Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-05 / 53. szám, szerda

8 POPKULTÚRA ÚJ SZÓ 2014. AAÁRC1US 5. www.ujszo.com A munka gyümölcse (Tuba Ádám felvétele) A Rómeó Vérzik tavaszi turnéjának három szlovákiai állomása is van Aranylemez, díjak, turné A Sziget fesztivál augusztus 12-én kezdődik Visszatérők és új hősök JUHÁSZ KATALIN Börtönben a menedzser A Pearl Jam zenekar volt menedzserét, Rieky Char­les Goodrich-t 14 hónap le­töltendő börtönre ítélte a bíróság, miután kiderült, hogy négy év alatt 380 000 dollárt lopott el Eddie Ved- deréktől. A Pearl Jam még 2010-ben felbérelt egy ma­gánnyomozót, hogy néz­zen utána a bankszámlák­nak. Kiderült, hogy az 55 éves menedzser a zenekar­tól lopott pénzből fizette tartozásait, illetve többször a Pearl Jam hitelkártyáján vitte családját nyaralni. Büntetését redukálhatta volna 6 hónapra, ha vissza­fizeti a pénzt, de ezt a kitűzött határidőig, febru­ár 28-ig nem tudta meg­tenni. (recorder) Zep-demók kalapács alatt Az 1975-ös Physical Graffiti album készítése idején fennmaradt Led Zeppelin-demók kerülnek kalapács alá március kö­zepén a RR Action aukci­ósház árverésén. A Led Zeppelin 1974 során rög­zített, és 1975. februárjá­ban kiadott dupla albuma afféle művészi hitvallás volt, a zenekar összes arcát megmutatta. A több mint nyolc millió példányban elkelt lemez egyik hang­mérnöke Ron Nevison volt, az ő kollekciójából kerültek elő az eddig isme­retlen stúdiófelvételek, amelyek korai változata­ikban mutatják a dalokat, érdekes bepillantást en­gedve a zenekar munka- módszerébe. (quart, juk) Arctic Monkeys a Volt-on Sokak örömére július ' 6-án az Arctic Monkeys lép fel a soproni Volt fesztivá­lon. Az eddig vásárolt bér­letek viszont nem automa­tikusan érvényesek a teljes értékű napnak tekintett va­sárnapra. íme a szervezők közleménye: „A várható nagy érdeklődés miatt március 7-én, pénteken Magyarországon és több európai országban elindul a jegyértékesítés. A napi­jegy a kedvezményes idő­szakban 13990 Ft-ba kerül, április 15-től 14990 Ft, jú­nius 17-től pedig 15.900 Ft lesz. A bérletvásárlók, és azok, akik már korábban vásároltak bérletet, ezen a napon kedvezménnyel, 8990 Ft-ért, majd 9990, végül 10.990 Ft-ért vehet­nek részt, de természete­sen március 7-től olyan bér­let is váltható, amely már eleve tartalmazza az Arctic Monkeys koncert napját is. Ajegyekkel kapcsolatos in­formációk a www.volt.hu oldalon olvashatók.” (juk) A Rómeó Vérzik az elmúlt hétvégén olyan csúcsokat hódított meg, amelyekről a zenészek korábban talán álmodni sem mertek. Ta­vaszi turnéjuk első állo­másán aranylemezt kap­tak, másnap két fontos dí­jat zsebeitekbe. PUHA JÓZSEF A somorjai rockegyüttes (Koppány énekes-basszusgitá­ros, Ríkó gitáros, Sancho do­bos) 2013 óta trióként zenél. Az októberben megjelent A három... című CD árát picivel a gyártási költség fölött szabta meg, Magyarországon 999 fo­rintért kínálja. A nagylemez ta­valy a 43. héten a magyar al­bumeladási lista csúcsán debü­tált. A Rómeó Vérzik az első szlovákiai formáció, amely el­foglalta a rangsor élét. A korong időközben elérte az aranystá­tust, Koppányék pénteken az Engedd belém! -10 éves jubile­umi turné első állomásán, a bu­dapesti CLUB 202-ben vették át az aranylemezüket. A koncert­sorozat a 2004-es Engedd be­lém! című album köré épül, amely több rajongó szerint az együttes legjobb nagylemeze. A három... egyik leghúzó- sabb szerzeménye, a Kalózhajó. Egy párkapcsolatról szól, ÖSSZEFOGLALÓ A Coldplay alaposan ráijesz­tett még a legfanatikusabb ra­jongóira is. Chris Martin zene­kara múlt kedden váratlanul új dallal rukkolt elő. A Midnight hallatán sokunknak leesett az állunk. Nem ezt vártuk. Néhány nappal később aztán kaptunk egyjobbat. A Midnight című dal az együt­tes elektronikus arcát mutatja meg, a frontember robothangon énekel. Aszerzemény producere Jon Hopkins. A videoklipben a zenekar tagjait, főleg Chris Mar­amelyben az egyik fél meg akar felelni a másik elvárásainak. A dalhoz tanító célzatú videoklip készült. „Most nem akartunk zenekaros klipet, mert olyan már van több is, ez most sztoris. Két családról szól, ahol nagy bonyodalmak adódnak. A vége az, hogy a gyerekek megszök­nek otthonról” - mondta Kop­pány a videóról. A tavaszi turnénak központi témája is van. Folytatva a Ka­lózhajó történetét, a zenészek a csellengő gyerekek problémá­jára hívják fel a figyelmet. ,A mai rohanó világban gyakran nem figyelünk a gyermekeink­re, a kérdéseikre, a problémáik­ra. Ez nem feltétlenül azért van, mert rossz szülők vagyunk. A közösségi portálok megjelené­sével még inkább előtérbe ke­rült ež a téma. Ezért úgy dön­töttünk, mi is teszünk valamit a saját eszközeinkkel. A fiatalok jobban megbíznak egymásban, hamarabb elmondják vélt vagy valós sérelmeiket, félelmeiket az azonos korosztálynak, bará­toknak. Nyitottabbak egymás felé. Szeretnénk ráébreszteni őket arra, hogy figyeljenek job­ban oda egymásra, hallgassák meg a másikat, mielőtt baj tör­ténne. Mi, szülők pedig álljunk meg néha egy-egy percre, ve­gyünk egy mély levegőt, és néz­zünk gyermekeink szemébe, mert onnan sok mindent kiol­tint láthatjuk az erdőben sétálni és táncolni, egy-két róka is bók­lászik a közelben - mindezt feke­te-fehérben, negatívban, vizuá­lis trükkökkel tárják elénk. A kli­pet Mary Wigmore rendezte, aki Chris Martin és Gwyneth Palt- row lányának, Apple-nek a ke­resztanyja. Több kommentelő szerint a Midnight olyan, mint egy Bon Iver-dal félresikerült paródiája. Aztán kiderült, a Midnight nem a tavaly rögzített nagyle­mez hivatalos előfutára, az ugyanis a Magic című szerze­mény, amely vasárnap debü­vasható. Ha kellőképpen odafi­gyelünk, megkapjuk a helyes útmutatást” - mondta Kop­pány. A turnénak két vendég­együttese van, a Hátsó Ajtó és a PsychoganG. A Rómeó Vérzik gyakran kap olyan kritikát, hogy a magyarországi közön­ség már fontosabb neki, mint a szlovákiai. Ez persze nem így van, csak az anyaországban minden szempontból töbh le­hetőség adódik, amiket ki kell aknázni. A turnéba ezúttal há­rom felvidéki állomás is beke­rült: szombaton Dunaszerdahe- lyen, jövő pénteken Érsekújvá- rott, másnap Zselízen lép fel az együttes. Az Engedd belém! - 10 éves jubileumi turnét köve­tően a zenekar áprilisban A Dalban is szereplő Depresszió­val koncertezik. A szekér tehát robog. A Ró­meó Vérzik mára a magyarlak­ta vidékek vezető rockegyütte­sei közé küzdötte fel magát, rádiós támogatás nélkül. Szombaton a Harmónia - Szlo­vákiai Magyar Zenei Díj kiosz­tójáról két fontos elismerést vitt haza, a legjobb zenekar lett, a Kalózhajót pedig az év dalának választották. Abban biztosak lehetünk, hogy még lesznek nagyobb csúcsok is, hi­szen a Rómeó jobb és erősebb, mint valaha. Aki nem hiszi, hallgassa meg A három... című CD-t! tált. Ez már a zenekar igazi ar­cát mutatja, popos, részben a U2 korai dalainak hangzására emlékeztet. A Coldplay hatodik stúdióalbuma Ghost Stories címmel május 19-én jelenik meg. (Martin korábban az ígér­te, a cím könnyebben kiejthető, mint a 2011-es Mylo Xyloto. Igaza van.) A mindössze kilenc szerzeményt tartalmazó nagy­lemez hangzásvilága - néhány bennfentes szerint - a Midnight és a Magic között húzódik. Akik előrendelik az iTuneson az új albumot, ingyen letölthetik a Magicet. (puha) A Sziget fesztivál szervezői a napokban jelentettek be né­hány új fellépőt, akik között többszörös visszatérők és új nevek is vannak. Már meg sem lepődünk azon, hogy a Prodigy ismét Magyaror­szág felé veszi az irányt. Aki akarta, elégszer láthatta őket az elmúlt tizennyolc évben, ha nem is nálunk. Kérdés, tudnak- e még újat mutatni. Mivel