Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-08 / 56. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 8. www.ujszo.com MEDIATER Folklórvallás és popkultúra A Haitin virágzó, afrikai eredetű vallás, a vudu számos előre gyártott, színpadias kliséből épül fel (Illusztrációs felvétel) A popkultúra igen szabadon bánik a vallásokkal. Átgyúija, aktualizálja, újrahasznosítja, kiterjeszti őket (például teológiai thrillerként), vagy kritizálja, leértékeli, egyenesen károsnak, agymosásnak tartja (ahogy a heavy metal szubkultúrában ez megszokott), avagy allegóriaként, kulturális megkettőződésként működteti a témát (mint Lady Gaga Judas című dala). így aztán gyakran előfordul, hogy az adott vallásról kialakult kép a popkultúra torzító hatásának az eredménye. H. NAGY PÉTER Jól megfigyelhető ez például a vudu esetében. Semmiféle ide vonatkozó hagyomány nem írja elő, hogy arra hivatott kiválasztottak tűket szurkáljanak rongy-, viasz- vagy agyagbabákba (arra apellálva, hogy az történik az illetővel, amit a babával tesznek), ám ez a motívum és a vudu kelléktár szerepeltetése nagyon gyakorivá vált a közelmúltban (Az eastwicki boszorkányoktól kezdve az Angyalszíven és a Csillagporon át A Karib-tenger kalózaiig). John Lloyd és John Mitchin- son Tévhitek a nagyvilágról című könyvében a következőképpen magyarázza ezt a téves elképzelést: „Az első gyarmatosítók és rabszolga-tulajdonosok vetítették rá a tiltott európai fekete mágiát a vudura, amit emberevéssel, élőhalottakkal, emberáldozatokkal kapcsolatos gyanúikkal egészítettek ki, hogy kiszínezzék történeteiket. Éppen ez volt az, ami megragadta az emberek képzeletét, alkotásra sarkallta a korai filmrendezőket és ponyvaregényírókat, akik azt erősítették meg munkáikban, hogy a vudu sötét és félelmetes.” Kétségtelen persze, hogy a Haitin virágzó, afrikai eredetű vallás, a vudu számos előre gyártott, színpadias kliséből épül fel. Alfred Métraux klasz- szikus etnológiai munkájából (magyarul A haiti vodu címmel jelent meg) szépen kiderül, hogy teátrális tevékenységek sorozatáról van szó: „A megszállottak többsége láthatóan az olyan színész elégedettségével könyveli el állapotát, aki beleélte magát szerepébe, és hajlong a tapsnak. A nézősereg tetszése is csak abban a figyelemben nyilvánul meg, amelyet a megszállottak szavainak és tetteinek szentel.” A szerző ebből kiindulva arra is hoz példát, mi történik akkor, ha a hagyomány nem működik, ha a delikvens elvéti a szcenáriót: „Egyes forradalmi vezérek hőstetteit nem a bátorságuknak tudták be, hanem a gadjuk (amulettek) hatékonyságának és annak, hogy vakon bíztak benne. Egy tábornok sebezhetetlensége érdekében varázslóval »kábíttatta el« magát, s hogy a kezelés hatását a gyakorlatban bemutassa, habozás nélkül golyót lövetett a mellébe. Azonnal meghalt.” A babaszurkáláson és a színpadiasságon túl igen népszerűvé vált a vudu hiedelemvilág is, melyben a loák (szellemlények vagy démonok), a vérszívók, a vérfarkasok és a zombik (élőhalottak) játsszák a főbb szerepeket. Olyanjelenségekről van tehát szó, melyek óriási karriert futottak be a 20. századi popkultúrában. Csak néhány evidens példát említenék. Talán nem szükséges hoszszan kifejteni, hogy a vérszívó lények (vámpírok) és a zombik mítosza a horror és az urban fantasy műfaját kondicionálta a leginkább. Laurell K. Hamilton vámpírvadászciklusa (Anita Blake-regények) a kriminarra- tívát és a horrorkliséket oly módon ötvözi, hogy a vudu komponensei áthatják a fikcionális világ alapszerkezetét. A legnyíltabban talán a sorozat második darabjában (A nevető holttest), amelyben a halottkeltő nyomozónő - többek között - egy vudu papnővel kerül összetűzésbe. („Nagyszerű. Gyilkossági helyszínelés, kirándulás a hullaházba, majd látogatás a vudu hazájában, mindez egyetlen napon” - jegyzi meg némi iróniával a karakán elbeszélő-főhős.) Vagy itt van a loák szerepét hangsúlyozó hiedelemvilág és a peremműfajok kapcsolata. Rendkívül érdekes, hogy ezt a szellemiséget egy olyan tömegműfaj (pontosabban szubkultúra) teszi élővé, mint a cyber- punk. William Gibson posztapokaliptikus, műfajteremtő Cybertér-trilógiája ugyanis a mátrixot a loák világának újraértett változataként viszi színre. A cyberteret benépesítő figurák már nemcsak a high-tech társadalmak komputerszimbólumai alapján rendeződnek, hanem a vudu alapú vallást implikálják - digitális dimenzióban. A trilógia végén aztán világossá válik, hogy a gépi intelligencia evolúciójának szemléltetésére „a vodu paradigmája bizonyult a leginkább megfelelőnek”. Mindez jól példázza azt a posztmodem cyberantropológiát, melyben az istenek is pusztán a mátrix kiterjedésében gondolhatok el. Adatok táncaként. Utolsó példaként Neil Gai- man Amerikai istenek című remekművét említeném. A regényben ugyanis helyet kap egy olyan epizód (egy rabszolga testvérpár szenvedéstörténetének nagy erejű