Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-28 / 73. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 28. www.ujszo.com Švejna: a vállalkozáshoz való jogot sérti a Smer Alkotmánybíróság elé kerül a minimáladó ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Híd képviselőinek kezdeményezésére az^ Alkotmánybíróság elé kerül a Fi- co-kabinet által bevezetett minimáladó, amelyet a jövő évtől kell fizetniük a veszteséges cégeknek. A beadványt több ellenzéki képviselő is aláírta minden ellenzéki frakcióból. Ivan Švejna, a Híd alelnöke szerint a „veszteségadó” ellentétes az alkotmány egyes rendelkezéseivel. Példaként azt említette, amely szerint az alkotmány minden állampolgár számára garantálja a vállalkozásjogát. „A minimáladó tulajdonképpen nem más, mint egyfajta illeték azért, hogy az állampolgárok élhessenek ezzel az alkotmányos jogukkal” - vallja Švejna. A Híd alelnöke szerint a Smer az adórendszer változtatásait napi gyakorlattá tette.,Állandóan változnak az adótörvények, az adózás mértéke és szabályai” - kifogásolta Švejna, aki szerint a Fico-kabi- net kollektív bűnösként tekint a vállalkozókra, (mi) A Híd a kisvállalkozókat támogatta volna Vállalkozóellenes a Smer ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A kormánypárt képviselői a parlamentben szerdán elvetették Ivan Švejna, a Híd alelnökének a kisvállalkozók támogatásával kapcsolatosjavaslatát. A képviselő szerint jelenleg asszimmetri- kus a dotációk vagy adókedvezmények formájában nyújtott beruházási támogatások rendszere, a támogatáshoz ugyanis többnyire csak a nagyobb beruházók jutnak hozzá. „Ezért olyan mechanizmus bevezetését javasoltam, amely lehetővé tette volna, hogy munkaadóként azok a mikro- vállalkozások, kis- és közép- vállalkozások is részesülhessenek támogatásban, amelyek legalább 10 munkahelyet hoznak létre, és azokat az adó- kedvezmény odaítélése után legalább egy éven keresztül fenntartják” - nyilatkozta Švejna. Az egy munkahelyre jutó támogatás akkora lett volna, mint amennyit az állam havonta költ egy átlagos munkanélkülire. (mi) VILLÁMINTERJÚ Pfundtner Edit képviselőjelölt Ön az Andrej Hrnčiar távozásával felszabaduló parlamenti mandátum várományo- a képviselői Ha ezt Hrnčiar úr valóban megteszi, és megüresedik a képviselői hely, akkor ezt én tisztelettel elfogadom. 2012-ben kilépett a Híd- ból, most Bárdos Gyula köz- társaságielnök-jelöltet támogatta. Ha bekerül a parlamentbe, a Híd frakció tagjaként vagy független képviselőként kíván dolgozni? A további lépésekről még korai nyilatkozni, ezt majd a képviselői eskü letétele után akarom eldönteni. Bárdos támogatása azt is jelezheti, hogy az MKP felé közeledik. Valószínűleg az MKP-nak sem lenne ellenére, ha szerezne egy parlamenti képviselői helyet. Elképzelhető ez a forgató- könyv? Én mindent elképzelhetőnek tartok, amivel a dél-szlovákiai magyar kisebbséget támogatni tudom. Minden olyan törvényjavaslatot támogatni fogok, amely nekünk magyaroknak jó, jegyezze ezt a javaslatot akár a Híd, akár az MKP, akár más magyar intézmény. Számomra nem ez lesz a mérvadó. Ez azt jelenti, hogy ha pl. az MKP-nak ír egy törvény- javaslatot, akkor azt ön hajlandó lesz beterjeszteni a parlamentbe? Hajlandó leszek róla tárgyalni, és ha elfogadhatónak tartom, akkor ebben semmi problémát nem látok. Elsődleges célom a választóim segítése, akár ilyenformában is. Belépne az MKP-ba? Dehogyis, ilyen terveim egyelőre nincsenek. Már korábban is mondtam, hogy a további lépéseimről még korai beszélni. En csak azt vállalom, hogy bármilyen jó ötletet, ügyet hajlandó vagyok támogatni, függetlenül attól, hogy melyik pártból, intézményből érkezik. Az MKP parlamenten kívüli párt, de én az MKP-t is a szlovákiai magyar kisebbség képviselőjének tartom, annak ellenére, hogy az 5 százalékos küszöböt nem érte el. Sohasem viseltettem ellenérzéssel az MKP iránt, a párt választóival szemben pedig végképp nem. Tárgyalt már a Híd vagy az MKP elnökével? Nem, és nem is tervezem. Most megvárom a májusi ülés végét, megvárom, hogy Andrej Hrnčiar lemond, és akkor döntöm majd el, hogy mit fogok tenni. (Ipj) sa. Vállalja munkát? Törvény védené azokat az alkalmazottakat, akik vesztegetésre hívják fel a hatóságok figyelmét Jutalom a korrupciót jelentőnek A korrupciót bejelentő jól járna anyagilag (Képarchívum) Pozsony. Pénzt adnának és védelmet biztosítanának a jövőben azoknak, akik korrupciós ügyet jelentenek a hatóságoknak. Ezzel számol a belügyminisztérium j avas- lata, melynek előkészítésében a Transparency International Slovensko is részt vett. ÖSSZEFOGLALÓ Robert Kaliňák belügyirii- niszter szerint a törvény elfogadása után mindenki, aki korrupcióra hívná fel a hatóságok figyelmét, hatékonyabb védelmet kapna. A korrupciót jelentő alkalmazottak speciális védelméről a bíróság és az ügyészség fog dönteni, betartását a munkafelügyelőség ellenőrizné. A munkáltató tehát a jövőben kizárólag a munkafelügyelőség beleegyezésével büntethetné meg bércsökkentéssel vagy elbocsátással azt az alkalmazottját, aki korrupciót jelentett. Ajutalom felső határa a minimálbér ötvenszerese lehetne, ám a pénz nem járna mindenkinek automatikusan. A korrupció feljelentője nemcsak a hatóságokkal, de a munkafelügyelettel is intenzív kapcsolatban lesz, hogy a jövőben kiszűrjék azokat, akik megpróbálnának visszaélni a rendszerrel. Kaliňák szerint előfordulhat az is, hogy egy alkalmazott releváns információkat ad át a hatóságoknak, ám időközben olyan vétséget követ el munkahelyén, hogy elbocsátása vagy fizetéscsökkentése indokolt lesz, nem lesz összefüggésben a jelentett korrupcióval, a munkaadó valamiféle bosszújával. „Minden esetet külön fognak megvizsgálni” - mondta a belügyminiszter. A jutalom nem jár automatikusan, összegéről az igazságügyi minisztérium dönt, de csak miután az ügyben jogerős ítélet született. A javaslat jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, novemberben léphet életbe. (dem, SITA) A cég az elmúlt év végére 233,6 millió eurós tartozást halmozott fel szlovákiai bankokkal szemben Csődvédelem alatt a Doprastav ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Több szlovákiai sztrádaépítési projekt is veszélybe kerülhet amiatt, hogy a Doprastav csődvédelemért folyamodott a bírósághoz - jelentette be tegnap Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter. Az egyik legnagyobb szlovákiai építőipari vállalat hétfőn kért csődvédelmet a bíróságtól, amelynek 15 nap áll a rendelkezésére a döntés meghozatalához. A csődvédelem intézménye azt a célt szolgálja, hogy egy lejárt adósságaiért helytállni nem képes, likviditási gondokkal küzdő céget a hitelezők ne számoltathassák fel azonnal. A Doprastavnak erre azért van szüksége, mivel az elmúlt év végére 233,6 millió eurós tartozást halmozott fel a legnagyobb szlovákiai bankokkal szemben. Michal Krajčír, a Doprastav szóvivője a cég fizetésképtelenségét a lengyelországi megrendeléseikkel magyarázza, az ott elvégzett munkáért ugyanis nem kapták meg a pénzüket. Krajčír szerint több tízmillió euróról van szó. A társaság ráadásul 2011-ben 16 millió, 2012-ben pedig 48 millió eurós veszteséget halmozott fel. Nem hivatalos információk szerint a Doprastav mellett a Váhostav is bajban lehet. (TASR, mi) Bugár Béla szerint Pfundtner Edit pártonkívüliként is beléphet a Híd parlamenti frakciójába Procházka tovább osztja a jobboldalt Ők ketten már léptek (Vladimír Šimíček felvétele) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Egyelőre még sem a nevét, sem politikai beállítottságát, sem a várható struktúráját nem árulta el Radoslav Procházka az előkészítés alatt álló pártjának, csak annyi biztos, hogy a jelenlegi parlamenti képviselők közül Andrej Hmčiarral és Miroslav Beblavýval, valamint több polgármesterrel is egyeztetett. Hrnčiar követi Procházkát abban is, hogy lemond parlamenti mandátumáról, Hrnčiar helyére várhatóan Pfundtner Edit, Procházkáéra pedig Marián Radošovský (KDH) kerül. Procházka számíthat Miroslav Beblavý volt SDKÚ-s képviselő támogatására is, ő azonban egyelőre még parlamenti képviselőként kell neki. Ezt azzal indokolja, hogy szerinte Beblavý „rendkívüli ellenzéki képviselő”. Az új párt Andrej Hrnčiar szerint a régiókat célozza majd meg, de ennél többet Hrnčiar sem árult el. Ezt igazolja az a tény is, hogy Procházka több polgármesterrel is tárgyal, ő konkrétan Katarína Macháčkovát, Privigye polgármesterét említette. Az új párt esélyei Martin Slosiarik szerint egyelőre még nagyon nehéz megjósolni az új párt támogatottságát. „Arra semmiképpen nem számíthat Procházka, hogy egy az egyben átviszi a választásokon szerzett támogatottságát az új pártra - mondta lapunknak a Focus közvélemény-kutató ügynökség vezetője. - Lehet, hogy majd annak is örülhet, ha a felét megőrzi”. 200 ezer támogatóval 10 százalék körüli párt lehet az új formáció. Procházka várhatóan tovább osztja a jobboldalt, vagy éppen átrendezi. „Még ha szavaztak is rá smeresek, nincs okuk, hogy feladják pártjukhoz való kötődésüket” - véli Slosiarik. Arra egyelőre nem tudott választ adni, hogy a jobboldalon inkább a konzervatívabb vagy a liberális beállítottságú választókat szólítja-e meg. Pfundtner visszatér... de hová? Bugár Béla szerint nem okoz majd gondot a pártnak, ha Pfundtner Edit kerül Andrej Hrnčiar helyére, felajánlják majd neki a frakciótagságot. „El kell döntenie, hogy be akar- e lépni a frakcióba, ezt megteheti pártonkívüliként is, hiszen Andrej Hrnčiar sem volt párttag - mondta lapunknak a pártelnök. - Ha Pfundtner frakciótag lesz, akkor meg kell beszélnünk, hogy melyik bizottságban dolgozhat. Neki kell dönteni.” Hrnčiar az európai ügyekért felelős bizottság és a védelmi bizottság tagja. , Azt sem tartaná azonban Bugár tragédiának, ha Pfundtner nem ülne be a frakcióba. „Ez az ő döntése lesz, eddig sem erőltettünk senkire semmit, ezután sem fogunk” - mondta a pártelnök. (Ipj, TASR)