Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-24 / 69. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AAÁRC1US 24. AuTÓ-M 0T0R - HIRDETÉS 9 A Cayenne lesz az első Porsche, amelyik nem Németországban készül Pozsonyba hozzák a Cayenne-t ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Porsche Cayenne lesz a német luxusmárka első modellje, amelyik Németországon kívül, Szlovákiában készül majd - közölte Matthias Müller, a Porsche főnöke. A német márka eddig érinthetetlennek tűnő tabut döntött le azzal az elhatározásával, hogy 2016-tól a Volkswagen pozsonyi üzemébe helyezi a luxus SUV gyártását, eddig ugyanis, bár egyes alkatrészeik külföldön készültek, minden Porsche a márka németországi gyártósorairól gördült le. A Cayenne jelentős részét, például a vázát eddig is a VW pozsonyi gyárában készítették, ám a járgányt a németországi Lipcsében szerelték össze. Azzal, hogy Szlovákiába tolják át az egész gyártási folyamatot, jelentős összeget tudnak megspórolni. A döntésben bizonyára szerepet játszott az is, hogy míg a konszern német- országi gyáraiban az ott dolgozók átlagbére mintegy 4 ezer eurót tesz ki, ugyanez Pozsonyban nem sokkal több mint másfél ezer euró. A Porsche döntésének hátterében részben az áll, hogy a márka már ebben az évben egy új típussal, a Porsche Macannal bővíti modellsorát és ezért a jövőben többlet-gyártókapacitásra lesz szüksége. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Cayenne gyártásának átszervezése mit jelent majd a pozsonyi gyár szempontjából; a márka képviselői arról sem akartak eddig nyilatkozni, konkrétan milyen összegű beruházásról lesz szó, s hogy bővítik-e a jelenlegi 9400 alkalmazottak számát. A gyártó szerint ezekre a kérdésekre túl korai még válaszolni. A pozsonyi Volkswagen gyárban készül a Cayenne-n kívül a VW Touareg, az Audi Q7, a VW up!, a Seat Mii, és a Škoda Citigo is. (dem, MTI) HBljfPCLäEgB KOM Polster s.r.o., Hlavná 78, 945 01 Komárno - Nová Stráž VARRÓNŐKET veszünk fel azonnali belépéssel, kétműszakos munkaidőbe. További információt az alábbi elérhetőségeken nyújtunk: I Tel.: 035/7852 033 E-mail: info@kom-polster.eu Mivel az autó súlya csak 755 kilogramm volt, az aránylag kis teljesítményű motorral a 120 km/órás sebességet is könnyedén elérték Ötvenéves a Škoda sikerautója, az 1000 MB Pozsony. Ez volt az első olyan Škoda modell, melynek szériagyártását több tízezres számban kezdték meg. 1964-ben- lehet mondani - forradalmi újdonságokkal rukkolt elő. A 443 156 legyártott darab több mint felét exportálták. A Škoda 1000 MB igazi sikertörténetté vált, még Új-Zélandon is nagy előszeretettel használták. DEMECS PÉTER Mielőtt az első modellt is összeszerelték volna rájöttek, hogy gyártásához teljesen új csarnokokra lesz szükség, ezért az eredeti Škoda gyár mellett új üzemet építettek. Arra az időre egy aránylag nagyszabású projektről volt szó, amely több mint 40 kisebb csarnokot foglalt magába. Az egész gyár alapterülete 80 hektár volt, rajta 13 kilométer új aszfaltozott út és tíz kilométersín. A Škoda semmit sem akart a véletlenre hagyni, ezért a gyártás megkezdése előtt alapos tesztelésnek vetette alá az új modellt. Az ötven tesztjárgánnyal 1962-ben több kontinensen és különböző körülmények mellett 1,6 millió kilométert tettek meg. Ajárgányoknak a Szovjetunió területén, a sarkvidéki fagyokban, s a kaukázusi magas hegységekben is teljesít- niükkellett. Új koncepcióval rukkolt elő Pontosan 1961. március 21 -én váltotta le az akkori Octa- viát az 1000 MB modell. Ez volt az első Škoda, melynek erőforrása hátra került, s mely hátsókerék-meghajtást is kapott. Nem is annyira a farmotor számított újdonságnak, hanem az önhordó karosszéria. A Škoda szériagyártású mo- delljénekutasterében gyakorlatilag az egész családnak elég hely volt, a 220 literes csomagtérben sok holmi elfért. Az 1000 MB változat előnye a később érKorabeli és új felvételek az ötvenéves modellről (Škoda-felvételek) kező Škoda 100-hoz képest a pótkerékben rejlett, hiszen azt anélkül is kiemelhették, hogy az autó csomagteréből mindent ki kellett volna pakolni. Motorját sokáig használták Az 1000 MB modellel egy teljesen új erőforrást dobott piacra a Škoda. A998 köbcentiméteres motor teljesítménye 27 kW volt, 37 lóerővel. Mivel az autó csak 755 kilogrammot nyomott, az aránylag kis teljesítményű motorral könnyedén elérték a 120 km/órás sebességet. Az üzemanyag fogyasztás 7-8 liter körül mozgott száz kilométeren. 1968-ban a gyártó feljavította az erőforrást, s teljesítményét 32 kW-ra és 43 lóerőre növelte. Ezt a motort aztán további évtizedekig, gyakorlatilag a modern korig használta a Škoda. Ami az 1000 MB méreteit Uletí, a mai kompakt kategóriába sorolandó autóknak felelt meg. Hossza 4,17 méter volt, szélessége 1,63, magassága pedig 1,39 méter. Főleg az exportból élt A 443 156 legyártott modeU több mint fele exportra ment, több darab Ausztráliában és Új- Zélandon is elkelt. A legtöbb modellt, 350 000 darabot az alapnak számító 1000 MB Standard változatban gyártották le. Viszont az exportra szánt 1000 MB De Luxe és 1100 MB De Luxe modellek is sikeresek voltak. Egyébként az 1000 MB a cseh gyártó legközkedveltebb veteránjai közé tartozik; az MB rövidítés az autó úgymond szülővárosára, Mladá Boleslavra utalt. Jelenleg a legértékesebb, a veterángyűjtők körében pedig a leginkább keresett modeUek közé az MBX, az MBT és az MBG változatok tartoznak, melyeket eredetüeg csak kis szériákban gyártottak le. Például az MBX modeUből csak valamivel több mint 2500 darab készült el, a kombi változat pedig soha nem került szériagyártásba. Főként azért, mert a gyártók úgy ítélték meg, hogy ha a motor meUé még csomagok is kerülnek az autó hátuljába, akkor a járgány könnyen elveszítheti stabüitását.