szep­temberre új albumot ígérnek, remélhetőleg néhány friss szám is elhangzik a Szigeten Liam Howlettéktől. A madridi Ska-P szintén nem először lép fel a fesztiválon, nyilván most is megbízhatóan tolják majd a ska-punkot. Lüy Allen viszont eddig csak egyszer járt a hajógyári szigeten, és mi­vel nem is okozott csalódást, reméljük a legjobbakat. Főleg most, hogy a fiatal énekesnő egy komoly díjat is kapott az NME-től. A La Roux és Fink már szintén bizonyított, csakúgy, mint a Placebo zenekar. A jól bevált nevek mellett né­hány új versenyzőre is szeret­nénk felhívni a figyelmet. A nemzetközi szakma által az „év befutójának” választott ameri­kai Imagine Dragons, a Brit Awards-on három kategóriá­ban is nominált Bastüle zene­kar, a Jagwar Ma, Miles Kane, a Palma Violets, a Starlight Girls vagy Kavinsky szépen színesítik a kínálatot, csakúgy, mint a Klaxons tagjai, a kétezres évek Damon Albarn az NME díjki­osztója után (amelyen megkap­ta a Legnagyobb Innovátor dí­ját) egy újságírónak bevallotta, hogy a Blur felvett tizenöt új számot, ám azok egyhamar nem látnak napvilágot album formájában. „Lehet, hogy más zenekaroknak elég ennyi egy albumhoz, de nekünk azt kell éreznünk, hogy itt és most tény­leg érvényes, amit csináltunk”- mondta a Blur-frontember, aki jelenleg szólólemezének pro- , mózásával van elfoglalva. Az Everyday Robots, a 25 éve pályán lévő Albarn első „ren­des” szólólemeze április 28-án jelenik meg, eddig két dalt is­merhetünk róla, illetve hallhat­tuk azt a minikoncertet, ame­elejének csőnadrágos indie di­vatdiktátorai, akik három év csönd után idén végre új lemezt izzítanak. Nyilván sokan kíván­csiak lesznek Skrillex fellépésé­re is, de a két új brit sztár, Jaké Bugg és Tom Odeli, valamint a London Grammar is fokozott érdeklődésre számíthat. Gerendái Károly főszervező a következőket mondta a kínálat­tal kapcsolatban: „A Sziget programjainak kialakításakor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a közönség nagyobbik ré­sze mindig új látogató, akik a nagy visszatérőket is először lát­hatják majd nálunk, a hardeore rajongók pedig lelkesen kérik évről évre, hogy újrázzanak kedvenceik. Az esetleges fa- nyalgók is megérthetik, hogy azt nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül, ha a Prodigy például min­den évben az első 5-ben végez a kívánsággépben. Az pedig biz­tos, hogy az újrázók eddig is ha­talmas bulit csaptak minden al­kalommal és ezt jó eséllyel most is elvárhatjuk tőlük”. A Sziget dátumát egy héttel csúsztatták, ami jó döntésnek bizonyult: már most úgy tűnik, a tavalyinál érdekesebb és kur- rensebb fellépőket tudtak le­kötni, mivel az új időpont nem ütközik a nagy amerikai és ja­pán fesztiválok dátumaival. A Sziget idén augusztus 12-én kezdődik a bemelegítő, „nulla­dik „nappal, amelyen mások mellett a stonerrocklegnagyobb ikonjai, a Queens of the Stone Age is fellép. lyet az amerikai Sundance film- fesztiválon prezentált. Ezek alapján bennsőséges, intim hangulatra és szolid elektroni­kára lehet majd számítani. Damon Albarn tavaly má­jusban még azt mondta, hogy van esély egy új Blur-lemezre, aztán ősszel a zenekar világ kö­rüli turnéja során egy hétre Hong-Kongban rekedt, ahol unalmukban kibéreltek egy stúdiót és rögzítettek néhány új öteltet, dalkezdeményt. Mos­tanában azonban mind a négy tag mással foglalkozik, a sajt­készítőként is komoly hírnévre szert tett Alex James basszusgi­táros például Britpop néven egy üdítőitalt dobott piacra, Damon Albarn pedig a nyáron több európai városban is bemu­tatja szólólemezét. Damon Albarn (Képarchívum) Chris Martinék egy hét leforgása alatt két vadonatúj dalt mutattak be És a világ csak ámult... Albarn: Egyelőre nem lesz új Blur-album Egy rossz és egy jó hír JUHÁSZ KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents