Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2014-02-24 / 45. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 24. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Figyelmeztet a hivatal Az Európai Központi Bank nyeresége tavaly 1,44 milliárd euróra nőtt adóívekaneten Bekerestek a görögökön Pozsony. Nem egész egy hó­nap van hátra a személyi jöve­delemadó bevallásához, a köz­ponti adó- és vámhivatal az in­ternetes portálján így már köz­zétette a személyi jövedelem- adó bevallásához szükséges elektronikus űrlapokat is. Az A és B típusú űrlapok megtalálha­tók a www.financnasprava.sk internetes címen - nyilatkozta Patrícia Macíková, a központi adó- és vámhivatal szóvivője, aki azonban arra is figyelmezte­tett, hogy azok a vállalkozók, akik nem áfafizetők, az adót to­vábbra is bevallhatják klasszi­kus módon is, vagyis őket még nem kötelezik elektronikus adófizetésre. Az adóbevallásukat így el­küldhetik postán vagy beadhat­ják személyesen is az adóhiva­talnak. „Az áfafizetőket azon­ban újra figyelmeztetjük, hogy a személyi jövedelemadót is csak elektronikus formában nyújthatják be” - mondta Ma­cíková. Idén azoknak kell majd jövedelemadó-bevallást tenni­ük, akiknek a tavalyi adóköte­les bevételeik meghaladták az 1867,97 eurót, és február kö­zepéig nem kérték fel a mun­káltatójukat az éves elszámo­lásra. Az adóbevallás végső ha­tárideje március 31., ami idén hétfőre esik. Március végéig nem csupán az adóívet kell le­adni, hanem a kiszámított adót be is kell fizetni, (mi) Frankfurt/Athén. Az Európai Központi Bank (EKB) a ne­héz helyzetbe került görög gazdaságon is bekeresett, miközben a pénzintézet egyre többet költ saját ma­gára, az emberek nagy ré­szének elképzelhetetlen álomfizetéseket biztosítva a bank csúcsvezetőinek. ÖSSZEFOGLALÓ Az EKB nyeresége tavaly 1,44 milliárd euróra emelke­dett az egy évvel korábbi 995 millió euróról. A profit jelentős része, 437 millió euró a súlyos adósságválsággal küzdő Gö­rögországtól vásárolt állampa­pírok révén keletkezett kamat- jövedelemből származik. Az EKB-t széles körben bírál­ták az államadósság-válságba került euróövezeti tagországok kötvényeinek felvásárlása mi­att, tavaly azonban közvetve még a német államháztartás is gazdagodott az EKB államköt­vény-vásárlási programjából (SMP). Az euróövezet központi bankja 2010-ben indította el az SMP-t. A program célja az volt, hogy csökkentse az övezet fi­nanszírozási gondokkal küsz­ködő tagországainak kamatter- hét, és ezzel stabilizálja az eu­rót. A bank az így felvásárolt ál­lampapírok révén tavaly 962 Nincs miért szomorkodnia: Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökeként tavaly 378 240 eurót keresett (TASR/AP-felvétel) millió euró kamatjövedelemre tett szert. Az EKB mérlegében 2013 végén még 185,7 milliárd euró értékben voltak görög, olasz, spanyol, portugál és ír ál­lampapírok. Ezek könyv szerin­ti értéke 178,8 milliárd euró, a futamidejük átlagosan 3,9 év. Az SMP-t 2012-ben az OMT nevű, felső korlát nélküli állam­kötvény-vásárlási program vál­totta fel. Ennek keretében a bank eddig egyetlen centet sem költött, de maga a lehetőség, hogy a szorult helyzetbe kerülő euróövezeti országok az EKB- hez fordulhatnak, és az intéz­mény hajlandó korlátozás nél­küli mennyiségben felvásárolni állampapírt, nagyban enyhítet­te a válsággal küzdő tagállamok kötvényeire nehezedő piaci nyomást, javítva az államház­tartás finanszírozási lehetősé­geit. Az EKB nyereségét csak­nem teljes egészében az euró­övezeti nemzeti bankok kapják meg, a frankfurti intézmény ta­valy 1,430 milliárd eurót osz­tott szét közöttük. Személyi kiadásokra az EKB tavaly 241 millió eurót fordított, az egy évvel korábbi 222 millió euró után. A költségek a szemé­lyi állomány növekedése és a nyugdíjba vonult munkatársak ellátására fordítandó összeg emelkedése miatt nőttek. Az in­tézmény elnöke, Mario Draghi egy év alatt 378 240 eurót kere­sett, ez csaknem a duplája az amerikai szövetségi jegybank- rendszer, a Fed elnöke 201 700 dolláros éves fizetésének. (MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Elhibázott orbáni gazdaságpolitika Budapest. Az Orbán-kor- mány rontott a devizahitele­sek helyzetén - állítja Bodnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Bankkorábbi alelnöke. Szerin­te 2010-ben a forint euróhoz és svájci frankhoz viszonyított ár­folyama 9-10%-kal volt gyen­gébb, mint 2002-ben. Az Or- Sán-kormány alatt viszont 16, illetve 3 7%-kal romlott a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest, ami