Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2014-02-22 / 44. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 22. Vélemény És háttér 7 Míg a keleti régiók ruszofil tendenciát mutatnak, nyugaton inkább az európai orientáció domináns Kijev, Európa fővárosa 1990. szeptemberében, a Szovjetunió szétesésének egyik melléktermékeként az akkori Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság keleti részén a helyi kor­mányzat egyoldalúan be­jelentette Transznisztria köztársasággá alakulását. RAVASZ ÁBEL A kisinyovi moldáv kor­mány azonban nem bizonyult megértőnek az ukránok, ro­mánok és oroszok által vegye­sen lakott régió önállósulási törekvései iránt, ami fegyver­kezéshez és a konfliktus éle­ződéséhez vezetett. A fokozódó feszültségek vé­gül 1992. márciusában mentek át teljes erejű háborúba, amit a hathatós orosz beavatkozás következtében végül patthely­zet zárt. Az akkor kialakuló „frontvonalak” még ma is ak­tuálisak: keleten egy oroszba­rát, de facto autonóm kor­mányzat működik, amelynek politikájára Moldovának kevés ráhatása van. A konfliktust - különösen a vele párhuzamos jugoszláviai események fényében - sokan etnikai harcként értették félre. Valóban igaz, hogy Transz­nisztria lakosságának egy je­lentős része orosz ajkú, bele­értve a helyi románok egy ré­szét is. Ennek ellenére nem az etnicitás volt az, ami a konflik­tushoz vezetett, hanem sokkal inkább a Dnyeszter folyó két partján élők eltérő víziója a jö­vőről, mely víziók ráadásul erős szponzorokat is kaptak. A moldávok előtt 1991-es függet­lenné válásuk után megnyílt az út az Európához való közele­désre, sőt - egy ott sokak által támogatott megoldásként - az újraegyesülésre Romániával. Transznisztria lakossága azon­ban inkább az orosz érdekszfé­rában való maradás mellett tet­te le a voksot, nemcsak a be­szélt nyelv, hanem gazdasági tényezők és Oroszország nyo­mása miatt is. Ma a befagyott határvonaltól nyugatra a hírek szerint a moldávok immár több mint felének van román kettős állampolgársága; a Dnyeszter- től keletre szinte univerzálisan orosz és/vagy ukrán útlevelek lapulnak a zsebekben. Transznisztria félreértett története az ukrajnai esemé­nyek szempontjából is rele­váns. Ami ott zajlik, azt kár lenne az etnikai konfliktus szemszögéből értékelni. Az a toposz, hogy a nyugati ország­rész „ukránjai” a keleti „oroszokkal” vívnak az ország irányításáért, nem úgy igaz, ahogy azt a használt etnikai ki­fejezések mutatják. Inkább ar­ról van szó, hogy miközben a keleti, ipari régiók tradicionáli­san ruszofón (oroszul beszélő) és ruszofil (oroszbarát) ten­denciákat mutatnak, nyugaton inkább az európai orientáció és az ukrán kulturális identitás vált dominánssá. Utálja egy­mást ez a két csoport? Talán a radikális jobbosok világában. De a valós konfliktus itt is vi­lágnézeti: Európa, vagy Orosz­ország felé gravitáljon-e ez a nagy geopolitikai jelentőségű ország? Milan Kundera írta még a nyolcvanas években, hogy senki sem érzi annyira értéknek és célnak Európát, mint a közép­európaiak. Ma is igaza van: úgy, ahogy írásában az 56-os felke­lők Budapesten, ma a Majda- non tüntetők is hajlandóak az életüket áldozni Európáért, a gondolatért. Az az ország, amelynek kormánya lavírozik, közmédiája „terroristának” ne­vezi a Kijev utcáin harcoló el­lenzékieket, az nemcsak az uk­rán szomszédjait, hanem Euró­pa gondolatát is elárulja. Ezek olyan vétkek, amelyek lemos- hatatlanok. Egy igazi közép-eu­rópai nem mondhat mást: éljen Kijev, ami ma Európa fővárosa! És adjon nekünk