Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-24 / 45. szám, hétfő
4 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 24. www.ujszo.com KOMMENTAR Ukrajna válaszúton SIDÓH. ZOLTÁN Viktor Janukovics ukrán elnök elmenekült, Julija Timosenko bebörtönzött exminiszterelnök kiszabadult és a hétvégén beszédet mondott a forradalom szívében, a kijevi Majdanon. Az oroszbarát Donyeckben formai hiányosságokra hivatkozva nem engedték felszállni a hatalmától megfosztott Janukovicsot, a bukott államfő korábbi erős várának számító Dnyepropetrovszkban pedig a főteret sebtében átnevezték a Majdan Hősei térré. A miniszterek, regionális helytartók menekülnek, a hatalmat megtestesítő Régiók Pártja megyei szervezetei a nyugati országrészben sorra felbomlanak, a városok köztereit „ékesítő” Le- nin-szobrok egyre dőlnek, a parlament gőzerővel dolgozik, május 25-re tűzte ki az államfőválasztás időpontját. A felsorolt politikai és szimbolikus változások jól jelzik az ukrán forradalom elementáris erejét. 1989-ben Nicolae Ceausescu kastélyai, 2003-ban Szaddám Húszéin palotái, most pedig Viktor Janukovics pazar, 7 hektáros parkkal, tavakkal övezett, az alagsorban autóflottával büszkélkedő villája mutatja meg a népnek, hogyan is élt a nyakába ültetett uralkodó réteg. Ahogyan az EUobserver uniós hírportál megállapítja: Janukovics az állam minden kulcspozíciójába a saját embereit ültette, a korrupció pedig a korábbi szovjet léptékkel mérve is lélegzetelállító volt. Csak a közbeszerzéseken 1 milliárd eurónak megfelelő állami vagyont loptak el az államfő emberei és rokonai, azaz a „família”, ahogy az ukrán köznyelv nevezte a bankokra, az olajfinomítókra, a bányákra, a gyárakra, a vasúttársaságokra, a távközlési és a médiavállalatokra kezét rátevő elitet. Hihetetlenül nagy feladat áll hatalmas keleti szomszédunk előtt: sietve meg kell szabadulnia a maffiaállamtól, az országot romlásba döntő, végletekig korrupt hatalmi rétegtől, el kell kerülni az államcsődöt, meg kell nyugtatnia a radikális tüntetők ezreit, végezetül a forradalom sikere ellenére továbbra sem egységes országnak világos politikai orientációt kell adni. Aszovjet korszakban nemzeti öntudatától megfosztott, az 1991-es függetlensége óta csak vergődő, az oroszok árnyékában élő ukránoknak egyértelműen le kell tenniük a garast Brüsszel vagy Moszkva mellett, mert ez az ingadozás szétszakadáshoz vezet. Most úgy tűnik, az ország többsége az Európához való tartozás mellett döntött. Ebben az esetben az Európai Uniónak nem elég szép szavakkal, politikailag korrekt mondatfüzérekkel támogatni a forradalmi változásokból kikerülő új kijevi vezetést, hanem bizony mélyen a zsebébe is kell nyúlnia. Az újra nagyhatalmi ábrándokat kergető Vlagyimir Putyin orosz elnöknek pedig be kellene látni, nem érdemes túlfeszíteni a húrt, nem érdemes a zavargások beláthatatlan láncolatát kiváltó politikai mocsárba kergetni szomszédját. Másrészt, ahogyan Zbigniew Brzezinski amerikai politológus fogalmazott, Ukrajna nélkül Oroszország nem lehet igazán nagyhatalom. Tény, Ukrajna sokkal több szállal kötődik Oroszországhoz mint az Európai Unióhoz, déli és keleti országrészében orosz ajkúak milliói élnek. Az is tény, a Krím- félszigeten állomásozik a fekete-tengeri orosz flotta. Vagyis kulcsfontosságú lesz, hogy az erős Oroszországról álmodó Putyin mekkora engedményekre hajlandó Ukrajna esetében. Bármennyire is lelkesítő most a Majdan kitartó tüntetőinek látványa, bármennyire is felgyorsultak a politikai történések, a Nyugat és a Kelet határmezsgyéjén évek óta őrlődő Ukrajna orientációváltása hosszú folyamatnak ígérkezik, melynek során kiemelt feladat lesz az államcsőd elkerülése és az ország egységének megőrzése. FIGYELŐ Őszöd újratöltve Gyurcsány Ferenc tagadja, hogy a tudtával és a hozzájárulásával hozták nyilvánosságra őszödi beszédét. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában nemmel felelt arra a kérdésre, hogy volt-e része a felvétel kiszivárogtatásában. Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában pénteken nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésekben az áll, hogy egy szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel. A „Gerilla” fedőnevű ügy lezárásáról szóló, 2009. júliusi jelentés nem nevezi ugyan meg, de a leírásból nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az információ a később Bolíviában meggyilkolt, és terrorizmussal vádolt Rózsa-Flores Edu- ardótól származik, aki csak találgatni tudott a kiszivárogtató politikus személyéről, két lehetséges „elkövetőd’ említve. (MTI) Szlovákia egyik legnagyobb távközlési társaságát, a félig állami Telekomot eladná a kormány Privatizációs bor és víz Amióta megjelent a politikai palettán, Robert Fico az állami tulajdon magánosítását amolyan hazaárulásnak áhította be. Emlékezhetünk arra, miként mutogatott a mečiari magánosítókra, akik egyik napról a másikra lettek multimilliárdosok, s miként volt számára a Dzurinda-Mikloš kettős maga a Belzebub. LOVÁSZ ATTILA Az első komoly visszalépés e téren a Cargo privatizációjának lebegtetése volt. Választóinál ez nem verte ki a biztosítékot, hogyan is verte volna, a gyalogpolgárok túlnyomó részének a Cargo mint szó nem mond az égvilágon semmit. Pedig az is - lehetne - aranytojást tojó tyúk, de nem lehet, mert amit ebben az országban az állam birtokol, szabad konc. Most viszont valami olyan került hírekbe, hogy Szlovákia egyik legnagyobb távközlési társaságát, a félig még állami tulajdonú Telekomot adná el a kormány. S ha ezt kimondták, el is adják. Mi ezzel a baj? - tehetnénk föl a kérdést. Alapjában véve semmi. Amit valóban az államnak kellett volna meghagynia, a rádiókommunikációt (ez az a cég, amely a jelenlegi rádiós és televíziós műsorok legnagyobb részét közvetíti a földfelszíni adásokban) már az első Fico kormány idején megkapta a Towercom. Na, azt meg kellett volna hagyni, de késő bánat. A vonalas telefonok, a távközlési vonalak vagy a mobilhálózat üzemeltetője ugyan már miért is kellene, hogy állami kézben maradjon? A baj másutt van. Az eladásból befolyó pénz felhasználásával. A Telekom eladásából származó pénz két dologra mehet el: egyrészt - amit még politikai szinten értenénk is, bár nem értünk vele egyet - a magánegészségbiztosítók államosítására, másrészt a folyó költség- vetési hiány pótlására, amivel sem politikai sem egyéb okokból nem lehet egyetérteni. Persze, most populista módon elővehetnénk azt a kártyát, amit a Smer előszeretettel használ, az pedig a szuperprofit kérdése. Minden valamit érő etatista idegbajt kap a távközlési vállalatok hatalmas nyereségétől, aminek osztalékától a magánosítás után az állam elesik. Tudjuk, hogy technológiai cégeknél illik magas profitot termelni, legyen miből technológiát fejleszteni, a szabályozással pedig a kisembert kellene védeni a szolgáltatók finom gazemberségeitől (sok van belőlük), de ezt etatista barátaink amúgy sem értik, csak azt a rengeteg pénzt látják, amivel nem ók diszponálnak. Most akkor mi történt, hogy hirtelen nem kell az államnak a szuperprofit, otthagyjuk privátéknál? Nos, semmi extra. Az államnak kell most némi pluszpénz. S hogy az eladáson még Id profitál, azt úgyis a majdnem alkotmányos többséggel és nagy párfegyelemmel rendelkező kormánypárt döntheti el. így lesz magáncég az, amit anno a baloldaliak oly nagyon védtek, stratégiai cég címszó alatt. Semmi új a nap alatt. A politikai konszolidációval a harc korántsem fejeződik be, csak áttevődik a politikai színtérre Ukrajna: most kezdődik a tánc JARÁB1K BALÁZS Alig egy hónappal e lap hasábjain írtam, hogy Ukrajnában vagy forradalom lesz, vagy háború. Egyelőre győzni látszik a forradalom, igaz 88 áldozatot követelt. A véres csütörtök után jött a pénteki győzelem: miután a hadsereg elutasította az elnök által követelt közbelépést, és a Majdan felmondva az EU által gründolt megállapodást az elnök és a parlamenti ellenzék között fegyveres harcba szállt, kiderült, a király meztelen. Janukovics Harkovba sietett és onnan üzenget, de ez most már senkit sem érdekel, még Moszkvát sem. A végső győzelemhez azonban az is kell, hogy a gőzerővel dolgozó, alkotmányos többséggel rendelkező parlament és az általa kinevezett átmeneti kormány átvegye a hatalmat az ország teljes egésze felett. A keleti és déli megyékben, és főleg a krími félszigeten ez még kérdéses. Valószínűsíthető az elmúlt napok reakcióit látva, hogy ez mégis sikerülni fog, mert keleten, de még a Krímben sincs igazi harci hangulat, inkább a jövőtől való aggódás érzékelhető. Ebben a helyzetben az orosz faktor a legnagyobb kérdés: Moszkva Janukovics hatalomvesztésével nagy pofont kapott, de nem szövetségest vesztett, hanem a szomszédos ország legitim módon megválasztott fejét. Vagyis puccs történt, tartják Moszkvában, és sokan a Nyugat kezét vélik felfedezni az eseményekben. Az orosz közvéleménynek azonban feltűnhetne, hogy a nyugatiak jó része pedig az oroszok kezét és támogatását látja az események tragikus végkifejletében. Miközben a külső tényezők (az EU és Oroszország) egymás vádolásával volt elfoglalva, Ukrajnában teljes egészében helyi dráma bontakozott ki: ukrán polgárok cselekedtek politikai rendszerük ellen. Miután az események véresre fordultak - az ukrán titkosszolgálat Alfa kommandója lőtte a tüntetőket, s az ukrán polgárok hajlandók voltak fegyvert is fogni ellenük. Ekkora elszántságot venni nem lehet. Kijevben és Ukrajna nagy részében megérdemelt eufória uralkodik. Ám a forradalom gyakran megeszi a gyermekeit. A várható politikai konszolidációval az ukránok harca korántsem fejeződik be, csak áttevődik a politikai színtérre. Most, hogy nincs Janukovics, az ukránok nagy része a rendszer ellen, illetve megreformálásáért vívja tovább a küzdelmét. Közös vízió azonban nincs, várhatóan a felek össze fognak különbözni a hogyan továbbon. Az első áldozatok között ott lesznek a volt ellenzék jeles képviselői. . Nagy kérdés azonban, mit lehet csinálni az oligarchák által fenntartott rendszerrel. A reform már csak azért sem lesz könnyű, mert ők tartják kézben az ország gazdaságának jó részét. Az államosítás a Nyugatnak, de az oroszoknak sem tetszene, és tovább radikalizálhat- ja a helyzetet. De vegyük már észre, hogy ez a harc sem Ukrajna hovatartozásáról szól (EU vagy a vámunió), hanem az ország milyenségéről, karakteréről. Bár a legjobbakat kívánom ukrán szomszédainknak, és a magam részéről osztom az örömüket és elszántságukat, a közös vízió hiányára és a radika- lizálódásra még rámehet az ország. De ami a fontos, az elmúlt három hónapban Ukrajna kivívta magának az esélyt egy sokkal jobban működő ország megteremtésére. Mi pedig vonjunk le egy fontos tanulságot az ukrán eseményekből: az a politikai rendszer, amely a saját személyes céljait és nem polgárai érdekeit szolgálja, annak a sorsa előbb- utóbb megpecsételődik. Az ukrán helyzet akár hozzánk is begyűrűzhet.
