Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-08 / 56. szám, szombat

2014. március 8., szombat SZALON 8. évfolyam, 10. szám Közép-Európában európainak lenni valami, amiért saját magunk és/vagy a szüléink, nagyszüleink harcoltak. Kijevben is erről volt szó. Mi dolgunk van Ukrajnában? Hirtelen tele van a leve­gő Ukrajnával. Keleti szomszédunk a maga franciaországnyi terüle­tével és 40 millió lako­sával előjött a szovjet viccek, a csempészett ci­gi és a Dinamó Kijev ár­nyékából, és mindenki megrökönyödésére kide­rült, hogy még mindig érintkezik velünk, és je­lentős részben magukat európainak gondoló személyek lakják. RAVASZ ÁBEL Az első felocsúdás után jött a kérdés: mi dolgunk Ukrajná­ban? Miért foglalkozzunk vele? És egyáltalán, milyen hátása lesz annak, ami ott történik, az itteni emberek életére? Ukraj­na legalább három szempont­ból fontos a számunkra, és sor­sának alakulása nagyban kihat a mi jövőnkre is. Sőt: már ki is hatott. Ukrajna jövője Az ukrajnai események köz­vetlenül természetesen Ukrajna kilátásait befolyásolják. Az or­szág már most is kilendülni lát­szik arról a pályáról, melyet ko­rábban jósoltak neki: hogy némi vacillálás után az oroszbarát eli­tek Moszkva felé kormányozzák az országot. Az ilyen nézeteket hangoztatok voltak többségben akkor is, amikor Kijev az utolsó pillanatban nem írta alá a társu­lási szerződést az EU-val. Utána viszont jött a meglepetés: a na­rancsos forradalom után a váro­sok utcái ismét tüntetőkkel tel­tek meg, akik ezúttal nem csu­pán rezsimváltást, hanem kur­zusváltást is követeltek. Ahogy lenni szokott, a tünte­tő tömeg nem egységes. Sorai­ban megtalálhatók voltak ukrá­nok és oroszok, Európa-barát ellenzékiek, ukrán nacionalis­ták, civilek és szélsőjobboldali­ak is. Az efféle kényszerkoalíci­ók sajnálatos, de természetes velejárói az autoriter rezsimek elleni harcoknak. Amikor a kormányzat beássa magát, és a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítja az ellenzéket, ak­kor nincs esély, sem lehetőség mérlegelésre és taktikázásra az egységfront szervezésekor. Az Európa irányába történő fordu­latot követelők és a Jobb Szek­tor csuhás harcosai között vi­szonylag kicsi az ideológiai át­fedés, azonban adott pillanat­ban arra a közös pontra kon­centráltak, ami az egész politi­kai teret formálta: a regnáló an­tidemokratikus kormány meg­döntésére. A tereken - a sztereotípiák és az első jelentések ellenére - je­len voltak azok a kelet-ukrajnai lakosok is, akiket gyakran oroszbarát szeparatizmussal vádolnak. Mi több, a Majdanon végzett közvélemény-kutatá­sok szerint az ellenállás kezdeti fázisaiban a téren 25% volt az orosz anyanyelvűek aránya, és emellett további 20% a kétnyel- vűeké. Ugyan a két csoport együttes részaránya az esemé­nyek radikalizálódásával egyi­dejűleg januárra mintegy 5 szá­zalékponttal csökkent, az oro­szul beszélők végig a tüntetők jelentős részét alkották, felülír­va a konfliktust orosz-ukrán vagy kelet-nyugati polgárhá­borúként definiálók elvárásait. A kelet-nyugati szétválás öt­lete jelentős teret kapott a mé­diában. Ezt a lehetőséget azon­ban (az események jelenlegi ál­lása szerint) magának Vlagyi­mir Putyinnak a cselekedetei számolták fel. Az orosz bevonu­lás a nagyrészt oroszok által la­kott Krímbe a korábban inga­dozónak tűnő, az orosz állam érdekei és támogatói által át­szőtt keleti régiókban egyér­telműen Moszkva ellen fordí­totta a közhangulatot. Ami Ja- nukovics menekülésekor még lehetőségnek tűnt - Ukrajna felbomlása egy oroszbarát és egy Európa-barát részre -, ma már nem valószínű forgató- könyv. Azonban adottságnak tűnik az is, hogy az oroszok be- kvártélyozták magukat a Krím félszigeten. A közelmúlt példái (például Abbázia) azt mutat­ják, hogy az orosz