Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-19 / 41. szám, szerda
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 19. www.ujszo.com FULVIDEK Boggie PUHA JÓZSEF Kicsit bosszant, hogy ezt a kiváló CD-t csak most ajánlom a figyelmükbe, miután Csemer Boglárka a Parfüm című dal nagy sikerű, ötletes videoklipjével meghódította az internetet. A Csillag születik című tehetségkutató 2011-es sorozatában a szerzőtársával, Sebestyén Áronnal szereplő Csemer Boglárka egy ideje a zenés szórakozóhelyek gyakori fellépője. A Boggie című nagylemez tökéletes alap ahhoz, hogy az énekesnő a videoklipje után most már a zenéjével is széles körben hódítson. Nemcsak a magyarlakta területeken, hanem világszerte, hiszen Boglárka angolul és franciául is énekel. Többen dzsesszze- nészként ismerik őt, de az egy másik történet (Csemer Boglárka Quartet). A Boggie alapjában véve popalbum, erőteljes dzsesszes és némi soulos, sanzonos beütéssel. A dalok zongorára, basszusgitárra és dobra épülnek, a zenébe szólógitár, hegedű és Japán szemle Pozsony. A februári Irodalmi Szemle a japán irodalommal foglalkozik. A lapszám ma esti bemutatójának vendége Vihar Judit, a japán irodalom legszakavatottabb magyarországi ismerője és fordítója, a Japán Stúdiumok Alapítvány és a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke, a World Haiku Association Magyar Szekciójának vezetője. Az est 18.30-kor kezdődik a Pozsonyi Magyar Intézetben, (juk) Öt év börtönt is kaphat egy összetört vázáért Vandál képzőművész AATl-HÍR trombita ágyazódik még be. Változatos, könnyed, de gazdag és színes hangzású rádióbarát szerzemények. Boglárka szép, képzett hangjával és habitusával teljesen kitölti őket. Külföldön leginkább az öt francia nyelvű, kellemes, vidám szám hódíthat. (Az énekesnő hosszabb időt töltött Párizsban, és már fel is lépett ott.) A két magyar nyelvű dal, a Parfüm még francia, a Japánkert pedig angol változatban hallható. Ki kell emelni a Sing Lullaby című szerzeményt is, főleg annak Petruska Andrással előadott verzióját. Csemer Boglárka hangja, karaktere elvarázsol. Csak hallgatja az ember és élvezi. Nem hiányzik a körítés. (Tom-TomRecords,2013) Értékelés: MIMI Száz Pál szerint, hajó karaktert szeretne teremteni, úgy kell gondolkodnia, mint egy színésznek Van bennem egyfajta makacsság Miami. Darabokra törte Aj Vej-vej kínai művész egymillió dollár értékű vázáját egy miami múzeumban egy helyi festőművész, tiltakozásul az ellen, hogy az intézmény, úgymond, csak külföldi alkotók műveit mutatja be. Az 51 éves festőt, Maximo Caminerót a rendőrség őrizetbe vette. Tettéért akár öt év börtönbüntetést is kaphat. A szokatlan bűncselekmény a Perez Art Museum Miamiban történt: a férfi megragadta Vej-vej 16 kiállított színes vázájának egyikét és a földhöz csapta. A vandál festőművész azt állította, nem tudta, hogy a vázák ilyen értékesek. Vej-vej 16 antik vázát festett át élénk színűre. A 2000 éves edények a Han-dinasztia korából (i.e. 206 - i.sz. 220) származnak. Aj Vej-vej, akit a miami múzeum az egyik legprovokatívabb kínai művészként méltat, gyakran használ műveihez antik edényeket és egyéb műtárgyakat, amiért sokan bírálják is, mondván, hogy ezzel elcsúfítja a régiségeket. A huszonhat éves, vág- sellyei születésű Száz Pál színésznek tanult, majd rendező-dramaturg szakon diplomázott, jelenleg doktorandusz és az Irodalmi Szemle szerkesztője. Prózát, tanulmányokat, drámát ír. Eddig két kötete jelent meg. JUHÁSZ KATALIN írópalántaként ismertelek meg, és kissé elszomorodtam, amikor megtudtam, hogy felvettek a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára. Arra gondoltam, de kár, hogy a színház elszippant egy tehetséget az irodalomtól... Nem választási helyzetként éltem ezt meg. Alapvetően gyűlölök dönteni, csak akkor sikerül, ha nagyon rákényszerí- tenek. Mindent megtettem, hogy bekerüljek a színész szakra, de tudtam, hogy az írást nem hagyom abba. Mert az írás szerintem flexibüis dolog, bármihez hozzá lehet igazítani. Előtte már felvettek színházelmélet szakra, úgyhogy nyugodtan készültem arra a bizonyos felvételire. Végül azért döntöttem a színészet mellett, mert az elméletet túl száraznak éreztem. A gimnáziumban egyébként a rendező szak felé kacsingattam, de ehhez akkor még nem tartottam magam elég érettnek. Úgy éreztem, időre és tapasztalatokra van szükségem. A színész szakon szereztél olyan tapasztalatokat, amelyeket rendezőtanoncként hasznosítani tudtál? Igen, főleg az önismeret és az emberismeret terén, illetve különböző megfigyelések szintjén, például a testnyelvet illetően. Tizennyolc éves korban érdekes figyelni, miként működik az ember, amikor nézik, hogyan tudja kontrollálni magát, hogyan idéz elő magában érzéseket, testi reakciókat. Elméleti megalapozottság nélkül viszont a kreativitás is csak véletlen- szerű. A színház a pillanatnyi jelenlétet próbálja megragadni, amiből ugyan következtethetünk szabályszerűségekre, de semmire sincs egy általános megoldás. Vagyis minden rendezőnek ki kellene állnia színpadra, hogy a másik oldalt is megismerje? Miután átléptem rendeződramaturg szakra, sokat segített a konkrét színpadi munkában az, hogy előtte színésznek tanultam. Másképp tud beszélni az ember olyan dolgokról, amiket a saját bőrén tapasztalt. A dramaturg viszont a szöveggel dolgozik, és közelebb áll az íróhoz, szerkesztőhöz. Jól megtanították nekünk a szövegértelmezést, de nem éreztem, hogy a színház számomra alkalmas terület lenne az önmegvalósításra. Ott csak egy rész vagyok a nagy egészben, és ha ezt szem elől tévesztem, kilazul egy csavar a gépezetben, amelybe több különböző galaxisból érkeztek emberek. A színészek mellett ott vannak a jelmeztervezők, a díszlettervezők, a látványtervezők, akik szintén részt vesznek az előadás létrehozásában. Ezeket az alkotói energiákat kell összefognia a rendezőnek. A folyamat ott kezdődik, hogy az ember talál egy izgalmas szöveget, és alaposan belemászik: értelmezi, elképzeli a színpadon. Ahhoz, hogy az eredmény olyan legyen, amilyennek megálmodta, már az első olvasópróbán el kell hintenie a magokat az emberekben. Majd, miután ezek kicsíráznak és szárba szökkennek, próbál nyesni belőlük vagy összefonni' őket. A dramaturg pedig a szobrász, aki lefejti az anyagról a felesleget. Ez sokkal racionálisabb munka, mint a rendezés. A szín- házcsinálás a kompromisszumok művészete. Az író ehhez képest teljesen szabad lény. Tavaly diplomáztál, de nem igyekeztél színháznál elhelyezkedni. Az Irodalmi Szemlét szerkeszted, emellett a Comenius Egyetem magyar tanszékének a doktorandusza vagy. Miért döntöttél így? Kezdjük egy banalitással: jó, hogy van állandó jövedelmem. Nem vagyok az a típus, aki küldözgeti az életrajzát mindenhova. Másrészt van bennem egyfajta makacsság, nem szeretnék csak azért megrendezni, mondjuk, egy habkönnyű komédiát, hogy a szakmámban dolgozhassak. Továbbra is nyitott vagyok a színházi munkára, ám ha nincs belső késztetésem valamire, akkor inkább nem csinálom. Létrehozhatnék például egy független társulatot. Ehhez viszont nem érzem magamat elég stabil és expresszív személyiségnek, azt sem hiszem, hogy tudnék pályázni, lobbizni. Az embereket nem igazán érdekli a színház, pedig néző híján nem működhet. A doktori iskola azért jó, mert ott minden csak rajtam múlik, az alapelváráson túl azzal töltöm meg, amivel akarom. Örülök, hogy kiélhetem azokat a másfajta kreatív hajlamaimat, amelyek az elmúlt években háttérbe szorultak. Gondolok itt a tudományos tevékenységre. Most leginkább a motívumtörténet érdekel, vagyis az, hogy különböző formák, szimbólumok, történettípusok hogyan ha- gyományozódnak. Második éve szerkeszted Szalay Zoltánnal az Irodalmi Szemlét. A folyóiratot is azzal töltőd meg, amivel akarod? Részben. Bizonyos dolgokra rá vagyok kényszerítve, például olyan szövegeket is el kell olvasnom, amelyekkel egyébként nem foglalkoznék. Ez a fajta munka is kíván némi dramaturgi hozzáállást, mert a lap koncepciójába kell beilleszteni a szövegeket. Annál is inkább, mert az utóbbi időben áttértünk a tematikus számokra. Sokat ötletelünk, mindketten felvetünk témákat, és a végén már nem is tudjuk, melyik ötlet kitől származott. Pont, mint egy színházi előadás esetében. Új köteted Halott föld, halott lányok címmel jelent meg a Kalligramnál. A bemutatón Szalay Zoltán két nevet említett a könyvvel kapcsolatban: Thomas Bemhardét és Franz Kafkáét. Mindketten másfelől közelítenek a témáikhoz, de ugyanoda érkeznek meg: sötétnek, átláthatatlannak ábrázolják a vüágot. Nálad mi volt a kiindulópont és a cél? Ezt a kérdést a kötet összeállításakor fogalmaztam meg magamnak. Hét novella szerepel benne, a középső két részre bontja az egészet, vagyis a tükörszerkezetet választottam. A novellák születésekor még nem tudtam, hogy könyvet írok. Olyan témák érdekeltek, mint a labirintus, a valóság és a képzelet viszonya, illetve az, hogy hány valóság létezhet. Aztán a gondolatok megették egymást, például két ellentétes dolog egyesült, paradoxon keletkezett. Ez adott irányt a kötetnek. Hogy akár két ellentétes állítás is lehet egyszerre igaz. Hogy egy ponton véget érhet a racionalitás. Nem kell tudnom, hogyan jutok el valahova, de azt tudnom kell, hova megyek. Látom a következőhegycsúcsot, azt viszont nem, milyen megpróbáltatások várnak rám a völgyben. Az író általában különböző szerepekbe bújik, és viszi magával az olvasót, csakúgy, mint a színész. Segít az írásban, hogy színészet tanultál? Ha az író jó karaktert vagy helyzetet akar teremteni, úgy gondolkodik, mint egy színész. Ha pedig látványt akar nyújtani, párbeszédet ír vagy szerkeszt, az a rendezői-dramaturgi munkához áll közel. Vagyis mindent, amit eddig tanultam, fel tudok használni az írásban. Itt még sértetlenül látható mind a tizenhat váza (Képarchívum
