Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2014-02-19 / 41. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 19. Külföld 5 Újra elszabadult a pokol Kijev központjában - az ukrán titkosszolgálat és a belügyminisztérium ultimátuma a tüntetőkhöz Kína visszautasítja az Észak-Koreáról szóló jelentés rá vonatkozó kritikáit Rémségek Kim munkatáboraiban Bajnai: Magyarország Orbánisztánná válhat Bokros az Összefogásban ÖSSZEFOGLALÓ MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Peking/Genf. Peking indo­kolatlannak tartja az ENSZ Észak-Korea emberjogi helyze­téről készült jelentésében Kínát ért bírálatot. Hua Csun-jing, a kínai külügyminisztérium szó­vivője tegnap elfogadhatatlan­nak nevezte azt a dokumen­tumban szereplő megfogalma­zást, miszerint Kína akár bűnrészességgel és bűnpár­tolással is vádolható lenne em­beriesség elleni bűncselek­ményekben, hiszen az országa területén elfogott menekülte­ket visszatoloncolja a szomszé­dos országba, miközben ezeket az embereket a határon túl kín­zás és kivégzés fenyegeti. Az ENSZ-dokumentum szerint a rendszeres kegyetlenkedéseket és erőszakot Észak-Koreában az állambiztonsági szervek, a köz- biztonsági tárca, a hadsereg, a bíróságok, a Koreai Munkapárt és az ország egyszemélyi veze­tőjének (Kim Dzsong Un) irá­nyításával követték el. Észak- Korea is visszautasította a 372 oldalas jelentésben foglaltakat, azt állítva, az abban szereplő ál­lítások az ellenséges erők által támogatott hamisítványok. Az ENSZ jelentése szerint a munkatáborokban nagyjából 200 ezer ember él. A táborba érkezett nőkön első lépésként egy terhességi tesztet végeznek el, aki pedig gyermeket vár, azt addig dolgoztatják és terhelik, amíg el nem vetél. Egy őr arról beszélt, hogy a biztonságiak közül voltak olyanok, akik rendszeresen megerőszakol­ták, majd megölték a nőket. A szemtanúk elmondása alapján az is előfordult, hogy néhány szem rizs ellopása miatt bottal vertek halálra egy gyereket és az anyját, vagy egy nő kényte­len volt a csecsemőjét egy vö­dörbe fojtani. Budapest. Az ellenzéki Összefogás pártjai mind a 106 egyéni választókerületben a szükséges ötszáznál jóval több ajánlást gyűjtöttek össze - kö­zölte tegnap Mesterházy Attila MSZP-elnök, az ellenzék mi­niszterelnök-jelöltje. Bajnai Gordon szerint Magyarország jövőt választ április 6-án: a tét az, hogy szovjet utódállammá, Orbánisztánná válik vagy nor­mális, gyarapodó, békés ország lesz. Az Együtt-PM szövetség vezetője egy hétfő esti jelölő­gyűlésen azt mondta: Orbánisz- tán felépítése már elkezdődött, de befejezéséhez a Fidesznek még négy év kell, hogy aztán hatalmon maradjon „még 40 évig”. Szerinte a választás ezért népszavazás lesz arról, hogy marad-e az Orbán-rezsim vagy Magyarország normális ország lesz, olyan, amilyennek a rend­szerváltáskor elképzelték, de amit hibák, bűnök, tévedések miatt nem sikerült megvalósí­tani. A Népszava szerint ma írja alá a Bokros Lajos-féle Modern Magyarország Mozgalom a megállapodást az Összefogás pártjaival. Bokrosék január 30-án jelentették be, tárgyalá­sokat folytatnak a baloldali pártkoalícióval. (MTI, Index) Cseh kormányprogram Hangulatjavító intézkedések Prága. A gazdasági növeke­dést támogató politika, a ko­rábbi jobboldali kormányok re­formjainak kijavítása és átlát­ható, jól működő államappará­tus - ezt a 3 célt jelölte meg Bo- huslav Sobotka cseh miniszter- elnök a hárompárti kormány legfőbb feladatának. ,Áfaeme­léssel nem fogjuk elvenni az emberektől a pénzüket” -jelen­tette ki Sobotka tegnapi, a kor­mányprogramot ismertető par­lamenti beszédében, hozzáté­ve: az átlagfizetések 40%-ára kívánják emelni a minimálbért, adókedvezményben részesítik a gyermekeket vállaló szülőket és az évi infláció mértékével eme­lik a nyugdíjakat. A parlamenti vita késő estig tartott, a koalíció stabil többséggel rendelkezik, ezért a kormányprogramot biz­tosan megszavazzák, (-kés, ú) Összetűzések Bangkokban rendőrök és tüntetők között, egy rendőr meghalt, sokan megsebesültek Kemény fellépés a demonstrálókkal szemben MT1-ÖSSZEF0GLALÓ Bangkok. A thaiföldi rend­őrség több bangkoki helyszínen hozzálátott a kormány távozá­sát követelő tüntetők szétoszla- tásához, az erőszakba torkolló hatósági intézkedésekben egy rendőr és egy civil meghalt és 42 ember (ebből 14 rendőr) megsérült - közölte tegnap a thaiföldi rendőrparancsnok. A hatóságok több fővárosi hely­színen oszlatni kezdték a kor­mány távozását követelő de- monstrálókat, és többeket elő­állítottak. Néhol könnygázt is bevetettek ellenük, helyszíni beszámolók szerint lövések is eldördültek. A hatóságok közel száz tüntetőt vettek őrizetbe az energiaügyi minisztériumnál. Az ősszel kezdődött kormányel­lenes tüntetések során ez volt a legnagyobb méretű kényszerin­szemben. A tüntetők három hó­napja követelik Jinglak Sina- vatra kormányfő távozását, akit azzal vádolnak, hogy bátyja, a 2006-ban államcsínnyel meg­buktatott és száműzetésben élő Thakszin Sinavatra miniszter­elnökbábja. Vádat emelt Jinglak Sinavat­ra kormányfő ellen a thaiföldi korrupcióellenes bizottság a rizstermesztőknek nyújtott ál­lami támogatási programmal kapcsolatban. „Bár sokan fi­gyelmeztettek a programmal kapcsolatos korrupcióra, (Jing­lak) mégis folytatta azt. Szán­dékosan okozott veszteségeket az államnak, emiatt egyhangú­lag úgy döntöttünk, hogy vádat emelünk ellene” - közölte a bi­zottság egyik tagja. A kormány­főt hivatali kötelesség elmu­lasztásával vádolta meg a bi­zottság. Összetűztek a menekültek Canberra. Zavargások törtek ki tegnap egy Pápua Új-Guineában létesített ausztrál menekültköz­pontban, az össze­tűzésekben egy ember meghalt, 77 megsebesült - jelentette be Scott Morri­son ausztrál bevándorlási és határvédelmi miniszter. A központban Ausztráliá­ba igyekvő illegális beván­dorlókat őriznek, az elfo­gott menekültek ott vár­ják, hogy a hatóságok döntsenek sorsukról. A tá­borokban uralkodó viszo­nyokat és a hosszú várako­zási időt emberi jogi szer­vezetek bírálják. A Manus szigeten található ezerfős létesítmény őrizetét éppen a múlt héten erősítették meg, miután érezhetően megnövekedett az elége­detlenség a fogvatartottak között. (MTI) Összecsapások Dél-Szudánban Juba. Újabb összecsa­pások robbantak ki tegnap Dél-Szudánban azt köve­tően, hogy a lázadók meg­támadták az olajkiterme­lés központját jelentő Fel- ső-Nílus szövetségi állam székhelyét. Dél-Szudán- ban tavaly december kö­zepe óta folynak az össze­csapások, azóta, hogy Salva Kiír elnök állam­csínnyel vádolta meg júli­usban menesztett alelnö- két, Riek Machart. Utóbbi ezt tagadja, s azzal vágott, vissza, hogy az elnök való­jában politikai ellenlába­sait akarja eltávolítani. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a lázadók melyik frakciója támadta meg a Fehér-Nüus partján fekvő települést. (MTI) Damaszkuszi fegyverszünet Damaszkusz. A szír fő­város több külvárosában is fegyverszünetet kötöt­tek a polgárháborús felek az utóbbi napokban. Bas- sár el-Aszad szíriai elnök csapatai és a felkelők hét­főn Babilában, a főváros egyik délnyugati előváro­sában kötöttek egyessé- get, amely egyik fél győ­zelmét sem jelenti, a láza­dók letették nehézfegyve­reiket annak érdekében, hogy a kormányerők által ostromzár alá helyezett városrész éhező lakói élelmiszerhez juthassa­nak. A megállapodást kö­vetően kormányhű harco­sok eltávolították a forra­dalom lobogóját a helyi önkormányzat tornyáról, és kitűzték helyére Szíria hivatalos zászlóját. A Ba- bílában maradt fegyvere­seknek a kormány am­nesztiát ígért. (MTI) Halott tüntetők és rendőrök a Máj dánon Kijev. Öt tüntetőt agyon­lőttek az ukrán ellenzéki tüntetők és a rendfenntar­tók között tegnap Kijev- ben kirobbant össze­tűzésekben, többen pedig súlyosan megsérültek. Délután a rohamrendőrök támadást indítottak a Majdan, azaz a Független­ség tere barikádjai ellen. Viktor Janukovics ukrán elnök ma egyeztetni akar az ellenzéki vezetőkkel. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Az újabb összecsapások az­után robbantak ki Kijev belvá­rosában, hogy a Majdan tünte­tőinek néhány ezres csoportja az ellenzéki politikusok felhívá­sára elindult a parlament épüle­te elé kifejezni támogatásukat az államfő hatalmát korlátozó 2004-es alkotmány visszaállítá­sa mellett. A békésnek beha­rangozott demonstráció akkor durvult el, amikor a parlament épülete közelében a roham­rendőrök feltartóztatták az el­lenzéki tüntetők menetét. Leszja Orobec, az ukrán el­lenzéki Haza (Batykivscsina) parlamenti képviselője azt kö­zölte, három halott tüntetőről tud, hét további pedig „élet és halál” között van - fotóriporte­rek az egyik metrómegállónál valóban láttak holttesteket. A részben nem megerősített hírek szerint estig összesen nyolc ha­lottat követeltek az összecsapá­sok: öt tüntető, két rendőr és a kormánypárt székházának egy alkalmazottja vesztette életét. Önkéntes orvosok elmondták, több százra nőtt a sebesült tün­tetők száma. A rendőrség annyit közölt, a kormányzó Ré­giók Pártjának Molotov-kokté- lokkal felgyújtott épületében egy ott dolgozó életét vesztette, két rendőrt pedig a tüntetők agyonlőttek. A kijevi belváros­ban átláthatatlan füst gomoly- gott, a tüntetők több helyen tü­zeket gyújtottak, hogy zavarják a rendőrök tájékozódását - az esti órákban mintegy 20 ezren várták a rendőrség rohamát. Ultimátumot intézett a kor­mányellenes tüntetőkhöz az ukrán titkosszolgálat (SZBU) és a kijevi belügyminisztérium is, felszólítva őket, hogy vessenek Amikor a rohamrendőrséget rohamozzák. Kijev belvárosa újra csatatérré változott. véget az erőszaknak. Ha a „tö­meges zavargások” nem feje­ződnek be, a hatóságok „min­den megengedett eszközt” be­vetnek a káosz felszámolása ér­dekében - áll a két hatóság kö­zös közleményében. Egyben felszólították az ellenzéki veze­tőket, haladéktalanul gondos­kodjanak arról, hogy a kilengé­sek befejeződjenek, ők pedig térjenek vissza a tárgyalóasz­talhoz. Az igazságügyi minisz­ter az ellenzéki vezetőket tette felelőssé a feszültség kiéleződé­séért. „A társadalmi békét, Uk­rajna jövőjét veszélyeztetik” - jelentette ld Olena Lukas. (TASR/AP-felv.) Viktor Janukovics ukrán el­nök ma egyeztetni kíván az el­lenzéki vezetőkkel tekintettel a kialakult drámai helyzetre. Vo- lodimir Ribak házelnök hang­súlyozta: a találkozó létrejöt­tének az a feltétele, hogy az el­lenzéki tüntetők teljes mérték­ben beszüntetik az erőszakot. Tömegoszlatás thaiföldi módra (TASR/AP-felvétel) tézkedés. A tüntetők körülbelül egy hónapja vettek blokád alá több forgalmas belvárosi ke­reszteződést Bangkokban, és akadályozták egyes a kormány- hivatalok munkáját. A rendőr­ség eddig igyekezett tartózkod­ni az erő alkalmazásától velük

Next

/
Thumbnails
Contents