kormányza­tot nem érdekli, de jure kié egy terület, amíg de facto ők irá­nyítják. Ha a Krím kikiáltja függetlenségét vagy csatlako­zását az orosz államhoz, az csak hab lesz a tortán. Ukrajna jövője azon múlik, sikerül-e a most ad hoc koalíci­ókba szerveződő, egymástól szétváló, majd ismét egymásra találó politikai és demográfiai csoportokat stabil társadalmi szövetbe szervezni. Ez részben politikai kérdés (mi legyen a szélsőjobbal, mi legyen a régi rezsim támogatóival?), részben etnikai kérdés (oroszok, ma­gyarok), részben jogállami kér­dés (mi legyen az oligarchák­kal, a rendőrökkel, a bűnözés­sel, a korrupcióval), jelentős részben pedig kőkemény szoci­ális kérdés. Ezek az integrációs kérdések pedig részben predes- tinálják majd azt is, merre for­dul Ukrajna: valóban az EU felé mozdul, vagy lassacskán vissza- gravitál Moszkva felé? Esetleg önmaga tengelye körül próbál majd forogni, lavírozva a két fél között? Mivel szomszédos országról van szó, szlovák (és/vagy ma­gyar) állampolgárként mind­annyiunk közös érdeke egy sta­bil, toleráns Ukrajna. Egy olyan ország, ahova érdemes átutaz­ni, és ahol a jogállamiság stabi­lizálódik, mint ahogy nálunk történt a mečiari évek után. Egy olyan Ukrajna, amellyel egy idő után akár a schengeni határokat is el lehet bontani. Ekkor válik ugyanis Szlovákia igazi európai belterületté, kemény határok nélkül. Az egyéb stabilizációs pályák már kevésbé kecsegte­tők. Éppen ezért fontos Ukraj­na: nem mindegy, hogy az em­bernek ki a szomszédja. Európa jövője Ukrajna azonban nem csak az ukránoknak és közvetlen szomszédainak fontos. Ukrajna ma Európa egyik tisztázatlan határzónája. Miközben észa­kabbra, a Baltikumban többé- kevésbé biztos, hogy Európa keleti határa az oroszokkal tar­tós, ma még nem nyilvánvaló, mi az EU végleges potenciálja délebbre, a Fekete-tenger part­vidékein. Ukrajna európai in­tegrációja választ adna erre a kérdésre, és lehetőséget adna a hosszú távú stratégiai geopoli­tikai tervezésre. kell a saját egyéni jogainakjövő- jéért, Nyugaton az európaiság puszta tény. Elidegeníthetetlen adottság. Közép-Európában eu­rópainak lenni valami, amiért saját magunk és/vagy a szülé­ink, nagyszüleink harcoltak. Ki­vívott eredmény, áldozatra ér­demes jövőkép. Kijevben is er­ről volt szó, ha nem is mindenki számára. Európa mint vízió visszatért, hogy felverje Euró­pát, a tényt. Az EU menthetetlenül be­avatkozásra kényszerül és kényszerült Ukrajnában. A szo­kásos csúcshatalmak mellett azonban ezúttal maximális ak­tivitásra vállalkozott Lengyel- ország is, és Európa lelkiismere­teként figyelmeztetett minden­kit arra, hogy Ukrajnában a sa­ját jövónkért, a saját értékein­kért, a saját összetartásunkért is küzdenünk kell, nem csak a helyzet rendeződéséért, a vér­ontás megállításáért és egy sta­bil, demokratikus Ukrajnáért. Radoslaw Sikorski lengyel kül­Magyarország és Szlovákia jövője És itt érkeztünk el a harmadik sorsfordulóhoz. Magyarorszá­got és Szlovákiát ebben az eset­ben csakis együtt tudom tár­gyalni, de nyugodtan bevonhat­nám a cseheket, a szlovénokat és másokat is. Ukrajnában nem­csak Európát keressük, hanem saját sorsunkat is a 21. század­ban. Mindazok az erőfeszítések, amelyek az elmúlt kétszáz évben azért történtek, hogy Közép-Eu- rópa sokat szenvedett emberei (nem népei, polgárai!) végre nyugodtan élhessenek, 2004- ben minden korábbinál köze­lebb vittek a célhoz. Az EU messze van a tökéletességtől, de minden más eddigi konfiguráci­ónál nagyobb stabilitást ad, és javíthatónak tűnik a legfonto­sabb frontokon. A 2000-es évek elején a fent említett országok lakosai népszavazással erősítet­ték meg igényüket az EU által nyújtott stabüitásra. akiknek van reális lehetőségük a választásra, és a kicsinyes utat