Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2014-02-12 / 35. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 12. Közélet 3 Gyermekorvosok: a védőoltásra szükség van, ezért igyekszünk meggyőzni a szülőket, ám erőszakkal nem adhatjuk be Elfeledett járványok térnek vissza Egyre többen utasítják el a védőoltást (Képarchív A fejlett nyugati orszá­gokban is egyre több gondot okoznak a ko­rábban már kiveszettnek hitt betegségek, amelyek ellen létezik gyermekko­ri védőoltás. Divat lett, és Szlovákiában is egyre in­kább terjed a kötelező ol­tások elutasítása. ÖSSZEFOGLALÓ A szakmai körökben elismert Council of Foreign Relations (CFR) kutatóintézet globális egészségügyi programja 2008 óta vizsgálja az oltással meg­előzhető betegségek járványai­ról szóló híreket. Most egy in­teraktív térképen mutatta be a kanyaró, a mumpsz, a gyer­mekbénulás, a rózsahimlő és a szamárköhögés feljegyzett ese­teinek számát, az utóbbi évek járványait. Az oltással meg­előzhető betegségek terjedése ugyan még mindig a fejlődő or­szágokban, elsősorban Afriká­ban a legintenzívebb, de jár­ványgócok figyelhetőek meg Európában és Észak-Ameriká- ban is. Ezekben az országokban a járványok kialakulását szak­emberek szerint elsősorban az oltások visszautasítása okozza, a fertőző betegségek terjedésé­nek legjobb ellenszere a minél teljesebb körű oltottság. Szlovákiai helyzetjelentés Szlovákiára vonatkozóan ugyan nem szerepel semmilyen adat a térképen, de a Közegész­ségügyi Hivatal adattára alapján ezek a betegségek nálunk sem vesztek ki teljesen. Szlovákiá­ban kötelező a védőoltás a ka­nyaró, a mumpsz, a gyermekbé­nulás, a rózsahimlő és a szamár­köhögés mellett az A tetanusz, a B típusú sárgaság és a hemofíliás megbetegedés ellen is. A Közegészségügyi Hivatal viszonylag jó oltottsági adatok­ról számol be. „A kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen 2013 augusztusi adatok szerint 98,2 százalékos volt az oltott­sági szint, míg a szamárköhögés és a gyermekbénulás ellen 97,9 százalékos” - tájékoztatta la­punkat Lenka Skalická, a hiva­tal szóvivője. A hivatal adatai szerint 2013-ban 1157 olyan esetet regisztráltak, amikor a szülő nem engedélyezte az oltás beadását gyermekének, 500 esetben pedig az oltás „megerősítését” utasították el. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyi gyermek maradt tel­jesen oltás nélkül, egyes szülők ugyanis csak bizonyos oltások beadását nem engedélyezték. „2013-ban összesen 938 olyan gyermeket jelentettek, aldknek a szülei minden oltást elutasítottak” - mondta Skalic­ká. A hivatal adatai szerint a Councü of Foreign Relations által vizsgált betegségek több­sége szinte egyáltalán nincs je­len Szlovákiában - évente egy­két esetet jegyeznek fel. Kivétel a szamárköhögés, amely ugyan az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején szintén je­lentősen visszaszorult, évente néhány tucat esetről kaptak je­lentést, 2010-től azonban az esetek száma évente 1000 kö­rül mozog. „2013-ban összesen 907 esetet jelentettek az orvo­sok, ennek többsége Pozsony megyében fordult elő, itt 565 megbetegedést regisztráltak” - tájékoztatta lapunkat Skalická. Akik elutasítják A gyermekorvosok szerint a védőoltásra szükség van, ezért mindenképpen igyekeznek meggyőzni a szülőket, ám erő­szakkal nem adhatják azt be. „Mindenképen megpróbáljuk meggyőzni a szülőt az oltás fontosságáról, még az utolsó pillanatban is. Ha azonban hajthatatlan, ha nem tudjuk beoltani a gyermeket, akkor je­lentenünk kell - mondta la­punknak Karácsony Gyula du- naszerdahelyi gyermekorvos. - Az ügyet ezután a hatóságok veszik át.” A kötelező védőoltás beadá­sát elutasító szülő szabálysér­tést követ el a közegészségügyi törvény alapján. ,A vonatkozó miniszteri rendelet alapján akár 331 eurós összbüntetés is kiszabható” - tájékoztatott a Közegészségügyi Hivatal szó­vivője. Újkori járványok Azt a hatóságok és egész­ségügyi kutatóközpontok sze­rint nem sikerült bizonyítani, hogy a védőoltások tömegesen komoly következményekkel jártak volna, a védőoltások rit­kulásának veszélyeit azonban a statisztikák is feljegyezték. A CFR térképe szerint Nyugat- Európában a kanyaró és a sza­márköhögés okozza a legtöbb gondot, nem ritkák a halálese­tek sem. 2012 első hat hónap­jában Angliában például 2466 megbetegedést regisztráltak, a járvány hat halálos áldozatot is követelt. A kanyaró határaink­hoz közelebb is jelentkezett. Csehországban, Ausztriában és Lengyelországban is volt több tucat gyermeket érintő kanya­rójárvány. Franciaországban 2011-ben közel 15 ezer megbe­tegedést regisztráltak, Hollan­diában pedig tavaly több mint 2000-en betegedtek meg, egy gyermek meghalt. Az informed.hu portál idézi három fejlett ország, az Egye­sült Királyság, Svédország és Japán esetét, ahol az 1970-es években visszafogták a szamár­köhögés elleni oltások alkalma­zását, mert kételyek merültek fel a biztonságos alkalmazható­sággal kapcsolatban. A hatás azonnali és drámai volt. Az Egyesült Királyságban 1974-ben esett vissza a pertus- sis-átoltottság, és 1978-ban már 36 halálos áldozatot köve­telő, 100 ezer megbetegedést előidéző szamárköhögés-jár- vány alakult ki. Japánban hoz­závetőleg ugyanazon időben a halálos kimenetelt nem követe­lő 1974-es 393 esetről 1979-re 41 halállal zárult 13 ezer meg­betegedést regisztráltak. Svéd­országban 1981-ben a pertus- sist 100 ezer főből (a 0-6 éves korcsoportban) 700-an kapták meg, majd az átoltottság csök­kenésével párhuzamosan 1985-ben már 3200 megbete­gedés alakult ki. (lpj) waunnmm Karácsony Gyula gyermekorvos Gyakori, hogy a szü­lők nem engedélyezik a kötelező oltás beadását gyermeküknek? Már egyáltalán nem számít ritkaságnak, szinte mindennapossá vált. Ta­pasztalatom szerint 5-10%-ra tehető azon szü­lők száma, akik nem akar­ják beoltatni gyermekü­ket. Mi a leggyakoribb in­dok? Általában az internetre hivatkozva állítják, hogy az oltásnak káros hatásai vannak, mellékhatásoktól tartanak, vagy az oltás olyan következményeitől, amelyek később betegsé­gekhez vezethetnek. Orvosként tapasztal­ta, hogy a védőoltás kö­vetkeztében kialakult valamilyen súlyos be­tegség? Bizonyított esettel még nem találkoztam a praxi­som során. Még súlyosabb komplikációt sem tapasz­taltam pácienseim eseté­ben, legfeljebb helyi tüne­tek, bőrpír, esetleg enyhe láz jelentkezett. Az oltást elutasítók gyakran arra hivatkoz­nak, hogy az orvosok el­hallgatják az oltások mellékhatásait. Jelentenünk kell, ha bármilyen mellékhatást ta­pasztalunk, vagyis nem hallgathatjuk el. (lpj) Szociális és tanulmányi ösztöndíjért folyamodhat, diákhitelt vehet fel - banktól vagy az államtól valamint alkalmi munkát vállalhat Miből finanszírozzuk az egyetemi tanulmányokat? Hamarosan le kell adni az egyetemi jelentkezési íveket (Tomáš Benedikovič felvétele) B.SZENTGÁL1 ANIKÓ A középiskolások napokon belül kezdik küldeni a jelent­kezési lapokat az egyetemekre. Többen haboznak, hiszen drá­ga mulatság a főiskola, főleg a szegényebb családok számára. Ahol szűkös a családi kassza, vagy aki más okból nem szá­míthat a szülők támogatására, ösztöndíjat intézhet, diákhitelt vehet fel, vagy tanulmányai mellett munkát vállalhat. Ösztöndíj Egyetemi/főiskolai szociális ösztöndíjért folyamodhat min­den olyan diák, aki szlovákiai székhelyű felsősoktatási in­tézményben tanul, és Szlová­kiában állandó lakhellyel ren­delkezik. A feltételek minden egyete­men egyformák, az ügyintézés azonban diákonként változhat, a személyes konzultáció alap­ján a konkrét felsősoktatási kar tanulmányi referense mondja meg, a kérvényhez pontosan milyen igazolásokat kell mel­lékelni, milyen határidőket kell betartani. A legfontosabb szempont az igénylő családjá­nak anyagi helyzete, hogy anyagi szükséghelyzetben van- e, illetve az egy főre jutó havi jövedelem mennyire közelíti meg a létminimum időszerű összegét. A másik fontos kritérium, hogy az iskola milyen messze van az igénylő lakhelyétől. Az ösztöndíjat havonta fizetik, s közvetlenül az igénylő diák számlájára utalják át - attól a naptól kezdve, amikor a támo­gatást jóváhagyják. A legala­csonyabb megítélhető összeg 10 euró. Ha az oktatási intéz­mény és a kérelmező lakhelye közötti távolság 30 km-nél ki­sebb, legfeljebb 230 eurót hagyhatnak jóvá. Ha az iskola a diák lakhelyétől 30 km-nél messzebb van, a megítélhető összeg felső határa 275 euró. Diákhitel Bankoktól és az állami Művelődéstámogató Alaptól (FNPV) egyaránt felvehető hi­tel. Míg a kereskedelmi bankok 8-12 százalékos kamattal hite­leznek, az állam jóval kedve­zőbb feltételek mellett kölcsö­nöz a diákoknak. Az idei aka­démiai évben a FNPV-től 4,5 százalékos fix kamattal lehetett kölcsönt felvenni. Amíg iskolába jár valaki, a hitel nem kamatozik, s addig nem is kell visszafizetni, a tör­lesztést csak az iskola befejezé­se után kell elkezdeni. A pénzt legkevesebb 5, legtöbb L0 éven belül kell visszaadni, indokolt esetben lehet legfeljebb 5 év halasztást is kérni. A legkisebb igényelhető összeg 500 euró. A baccalaureátusi és a magiszte­ri, mérnöki képzésben részt ve­vőknek legfeljebb 3000, a dok- toranduszi képzésbe kapcsoló­dóknak maximum 6000 eurót hagyhatnak jóvá. Munka tanulás mellett Iskola mellett rendes mun­kaszerződést kevesen kötnek, inkább az alkalmi munkáról szóló megállapodást vagy a megbízási szerződést választ­ják, ami a cégeknek is megéri. Elemzők szerint tovább nő a kereslet a diákok iránt, esetük­ben az állam ugyanis kivételt tett: a 18 évesnél fiatalabbak után 68, a 18-26 évesek után pedig havi 159 eurós fizetésig nem kell semmüyen járulékot elvezetni, a munkaadó járulék- terhe a kivetési alap mindössze 1,05%-a. Brigádmunkáról szóló meg­állapodást olyan diák köthet, aki még nem töltötte be 26. életévét. A diákok átlagban leg­feljebb 20 órát dolgozhatnak hetente. A megbízási szerző­désre dolgozók naponta legfel­jebb 12 órát, a 18 évnél fiata­labbak csak 8 órát tölthetnek munkavégzéssel, s nem köte­lezhetik őket túlórára. A mini­mális órabér 1,947 euró. A többi alkalmazotthoz ha­sonlóan a diákoknak is joguk­ban áll 30 perces szünetet tar­tani pihenés és étkezés céljá­ból, ha a műszak 6 óránál hosszabb. Joguk van a két műszak között legalább 12 órá­ig tartó napi pihenésre, és biz­tosítani kell hetente legalább kettő, egymást követő munka­szüneti napot, ünnepnapokon pedig tilos munkát elrendelni. Holnapi egyetemi mellékle­tünkben bővebben foglalko­zunk a továbbtanulási lehető­ségekkel, közöljük a jelentke­zési határidőket, és adunk néhány tippet az iskolaválasz­táshoz.

Next

/
Thumbnails
Contents