Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-12 / 35. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 12. www.ujszo.com A JURI-jelentés hivatkozási alapként szolgálhat Megvizsgáltatná az EP a Beneš-dekrétumokat ÚJ SZÓ-HÍR Brüsszel. A Beneš-dekrétu- mok rendelkezései a mai napig a szlovák jogrend részét képezik, ezért további vizsgálatukra van szükség. Az Európai Parlament Jogi Bizottságának (JUR1) tegnap elfogadott szakvéleménye az első uniós szintű jogi dokumentum, amely ezt kimondja. Az EP Petíciós Bizottsága (PETI) tavaly úgy határozott, hogy kikéri a Jogi Bizottság véleményét a Beneš-dekrétumok ügyében beadott petícióról. A jogi szakbizottság hosszas vizsgálódás után készítette el a tegnap elfogadott szakvéleményét. Ez fontos hivatkozási alapként szolgál, állítják a néppárti magyar képviselők. „Bár nem- minden pontja egyértelmű, de kritikus észrevételeket tesz a Beneš-dekrétumok kapcsán és kimondja, hogy további vizsgálatok kívánatosak” - áll Szájer József, Bagó Zoltán és Mészáros Alajos közleményében. Jaroslav Paška, a Szlovák Nemzeti Párt EP-képviselője megpróbálta meghiúsítani a szavazást - sikertelenül. (vps) Nyugdíjas elvtársak seregszemléje. Tegnap búcsúztatták Vasil' Bila- kot a pozsonyi krematóriumban - a szertartáson megjelent az egykori Csehszlovákia kommunista elitjének egy része. A képen az egykori pártfőtitkár, a 91 éves Miloš Jakeš Biľak vejével, Jozef Sevccel, a Szlovák Kommunista Párt későbbi elnökével. A háttérben bal oldalt Gejza Šlapka volt pozsonyi pártfőnök. (SITA-fotó) RÖVIDEN Holnap megpróbálják leváltani Ficót Pozsony. Jelenlegi miniszterelnöksége alatt másodszor kísérli meg leváltani Robert Ficót az ellenzék. A holnapi rendkívüli ülésen a kormányfőt a 2008-as kvótaeladási botrány miatt akarják felelősségre vonni. Az ellenzék azt szeretné, ha Fi- co beszámolna nekik arról, a titkosszolgálat (SIS) 2008-ban tájékoztatta-e őt a kvótaeladási ügy részleteiről. A miniszter- elnök számára egyébként annyira fontos az ülés, hogy holnap Bohuslav Sobotka új cseh kormányfőt is fogadja. (TASR) A válsággal elbír Fico, de a korrupcióval nem A romakérdés a kormány gyenge pontja VERES ISTVÁN Pozsony. Romakérdés, korrupció, igazságszolgáltatás, egészségügy. A második Fico- kormány az emberek szerint leginkább ezeket a problémákat nem képes kezelni, derül ki az MVK tegnap közzétett felméréséből. A közvélemény-kutatás során azt kérdezték, sikerül-e a kormánynak orvosolnia az alábbi problémaköröket. A válaszadók 77,1%-a szerint a kormány nem tudja, vagy nem is akarja megoldani a romakérdést, 67,7%-uk szerint a korrupciót, 66,8%-uk szerint nem sikerül javítani az igazságszolgáltatás működését, 62,2%-uk szerint pedig az egészségügy helyzetét sem. 55,6% szerint a munkanélküliséggel, 53,7% szerint az oktatásüggyel sem tudnak mit kezdeni a miniszterek. Fico második kormánya leginkább a gazdasági válság következményeit kezeli és a közpénzek elosztását végzi sikeresen, vélik a megkérdezettek. Az eredények azonban nem túl fényesek, a válaszadók közül a legtöbben (24,5%) a válságkezelést, 11,5% pedig a közvagyonnal való gazdálkodást emelte ki a kormány kvalitásai közül. Mindössze 8,7%-uk véli úgy, hogy az oktatásügy, 8,3%-uk pedig azt, hogy Ficóék az egészségügy helyzetén tudtak javítani. A harmadik helyért nagy a verseny, Kňažko, Procházka és Hrušovský támogatottsága szinte azonos Focus: Kiska legyőzné Ficót (SITA-felvétel) Pozsony. Van remény a jobboldalon - derül ki a Focus ügynökség friss felméréséből. A továbbjutásra esélyes jelöltek közül Andrej Kiska megverheti Robert Ficót a 2. fordulóban. MÓZES SZABOLCS Andrej Kiska javított első fordulós esélyein - derül ki a Focus februári közvélemény-kutatásából. A független jelölt januárban (a két kutatás adatainak felvétele között csak két-három hét különbség volt) alig több mint egy százalékponttal előzte meg a harmadik Milan Kňažkót - vagyis figyelembe véve a statisztikai hibahatárt, egy szinten álltak -, most viszont már szignifikáns a második és a harmadik közötti távolság. Kňažko támogatottsága gyengült, Radoslav Procházka erősített, Pavol Hrušovský (Népi Platform) és Bárdos Gyula népszerűsége nem változott számottevően. Kiskát elvileg még a Kňažko, Procházka, Hrušovský trió egyik tagja előzheti meg, a felmérés szerint a második, továbbjutó hely Andrej Kiska megszerezéséhez legalább 15 százalék körüli eredményre lesz szükség. Helena Mezens- ká, a januári meglepetésjelölt támogatottsága az utóbbi hetekben feleződött. A miniszter- elnök támogatottsága (38%) stabünak számít. A Focus arra is rákérdezett, a második fordulóban hogyan szavaznának az emberek. A felmérés szerint a második kör - az elsővel szemben - egyáltalán nem számít lefutottnak. Fico viszonylag simán, 58:42 arányban verné meg Kňažkót Elnökjelöltek támogatottsága február január Robert Fico 38,0% 40,0% Andrej Kiska 17,3% 13,0% Radoslav Procházka 10,8% 7,7% Milan Kňažko 9,5% 11,8% Pavol Hrušovský 9,3% 8,2% Bárdos Gyula 5,6% 5,3% Ján Čarnogurský 3,7% 4,3% Helena Mezenská 2,5% 5,5% • Forrás: Focus ügynökség és Hrušovskýt is, ám egy Fico-Procházka verseny már szorosabb kimenetelű lenne (52:48), Kiska pedig, szintén szoros küzdelemben, de megverhetné a miniszterelnököt. A Focus mérése szerint, ha most tartanák a második fordulót, Kiska 54 százalékkal megnyerné az államfőválasztást. A közvélemény-kutatásból nehéz kiolvasni a részvételt. A megkérdezettek 64 százaléka tudta, kire voksolna, ám elemzők figyelmeztetnek, hogy a felmérések során ez a szám mindig nagyobb szokott lenni a valós részvételi aránynál. Ez utóbbit továbbra is 40-50 százalék közöttire saccolják. Az elnökjelöltek többsége nem büntetné a kettős állampolgárságot a szlovák megvonásával Állampolgárság: újabb javaslat bukott el ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyelőre marad minden a régiben állampolgárságügyben. A szlovák parlament ugyanis tegnap leszavazta Peter Osuský módosító javaslatát, melynek célja az volt, hogy állítsák vissza a Fico-féle ellentörvény előtti 2010-es állapotot, amely még nem tiltotta Szlovákia polgárainak, hogy felvegyék más ország állam- polgárságát. Az SaS független képviselője azt szerette volna, hogy csak saját kérésre lehessen valakit megfosztani szlovák állampolgárságától. Az elmúlt három év során ugyanis több mint 700 személy vesztette el emiatt szlovák állampolgárságát. A helyzet viszont vélhetően még idén változni fog, Robert Kaliňák belügyminiszter ugyanis hónapok óta hanŐ sem járt sikerrel (Képarchívum) goztatja, hogy az új állampolgársági törvény elkészült, csupán a nemzetközi intézmények véleményét várják. Ez lehetővé teszi majd, hogy visszaszerezhessék szlovák állampolgárságukat azok, akik 2010 után elvesztették. Feltételek viszont ebben is lesznek: Kaliňák ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy csak az szerezhesse meg más ország állampolgárságát, akinek