Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-05 / 53. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 5. Vélemény És háttér 7 A házasság hagyományos definíciójának Alkotmányba emelése az ezredéves status quo védelme Egy férfi és egy nő házassága Az egyneműek házassága szembemegy civilizációnk egyik alapvető normájával és a természet törvényei­vel, hiányzik a demokrati­kus legitimációja és veszé­lyezteti mások emberi joga­it. Mondom ezt konzerva­tívként, tudva, hogy sokan homofóbnak tartanak érte. GÁL ZSOLT A legfőbb gond az, hogy a teljes jogú házasság a gyerekek örökbefogadásának a jogát is magában foglalja. Ez szembe­megy a természet törvényével, ugyanis két egynemű társnak semmiképpen sem születhet közös gyereke. De a család ilyen definíciója felrúgja a civi­lizációnkban kialakult család­felfogást is. Egyneműek házas­ságára egyszerűen nincs pre­cedens az ókori Görögország­tól egészen a közelmúltig. Leg­többször épp azért nincs vagy nem volt alkotmányokban és törvényekben egy férfi és egy nő kapcsolataként definiálva a házasság, mert annyira termé­szetes volt, hogy fel sem me­rült: másképp is lehet. Elvi szempontból felmerül még egy kérdés. Ha megengedjük, hogy a házastársak nemét megvál­toztassuk a definícióban, akkor hogyan viszonyulnánk azok számának megváltoztatásá­hoz? Elvi alapon hogyan utasí­tanánk vissza mpndjuk két leszbikus, egy biszexuális és két transznemű házasodási szándékát? A házasság intézményének átdefiniálása mögött nincs de­mokratikus legitimitás sem, a választók túlnyomó többsége nem támogatja, népszavazáson nem szavazná meg, az őket képviselő pártok meg ennek megfelelően elutasítják. A je­lenlegi közfelfogás alkotmá­nyos védelme ez esetben azt is szolgálhatná, hogy egy politi­kai kisebbség, ha alkalma adódna rá, ne tudja megváltoz­tatni. Tehát csak az ezredéves status quo védelméről van szó. Nem elfogadható az a libe­rális érvelés sem, hogy a sze­xuális kisebbségnek adott jo­gok kiterjesztése nem ütközik mások jogaiba, nem korlátoz­za azokat. A gyermekek eseté­ben ez megkérdőjelezhető: nincs joguk a hagyományos családmodellben felnőni (ahogy évezredek óta civilizá­ciónkban minden generáció­nak). Továbbá kérdés, mi tör­ténik a vallási intézményekkel. Leegyszerűsítve, mi lesz a ka­tolikus pappal, aki nem akar két homoszexuálist összeadni vagy a görögkeleti, protestáns egyházakkal, amelyek nem akarják egy ilyen pár egyik (vagy mindkét) tagját pappá szentelni? Megbüntetjük, bör­tönbe zárjuk a papot vagy az állam feloszlatja az egyházat, felülírja annak törvényeit? Ezen szempontok alapján ellenzem az egyneműek há­zasságát. Ez nem jelenti azt, hogy ne ítélném el azt a mó­dot, ahogy a KDH ennek kap­csán egyezkedik a Smerrel (ez esetben nyugodtan beszélhe­tünk regisztrált partnerség­ről), és nem gondolom, hogy a jelenlegi status quo alkot­mányba emelése javítaná a vá­lási vagy a születési statiszti­kákat, a családok életszínvo­nalát. Sőt, támogatom a re­gisztrált partnerség intézmé­nyét is, de persze örökbefoga­dás nélkül. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének ok­tatója és a Híd frakcióvezető­jének gazdasági tanácsadója- Hogyhogy nincs hagyománya? Nem ismerik azt a mondást, hogy anyád helyett apád leszek? (Peter Gossányirajza) JEGYZET Senkiből elnök VERES ISTVÁN Tíz nap van hátra az állam­főválasztásig, és ismét megál­lapíthatjuk, hogy a jelöltek unalmas és szürke kampányt produkál­tak. Egyik sem állt elő olyan témával, amely felborzolta volna a kedélyeket, megosz­totta volna a társadalmat. Ha nem lenne az ukrán válság, valószínűleg kénytelenek lennének focieredményekről vitázni. Szóval ott tartunk, hogy az államfőjelöltek nyi­latkozatainál nagyobb érdek­lődésre tarthat számot a teg­napelőtti nagyidai bűneset, amikor a 20 éves Ľubomír el­lopott a helyi élelmiszerbolt­ból egy üveg cseresznyepap­rikát, 1 euró 20 centes kárt okozva a tulajdonosnak. A rendőrök a kamera felvételei alapján hamar előkerítették Lubomírt, aki két év börtönt kaphat tettéért. Egy másik hasonló eset is történt a hét­végén: a volt nagysárosi szö­vetkezet istállójának bejára­táról három fiatal lefeszítette a zárat és elhajtott egy 120 kilós disznót. Ok is két évig terjedő börtönt kaphatnak, pedig nagyobb kárt okoztak. Ezt nem értem. Ugyanúgy két év egy üveg „feferónky” és egy ellopott malac miatt. Micsoda aránytalanságok vannak ebben a társadalom­ban?! Talán nem ártana, ha az elnökjelöltek ezzel kap­csolatban is állást foglalná­nak. Štefan Hríb a .týždeň vezér­cikkében ismét megírta, kire fog szavazni. Meg is indokol­ta. Ez a hozzáállás tetszik. El is gondolkodtam, én kit vá­lasztanék. Ajelöltek közül Peter Osuskýt tartottam a legszimpatikusabbnak, főleg korábbi parlamenti hozzászó­lásai alapján. De olyan is volt, hogy a boltban találkoztunk, egymás mellett válogattuk a kiflit. Hogy használt-e csi­peszt vagy igelitkesztyűt, nem emlékszem. Aztán hogy visszalépett, még szimpatiku- sabb lett. Lehet, hogy kitartok mellette, és bekarikázom így is. Ennyi erővel viszont sza­vazhatnék magamra is. Gyor­san el is gondolkodtam, mi lenne, ha én is indulnék az ál­lamfőválasztáson. Nem kam- pányolnék, nem adnék nyi­latkozatokat, nem bérelnék reklámfelületeket. Mindeb­ből persze az következne, hogy nem választanának meg. Aminek persze nagyon örülnék, ugyanis nem akarok elnök lenni. De ha passzivitá­sommal mégis sikerülne meggyőznöm a választókat, és mindenki rám szavazna, patthelyzet állna elő, mert nem vagyok még negyven éves, így nem lehetne belő­lem elnök. Még elnökjelölt sem. Szóval ha az emberek mindennek ellenére mégis rám szavaznának, nem lenne senki elnök. Nagy változást valószínűleg így sem tapasz­talnánk, mert az ország ál­lamfői nagyrészt eddig is senkik voltak. Vagy ha nem is voltak azok, úgy viselkedtek. KOMMENTAR Kaliňák „rendőre” MARIÁN LEŠKO Ukrajnában nagyon komoly dolgok történnek és teljesen lekötik az emberek figyelmét, mellet­tük csak médiamorzsák jutnak az államfőjelöl­teknek is, így maradhatott szinte teljesen észre­vétlen egy roppant izgalmas krimi, amilyen csak ebben az országban történhet. A rendőrsztori főszereplője Robert Kaliňák belügyminiszter, aki immár reményteles miniszterelnök-jelölt is, holott egy ilyen ügy minden normális országban politikai karrierje végét jelentené. Két évvel ezelőtt derült ki, hogy a rendőrség tagja volt Jozef Drag, egy hatszoros visszaeső bűnöző, ismert és rendkívül ak­tív alvilági figura. Mégpedig a járásbíróságon derült erre fény, 2011 októberében, amikor Drag vádlottként tett vallomást. Azt mondta, 2005-től a rendőrség informátora volt és szolgá­latai elismeréseképpen 2008-ban Kaliňák felvette a rendőrség kötelékébe és beépített alvilági ügynökként tevékenykedett tovább., A különleges kiképzések abszolválása és a fedősztori felépítése után a rendőrségi hírszerzés ügynökeként kezdtem dolgozni”, jelentette ki Drag, a „rendőr”. Ekkor a bíróság kér­dést intézett a belügyminisztériumhoz, vajon igazat mond-e a vádlott. A belügy nem siette el a válaszadást, mert egy 2013 novemberében zajló tárgyaláson a bíró csak azt a közleményt tudta felolvasni, hogy a tárca vezetésének több időre van szüksége, hogy kiderítse, Drag rendőr-e. Egyszerűen két év alatt képtelenek voltak „kinyomozni”... Kaliňák2013 októberében arra a kérdésre, Jozef Drag tagja volt-e a rendőrségnek, azt a választ adta: „Nem”. Aztán egy héttel később már azt mondta, nem válaszolhat a kérdésre, mert törvényt sértene. Most februárra ért véget a bújócska, mert a tárgyaláson a bíróság elnöke, Emil Klemanič kijelentet­te :, A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy Drag rendőr volt és a belügyminiszter felmentette a titoktartás alól”. A korábban hatszor elítélt rendőr ügynökként feldobta a te­lekmaffiát, ennek köszönhetően a bíróság két hete rács mögé küldte a banda tagjait. Csakhogy Drag rendőrként tovább gyakorolta korábbi „foglalkozását” is, a lakásmaffia feje volt és több millió euróval károsította meg a becsapott tulajdono­sokat. És ez még nem minden. Jozef Drag azt vallotta, hogy a bűncselekményekből származó pénzekből több millió eurót adott le magas beosztású rend­őröknek, például a korrupcióellenes hivatal akkori vezetőjé­nek, Tibor Gašparnak, aki most az országos rendőrfőkapi­tány. Hihetetlenül hangzik, de ugyanilyen hihetetlen volt az is, amikor egy többszörös visszaeső bűnöző a bíróságon vád­lottként azt állította, hogy ő bizony rendőr. Robert Kaliňák, aki lehetővé tette, hogy egy bűnöző rendőr­ként folytassa tovább alvilági tevékenységét, nemhogy a kor­mányfői posztra alkalmatlan, hanem a belügyminisztérium éléről is sürgősen el kellene távolítani. A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora FIGYELŐ FegyverekKrím lakosságának Lengyel titkosszolgálati ér­tesülések szerint a Krím fél­sziget lakosságának egy ré­szét Oroszország csendben felfegyverezte - írta Moszkva ötödik hadoszlopa című cik­kében a Rzeczpospolita című lap. A félszigeten főleg a ko­zákoknak adtak fegyvereket, akik Oroszországhoz szeret­nék csatolni a területet. A hír­szerzés azt is jelezte, hogy a krími ukrán hadsereg nem fog ellenállni, mert a tisztikar többsége Moszkva-barát. Az ukránok egy puskalövés nél­kül engedték át az ellenőrzést az oroszoknak a Krímben - fűzi hozzá a lap. Moszkva az elmúlt években intenzíven hozott létre Ukrajnában tár­sadalmi szervezeteket az orosz és oroszbarát lakosság bevonásával, így nem hivata­los intézményi hálózatot ala­kított ki. (MTI) Kárpátaljai önkéntesek Minket is meglepett, mi­lyen nagyfokú a kárpátaljai lakosok hazaszeretete, olya­nok is jelentkeztek önkéntes katonai szolgálatra, akik an­nak idején kibújtak a sorozás alól. A legidősebb jelentkező egy 57 éves férfi - mondta Pet­ro Marko ezredes az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lapnak. Ha Kárpátalján is elrendelik a mozgósítást, minden 18 és 40 év közötti férfinek be kell vo­nulnia. Ez egyaránt vonatko­zik azokra, akik korábban sor­katonai vagy szerződéses szolgálatot teljesítettek, vagy valamüyen oknál fogva nem voltak katonák. Behívás ese­tén mindenki - függetlenül at­tól, hogy szolgált-e vagy sem - elméleti és gyakorlati képzés­ben részesül. Azok, akik nem vonulnak be, kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatok. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents