Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-05 / 53. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 5. www.ujszo.com Nem értik, miért állt Pozsony az EB oldalára Szlovákia is belépne az SZNT perébe ÖSSZEFOGLALÓ Kolozsvár. Szlovákia is kérte belépését abba a perbe, ame­lyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnö­ke, és Dabis Attila az SZNT külügyi titkára indított az Eu­rópai Unió luxemburgi bírósá­gán az Európai Bizottság ellen, kifogásolva, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezde­ményezésük bejegyzését. Izsák Balázs szerint az elmúlt héten kaptak tájékoztatást az Euró­pai Unió bíróságától a bead­ványról, amelyben Szlovákia azt jelezte, hogy az alperes Eu­rópai Bizottság oldalán szeret­ne belépni a perbe. A bíróság nem tájékoztatott arról, hogy elfogadta-e a szlovák kérést, és egyelőre azt sem tudják, Szlo­vákia milyen érveket szeretne felsorakoztatni a per során. Az SZNT levélben fogja megma­gyarázni a szlovák kormány­nak, miért tartják fontosnak a kezdeményezésüket, és miért tartják részben elhibázottnak a beavatkozási kérést. Az SZNT és azt kezdeményezte, hogy az EU kezelje kiemelt figyelem­mel azokat a régiókat, amelye­ket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok kü­lönböztetnek meg az őket kö­rülvevő régióktól. A kezdemé­nyezés elfogadása a székely- földi autonómiatörekvéseket erősítené. Az Európai Bizottság tavaly július 25-én tájékoztatta a beterjesztőt, hogy úgy ítéli meg, a kezdeményezés nem tartozik a jogalkotási hatáskö­rébe, ezért fordultak a luxem­burgibírósághoz. (MTI) RÖVIDEN Ifjú Szivek: személycsere nem lesz Pozsony. Nem tervez személycseréket az Ifjú Szivekben az új megbízott igazgató. Tatiana Palkovát február elején, a második eredménytelen igazgatói pályázat után bízta meg a táncszínház vezetésével a kormányhivatal. Lapunk kérdé­sekkel fordult hozzá, amelyeket végül a kormányhivatal vá­laszolt meg. Ezekből kiderül, hogy a megbízott igazgató semmilyen személyi változtatásokat nem tervez. Mivel leg­feljebb 6 hónapig vezetheti a táncszínházát, hamarosan új pályázatot kell kiírni. Hogy erre mikor kerül sor, Palkóvá nem tudja - áll a válaszban, (vps) Simon Zsolt a Híd listavezetője Pozsony. Simon Zsolt, a Híd parlamenti képviselője vezeti majd a párt EP-választási listáját. A jelöltlista második helyére Nagy József került, a harmadikra pedig František Šebej. Erről tegnap döntött a párt elnöksége, a jelöltlistát véglegesen ezen a héten fogja megszavazni a párt Országos Tanácsa. (TASR) Thaiföldre menekült a tettes Pozsony. Rendőrkézre került Thaiföldön Jozef Polonec, akit tavaly bíróság saját lányának megerőszakolásáért 13,5 éves szabadságvesztésre ítélte. A férfit végül az Interpol tar­tóztatta le Pattaya egyik üdülőközpontjában. Az egész akció, a tettes felkutatásától egészen a letartóztatásáig körülbelül három hétig tartott. (SITA) Egyes államfőjelöltek meglepő kijelentéseket tesznek közzé saját hivatalos honlapjaikon „Bárdos Gyula a mi kokárdánk” Mezenská akár Tisóval is fényképezkedik (Fotó: Topky.sk) Pozsony. „Szlovákia csodá­latos ország csodálatos emberekkel.” „Az ember, aki eladja földjét az ide­geneknek, hogy hasznot szerezzen, méltatlanná válik ehhez a földhöz.” Ön tudja, melyik köztársasá- gielnök-jelöltektől szár­maznak a fenti mondatok? VERES ISTVÁN Hasonló értékes gondolato­kat tucatszám találni az állam­főjelöltek hivatalos internetes oldalain. Robert Fico webolda­lán például külön menüpont alatt vannak a Smer-elnök ne­vezetes mondásai, amelyeket témák szerint is rendszereztek az oldal szerkesztői. „Ha a magyar gyerekek járhatnak Szent István király szobraihoz, a csehek meg Szent Vencel szobraihoz, mutassunk mi is gyerekeinknek valamit, amire büszkék lehetnek a történelemből” - szól Fico egyik kiemelt idézete. Ficótól származik egyébként a „Füg­getlen ország független kor­mánya vagyunk, így is fogunk viselkedni”, amelyet Sólyom László magyar államfő 2009-es érkezése kapcsán is­mételgetett. A szlovák föld nem eladó Nem szívbajos Helena Me­zenská sem: honlapján a többi közt azt javasolja, hogy Szlo­vákia értékelje át EU és NATO- tagságát. Facebook-oldalán ar­ról is ír, hogy az egyik tévébe­szélgetés közben úgy érezte, mintha egy középkori boszor­kányper szenvedő alanya len­ne. Egyetlen óriásplakátját or­szágos „turnéra” indította: minden nap más városban lát­ható. Az érdeklődők közben aláírhatják a szlovák föld vé­delméről szóló petíciót is. „Az ember, aki eladja földjét az idegeneknek, hogy hasznot szerezzen, méltatlanná válik ehhez a földhöz, a mi régi kul­túránkban pedig az ilyesmire csak egy válasz létezett” -, hogy mi, azt nem fejti ki a Fa- cebookon Mezenská. „Szlovákia csodálatos ország csodálatos emberekkel.” Ezt Ján Čarnogurský hangoztatja holnapján, majd hozzáteszi: csak az hiányzik az országnak, hogy gazdagabb legyen. Céljait taglalva megállapítja azt is, hogy az összes elnökjelölt közül ő mondja ki legbátrabban az igazságot. Lebo Gyula Bárdos Gyula honlapja sze­rint egyesült a választóival. „Bárdos Gyula mi magunk vagyunk” - olvasható webolda­lán a Miért Bárdos Gyula? című menüpontban. Az érvek közt szerepel az is, hogy mivel a vá­lasztás március 15-én, a ma­gyar nemzeti ünnepen kerül sor, ezért „ezen a napon Bárdos Gyula a mi kokárdánk”. Pavol Hrušovský szép és jó ember, fejti ki az államfőjelölt honlapján Anton Srholec pap és író. „Tűzbe teszem a kezem, hogy ő lesz az egyik legszebb és legjobb elnök azok közül, akik­ről álmodunk” - jegyzi meg rej­télyesen Srholec. Andrej Kiska és Radoslav Procházka személyes oldalai­nak tartalmát a jelek szerint szigorúan ellenőrzik a marke­tingszakemberek, ugyanis csu­pa pozitív üzenet olvasható raj­tuk, pontos, világos és egyszerű megfogalmazásban. Milan Kňažko még tovább ment: szö­veg helyett kizárólag videó­üzenetekben kommunikál a vá­lasztókkal. Az egeszsegügyi minisztérium csak az állami kórházakban garantálná a nővérek minimális bérét Nincs megegyezés a béremelés kérdésében ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem tudtak teg­nap megegyezni az egészség- ügyi minisztérium és az egészségügyi nővérek képvi­selői a bérrendezés kérdésé­ben, a tárgyalások azonban folytatódnak.. A szaktárca to­vábbra is kitart amellett, hogy a minimális fizetéseket meg­határozó törvény csak az ál­lami intézményekben lesz ér­vényes. „Mindig is csak az ál­lami kórházakban gondolkod­tunk, mivel csak ezekben tud­juk garantálni a minimális béreket” - magyarázta a szak­tárca álláspontját Zuzana Čižmáriková szóvivő. Szerinte ezzel segítenek a többi, nem állami intézményben dolgozó nővéreken is, mivel ezzel fel­felé húzható a bérszint azok­ban is a kórházakban is. To­vábbra is az úgynevezett „nul­la variánst” szeretnék megva­lósítani, vagyis a jelenlegi át­lagos bérszintet konzerválnák azzal, hogy a nővérek fizetése minden évben az előző éves, országos átlagbér-emelkedés­nek megfelelő mértékben nő­jön. A nővérek ennél jóval többet szeretnének elérni. A legfonto­sabb követelésük, hogy a bére­ket minden intézményben - le­gyen az állami vagy magán - garantálja a törvény. „Először ezt kellene tisztázni, hogy mi­lyen intézményekre vonatko­zik majd a törvény, de a minisz­térium jelenlegi elképzelésével egyáltalán nem tudunk egyet­érteni” - mondta lapunknak Iveta Lazorová, a nővérek