Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-17 / 63. szám, hétfő
o N ur> A Szlovákia Gyermekeiért Alapítvány az egyik legnagyobb alapítvány. Immár 19 éve segíti a gyerekeket az ország egész területén. Eddig több mint 2349 projektet valósított meg vagy támogatott, közülük a legismertebb a Gyermekek órája szervezet. A alapít#\ i vány LA f M nemcsak /1 M az egészJL m m J séges gyerekeket támogatja, hanem azokat is, akiknek nincs olyan szerencséjük, hogy jól működő családban nőjenek fel. Támogatja továbbá az elhagyott, a meggyötört gyerekeket, a nemzeti kisebbségek gyerekeit, a hátrányos helyzetű, a testi és szellemi fogyatékos gyerekeket, a tehetségeseket, az aktívakat, akik bekapcsolódnak a cserkészmozgalomba és más hasznos aktivitásokba, továbbá azokat, akik a gyermekotthonokból kerülnek DIABETES .......TJ H osszú ideig tünetmentes lehet a cukorbetegség 12. oldal 2014. március 17., hétfő, 12. évfolyam, 10. szám Szlovákia egész területén a gyerekek éraekeit védi! ki, s nem utolsósorban azokat a felnőtteket, akik a környezetükben élő gyerekek életét és jövőjét meghatározó mértékben befolyásolják, vagyis a szülőket, a pedagógusokat, az edzőket, a közösségek aktív szereplőit, a polgármestereket stb. Boldog vég A Gyermekek órája szervezet 15 éve alatt 1573 hasznos projektet támogatott Szlovákia egész területén. Katalin asszony egy autista kisfiú édesanyja (Itt jól érzem magam elnevezésű projekt - relax és kezelés az Andreas autista központban): „Kisfiam, Misiké 7 éves és autista. Ez a diagnózis nemcsak a beteg életét, hanem az egész család életét befolyásolja. Milyen Misiké világa? Világos, tiszta, a szabályokat tiszteletben tartó. Már három éve rendszeresen járunk kezelésre és boldog vagyok, mert az Andreasban olyan emberekre találtunk, akiknek a munka küldetés, akiknek nemcsak egy szám vagy diagnózis vagyunk. Fiam most elsős, és boldog, kiegyensúlyozott fiú. Minden édesanyának azt kívánom, hogy találja meg gyermekét a Gyermekek órája szervezet, hogy minden gyerek megkapja a szükséges segítséget. Kis segítséggel sok család nagy álmait lehet valóra váltani.”A Szlovákia Gyermekeiért Alapítvány nagyon örül annak, hogy segíthetett a pozsony megyei önkormányzat regionális autista központjának, az Andreasnak és ügyfeleinek, amely oktatási központként is működik, hosszú távú együttműködést folytat más alapítványokkal, továbbá a hazai és a külföldi autista szervezetekkel. Művelődés és közösség Saját projektjei keretében szociális-pénzügyi továbbképzést végez az iskolákban és a közösségekben a következő projektek keretében: Škola rodinných financií, Poznaj svoje peniaze. A gyerekek biztonságos internethasználatával az Online generácia elnevezésű projekt foglalkozik. A gyerekek fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtése a célja a Komunita priateľská k deťom projektnek. A Vitafit projekten keresztül magyarázzák meg a gyerekeknek és szüleiknek az egészség táplálkozás és » 5 éve alatt 1573hasznos projektet támogatott Szlovákia egész területén. az ésszerű élelmiszerfogyasztás lényegét. Újdonságnak számít az érdekvédelmi tevékenység, amelynek révén a gyerekek és a fiatalok szükségleteinek érvényesítését segíti azokkal szemben, akik a törvényhozás szintjén döntenek a gyerekekről. Még több információ: www. hodinadetom.sk és www.nds.sk A nagy álmokhoz az önök 2 százalékára van szükség... ennek köszönhetően fejlesztheti tovább az alap a megkezdett projekteket és dolgozhat ki újakat. A www.hodinadetom.sk honlapról megtudhatják, hogyan kell eljárni a 2 százalék felajánlása során, (pr) www.hodinadetom.sk Nadácia pre deti Slovenska, Heydukova 3,811 08 Bratislava A Gyermekek órája a Szlovákia Gyermekeiért Alapítvány - Nadácia pre deti Slovenska legnagyobb jótékonysági projektje 8^ 'hodina nadácia pre ►*T| SLOVENSKA K Q0TO*'* CHILDREN OF SLOVAKIA FOUNDATION- A NAGY ALMOKHOZ AZ ADÓJA 2%-ÁRA VAN SZÜKSÉG AJÁNDÉKOZZA MEG A GYERMEKEKET ADÓJA 2 SZÁZALÉKÁVAL. S AJÁNDÉKOZZON NEKIK JÖVŐT. Jogi forma: alapítvány, statisztikai azonosító szám (IČ0): 317 53 833 Támogassa a többi gyermekprojektünket is. Köszönjük! MP140150