Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-26 / 71. szám, szerda
10 Régió -Csallóköz és mátyusföld ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 26. www.ujszo.com Kevés turista látogat a Dunaszerdahelyi járásba Nem használják ki a szállásokat a megyében ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagyszombat. Kevesebb turista látogatott el Nagyszombat megyébe az elmúlt időszakban, mint egy évvel ezelőtt. 2013-ban összesen 263 709 látogatót szállásoltak el a megyében, közülük 16987voltkülföldi. 2012-höz képest 2507-tel kevesebben látogattak a megyébe. 2013 folyamán a turisták átlag 4,1 éjszakát töltöttek a szálláshelyeken: a külföldi turisták 4,8, a hazai turisták 3,5 éjszakát. 2013 végén 276 szálláshely nyújtott szolgáltatásokat a turistáknak, 5-tel kevesebb, mint egy évvel azelőtt. Ebből 230 tömeges szálláshely, 46 pedig magánszállás. A tömegszállásokból 72 hotel, 66 panzió, 55 az egyéb kategóriába van sorolva (például kemping). A megyében 26 turistaszálló, 8 nyaralóövezet és 5 apartmanház található. A szálláshelyeken összesen 5861 szoba van, 13 826 ágy, ezek 5,3 százaléka pótágy. A tavalyi évben 42 kiadó szobával, 115 ággyal volt kevesebb a megyében. A szálláshelyekből 25,7 millió euró bevétel származott tavaly, 0,1 millió euróval kevesebb, mint 2012-ben. A turisták 2013-ban átlag 23,83 eurót fizettek egy ágyért egy éjszakára: a hazaiak átlag 19,55 eurót, 0,15 euróval kevesebbet, a külföldi turisták pedig 27,77 eurót, 0,12 euróval többet, mint az előző évben. A szálláshelyek kihasználtsága tavaly 23,6 százalékos volt. A területi eloszlás szerint a legtöbb szálláshely a Dunaszerdahelyi járásban található, összesen 94, ezt követi a Pös- tyéni járás 57-tel, majd a Nagy- szombati járás következik 49 szálláshellyel. A Galántai járásban 27 szálláslehetőség várta tavaly a turistákat. A Pöstyéni járásban volt a legtöbb és legjobban kihasznált ágy, a Dunaszerdahelyi járás ágykapacitása 20.8 százalékos. A megyébe látogató turisták 23,4 százaléka szállt meg a Dunaszerdahelyi járásban, a kapacitás kihasználtsága csak 13,8 százalékos volt. Galántán a férőhelyeket 12.9 százalékban használták ki. Lapunkat Alena Vadovičová, a Statisztikai Hivatal nagyszombati hivatalának munkatársa tájékoztatta. (szcs) A Csallóközben két termálfürdő várja a turistákat (Felvétel: Thermal Corvinus) A színharmóniát, a dekorációkat és a növények egészségét is értékeli a zsűri 2014 KERTmesterét keresik Nagymegyeren Nem csak a kertek szépülnek meg a verseny által, a város is csinosabb lesz (Illusztrációsfelvétel Nagymegyer. Kert- és erkélyszépségverseny kezdődik Nagymegyeren, melynek fő célja, hogy támogassa a lakosok környezetük szépsége iránti érdeklődését, valamint, hogy hozzájáruljon egy szebb és ápol- tabb városkép kialakításához. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A KERTmester 2014 versenyt a városszépítő program keretében Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere aNagymegyeri Kiskertészek Szövetségének szakmai támogatásával hirdette meg. A szervezők három kategóriában várják az érdeklődők jelentkezését: a családi házak, a társasházak és a szálláshelyek előtti kertek, udvarok, erkélyek és zöldövezetek mérettetnek meg. Az értékelésnél fontos szerepet játszik, hogy a területek az utcáról is jól láthatók legyenek. Az öttagú szakmai zsűri egyebek mellett a színharmóniát, a dekorációkat, a biodiverzitást, a növények egészségét és a kompozíció tartósságát is pontozza. „A jelentkezési határidő 2014. április 15. Az ezt követő hónapokban a zsűri figyelemmel kíséri a kompozíció fejlődését, és három, előre meghatározott időpontban tett látogatás után felállítja a végső sorrendet. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Szent István Napokon kerül sor. A kategóriák nyertesei értékes ajándékcsomaggal gazdagodnak, és elnyerik a 2014-es KERTmester címet” - tájékoztatott Néveri Sándor. Az érdeklődők a nagymegyeri polgármesteri hivatalban személyesen vagy elektronikus úton leadott jelentkezési ívvel nevezhetnek. Bővebb tájékoztatást Varga Judit ad a judit.varga@velkymeder.sk e- mail címen vagy a 031/5904914-es telefonszámon. Belucz János, a Nagymegyeri Kiskertészek Szövetségének elnöke úgy véli, az ilyen jellegű versenyek nem csupán azért hasznosak, mert szépítik a városképet, hanem azért is, mert motiválják a lakosokat arra, hogy valami szépet alkossanak, ezzel is erősítve a természethez való pozitív viszonyukat. A zsűriben a Kiskertészek Szövetségének két elnökségi tagja mellett helyet kapott a városi hivatal két alkalmazottja, és egy PR-szakember. A Nagymegyeri Kiskertészek Szövetsége a város egyik legnépesebb, aktív civil kezdeményezése. A csoportosulás közel 200 taggal büszkélkedhet, rendezvényeik közül kiemelkedik az évente megrendezett májusi bor-, valamint a szeptemberi terménykiállítás. A „KERTmester” nagymegyeri összefogásra buzdító közérdekű projekt kiötlője és fő szponzora az aPRimage ügynökség, amely 2013-as „Szeretlek, Dunaszerdahelyi” nevű kampányáért a Szlovák Public Relations Egyesület rangos elismerését kapta. (szcs) A Csallóközben található Szlovákia legnagyobb ivóvízkészlete, sok országban azonban gondot okoz a vízellátás Kitakarították a vágkirályfai Kaskády víztározó partját ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Vágkirályfa. Pénteken, a víz nemzetközi világnapján önkéntesek mintegy két kilométeres partszakaszt tettek rendbe a vágkirályfai Kaskády víztározónál. A munkába a vállalat százhetven dolgozója kapcsolódott be, a Galántai Városi Hivatallal, a járási hivatallal és a megyei önkormányzattal együttműködve. „A Samsungban értékeljük a környezetet, ez a vállalat társadalmi felelősségének egyik pillére. A másik fontos prioritás a lakosság életszínvonalának az emelése. A királyfai víztározónál egyszerre tudjuk támogatni mindkét prioritásunkat” - mondta Kyung Jin Kim, a vállalat elnöke. Az önkéntes munkát három éve rendszeresen megszervezik a márciusi világnap alkalmából. Eddig körülbelül három kilométeres partszakaszt takarítottak ki az önkéntesek, évente legalább ötven zsák szemetet szednek össze a folyóparton. Március 22-ét 1992-ben nyilvánította az ENSZ a víz nemzetközi világnapjává azért, hogy rámutassanak az ivóvízellátás problémáira, és felhívják a figyelmet az ivóvíz- készlet csökkenésére. A szakértők szerint egyre kevesebb az ivóvíz, a vízfogyasztást meg kell változtatni. A Föld lakóinak 20 százaléka gyakran küzd vízhiánnyal. A tudósok figyelmeztetnek, hogy 2025-re ez az arány elérheti a 30 százalékot. Szlovákia legnagyobb vízkészlete a Csallóköz termékeny talaja alatt van, a legnagyobb európai szárazföldi sziget alatt a Duna föld alatti hordalékaiban. A világnap alkalmából országszerte több városban ingyenes vízelemzéssel és tanácsadással várták a lakosokat, előadásokat tartottak. Az idei világnap központi témája a víz és az energia volt. (béva) A Samsung önkéntesei körülbelül 2 kilométeres partszakaszt tisztítottak meg (Az RTV Krea felvétele)