ka­marájának elnöke. Ezen túl elfogadhatatlannak tartják, hogy a fizetéseket a je­lenlegi szinten rögzítenék, ők a nyáron, az Alkotmánybíróság által megszüntetett jogsza­bályban garantálthoz hasonló­an, jelentős béremelést köve­telnek. (lpj) A tárca nem érti, miért tiltakoznak, az e-útdíj rendszer szabályait ugyanis jelentősen enyhítették, a fuvarozókat alacsonyabb bírság fenyegeti Rejtélyes sztrájkot hirdettek meg a fuvarozók A 2010-es tiltakozóakció sikeres volt (Ján Krošlák felvétele DEAAECS PÉTER Pozsony. Módosítják a 3,5 tonnánál nehezebb gépkocsik­ra vonatkozó elektronikus út­díjrendszert. A változásokban tegnap egyeztek meg a közle­kedésügyi minisztérium, az út­díjrendszert üzemeltető Sky- toll és a nagyobb fuvarozó cé­geket tömörítő ČESMAD kép­viselői. Az egyeztetést a Szlo­vákiai Fuvarozók Szövetsége (UNAS) hívta össze, ám képvi­selői nem jelentek meg és beje­lentették, sztrájkot hirdetnek. Kevesebb fizetős útszakasz lesz A tárca szerint ez a hozzáál­lás is igazolja, hogy nem a fuva­rozók érdekeit képviselik, ha­nem politikai kampányba kezdtek. A minisztérium teg­nap beleegyezett, hogy márci­us közepétől közel ezer kilomé­terrel csökkenti az országban a fizetős útszakaszok hosszát. A 3,5 tonnánál nehezebb gépko­csiknak nem kell majd útdíjat fizetni a fővárosi körgyűrűn, s az eddiginél jóval több község útjait is díjmentesen használ­hatják. Kérdés, hogy mindez milyen reakciót vált ld az adott települések lakossága körében, hiszen sok helyütt épp a teher- fogalom kizárását akarták el­érni, mivel a nehéz, túlsúlyos kamionok rongálták az út men­tén álló épületeket is. Azt, hogy mindez pontosan mely útsza­kaszokat érint, a következő na­pokban teszik közzé. Enyhítés az is, hogy ha va­lamelyik fuvarozó elfelejti kifi­zetni az útdíjat, a számláját alámerítheti, 12 eurós mínusz­ba mehet, a ČESMAD szerint ez pont arra elég, hogy elérje a Skytoll legközelebbi irodáját, ahol ismét feltöltheti kredittel a fedélzeti egységet. Enyhítették a bírságokat Eddig a fuvarozók egységesen 1500 eurós büntetést kaptak minden, az útdíjrendszer hasz­nálatával kapcsolatos kihá­gásért. A tárca tegnap rábólin- tott, hogy kisebb mulasztáso­kért, például ha elfelejtik kifi­zetni az útdíjat, nem kapnak au­tomatikusan büntetést feltéve, ha ezt a vétséget félévente csak egyszer követik el. A rendszeres szabálysértésekért 400-700 eu­rós bírságot határoztak meg, a súlyos szabálysértésekért marad az 1500 eurós büntetés. Az UNAS elnöke, Milan Lau- rinec tegnap azt mondta, nem hiszik el a minisztériumnak, hogy a tervezett intézkedéseket bevezeti, ezért nem látja értel­mét a további egyeztetéseknek. Országos sztrájkot készítenek elő, amelynek részleteiről nem akart nyilatkozni. „Gondolja­nak csak arra, hogyan jártak az egészségügyi nővérek. A kor­mány ígérte a fizetésemelést, aztán semmi sem lett az egészből” - mondta Laurinec. Viktor Stromček, a közleke­désügyi tárca szóvivője szerint az UNAS képviselőinek semmi oka a sztrájkra, mivel amikor legutóbb, két héttel ezelőtt tár­gyaltak velük, minden javasla­tukat elfogadták. Mint mondta, az utolsó pillanatig vártak, hogy megjelennek-e a tegnapi tárgyaláson. „Mivel nem jöttek el, teljesen egyértelmű, hogy nem érdekli őket, milyen felté­telekkel működik az elektroni­kus útdíjrendszer” - fűzte hoz­zá Stromček. Egyelőre nem lehet tudni, mikor kezdi el az UNAS a sztrájkot, s az sem világos, mi­lyen formát választanak. A fu­varozók legutóbb az útdíjrend­szer bevezetésekor, 2010 janu­árjában sztrájkoltak. A 3,5 ton­nánál nehezebb kamionok na­pokon át blokkolták a határát­kelőket, fontosabb útszakaszo­kat az országban.

Next

/
Thumbnails
Contents