elbeszélése), amely a vudu ikerkultusza alapján villantja fel az Afrikából származó vallás néhány elemét. A szöveg posztmodem látásmódjában fontos szerephez jutnak azok a töredékek, melyek egy-egy importált hitvilág bemutatására épülnek. Ezek a közbeékelések rávilágítanak a kontinens egyik fő jellegzetességére (a mű alapötletére): az istenek az emberek között élnek. Ez a Mén in Black-szerű játéktér emellett megfelel a dark fantasy legfontosabb műfaji kódjának, az egymásba ékelődő és összekeveredő valóságok elvének is. A popkultúra sok-sok mindent köszönhet a vudunak. Kérdés azonban, hogy a dolog nem fordítva sült-e el, hiszen a vudu is sok-sok elemmel gyarapodott a popkultúra hatására (vö. babaszurkálás). A vallásról elterjedt kép immár jóval távolabb áll a hitelességtől, mint Nyugat-Afrika a karibi térségtől és New Orleanstól. Baj? Ki tudja... Ez az átrendező hajlam - áldott képlékenység! - nagyon is a popkultúra alaptermészetéhez tartozik. Az eastwicki boszorkányok. A babaszurkálás a leggyakrabban szerepeltetett vudu motívum. (Képarchívum) Egyesek szerint vicces, mások szerint cinikus: a játékosok állami pénzeket sikkasztanak el, megsértik az alkotmányt, megvásárolnak egy képviselőt Egy számítógépes játék, amely csúfot űz az orosz politikából A Demokráciában a „gonoszok" oldalán feltűnik egy Putyinra emlékeztető KCB-ezredes. Van olyan játék is a piacon, amelyben egy volt KCB-ügynök zombiktól menti meg Moszkvát. (Képarchívum) HÁTTÉR Moszkva. Három zöld bankóval kezdünk, amelyek egy birkát érnek, majd három birkával egy szavazót, három szavazóval egy választóhelyiséget birtokba véve lehet felérni a hatalom csúcsára - Oroszországban rendkí- vülnépszerűa Demokrácia nevű számítógépes játék, amelyben szavazatokat lehet vásárolni, nagy összegeket sikkasztani és végül cárrá válni. A játék gyártója, az orosz NeskinSoft szerint eddig legalább 1,5 millió internetező töltötte le a terméket, és havonta mintegy 100 ezerrel nő ajátékosokszáma. Egy olyan országban, amelyben a demokráciának nincs régi hagyománya, az embereknek nincsenek skrupulusaik. „Várjanak, kezdjük megtömni az urnákat!”, „Száznegyvenhat százalékos részvétel” - közük az orosz politikusokra emlékeztető figurák. A játékos állami pénzeket sikkaszt el, megsérti az alkotmányt, megvásárol egy képviselőt. Egyes elemek, mint például egy „bebörtönzött jogász” (utalás Alekszej Navalnij első számú ellenzékire) segítségével harcolni lehet a hatalompárti „gonoszok”, mint például egy KGB-ezredes ellen (Vlagyimir Putyin orosz elnök is a szovjet titkosszolgálatban futott be karriert). A Demokrácia lógója egy medve - amely orosz nemzeti jelkép, és a kormánypárt jelképe egyben -, a fehér- kék-vörös orosz színekbe öltöztetve, degeszre tömött zsákkal a hátán. Ez utóbbi valószínűleg a korrupciót jelképezi. A játék alkotója, Valentyin Merzlikin az orosz elnök ádáz ellenfelének, Navalnijnak a híve, aki a blogjában dokumentumokkal alátámasztva leplezi le az elit korrupciós ügyeit. A 37 éves moszkvai programozó meglepő módon Fehéroroszországba költözött, holott a volt szovjet köztársaság sem mintademokráciaként híresült el. Miközben az utóbbi két évben számos ellenzéki aktivistát és vezetőt üldöztek a hatóságok, ő az orosz ellenzékieket szórakoztató játékot akart létrehozni - mondta el telefonon az AFP francia hírügynökségnek. Hangjából nem derült ki, szavaiban mennyi az irónia. A Demokrácia 2011 decemberében jelent meg, amikor a választási csalások gyanúja miatt soha nem látott méretű tiltakozó megmozdulást tartottak Moszkvában. A tüntetések Putyin májusi elnöki beiktatásáig tartottak. (A tiltakozók azzal gyanúsították a választás szervezőit, hogy hamis szavazatokkal tömték meg az urnákat és más törvénysértéseket követtek el.) Megjelenése óta a programot vagy hússzor megváltoztatták, az aktualitásnak megfelelően újabb alakokat adtak hozzá, például megjelentek benne a Putyin távozását követelve a moszkvai Megváltó Krisztusszékesegyházban „púnk misét” bemutató, s ezért börtönbüntetésre ítélt Pussy Riót női punk- együttes tagjai és az őket védelmező Madonna amerikai énekes is. A Demokrácia az egyike azon ritka politikai tartalmú játékoknak, amelyeknek hatalmas a sikerük. Oroszországban, ahol minden tíz internetező közül kilenc bevallottan rendszeresen játszik, és szakértők úgy vélik: a fiatalabb korosztályoknak a videojátékok fontosabbak, mint a fűm vagy az irodalom. A hatalom is tisztában van a téttel, és megpróbál visszavágni. Ebből a célból alkották meg a Snowden Run játékot, amelyben egy volt KGB-ügynök zombiktól menti meg Moszkvát. A játék dicsőíti ugyan Putyint, de az orosz portálok szerint nem különösebben sikeres. Nincs azonban mindenki elájulva a Demokráciától sem. „Függetlenül attól, amit Putyin- ról gondolok, ez egy erkölcstelen és cinikus játék” - írta Jevge- nyij Frolov a MacRadar szakosítottportálon. (MTI)