erőt az ukraj­nai véráldozat arra, hogy saját magunkban is újra, még erő­sebben megtaláljuk Európát, a hazánkat. JEGYZET A sötétségről JUHÁSZ KATALIN Ha éjjel leoltom a lámpát, lehú­zom a zsanéro­kat, és még a paplan alá is be­bújok, akkor sem tudok olyan sötétet csinálni, mint amilyen Balog Zoltán magyar szakmi­niszter és/vagy munkatársai fejében tátonghat. A sötét­ségnek azt a fokát szavakkal érzékeltetni én „nem tudhatom”. Radnóti Miklós talán tudná. Mindenki, aki magyar közép­iskolába járt ezen a tájon, is­meri Radnóti nevét. Es Rad­nóti Miklósné Gyarmati Fan­niét is. Tudjuk, hogy a költő ontotta a hozzá írt szerelmes verseket, hogy a munkaszol­gálat alatt nála volt Fanni fényképe, és hogy élete utolsó napjaiban is rá gondolt. Ezt onnét tudjuk, hogy a nyilas katonák által meggyilkolt köl­tő zsebében megtalálták a no­teszt, benne a szabályos he­xameterekben lüktető, bor­zalmakat taglaló költemé­nyekkel. Amelyeket ugyan­olyan nehezen viselt, mint Fanni hiányát. Ez a nő nemcsak hitvese, ha­nem barátja, méltó szellemi társa és első kritikusa is volt. A költő halála után pedig hagya­tékának gondozója és közre- bocsátója. Francia-orosz sza­kos tanári oklevelet szerzett, évtizedeken át francia nyelvet oktatott, és egész életében ke­rülte a nyilvánosságot. Nem vállalt közszereplést, nem adott inteijút. Viszont legen­dák keringtek műveltségéről. Akik ismerték, Fifi néninek szólították. Gyarmati Fanni a héten meg­halt. Százkét évet élt, ami már önmagában is hihetetlen cso­da. Abban a lakásban halt meg, ahol kettesben laktak a férjével, és ahol megmaradt az ajtón a régi névtábla: Dr. Radnóti Miklós. Az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma (EMMI), - amely nemrég Jancsó Miklós halálá­ra háromnapos késéssel rea­gált, - nem tekinti saját halott­jának Gyarmati Fannit, a mú­zsát, egy lidérces korszak ta­núját, a fasizmus elé állított eleven stoptáblát. Akinek százéves születésnapján tisz­telői száz lufit eresztettek a magasba a Pozsonyi úti ház előtt, úgy, hogy azok elhalad­janak Fifi néni ablaka előtt. Rendben van, nem is kötelező minden múzsát és kortanút saját halottjuknak tekinteni­ük, jogukban áll eldönteni, elég fontos volt-e az illető eme kegyhez. A fent említett tá­tongó sötétséget akkor pró­báltam elképzelni, amikor a Magyar Hírlap egy helyesbí­tést közölt, és azon sajnálko­zott, hogy előző nap tévesen írták, hogy az EMMI saját ha­lottjának tekinti Radnóti öz­vegyét. „A tárca csupán azt közölte, hogy osztozik a gyászban.” Ilyenkor egyéb­ként nem a tárca állja a teme­tés költségeit, mint a saját ha­lott esetében, úgyhogy lehet, hogy szimplán csak spórolni akartak Balog miniszter úrék. Akik egyébként Gyarmati Fanni méltatását is lespórol­ták a részvétnyilvánításukról. KOMMENTAR Kösz, MSZP! NAGY IVÁN ZSOLT Egy hete kampány van Magyarországon. Nem mintha nem az volna úgy 12 éve, Orbán Viktor első kormányának - számára azóta is feldol­gozhatatlan - bukása óta, de most hivatalosan is ezt a remek időszakot éljük. Izgalom persze továbbra sincs, az április 6-i vá­lasztás egyetlen igazi kérdése nyilvánvalóan az, hogy a Fidesz kétharmadot szerez-e ismét, vagy csak sima győzelmet húz be. Illetve még valami. Továbbra sincs válasz arra a talányra: vajon mit is akart/akar valójában Magyaror­szág baloldali ellenzéke? Hét nap eltelt az idén mindössze 50 napos kampányból, de arról az oldalról még egyetlen értel­mes üzenet nem fogalmazódott meg. Sejtjük többé-kevésbé, mit nem akarnak (semmit abból, amit Orbánékcsináltak), de hogy mit