Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-28 / 49. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 28. Vélemény És háttér 7 A Majdan védelme az afgán veteránok kezében volt, ők vezényelték le a barikádok precíz építését Életképek a kijevi forradalomról A tavaly novembertől Ukrajna európai uniós integrációjáért tüntető kijeviek a Függetlenség terén, a Majdanon öntörvényű, ám szabályozott világot alakítottak ki. Például nem volt fosztogatás és katonás rend működött. ÖSSZEFOGLALÓ Emlékezetes, a budapesti tévészékház 2006-os elfoglalását a büfé és a túrórudi-automaták sínylették meg. Fosztogatásnak ugyanakkor nem volt jele a Majdanon és környékén, pedig erre lett volna lehetőség: a tüntetéseknek helyet adó környék a budapesti Deák tér - Andrássy út - Bajcsy Zsilinszky út zónájának felelt meg, márkás boltokkal, bankokkal, éttermekkel. A tüntetők néhány éttermet elfoglaltak, ezekben kórházakat rendeztek be, egy boltban pedig működtették a Majdan védelmi erőinek főhadiszállását. Meglepő volt ugyanakkor, hogy a tüntetők a parlament előtt kikergették drága luxusautóikból a Janukovics-párti képviselőket, majd a kocsikat a nép tulajdonba vette. Ingyen volt az élelem. A téren asztalokon kínálták a szendvicset, kekszet, gyümölcsöket, levest, makarónit, mindezt bárkinek, aki kért. Ugyanígy voltak teás, kávés, gyümölcsleves pultok is. így a védőknek, tüntetőknek nem kellett elhagyniuk a területüket. Az ellátást központilag nem szervezte senki, az emberek maguk hozták ki az élelmet, és kenték a kenyeret, főzték a tésztát. Ha mégis fogytán volt az ellátmány, a színpadról bemondták, aki tud, hozzon. Jól öltözött támogatók hoztak adományokat, felszerelést, dzsipek érkeztek takarókkal, matracokkal. Nem szemeteltek. Ez volt az egyik legmeghökkentőbb do: log, tudva azt, hogy a barikádok tulajdonképpen hatalmas szeméthalmok voltak vashulladékból, gerendákból. A köztes teret mégis önkéntesek söpörték fel délutánonként, és ugyanígy takarítottak a környező területen is. A szemetet a kirakott nejlonzsákokba dobálták a tüntetők. A téren lehetett adakozni a tüntetésre, ebből fizették a ToiToi-vécéket ürítő autókat, a szemétszállítást. Tábori kórházakban műtötték az orvosok. A tüntetők 5-6 tábori kórházat is építettek a téren. Az orvosi szerekre az interneten gyűjtötték a pénzt, önkéntesek vásárolták és vitték a helyszínre az eszközöket. Nemcsak kötszereket, de újraélesztő készüléket is tudtak venni az adományokból. Az orvosok szabadságot vettek ki, így dolgoztak a kríziszónában. Volt lőfegyver a tüntetőknél is. Rengeteg embernek volt profi golyóálló mellénye, és a barikádok környékén lőfegyvereket is lehetett látni. A legnépszerűbb fegyver a Molotov-kok- tél volt, amiből egész rekeszek álltak minden védelmi pontban. Kézifegyverek közül a baseballütő volt a sláger. Nem volt központi szervezés, de működött a rendszer. Ha valakinek eszébe jutott valamilyen feladat, akkor szólt a környezetében állóknak, és ha sikerült támogatókat találnia, akkor együtt elvégezték a munkát. A legtöbb tüntető valamilyen századba szerveződött, és a századparancsnokok koordinálták az embereik munkáját. De szigorú katonai szerveződésről mégsem volt szó. A fő szervezőerő úgy tűnt, hogy a színpad mikrofonja volt, ahol bemondták, ha valamelyik századnak szüksége volt felszerelésre, munkaerőre. A védelem az afgán veteránok kezében volt. A háborút járt katonáknak fontos szerepük volt a téren, ők vezényelték például a barikádépítést, olyan alaposan, hogy a nagy védvonalaknak például volt ki- és bejárata, egy-egy irányítóemberrel, hogy ne alakulhasson ki dugó az átjáróknál. Gyerekek, nők is voltak a barikádokon. A téren még az összecsapások napjain sem csak marcona férfiak tüntettek. Amikor összecsapás bontakozott ki valamelyik részen, akkor a belsőbb részekre küldték a nem harcoló tüntetőket. A konfliktus forróbb pillanatait sem úgy kell elképzelni, hogy a tér minden pontján lövöldöztek, tusakodtak. Folyhatott a harc a barikádokon, de onnan száz méterre a Majdan már élte a szokásos életét. A barikádokon túl pedig békésen folyt az élet Kijevben. (Index, FA)- Putyin mozgósít, az oroszok állítólag már Pakson vannak! (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Mozogjunk! LAMPL ZSUZSANNA H Olvastam, hogy afiataloknakki- csi a mozgásigére kevesebbet szont ezen a területen is érvényes, hogy evés közbenjön meg az étvágy, így aki nem mozog, mert nincs étvágya, az megfosztj a magát attól a lehetőségtől, hogy esetleg rájöjjön a mozgás ízére. Hát még a mozgás örömére! A probléma összetett, de mint minden összetett problémánál, itt is vannak alapkérdések. Az első: hogyan jön létre a mozgásigény. Nagy szerencsénk van, ugyanis nem az ember akaratából és jószántából, hanem tőle függetlenül. Velünk születik, akárcsak az evés igénye. Része a biológiai természetünknek. Ez jól látható a csecsemőknél. Bárnemegy- formán mozgékonyak, mindegyik sportol a maga módján. Hadonásznak, popsijukat emelgetik, hasukról a hátukra fordulnak és vissza, lábfejüket aszájukba dugják, másznak, s amint megtanulnakjárni, képesek kilométereket gyalogolni a lakásban, drága jó szüleik legnagyobb örömére, merthogy nekik már általában nincsen ekkora mozgásigényük. S itt jön a második alapkérdés: hogyan alakul a mozgásigény. A válasz egyszerű: azonos szin- tenmarad, növekszik, csökken. Tudjuk, hogy a fejlett társadalmakban rohamosan csökken. Miközben az evés igénye minimum azonos szinten marad (ezért látható nálunk is egyre több hájba burkolózó kisgyerek és fiatal). A harmadik alapkérdés: ki tehet róla, hogy a velünk született mozgásigény, amitnem véletlenülkaptunk, hanem azért, mert életbevágóan fontos a biológiai túlélésünkhöz, szó szerintkó- ros mértékűre csökken, illetve szinte teljesen eltűnik. A szülő? Igen. Ha maga sem mozog, ha a mozgást fölösleges időtöltésnekvagy fényűzésnek tartja, ha azt hajtogatja, hogy a sport átverés, mert manapság minden csakis a pénzről szól, a sport is, azzal nem serkenti gyereke mozgásigényét. Egyébként, a szülőkmozgás alatt sokszor a sportklubokban űzött tevékenységre gondolnak, s jönnek az ellenérvek: drága, messze van, utazni kell (miközben az étkezés is drága, a szupermarketbe is utazni kell, hiszen nincs minden faluban, mégsem építjükle az evésigényünket) . Pedig nem csak sportklubban lehet mozogni. A család közösen sétálhat, túrázhat. Focizhat az udvaron vagya játszótéren. Reggelente együtt tornázhat a nyitott ablaknál. Együtt jógázhat, biciklizhet, táncolhat, akár a nagyszobában. A számítógép és a tévé mellé, amimamárszinte minden gyerekszobatartozéka, lehet az egyik falra bordásfalat szerelni, súlyzókat beszerezni. A szülő persze nem az egyetlen mozgásigényt alakító tényező. De az első. A legfontosabb. Ezért kell újragondolni ezt a felelősségünket. S a gyerekkel való közös sportolás talán nekünk is meghozza a mozgás örömét. KOMMENTAR Tétlen károkozás LOVÁSZ ATTILA Két ügy. Látszólag semmi közük egymáshoz. De mégis. Mindkettőben az a kisember húzza a rö- videbbet, akiért-hangsúlyozzuk: akiért egyáltalán ! - léteznie kell a demokratikus állam intézményeinek. Oto Žarnay egy kassai kereskedelmi középiskolában tanított. Tisztességes pedagógusként nem csak papolt arról, miként kell gazdaságosan működtetni egy intézményt, hanem személyes példájával is megmutatta a leendő könyvelőknek, asszisztenseknek, hivatalnokoknak, hogy komolyan gondolja. Rájött ugyanis, hogy az iskola legalábbis fura módon gazdálkodik a közpénzekkel. Szóvá tette, kirúgták. Nem sokkal később az illetékes állami intézmény bebizonyította, hogy a tanárnak igaza van és az iskola vezetése folytatólagos jogsértést követett el. A fenntartó megyei ön- kormányzatnál ezért született egyjavaslat: bocsássák el a felelős igazgatót. Atanárt meg vegyék vissza. Azonban a megyei közgyűlés (politikai testület!) -arra hivatkozva, hogy tendenciózus az ellenőrző intézmény munkája, mint ahogyan a tanáré is - elutasította, hogy foglalkozzon az üggyel. Igaz, az igazgatót nem lehet csak úgy visszahívni, s kérdés, mit a fenét csinál az iskolatanács (szülők és pedagógusok is tagjai), de a végeredmény szempontjából mindegy. Kamasz diákok a saját szemükkel látták: a tisztességért harcoló pedagógia munka- nélküli, a közpénzeket lenyúlok röhögnek a markukba, mindez történik egy politikai testület áldásával. Akkor úgy mégis, mitől lesz itt élhetőbb és jobb társadalom? A Váhostav nagyvállalat. Komoly építkezésekre kap megbízásokat. Államiakat is. Például autópályát épít, az megjó biznisz. Az állami megrendelés egyik feltétele, hogy a vállalat rendesen fizesse az adókat ésjárulékokat. Anagyvállalat mindezt úgy oldja meg, hogy számtalan kisebb tevékenységet kiszervez alvállalkozóknak. A kisvállalatok kapva kapnak az ajánlaton, családi házak építéséből nem nagyon lehet megélni. Majd a nagyvállalat nem fizet. Összevissza hadovái, halo- gatja a kifizetést. Akkora összegeket tart vissza, amelyek a nagyvállalat költségvetésében nevetséges tételek, a kisvállal- kozóknak viszont egzisztenciájukat biztosító bevételek. A kisvállalatnak tehát kezdenek halmozódni a tartozásai. Mert a nagy nem fizet. A kicsi ezáltal a nyugdíjpénztárnak vagy az államkasszának is tartozik, mert nincs miből fizetnie. A kiesést más megbízásból nehezen pótolja, közbeszerzésen nem vehet részt, mert tartozik. Az őt sakkban tartó nagyvállalat meg vígan pályázik további nagy projektekre. Az még csak hagyján, hogy nem az adóhivatal dolga segíteni e kisvállalkozókon, de hogy evidensen a tisztességtelen nagyvállalat gyakorlata miatt vannak pácban, és ez senkit az égvilágon nem érdekel, már tragédia. Ha a kisembernek határidő utáni tartozása van, reszkethet a végrehajtótól (külön fejezet, hogyan működik ez a szegmens), a nagyvállalat vezérei meg csillogó fogadásokon villoghatnak drága szmokingban az őket megbízó kormányzati szférával. Meg jótékonykodhatnak is - mondjuk párt- kasszákjavára. Nos, így semlehet élhetőbb, jobb társadalmat építeni. A két eset közös nevezője: az állami intézményrendszer semmivel sem megbocsátható tehetetlensége, tétlensége. Ami nem lehet a VELETLEN műve! Itt van egy harmadik ügy is: az állami egészségbiztosító igazgatója többet keres, mint a köztársasági elnök (pedig ő is érdemtelenül sokat), a kórházakegy része meg nyomorog. A tisztelt olvasónakjusson eszébe mindez, amikor azt kérdezi, miért nincs olyan nyugdíjunk, mint a németeknek, olyan államunk, mint a svédeknek és olyan jó hangulatunk, mint a dánoknak. Talán néha megnézhetnénk, mások hogyan csinálják. Mert szemmel láthatóan jobban. FIGYELŐ Tarlós: Demszky gyalázkodna Tarlós István budapesti főpolgármester szerint elődje, Demszky Gábor „nem szolgált rá, hogy megveregessék a vállát”, és ha elhívnák a 4-es metró átadására, gya- lázná a miniszterelnököt és őt - erről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt. „Az utóbbi időben szocialista és volt szabaddemokrata politikustársaim állandóan jaj- veszékelnek, hogy »ne mutogassunk vissza«, míg ők majdnem teljesen alaptalanul »orbánviktoroztak« a metróátadás csúszása miatt nyolc éven keresztül” - fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette: „ha mindezektől eltekintünk, és meghívjuk Demszky Gábort az átadásra - ismerve a természetét -, * alapos okunk van feltételezni, hogy ok nélkül és gátlástalanul a miniszterelnököt és engem gyalázna válaszul az udvariasságunkra. Erre pedig nem adom meg az alkalmat”. (MTI)
