Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-28 / 73. szám, péntek

A nap száma: az életminőség terén Szlovákia a ___t , Magyarország a & az Európai Unióban A zsenge karalábé dicsérete ízvüág, 11-13. oldal 2014. március 28., péntek Ára 0,55 € (előfizetőknek 0,51 €) 67. évfolyam, 73. szám www.ujszo.com 9. oldal r­A hatalom lélektanáról Nagyítás rovatunkban Bordás Sándor pszichológus Komáromi kosárcsoda Sorozatban harmadszor jutottak be a legjobb 4 közé 16. oldal A nap mondata: Procházka projektje sikeres lehet, mert somotjai. Állítólag ezt mondta Bugár Béla Andrej Hrnčiarnak Hrnčiar is a független képviselővel tart, mindketten lemondanak mandátumukról Procházka lelép és pártot alapít Bizonyítani akarta az oknyomozó újságíró, hogy a választási törvény könnyedén kijátszható Öt évet ülhet, mert kétszer szavazott DEMECS PÉTER Pozsony. Az államfőválasz­tás meghiúsításának megala­pozott gyanújával kezdemé- nyezet bűnvádi eljárást a Nem­zeti Bűnügyi Ügynökség (NA- KA) Martin Daňo ellen, aki az elnökválasztás első fordulójá­ban kétszer is szavazott, egy­szer személyazonossági iratá­val, egyszer pedig útlevelével igazolta magát. Daňo - aki rendszeresen készít oknyomo­zó riportokat - arra akarta fel­hívni a figyelmet, hogy a jelen­leg hatályos választási rendszer könnyedén kijátszható, s aki akar, többször is szavazhat. A jogszabályok szerint ugyanis az a szlovák állampolgár, akinek nincs állandó lakhelye Szlová­kiában, útlevéllel is szavazhat bármelyik szavazóhelyiségben, választási névjegyzékben sem kell szerepelnie. A bizottságnak ezt nincs lehetősége leellen­őrizni. A hatóságok szerint vi­szont törvényt sértett. Ha bűnösségét a bíróság is igazolja, ötéves szabadságvesztésre számíthat. T ermékbemutatók Találékony kóklerek Pozsony. A kókler cégek egy­re rafináltabb módszerekkel próbálják kijátszani a fogyasz­tóvédelmi törvény tavaly no­vembertől érvényes módosítá­sait, amelyeket épp miattuk volt kénytelen elfogadni a parla­ment - állítja Nadežda Machú- tová, a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) központi igaz­gatója. Azon társaságokról van szó, amelyek ingyenes vagy ju­tányos kirándulásra csábítják az embereket, amiért cserébe azoknak termékbemutatón kell részt venniük. Ezen aztán olyan túlárazott árut tukmálnak rá­juk, amire nincs szükségük, rá­adásul az árusok nemegyszer rendkívül magas kamatú fo­gyasztási hitelre is rábeszélik őket, amit képtelenek törlesz­teni. Az új szabályok szerint azonban már könnyebb érvény­telenné nyilvánítani a termék- bemutatókon kötött szerződé­seket, amelyek automatikusan érvénytelenné válnak, ha kide­rül, hogy törvénysértés történt. Machútová szerint az érintett társaságok azonban mára képe­sek kijátszani az új szabályokat is. A termékbemutatókat a nyil­vános helyekről közvetlenül a családokhoz költöztették át, egyfajta családi partikat szer­vezve. Ezekre a bemutatónak otthont adó házaspár további párokat hív meg, magánakció­nak álcázva a termékbemuta­tót. „Ez esetben a fogyasztókra már nem vonatkoznak a fo­gyasztóvédelmi törvény szabá­lyai, hiszen a látogatással mindkét fél egyetértett. Az ilyen akciókat ráadásul a fogyasztó- védők sem ellenőrizhetik, hi­szen ez esetben magánlaksértés követnének el” - mondta Ma­chútová. Jó hír azonban, hogy a termékbemutatókat szervező cégek között egyre nagyobb a konkurenciaharc, így már egy­mást jelentgetik fel, csak hogy keresztbe tegyenek a verseny­társaknak. (mi, TASR) Pozsony. Új pártot alapít Radoslav Procházka független képviselő és köztársaságielnök-jelölt. A pártalapítás­ban részt vesz Andrej Hrnčiar, a Híd parlamenti képvi­selője is. Mindketten visszaadják mandátumukat. ÚJ SZÓ-HÍR Radoslav Procházka már a köztársaságielnök-választás el­ső fordulója után jelezte, nem kívánja eldobni a rá- szavazó több mint 400 ezer választó támogatását, akkor azonban még lebegtette a pártalapítást. „Próbáltak lebeszélni, de feles­leges volt” - jelentette ki teg­nap Procházka. A pártot a má­jusi parlamenti ülés után akarja megalapítani, akkor válik meg mandátumától is. „Ha más­képp akarjuk kezeim a köz­ügyeket, újszerűén kell hozzá- állnunk, már az első pilla­nattól” - indokolta, hogy miért mondott le mandátumról. Procházka elvárja, hogy azok a képviselők, akik vele tarta­nak, szintén mondjanak le mandátumukról. Andrej Hrn­čiar, aki pártonkívüliként szer­zett mandátumot a Híd listá­ján, egyben Turócszentmárton polgármestere, máris bejelen­tette, Procházkával tart, képvi­selői mandátumát visszaadja a Hídnak. Állítja, nem volt konf­liktusa a párton belül, nem ezért állt be Procházka mögé. ,Azzal az elképzeléssel indul­tam 2012-ben, hogy sikerül új­raindítanunk a jobboldali együttműködést, és új válasz­tókat tudunk megszólítani, ez nem következett be” - indokol­ta lépését Hrnčiar. A Híd tu­domásul veszi Hrnčiar dönté­sét, de egyben meglepőnek tartja. „Tisztességesen váltunk el, ez az ő döntése, ezt tiszte­letben tartjuk” - mondta la­punknak Bugár Béla pártelnök. Hrnčiar helyére várhatóan a választási listán a 14. helyen végzett Pfundtner Edit kerül, aki 2012-ben kilépett a Hídból, a köztársaságielnök-választá- son Bárdos Gyulát, az MKP je­löltjét támogatta. Procházkát támogatja Miroslav Beblavý ex- SDKU-s képviselő is, de rá Pro­cházka parlamenti képviselő­ként számít. Folytatás a 2. olda­lon. (lpj, TASR, SITA) Egyenfrizura Koreában Phenjan. Állítólag Kim Dzsong Un frizurájával megegyező hajviseletet kell hordaniuk ezentúl az egye­temista fiúknak Észak-Ko- reában - számolt be a Ra­dio FreeAsia(RFA).Az elő­írást két héttel ezelőtt ve­zették be Phenjanban, és most az egész országra ki­terjesztik. Vannak azon­ban, akik fenntartással fo­gadták az új előírást. ,JK vezetőnknek nagyon sajá­tos a hajviselete, ha szabad így fogalmaznom”- nyilat­kozta egy forrás az RFA- nak, hozzátéve, ez a frizura nem mindenkinek áll jól. Egy Kínában élő észak-ko­reai szerint ez a frizura népszerűtlen szülőhazájá­ban, mivel az embereket a kínai csempészek hajvisele­tére emlékezteti. Az észak­koreaiak idáig sem nagyon válogathattak: a nők 18, a férfiak tíz, államilag enge­délyezett frizura közül vá­laszthattak. (MTI) Kampányvezeték. A szlovák és a magyar kormányfőre is választások várnak, így gyorsan felavatták a két országot összekötő gázveze­téket, amely azonban év végéig nem fog üzemelni. Hírünk a 6. oldalon. (MTI-felvétel) NAHÁT! AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS II III Iliin Ilii É USD GBP CZK HUF PLN HRK ▼ A ▼ ▼ T V Derült, napos idő Gedeon, Telefon: 771335 705052 1,3758 0,8277 27,410 311,69 4,1795 7,6625 A hőmérséklet 17 és 19 fok között alakul. Johanna 02/323 77 777

Next

/
Thumbnails
Contents