és miként tennének, abból egy sort sem láttunk, egy mondatot nem hallottunk. Nincs bemutatott program, nincs megoldási javaslat, csak látványos bizonytalanság, meg egy túlmozgásos Gyurcsány Ferenc, aki már most úgy viselkedik, mintha valójában ő len­ne az egész Összefogás arca, hangja, vezetője. Egyszóval mindaz, amitől például az MSZP-ben vagy az Együtt 2014-ben éveken át (és alighanem most is) irtóztak. Gyurcsány persze azt teszi, amit tennie kell, ha már engedik (nem megengedik, hanem totális alkalmatlanságukból kifo­lyólag egyszerűen engedik) neki. Mesterházy szocialista pártelnököt és közös miniszterelnök­jelöltet például jó ideje ember nem látta nyilvánosan szere­pelni, legfeljebb kiszivárognak olykor hírek arról, hogy ő mennyire aktív, eltökélt és vagány csávó. Amit nyilvánvalóan csak elkötelezett hívei hisznek el (nincsenek sokan), és még pár zsigeri Fidesz-gyűlölő próbál elhinni, bár nekik ez már roppant nehezen megy. Ott van aztán még Bajnai Gordon is, ám mintha nem is lenne. Egy sértett, csalódott, átvert ember, aki a hírek szerint mást sem vár, mint a lehetőséget, hogy április hatodikán éjszaka bejelentse: most már tényleg elege van a politikából, megy vissza üzletembernek, előadónak, apának, focikapusnak, tök mindegy minek, csak el ebből a közegből. Pedig még akár egyszerűbb dolga is lehetne, mint Mesterházynak, az ő köz­vetlen környezetében legalább nem bukott le (egyelőre) ne- gyedmilliárd forintnyi vagyont eltitkoló pártalelnök, és egye­lőre az sem hírlik, hogy még két hasonló kaliberű politikusát lövik ki ugyanígy még a kampányban. Szóval ők lennének a kormányváltók, akiknek hat hét múlva át kellene venniük Magyarország irányítását. Nem fogják. Sőt! Az, amit itt a baloldal produkál tulajdonképpen máshoz nem elég, mint egy újabb kérdés felvetéséhez a már említet­tek mellé: ki lesz a Fidesz-KNDP mögött a második? És han­gozzék bár drámaian, de eddig produkciójuk alapján messze nem zárható ki, hogy a Jobbik. Kösz, MSZP! A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ Nem lesz népszavazás A spanyol parlament túl­nyomó többséggel elutasí­totta, hogy népszavazást tartsanak Katalónia kiválá­sáról Spanyolországból. A referendumot az északkeleti tartomány szorgalmazza. A parlamentben 272 képviselő ellene szavazott, és csak 43 szavazat támogatta az indít­ványt. Utóbbiak zömmel ka­talán nacionalista és néhány baloldali honatya voksai vol­tak. A spanyol alkotmány ér­telmében csakis a központi kormány kezdeményezhet népszavazást, márpedig Madrid egyértelműen Barce­lona értésére adta, hogy nem fog engedélyezni referen­dumot Katalónia kiválásról. Barcelona idén november 9-re tervezi a referendumot. A közvélemény-kutatások szerint nagyjából ugyan­annyian vannak amellett, hogy Katalónia maradjon Spanyolország része, mint amennyien szeretnék, ha függetlenné válna tőle. A Fidesz már biztos induló Nyilvántartásba vette az első országos listát az áprilisi magyar országgyűlési vá­lasztásra a Nemzeti Válasz­tási Bizottság: a Fidesz- KDNP közös listáját Orbán Viktor miniszterelnök vezeti. A Fidesz-KDNP mind a 106 egyéni választókerületben állított jelöltet - 88-at tegnap délutánig már nyilvántartás­ba is vettek -, vagyis a Fidesz-KDNP megfelelt az országoslista-állítás feltéte­leinek. A képviselők válasz­tásán ugyanis az a párt állít­hat országos listát, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legalább hu­szonhét egyéni választókerü­letben állított jelöltet. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents