Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-10 / 57. szám, hétfő
A vakság egyi leggyakoribb oka 2014. március 10., hétfő, 12. évfolyam, 9. szám A z öregedési folyamat már a negyedik évtized körül elindul, s ahogy halad előre, egyre nagyobb a krónikus vesebetegség kialakulásának veszélye. Az ember évekig tünetmentes lehet, de ez az állapot tulajdonképpen időzített bomba, amely bármelyik pillanatban robbanhat. Az öregedési folyamattal párhuzamosan fokozatosan csökken a vese izomtömege és víztartalma, viszont megnő zsírmennyisége. A vese súlya lecsökken, gyengül a tisztító szerepe, kevesebb vér halad át rajta, csökken az elsődleges vizelet képződése. A cukorbetegség mint kockázati tényező » Vesebarát lépések A világon minden 10. embernek, 75 év felett pedig minden másodiknak ilyen-olyan mértékben rosszul működik a veséje. Amint azt dr. Martin Demeš nefrológus elmondta, az átlagosnál is nagyobb veszélyben vannak azok, akik egyéb betegségben is szenvednek. A vesebetegség kockázatát például rendkívüli módon megnöveli a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Az esetek kétharmadáért felelős ez a két betegség. • rendszeres ellenőrzés a körzeti orvosnál vagy szakorvosnál • abbahagyni a dohányzást • csökkenteni a vesét megterhelő ételek fogyasztását • az érrendszert károsító koleszterinszint csökkentése érdekében áttérni a zsír- és sómentes étkezésre • korlátozni a magas fehérjetartalmú ételek - tojás, tej, dió, hüvelyesek - fogyasztását • kerülni azokat a fájdalom- csillapítókat, amelyek rontják a vese állapotát • a cukorbetegeknek, illetve a magas vérnyomásúak- nak ellenőrzés alatt kell tartaniuk a cukorszintet és a vérnyomást Veseelégtelenséget válthat ki a magas vérnyomás, a túlsúly, az autoimmun betegség, a húgyúti fertöNe feledje: a veseelégtelenség előrehaladott stádiumában bizonyos gyümölcsök és zöldségek is ártanak - narancs, burgonya, banán, aszalt gyümölcs, dió - mert káliumot tartalmaznak, ami Ezzel összefüggésben a megfelelő folyadékpótlás fontosságára hívta fel a figyelmet. Ahhoz, högy a vese optimálisan működjön, folyamatosan megfelelő folyadékmennyiségre van szükség. Ez nagy eséllyel védheti meg a károsodástól. Ha kevés a folyadékfogyasztás, a vese igyekszik minél több vizet, s vele együtt salakanyagot visszatartani, amelyeknek egyébként távozniuk kellene a szervezetből. A folyadékhiány miatt besűrűsödik a vér, aminek következtében romlik a szervek vér- és oxigénellátása. Sokan tudják, hogy egy vesével is lehet élni. Sokan még akkor sem tesznek semmit, ha egyik veséjük csak 10 százalékra működik. Vízzel kezdje a napot! Ezt tanácsolják a szakemberek a vese világnapja előtt, amely idén március 13-ra esik. Azt is hozzáteszik, hogy e borsó alakú páros szervünk az egész szervezettel együtt öregszik, s ha nem szentelünk neki kellő figyelmet, olyannyira károsodhat, hogy egyszer csak felmondja a szolgálatot, és képtelen ellátni feladatát. nagyobb mennyiségben befolyásolja a szívritmust. A veseelégtelenség tünetei • gyakori vizelés • fáradtság • étvágytalanság • láb- és kézdagadás • viszketés vagy zsibbadás • aluszékonyság és összpontosítási zavar • sápadt bőr • izomgörcsök A szervezet méregtelenítője Mint tudjuk, a vese szervezetünk szűrője, tisztítója. Gondoskodik arról, hogy a salakanyagok távozzanak a szervezetből, fenntartja a vérnyomás normális szintjét, befolyásolja a vörös vérsejtek képződését, ellenőrzés alatt tartja a vér és a szöveti nedvek mennyiségét, szabályozza a sók és a folya» Tények, adatok • Világszerte 500 millió ember szenved veseelégtelenségben, Szlovákiában 3000 beteg jár dialízisre vagy művesekezelésre, 900 veseátültetésen esett át. • Világszerte több mint másfél millió ember szorul dialízisre vagy veseátültetésen esett át. • A veseelégtelenségben szenvedők sokkal gyakrabban kapnak infarktust vagy agyi érkatasztrófát, mint azok, akiknek egészséges a veséjük. dék mennyiségét. Ellenőrzi a mész és a foszfor arányát a vérben és a csontokban, aktivizálja a | D-vitamin inaktív formáját, j fenntartja a belső környezet stabil | savas környezetét. | Dr. Adrián Okša nefrológus ada- f tokkal bizonyította, hogy a ma- ; gas kor, a családi előfordulás, a ; veseszövet sorvadása, a kisebb születési súly, a faji és etnikai hovatartozás, az alacsony szociális helyzet különösön fogékonnyá teszi az embert a veseelégtelenségre. Kiválthatja a cukorbeteg- .ség, a magas vérnyomás, a túlsúly, az autoimmun betegségek, a húgyúti fertőzések, a mérgek, a vele született és örökölt zavarok. Közrejátszhat a vesekárosodás kialakulásában a zsíranyagcsere-zavar, a vérszegénység, az alultápláltság, a kalcium-foszfor anyagcseréjének zavara és a dohányzás. Ha a vese működése leáll, a szervezetet elárasztja a folyadék, amit nem képes kiválasztani a szervezet. Ezt a jelenséget nevezzük urémiának. Súlyos esetben akár eszméletvesztés is kialakulhat, ami gyakran okoz halált. Ilyen helyzetben sürgősen dialízisre vagy veseátültetetésre van szükség, mert csak így menthető meg a beteg élete, (kovács) MP140175 TÉNYÉK, AMELYEK BEFOLYÁSOLJÁK A FOLYADÉKPÓTLÁST Az ember nem képes hosszú ideig víz nélkül életben maradni! KERDESEK ES VÁLASZOK A SCLEROS1S MULTIPLEXRŐL Gyakori a járási nehézség, az érzékelés zavara, a látászavarok... 13. oldal „Aki állandóan az egészségéval van elfoglalva, nem egészséges. Az egészség egyik előfeltétele önmagunk bizonyos fokú, kalkulált elhanyagolása. ” Sydney J. Harris