovský), Š. Pekár-Kosík (80. L. Urgela), F. Oršula (69. Duga). ZLATÉ MORAVCE: M. Kuciak-Pavlenda, M. Pintér, Chrappan, Chren-L. Kováč (80. Charizopulos)-Orá- vik, M. Babíc, Príbula (61. Mazan)-Bolinha, Pavelka (61. L. Szabó). A bajnokság állása: 1. Slovan 2. Trenčín 3. Ružomberok 4. Senica 5. Košice 6. Trnava 7. Myjava 8. Z. Moravce 9. B. Bystrica 10. Žilina 11. DAC 12. Nitra A DAC csapatától a szezon végén hat pontot levon­nak. MAGYAR LIGAKUPA, negyeddöntő, visszavágó: Pápa-Ferencváros 0:2, az első meccsen 0:4, tj: Fe­rencváros; Puskás Akadémia-DVSC 3:2 - 0:3, tj: DVSC; Szigetszentmiklós-Diósgyőr 0:1 - 2:2, tj: Di­ósgyőr; Videoton-Pécs 3:0 -1:1, tj.: Videoton. SKÚCIA, 19. forduló: Inverness-Motherwell 1:2. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, SLOVNAFT PLAYOFF, elő­döntő, 5. meccs: Košice-Piešfany 3:0 (0:0,2:0, 1:0), g.: Svatoš (27), R. Jenőik (31., büntetőből), R. Jenőik (59). A négy győzelemig tartó sorozat állása: 3:2. NHL: Buffalo-New Jersey 3:2 - rávezetésekkel, To- ronto-Calgary 3:2, NY Islanders-Florida 4:2, Pitts­burgh-Carolina 1:4, Washington-Dallas 0:5, Jaro­slav Hálák (W) 29:50 percet védett, 23 lövésből 3 gólt kapott, Columbus-Colorado 2:3 - hosszabbítás után, Tampa Bay-Montreal 3:1, St. Louis-Philadelphia 1:0 - rávezetésekkel, Vancouver-NY Rangers 1:3, Phoenix-Winnipeg 1:2 - rávezetésekkel, San Jose-Edmonton 5:4. ■ Kosárlabda NBA: Brooklyn-Houston 105:96, Dallas-Golden Sta­te 120:122 - hosszabbítás, LA Lakers-Portland 112:124. ■ Vízilabda FERFIVILÁGLíGA, selejtező, C csoport, 6. forduló: Szlovákia-Olaszország 13:14 (4:2, 3:5, 2:4, 4:3), legeredményesebbek: Sémán 4, ill. Giorgetti 5. ■ Tenisz CHARLESTON! NŐI TORNA, 1. forduló: Daniela Han- tuchová (szlovák, 12)-Shelby Rogers (amerikai) 7:5, 7:5, Jeleňa Vesznyina (orosz, 13)-Karolína Schmiedlová (szlovák) 6:2,6:1. 2. forduló: Jana Čepelová (szlovák)-Serena Williams (amerikai, 1) 6:4,6:4; Hantuchová (szlovák, 12)- Min (amerikai) 6:2, 6:3; Vesznyina (orosz, 13)-Cetkovská (cseh) 3:6,6:2,6:4. Páros, 1, forduló: Julia Gorges, Anna-Lena Gröne- feld (német, 4)-Janette Husárová, Varvara Lep- chenko (szlovák, amerikai) 6:2,6:7,10:5. MONTERREY-I NŐI TORNA. 1. forduló: Magdaléna Rybáriková (szlovák, 6)-0lga Govorcova (fehér­orosz) 6:3,3:6,6:2. Páros, 1. tordoló: Babos Tímea, Olga Govorcova (magyar, fehérorosz, 1 .(-Kristina Mladenovic, Alek- szandra Panova (francia, orosz) 6:3,4:6,13:11. ■ Kerékpár DE PANNE-I HÁROMNAPOS VERSENY, 2. szakasz (Zotegem-Koksijde, 206 km): f. Sacha Modolo (olasz, Lampre Merida) 4:28:15;... 77. Martin Vetíts (szlovák, Omega Pharma-Quíck Step) +3:17, Peter Sagan (szlovák, Cannondale) nem fejezte be az eta- pot. összetett: 1. Gert Steegmans (belga, Omega Phar- ma-Quick Step) 8:57:45;... 63. M. Vetíts +3:45. ■ Sportfogadás A LOT014. játékhetének (szerda) nyerőszámai -1. HÚZÁS: 9,14,27,29,42,44; pótszám: 16. NYERE­MÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 842,20 euró (14 nyertes); 4. díj: 20,40 euró (834); 5. díj: 3,70 euró 14 051). JACKPOT: 346 672,33 euró. II. HÚZÁS: 15,22,34,37,40,49; pótszám: 8. NYE­REMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1965,10 euró (6); 4. díj: 28,40 euró (598); 5. díj: 4,70 euró (10 960). JACKPOT: 563 287,53 euró. JOKER-SZÁM: 426 483. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (9); 4. díj: 33 euró (145); 5. díj: 3,30 euró (1435). L0T0 5 a 35-ből: 9,21,22,25,26. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 128,80 euró (57); 3. dl): 3,30 euró (1817). KENŐ: 9,12,17,19,21,23,33,40,42,46,50,51,52, 54,60,72,73,74,78,79, Kenő Plusz-szám: 33. L+ A katalán klub tíz esetben megsértette a FIFA rendelkezéseit a fiatal játékosok szerződtetéséről Egy évre kizárták a Barcát az átigazolásokból Alen Halilovic (jobbra) szerződtetése kérdésessé vált (Képarchívum 24 18 3 3 51:24 57 24 14 4 6 56:27 46 24 11 4 9 44:39 37 24 11 4 9 34:30 37 24 10 6 8 31:27 36 t> 24 10 5 9 31:34 35 24 10 5 9 38:38 35 24 9 5 10 27:32 32 24 8 6 10 36:33 30 24 5 7 12 33:39 22 24 5 5 14 16:45 20 24 3 6 15 23:52 15

Next

/
Thumbnails
Contents