választják. Azokra, akiknek a hátán olyan kormányzatokat lehet építeni, amelyek nem tudnak és nem akarnak csatla­kozni Európa új, keletről induló lendületéhez, és az orosz pénz reményében lavírozó álláspont­ra helyezkednek az ukránkér­désben. Varsó nem Pozsonyban és nem Budapesten találta meg az erőt, hogy keletre menjen, hanem Vilniusban. A naciona­lizmus, amely Közép-Európá­ban gyorsabban nő, mint az út- széli gyom, most kivételesen va­lóban hasznos kimeneti csator­nát találhatott volna magának, de ezzel a lehetőséggel a nacio­nalizmust belföldön eszközként használó itteni kormányzatok nem éltek. Pozsonynál csak Pest, Pestnél csak Pozsony re­akciói voltak óvatosabbak. A fertőzés az elitektől a polgáro­kig ér, akik - a varsói utcával el­lentétben - valóban nem értik: mi dolgunk Ukrajnában? Ukrajna jövője azon múlik majd, hogy sikerül-e a most ad hoc koalíciókba szerveződő, egymástól szétváló, majd ismét egymásra talá­ló politikai és demográfiai csoportokat stabil társadalmi szövetbe szervezni (SITA-felvétel) Ukrajna azonban nem csak 40 milliós határországként be­folyásolhatja a jövőben Euró­pát. A képek, amelyek a Maj- danról érkeztek, megrázok vol­tak, beleégtek az európai köz­vélemény retinájába. Először fordult elő, hogy embereket öl­tek az EU kék-sárga zászlója alatt. Embereket, aki Európáért haltak meg, úgy, ahogy koráb­ban lengyelek, magyarok, cse­hek és szlovákok a kommunista rezsimek elleni felkelésekben. A szimbolikának, a vérnek ere­je van. Európának pedig ma nagy szüksége van szimbólumokra. Miközben Közép-Európában a lakosság jelentős része ma még többé-kevésbé tudja, mi az eu­rópaiság alternatívája, és mit je­lent az, ha valakinek aggódnia ügyminiszter Európa új arcává vált. Az ő Európája, amely ismét szomszédos Oroszországgal, az egyetlen fenntartható Éurópa. A reflektált Európa, amely tisz­tában van azzal, hogy életfor­mái azoknak az értékeknek a védelméből adódnak, amelye­ket közösen vallunk. És amely azt is érti, hogy határai vannak, amelyeket tisztázni és védeni kell, a szó geográfiai és szellemi értelmében. Európa tehát saját sorsával is farkasszemet néz Kijevben. Va­jon ez az impulzus elegendő ahhoz, hogy felébredjünk? Hogy a dán ne nézze hülyének a románt, ha az Európáról érték­ként beszél. És hogy a magyar és a szlovák ne nézze hülyének a magyart és a szlovákot, ha ugyanezt teszi otthon. Mára ez a konszenzus ostrom alatt áll. Az ellenség a lehető legmeglepőbb módon, a kicsi­nyesség formájában mászott elő. Közép-Európa polgárai aje- lek szerint a nyugatiak által már átélt felejtés útjára léptek, és kezdik adottságnak venni azt a szabadságot, amely mindenna­pi életük egyik legfontosabb formálója. Európa nálunk is ténnyé válik, és a stratégiai gondolkodás helyét a banalitás veszi át. Régiónkban ma a poli­tikát és a közbeszédet a filléres ügyek szervezik, a szűkén ér­telmezett pénzügyi racionali­tás, az önérdek. Fontos tisztáz­ni, hogy nem azokról beszélek, akik a szegénységi küszöb kör­nyékén élnek, és valóban a túl­élésük múlik egy-egy szociális döntésen, hanem azokról, Márpedig Ukrajnában saját magunkat is keressük: azokat az európai polgárokat, akik rendszert váltottak, akik saját szabadságuk védelmében má­sokkal szemben is toleránsak tudnak lenni, akik látják, hogy csak egy erős Európában van esélyük a boldogulásra, és nem csak (vagy nem elsősorban) anyagilag. A kijevi téren eltapo­sott zászló a mi zászlónk is: aki ezt pánszláv, szélsőjobbos, ki­csinyes, opportunista vagy bármely más szemellenző miatt nem látja, az saját magát hagyja cserben. Kijevre nézek és a saját jövőm kérdéseit látom: szomszédként, európaiként, közép-európai­ként, szlovákiai magyarként. Emberként. Hát ez a dolgunk Ukrajnában.

Next

/
Thumbnails
Contents