az adott másik országban bejelentett lakhelye van. Az államfőjelöltek többsége nem büntetné a kettős állam- polgárságot. A Sme napilap kérdésére Andrej Kiska, Radoslav Procházka, Pavol Hrušovský, Bárdos Gyula, Helena Mezenská és Milan Kňažko is nemmel válaszolt. Procházka egyébként 2011-ben nem szavazta meg az SDKÚ, KDH, Híd és SaS közös javaslatát, amellyel a Fico-féle törvényt módosítva engedélyezték volna a kettős állampolgárságot. Ján Čarnogurský úgy véli, a kettős állampolgársággal rendelkező személyeket egyénileg kellene elbírálnia aszerint, milyen irányvonalat követ a külügy. Robert Fico 'nem válaszolt a kérdésre. Az Alkotmánybíróság néhány hete bizonytalan időre elnapolta az állásfoglalást az ellentörvényről. (vps, TASR) A bejelentési kötelezettség csak azokra vonatkozik, akik február 1. után töltötték be 3. életévüket Ne jelentsük, hogy a nagyinál nyaral a gyerek ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyre nagyobb a káosz a gyermekekről való gondoskodás bejelentésével kapcsolatban. A törvény gyors életbe lépése és a hivatalok hiányos kommunikációja miatt sok szülő nem tudja, mikor mit kell jelenteni gyermekéről a szociális ügyi hivatalnak. „Azt nem kell jelenteni, hogy a nagyihoz megy nyaralni a gyerek” - mondta érdeklődésünkre az egyik pozsonyi szociális ügyi hivatal titkárnője a szülők új bejelentési kötelezettségével kapcsolatban. A törvény nem vonatkozik minden, 3-6 év közötti gyermekre: csak azoknak a szülőknek kell bejelenteniük, hol és hogyan biztosítják a gondoskodást óvodás korú csemetéikről, akik gyermeke 2014. február 1-je után töltötte be 3. életévét. A családi pótlékról szóló új törvény februártól egy új kötelezettséget vezetett be: amikor a gyermek betölti 3. életévét, be kell jelenteni a szociális ügyi hivatalban, hogy a szülők hol és hogyan gondoskodnak a gyermekről egészen addig, amíg nem kezd iskolába járni. Aki ezt nem teszi meg, megvonhatják a családi pótlékot (23,52 euró, mely esetenként 11,02 euróval kiegészíthető). A szakminiszter az intézkedés szükségességét azzal indokolta, hogy szükség van nyilvántartásra a 3-6 év közötti gyerekekről, hogy senki se „tűnhessen el a rendszerből”. A félreértéseket és azt elkerülendő, hogy a hivatalokat elárasszák levelekkel, a szociális ügyi hivatalok hangsúlyozzák: nem kell az összes óvodás korú gyermekről tájékoztatni. A bejelentési kötelezettség alól nemcsak azok a szülők mentesülnek, akik gyermeke 2014. február 1-je előtt ünnepelte 3. születésnapját, hanem azok is, akik gyermekgondozási szabadságon vannak kisebbik gyermekükkel, és a nagyobbik közben betölti 3. életévét. Azoknak sem kell jelenteniük semmit, akik gyermekük kedvezőtlen egészségi állapota miatt meghosszabbított gyermek- gondozási szabadságon vannak, és még kapják a gyest. A többiek pedig, akik munkába járnak, személyesen, saját szavakkal megfogalmazott levélben vagy a hivatal honlapjáról letölthető nyomtatvány segítségével tájékoztathatják az illetékeseket, távollétükben ki gondoskodik gyermekükről. Ezt csak egyszer kell megtenni, később csak a lényeges változásokat kell 8 napon belül közölni. „Lényeges változásnak azonban egyáltalán nem minősíthető az, ha a gyermek ideiglenesen az iskolai szünet alatt a nagyszüleinél tartózkodik, hosszabb ideig beteg, vagy kirándulni megy, miközben továbbra is szerepel az óvoda vagy más intézmény nyilvántartásában” - hangsúlyozták a szociális ügyi hivatalban. (sza)