Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-26 / 71. szám, szerda
9. oldal CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2014. március 26., szerda Elavult a területrendezési terv, az évek alatt több mint tízszer frissítették Idén vagy jövőre elkészül Szene új területrendezési terve Szene. Új területrendezési tervet készítenek elő a járási székhelyen. A most érvényben levő rendelkezést többen bírálták. A város lakosainak véleménye szerint elavult. BARTALOS ÉVA A tavaszi kerekasztal-be- szélgetésen a lakosok a város területrendezési tervéről is kérdezték a polgármestert és a városi képviselőket. Rámutattak, hogy a járási székhelyen húszéves terület- rendezési terv van érvényben, az elavult rendelkezés miatt kevés a parkolóhely és a zöldterület. Ezt Igor Križko, a város építésze is elismerte. Jóllehet, a szabványok alapján dolgoznak, de már nem elég egy parkolóhelyet számítani egy családi házra. Az építész elmondta, a befektetőktől kérik, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki, mint amennyi a szabványban szerepel. Martina Ostatníkovától, Szene szóvivőjétől megtudtuk, folyamatban van az új területrendezési terv előkészítése. A jelenleg használt tervet az évek során többször aktualizálták, legutóbb hét évvel ezelőtt, 2007-ben változtattak rajta. .Azért van szükség az új területrendezési tervre, mert az eredetit többször frissítettük. A területrendezési tervnek komplexen és az érvényben A területrendezési tervben meghatározzák, mi zöldterület és mi nem az (A szerző felvétele) Kevés a parkoló és a zöldterület (Forrós: www.senec.sk levő jogszabályokkal összhangban kell kezelnie a meglevő és a tervezett területeket. Világosan kötelezővé kell tenni a területek rendeltetését és a város területrendezésével kapcsolatos előírásokat” - tájékoztatott Martina Ostatní- ková szóvivő. Világosan kötelezővé kell tenni a területek rendeltetését és a város területrendezésével kapcsolatos előírásokat. Az új szabályozás idén vagy jövőre készül el, ez az érintett felektől és az engedélyezési eljárástól függ. A tervet a városi képviselő-testületnek is jóvá kell hagynia, csak miután a képviselők rábólintanak és általános érvényű rendeletbe foglalják lép életbe. Martina Ostatníkovától megtudtuk, az új területrendezési terv a már meglevő és az esetleges új, csak elméletben tervezett lakóparkokat is tartalmazni fogja. A területrendezési tervben meghatározzák a területek felhasználásának módját, elemzik a terület adottságait, hogy célszerű használati javaslatokat dolgozhassanak ki. A terv értelmében fejlesztési koncepciókat készítenek. A területrendezési tervben lefektetik a nem építkezési területkén nyilvántartott parcellák határait is. Évente felújítják a zebrákat és az átjelzéseket Két új gyalogátkelőhely SZABÓ CSILLA összeg 5 százalékát kellett állnia. A pénzből nemcsak a két Dunaszerdahely. Két új kiemelt gyalogátkelőhelyet készítettek el Dunaszerdahelyen, Tejed városrészbe a sebesség betartására és lassításra figyelmeztető táblák kerültek ki. Az egyik átjárót a Jilemnický utcán alakították ki a Jilemnický utcai alapiskola bejáratához közel, a másikat a Gyurcsó István utcán a Művészeti Alapiskola és a Smetana-ligeti alapiskola közelében. „Voltak ott gyalogátkelőhelyek, de így biztonságosabbá tudtuk tenni az átkelést, mivel a kiemelt zebrák a forgalmat is lassítják. Nagyon sok gyerek jár reggelente és délután errefelé, ezért gondoltuk, hogy még jobban felhívjuk a figyelmet arra, hogy ott gyalogátkelő van” - mondta Her- vay György, a városi hivatal beruházási osztályának vezetője. Állami támogatásból finanszírozták a projektet, a beruházás összege közel 20 000 euró volt. A belügyminisztérium közúti közlekedés biztonságának javításával kapcsolatos állami támogatásról szóló felhívására 2013. augusztus 16-án pályázott sikeresen Dunaszerdahely. A városnak a teljes kiemelt átkelőt készítették el, hanem a Tejed városrészbe kihelyezett két sebességjelző táblát is abból fedezték. ,A lakóktól többször érkezett panasz, hogy a gépjárművel közlekedők nem tartják be a sebesség- korlátozást, amikor áthaladnak a városrészen, és kérték a várost, szereljen fel sebesség- mérőt” - nyilatkozta korábban lapunknak Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. Hervay György közölte, az új gyalogátkelőknél az esővíz-elvezetést is meg kellett oldaniuk. „Mivel a kiemelt gyalogátkelő gátolja az esővíz elfolyá- sát, úgynevezett aknákat is ki kellett alakítani és rákötni az elvezető rendszerre” - fejtette ki Hervay György. A város évente felújítja az átjárókat, az útjelzőket és az elhasználódott vagy tönkretett közlekedési táblákat. Ezeket a munkákat kora tavasszal végzik, a városi költségvetésből 40 ezer eurót különítettek el rá ebben az évben. „Minden hasonló pályázatot figyelünk, és ha meghirdetik, a város beadja a pályázatát” - közölte Hervay György. A kiemelt gyalogátkelőnél kénytelenek lassítani az autósok (A szerző felvétele) Március végén tárgyalnak újra a táborról Marad vagy sem a befogadó állomás SZABÓ CSILLA Vámosszabadi. Számolják a napokat a vámosszabadi idegenrendészeti befogadó állomás ellen tiltakozó lakosok, a Bevándorlási és Állampolgár- sági Hivatal az ideiglenes menekülttábor megnyitásakor kilátásba helyezte, hogy 2014. március 31-én újra tárgyal a táborról, és esetleg bezárja. Vámosszabadi önkormányzata a honlapon található tájékoztatás szerint 2014. március 31-re meghívást kapott a Belügyminisztériumtól, Pintér Sándor belügyminiszterrel tárgyalnak majd a befogadó állomásról. A tiltakozók lakossági fórumot tartottak, amelyen a település vezetősége nem vett részt. Továbbra is kitartanak amellett, hogy ez a tábor nem ide való. Múlt héten a Jobbik két győri képviselőjelöltje, Takács Krisztián és Fodor Roland is szót emeltek a menekülttábor bezárása mellett, véleményük szerint nincsenek pontos információk arról, hányán vannak a befogadó állomáson, a probléma Győrt is érinti. Az idegenrendészeti befogadó állomás 2013. augusztus 5-én nyílt meg Vámosszabadi lakosainak tiltakozása ellenére. A tábor ellen június végétől folyamatosan szerveztek tiltakozó akciókat: a lakosok nehezményezték, hogy nem tájékoztatták őket az állomás létesítéséről, és aggodalmukat fejezték ki, hogy lemondhatnak a nyugodt falusi életről. Mivel a tábor nyitott, a lakók szabadon járhatnak, naponta többször autóbusz szállítja őket Győrbe. KfcNAULf ÜUAU f t MAiíe RENAULT SERVIS Auto Ideal s.r.o. Vajnorská 97/A, 831 04 Bratislava, Tel: 02/49115 211 Gaštanový rad 4178/2,929 01 Dunajská Streda, Tel.: 031/551 72 32 DRIVE THE CHANGE RENAULT MP140207