az Orbán-kormány unortodox gazdaságpolitikájával magya­rázható. Egy átlagos, hatmülió forintos svájcifrank-hitel tör­lesztőrészlete 2010-ben 58 100 forint volt, most pedig már 81 600 forint, vagyis mintegy 40%-kaltöbb. (MTI) Hiányos csatornahálózat Pozsony. Szlovákiában a la­kosság 62,4%-a, vagyis mint­egy 3,38 millió ember él olyan ingatlanban, amely rá van köt­ve a csatornahálózatra - adta hírül a környezetvédelmi tár­ca, amely szerint az elmúlt egy évben 29 ezerrel nőtt az ilyen lakosok száma. A települések többségén ennek ellenére még mindig nincs megoldva a szennyvízelvezetés. A 2891 szlovákiai településből csak 953-nak, vagyis a harmaduk­nak van kiépítve a csatorna- hálózata. (TASR) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK I VALUTA ÁRFOLYAM 1 VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8218 % Lengyel zloty 4,1661 Q Cseh korona 27,368 | Magyar forint 311,89 □ Horvát kuna 7,6685 U Román lej 4,5222 n Japán jen 140,50 Svájci frank 1,2195 o Kanadai dollár 1,5304 B1 USA-dollár 1,3707 ­□ VÉTEL ­ELADÁS BANK I DOLLÁR I CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,41-1,33 28,20-26,56­OTP Bank 1,43-1,31 28,59-26,18 326,76-299,22 Postabank 1,42-1,32 28,34-26,43­Szí. Takarékpénztár 1,42-1,32 28,13-26,57 325,77-297,71 Tatra banka 1,41-1,33 28,21-26,56 324,22-299,58 Príma banka­­­Általános Hitelbank­28,22-26,57­Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SUA) Újra indul az előnytelen hitelek és kölcsönök felvásárlása! Ne szalassza el a lehetőséget, most akár több száz eurónyi törlesztő részletet takaríthat meg. A tavalyi sikert és a hatalmas érdeklődést követően az OTP Banka ismét elin­dítja az „Előnytelen hitelek felvásárlását". Hitelt vagy kölcsönt vett fel más banktól, nem banki társaságtól vagy lízingcégtől? ELLENŐRIZTESSE INGYEN KÖLCSÖNEIT az OTP Banka bármelyik szlovákiai fiókjában, és meglátja, nem szedték-e rá előnytelen feltételekkel.y. • Az ellenőrzés megvárásra és díjmentesen történik. • Szintén díjmentesen kap új, előnyösebb kölcsönt régi kölcsönei visszafizetésére. • Az akció során az OTP Banka GARANTÁLJA Önnek a kamat akár-3%-os csökkentését, így mindenki biztosan megtakarít. A megtakarítás informatív jellegű kalkulációját Ön is elvégezheti internetes oldalunkon: www.vykupuverov.sk A legjobb kamat, a legelőnyösebb kölcsön, a legkisebb törlesztő részlet. A bankok, nem banki társaságok és lízingcégek egymásra licitálva próbál­nak új ügyfeleket szerezni. Arra ha­gyatkoznak, hogy szorult helyzetben az emberek kevésbé előnyös feltéte­lekkel is felveszik a kölcsönt, és nem veszik észre a rejtett díjakat sem. Szerencsére a bankok és a nem ban­ki társaságok nem tarthatják Önt sakkban, így a kölcsöneit bármikor visszafizetheti. „Sok olyan ügyfél van, aki túl drága kölcsönöket törleszt. Ezt bizonyítja az összeg, amit régi hite­leik kiváltásával megtakarítanak. Az előnytelen kölcsönök felvásárlá­sára hirdetett akciónk keretében havi törlesztő részleteiket 10, 20 vagy akár 50 euróval tudták csökkenteni, de előfordult, hogy a megtakarítás ennél lényegesen nagyobb volt" - mondta Zdenka Dobreová az OTP Bankából. A nyitrai Lucia igaz története Néhány évvel ezelőtt hitelt vettem fel, mert felújítottam a lakásomat. A törles­ztés nem okozott gondot, de azért persze minden euró számít. Ezért, mikor egys­zer megláttam az OTP Banka plakátját, hogy lehetőségem van megtakarítani a törlesztő részleteken, csak úgy kíván­csiságból bementem, hogy tájékozód­jak erről a lehetőségről. A bankfiókban a hölgy mindent elmagyarázott, engem pedig meglepett, hogy milyen egys­zerű és gyors ez a folyamat. Az igazat megvallva, aztán már nem is nagyon haboztam, másnap bevittem a szerző­dést. Az a hölgy kiszámolta, hogy ha átvinném a hitelemet - amiből még 4 300 eurót kellett visszafizetnem -, több mint 260 eurót takarítanék meg. Természetesen ezután már csak az ér­dekelt, mennyibe fog ez nekem kerülni. Amikor megtudtam, hogy ez az egész díjmentes, döntöttem. Most elége­dett vagyok, és mindenkinek csak ajánlani tudom a hitel átvitelét az OTP Bankába. Az eredeti hitel otp REFINANC expres az OTP Bankában Hitelösszeg 4 300 4 300 Kamatláb 15,5 % 12,5 % Havi törlesztő részlet 133,29 EUR 126,93 EUR Futamidő 42 hónap 42 hónap Luda megtakarítása­267.12 EUR Az OTP Banka feldolgozási díj nélkül kínálja az otp REFINANC expres hitelt. 42 hónap alatt a teljes megtakarítás 267,12 €. (THM: 13,24%. A teljes törlesztett összeg: 5 331,00 €) MP140079

Next

/
Thumbnails
Contents