Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-17 / 63. szám, hétfő

12 GYÓGYHÍREK - HIRDETÉS | Egészség ■ 2014. március 17. www.ujszo.com a betegek száma (400 000) évente 20 000-rel gyarapszik. Miközben 100-200 ezer ember nem is tudja, hogy beteg. Amikor orvoshoz ke­rül, rendszerint már egyéb károsodás is kimutatható. E krónikus anyagcsere­betegség fő jellemzője a vér magas - 5,6 mm/ 1-nél magasabb - cu­kortartalma, amit az inzulint termelő hasnyálmirigy sejtjeinek károsodása okoz. Csak e hormonnak köszönhetően képes a glükóz mint energiaforrás a sej­tekbe kerülni. Ha kevés termelő­dik, a cukor lebontásában zavar tá­mad, akárcsak a zsírok és a fehérjék anyagcseréjében. A betegség súlyosan károsítja az ér­rendszert, ezért a cukorbetegek a szokásosnál gyakrabban kap­HIRDETES így adtam le az felesleges mint kevesebb, minden erőfeszítés, minden fáradtság és mindenféle gyógyszer nélkül (már több, mint egy éve nem híztam vissza egyetlen dekagrammot sem) Nem szerettem magam Egészen kamaszkorom óta, de lehet, hogy még {előbb is, már komoly problémáim voltak a súlyommal. Mindig molett voltam, mint ahogy mondani szokták. 28 éves koromban férjhez mentem, igazán szép szerettem volna lenni a nagy napon, így alávetettem magam mindenféle kúrának és tortúrának...mindent kipróbáltam. Kimerítő tornagyakorlatokkal és diéták­kal sikerült is leadnom jó 10 kg-ot! Saj­nos már a nászúiról való hazatérésünk idejére mindent visszaszedtem. Ezek után szinte azonnal teherbe estem kis­lányunkkal, Bettivel. A terhesség alatt 19 kilót híztam, amit aztán soha többet nem tudtam leadni. A második terhesség után a mérleg plusz 8 kilót mutatott. Amikor a tükörbe néztem, szinte fel sem ismer­tem magam. Nem szerettem magam. Csúnyának és formátlannak láttam ma­gam. Nem tetszett, ahogy kinéztem. Valóban mindent kipróbáltam Ezért úgy döntöttem, hogy „teszek valamit”, hogy végre olyan legyen az alakom, mint amilyenre mindig vágy­tam. A lehető legeltökéltebb szándék­kal vetettem bele magam a különböző módszerekbe: éhezés, krémek, diéták, gyógyszerek, de minden alkalommal azt láttam, hogy minden hasztalan volt. Egy vagyont költöttem el bármi­lyen eredmény nélkül. Néha sikerült lefogynom 2 vagy 3 kilót, de mihelyt ab­bahagytam a kúrát, gyorsan visszaszed­tem azt, amit leadtam, sőt néha még többet is. El voltam keseredve. Egy nap az orvosom várótermében lapozgattam egy újságot, találtam benne egy cikket, amelyben néhány nő és férfi vallott arról boldogan, hogy végre lefogytak. Nagyon szkeptikus voltam... De kipróbálni semmibe sem került Telefonáltam a cikkben megjelölt szám­ra, és elmondták nekem, hogy nem koc­káztatok semmit, ha kipróbálom, mert ha nem érem el azt az eredményt, amit szeretnék, akkor visszatérítik a termék árát. így összeszedtem a bátorságomat, és megrendeltem a nekem legmegfe­lelőbb Goemon kúrát. Ahogy leírták a cikkben, egész egyszerűen csak na­ponta háromszor kellett a cseppjeimet bevennem a főétkezések előtt. Tényleg úgy tűnt, hogy a kúrát úgy találták ki, hogy ne kelljen semmit változtatnom a szokásaimon. Ugyanis úgy tudtam fogyni, hogy továbbra is úgy ettem, mint előtte. Csodálatos volt! Végre lefogytam! Még aznap elkezdtem a Goemon kúrát. Minden étkezés előtt bevettem a csep­peket... Egy hét eltelte után megmér­tem magam vasárnap reggel.... 6 kilót fogytam! Gyakorlatilag 1 kilót naponta. A súlyom» beállt 60p«)-ra, 2 hónalj alatt oszesen 10 nap alatt akár 9 kg-ot fogyhat Elég naponta háromszor bevenni a cseppeket a fó étkezések előtt (100%-ban növényi) 10 kilónál kevesebbet szeretne fogyni? Amennyiben 5 és 10 kiló között szeretne fogyni, úgy használja a Goemon cseppeket napi háromszor a fő étkezések előtt, ez a mennyiség éppen elegendő lesz a 10 kiló súlyfeleslegének 2 hét alatti leadásához (az eredmény igazolt). 10 és 25 kiló (vagy ennél is több) a súlyfeleslege, amelytől szeretne megszabadulni? Használja a Goemont napi három alkalommal, így egész nap nem gyötri majd az éhségérzet. A Goemon segítségével az étke­zések közti nassolásnak végre búcsút mondhat. Mindannak ellenére, amit megettem, és amennyit megettem. Hihetetlen volt! És ugyanakkor nagyon buzdító... Akár 5 kilóval kevesebb egy hét alatt! Döbbenten álltam, amikor megláttam, hogy ilyen gyorsan leadtam az első ki­lóimat. így még nagyobb figyelemmel folytattam a kúrámat... Naponta három­szor be kellett vennem a cseppjeimet a fő étkezések előtt, hogy leadjam a napi egy kilót. De továbbra is normálisan et­tem, és ugyanazt csináltam, mint előtte. Minden másnap megmértem magam, és minden alkalommal meg­lepődtem, amikor láttam, hogy megint fogytam. A ru­háim már tényleg nagyon nagyok kezdtek lenni... Már 2 mérettel kisebbek kellettek. 10 nap után már 9 kilót fogytam! A férjem és mindenki körü­löttem alig hitt a szemének, a szemük előtt fogytam. Már több, mint 8 hónap telt el és garantálhatom neked, hogy még egy dekát sem híztam vissza az­óta, amióta abbahagytam a kúrát. A súlyom beállt 60 kg-ra, amely megfelel a testalkatomnak. Boldogabb nem is lehetnék! , . . sftjSTNé INGYENESEN v terméket« Küldje vissza a lent található utalványt. Futárszolgálat útján az Ön által választott kú­rát eljuttatjuk Önnek. A termék árát utánvéttel vagy előre fizetéssel is fizetheti. Amint megkapja a személyes kúráját, melyet kiküldünk futárral, használja azonnal, így megbizonyosodhat arról, hogy amit mondanak a Goemonról, az mind igaz. Ameny- nyiben nem elégedett 100%-ig a kilók mennyiségével amelyeket lefogyott, úgy a cso­mag átvételét követő 10 napon belül élhet a pénzvisszafizetési garanciával. Az Ön által vásárolt kúrának megfelelő összeget visszafizetjük önnek haladéktalanul, így ha nem elégedett a ke­zelés teljesen INGYENES volt az ön számára. a GOEMON TELJESKÚRÜ GARANCIÁT BIZTOSÍT Hívjon ma! 02 3300 6925 MEGRENDELŐ KUPON melyet vissza kell küldeni a következő címre: Just waiting fór you - P.O.Box 1333 -3600 Utrecht - Tlie Netherlands - telj +421 (0) 2 33006925 Igen, küldjék meg a részemre azt a GOEMON kúrát, melyet az alábbiakban jelölök meg: Kód Kúra Normái egység ár Engedményes ár □AS205/O1 Általános kúra 1-4 kilóig történő fogyáshoz 55G 45 € AS205/C32 Intenzív kúra 4-től 8 kilóig történő fogyáshoz 75 € 65 € IAS205/C33 Szuper-intenziv kúra 8-től 12 kilóig történő fogyáshoz PO r OTT 79€ □ AS205/Ü4 Megerősített kúra 12-től 16 kilóig történő fogyáshoz +egy teljesen ingyenes ajándék i nn r wt 99€ □ AS205A3S Radikális és megtartó kúra több, mint 16 kilóig történő fogyás­hoz és a súly stabilizálásához +egy teljesen ingyenes ajándék £ 1.09 € A szállítási és csomagolási költség ezen magazin olvasóinak INGYENES /a csomagot futárszolgálattal szállítjuk ki (9 € meg­takarítás) Igényét az ingyenes szállítási költségre akkor tudja érvényesíteni, ha az alábbi promóciós kódot használja: AS205 9+r .INGYENES □ Megrendelésem elsőbbségi elintézése érdekében további 2 € fizetek (kód: XI1) 2€ INGYENES SZÁLLÍTÁS % SMS-megrendelés 0949 577 348 Az SMS-megrendelést a feltüntetett telefpnszámra küldje a következő formában: a termék kódja, mennyiség, keresztnév, vezetéknév, utca, házszám, irányitószám, település, e mail (példa: SMS box kód: AS205/C31,1 db., Zuzana Ružová, Horná 25,811 03 Bratislava, zuzana.ruzova^gmaiUom) Vezetéknév /Keresztnév:________________________________ Irányitószám:. Telefon: _ E mail: _- Megye:. 98% a fogyasztók elégedettségi hányadosa Sikeres eredmény 120 hölgy és 87 férfi esetében (tanulmány végrehajtása 2013) 0 0 0 0 0 0 Ingyenes tesztelési lehetőség Fogyás: 1,25 kg/nap Fogyás: 19 kg/hónap Lapos has Gyógyszerek és fogyókúra nélkül INGYENES ajándék és szállítás nak szívinfarktust, agyi érkatasztró­fát, gyakrabban szenvednek látásza­varban, veseelégtelenségben, ideg- károsodásban, s nem ritka esetük­ben a végtagcsonkolás sem. A szakemberek ezért szüntelenül újabb és újabb gyógyszerek után ku­tatnak. Ha a cukorbetegséget az immunrendszer zavara okozza, első típusú cukorbetegségről beszélünk, aminek kialakulását nem tudjuk befolyásolni. Az esetek 90 százalé­ka azonban szerzett, vagyis máso­dik típusú cukorbetegség, amit a kevés mozgás, a rossz étkezési szokások és gyakran a túlsúly okoz. Rendkívül fontos a vér cukorszint­jének rendszeres ellenőrzése, mert a cukorbetegség sokáig teljesen tü­netmenetes. A második típusú cukorbetegséget időskori cukorbetegségnek is szokás nevezni, bár ez a kifejezés ma már nem állja meg a helyét, ugyanis - amint azt dr. Zuzana Némethyová diabetológus elmondta - egyre gyakrabban betegszenek meg a har­Rendkívülfontos a vér cu­korszintjének rendszeres ellenőrzése, mert a cukor- betegség sokáig teljesen tünetmenetes. táplálkozás során emelkedő vércu- korértékkel együtt nő az inzulinter- melés is, mely „ellenszabályozva” csökkenti azt. E felismerés alapján fejlesztették ki az inkretinek cso­portjába tartozó gyógyszereket, amelyek előnye, hogy a cukorbe­tegség többi kockázati tényezőjét is (pl. magas vérnyomás, testsúly) kedvezően befolyásolják. „Szeretném hangsúlyozni, hogy a gyógyszeres kezelés módjáról min­dig a diabetológus szakorvos dönt, aki ismeri a beteg egészségi állapo­tát, s ebből kiindulva választja ki egyik vagy másik gyógyszert” - hangsúlyozta dr. Zuzana Némethyová. (kovács) DIABETES »Inzulinhiányra utalhatnak az alábbi tünetek: • nagyfokú szomjúság • kimerültség, fáradtság • indokolatlan fogyás vagy hízás • nagyobb vizelettermelés • homályos látás • a húgyutak és a húgyhólyag gyakori fertőzése • viszketés • bőrfertőzés • a sebek lassú gyógyulása • lábfájdalom és kellemetlen bizsergés Hosszú ideig tünetmentes lehet a cukorbetegség Húsz év múlva a jelenlegi 380 millióról 390 millióra emelkedik a cukorbetegek száma. Nemhiába nevezik a diabetes mellitust a harma­minc- és negyvenévesek, sőt már gyerekek is. Szerencsére a kezeléshez jó minőségű gyógyszerek állnak ren­delkezésre. A kezelés új gyógyszeres lehetőségének számít az ún. inkretin kezelés, ami egy közel 50 éves felis­merésből született. Eszerint a táplál­kozás során a gyomor és a vékony­bél sejtjei egy inkretin nevű hor­mont termelnek, amely a vérkerin­géssel eljut a hasnyálmirigybe, ahol serkenti az inzulintermelő bétasej­tek működését. Hatásukra több in­zulin kerül a keringésbe. Vagyis a dik évezred világméretű járványának. Szlovákia is követi ezt az irányt: MP140155

Next

/
Thumbnails
Contents