Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2014-02-10 / 33. szám, hétfő

6 Külföld ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 10. www.ujszo.com Referenduma bevándorlásról Genf. Kis többséggel ugyan, de megszavazták a svájciak a bevándorlás kor­látozását a tegnap meg­rendezett népszavazáson az előzetes becslés szerint. A Gfs közvélemény-kutató intézet számításai szerint a népszavazáson részt vevők 50,4 százaléka voksolt igennel a bevándorlási kvó­tarendszer visszaállításá­ra. (MTI) Egyezség hét lépésről Teherán/Bécs. Az iráni atomprogram nemzetközi ellenőrzésével kapcsolatos újabb lépésekről állapodott meg Teherán és a Nemzet­közi Atomenergia-ügynök­ség (NAÜ) tegnap a kétna­pos tárgyalásokat követő­en. Az egyezség „hét előze­tes gyakorlati lépést” tar­talmaz, amelyeket május 15-éig kell végrehajtani. Irán egyebek mellett hozzá­férést fog biztosítani a NAÜ ellenőreinek több atomipari létesítményéhez, köztük a szaghandi uránbányához és az ardakáni uránfeldolgo- zó-üzemhez. Emellett Te­herán további információ­kat ad át a NAÜ-nek az araki nehézvizes atomreaktorról, amely nukleáris fegyverek­ben is felhasználható plutó­nium előállítására is képes. A NAÜ vizsgálódásának kö­zéppontjában elsősorban annak tisztázása áll, hogy Irán a múltban dolgozott-e nukleáris fegyver előállítá­sán, és ha igen, akkor be­szüntette-e már az erre irá­nyulótevékenységét. (MTI) Nem szüntetik meg Kolozsvár. Remus Prico- pie román oktatási minisz­ter szerint nem szüntetik meg a szükségesnél keve­sebb diákkal működő tan­osztályokat a székelyföldi Hargita és Kovászna me­gyében, ha az átszervezést nem övezi konszenzus. „Vi­lágosan megjegyzendő, hogy a kisebbségek számá­ra sajátos oktatáspolitikát kell alkalmazni, függetle­nül attól, hogy nemzeti ki­sebbségekről beszélünk, vagy olyan románokról, akikkisebbségbenélnekegy régióban. Azt kértem a Har­gita és Kovászna megyei tanfelügyelőségektől, ne módosítsák az iskolaháló­zatot, ha ezt nem övezi kon­szenzus helyi szinten” - mondta a minisztert. A köz­oktatásban a következő tan­évtől tervezett átalakítások Székelyföldön elsősorban a kisebbségben élő román kö­zösséget sújtják, hiszen a kis létszámú román osztályok működtetése a tervezett kvótarendszerrel nem fi­nanszírozható. (MTI) Könnygázt is bevetett a török rendőrség az internet ellenőrzését szigorító törvény ellen tiltakozókra Néhány tiltakozó kövekkel és petárdákkal dobálta meg a bizton­sági erőket,válaszul hidegzuhanyt kaptak (SITA/AP-felvétel) Vízágyúkkal terelték a tömeget MTI-JELENTÉS Isztambul. Könnygázt és víz­ágyúkat vetett be a török rend­őrség annak a több száz tüntető­nek a feloszlatására Isztambul­ban, akik az internet ellenőrzé­sét szigorító törvénymódosítá­sok ellen tiltakoztak szombaton. A szerdán elfogadott új szabá­lyozás lehetővé teszi, hogy a kormány távközlési hatósága (TIB) bírósági döntés nélkül blokkolja azokat az internetes oldalakat, amelyek „veszélyez­tetik a magánéletet”, illetve „diszkriminatívnak vagy sér­tőnek” ítélt tartalmakat tesznek közzé. A jogszabály emellett ar­ra kötelezi az intemetszolgálta­tókat, hogy két évig őrizzék meg a világhálót használók tevé­kenységének adatait, s azokat kérésre a hatóságok rendelkezé­sére bocsássák, anélkül, hogy az érintetteket értesítenék. A szombati megmozdulás a tavaly júniusi kormányellenes tüntetések alkalmával elhíresült Taksim téren kezdődött, ahon­nan a rohamrendőrség víz­ágyúkkal és könnygázzal terelte a tömeget a város egyik sétáló­utcája felé. Néhány tiltakozó kö­vekkel és petárdákkal dobálta meg a biztonsági erőket, és „El a kezekkel az internetemtől” fel­iratokat tartott a magasba. A törvénymódosítás bírálói felszólították Abdullah Gül ál­lamfőt, hogyne írja alá ajavasla- tot, hanem küldje vissza a par­lamentnek megfontolásra. A bírálók azt is Erdogan sze­mére vetik, hogy a törvénymó­dosítással a közvetlen környeze­téhez kötődő korrupciós bot­rányról akarja elterelni a figyel­met. A török vezetés a botrány tavaly év végi kirobbanása után a rendőri erőket, az igazságszol­gáltatást, a bankfelügyeletet és telekommunikációs szerveket is érintő, példa nélküli tisztogatá­sokba kezdett. A 2002 óta hiva­talban lévő miniszterelnök „bí­rói puccsnak” minősítette a szer­teágazó korrupciós vizsgálatot, amelynek célja szerinte az or­szág destabilizálása. Janukovics meghallgathatná, mit gondolnak politikájáról az emberek •wrf 1 a ' i a . | m. Takarítónő Klicsko a térré hívta az elnököt miatt bukott Kijev. Nyilvános politikai vitára hívta ki tegnap Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) nevű párt elnö­ke Viktor Janukovics uk­rán elnököt a Majdanra, a kijevi Függetlenség terére. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A Majdanon az összegyűlt - több mint tízezres, az ellenzék becslése szerint mintegy 50 ezres - hatalomváltást követe­lő tömeg előtt Klicsko a kihí­vást azzal indokolta, hogy Ja­nukovics így meghallaná, mit gondolnak politikájáról az emberek. Az Ütés vezére az országban kialakult politikai és gazdasági válságért Viktor Janukovicsot tette felelőssé, és ismételten előrehozott elnökválasztást követelt. Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) vezetője sze­rint az ország a csőd szélére sodródott, az ukrán nemzeti bank devizatartalékai jelentő­sen megfogyatkoztak. „Három hónap alatt há- rommilliárd amerikai dollár tűnt el a jegybank devizatarta­lékaiból, miközben az ország nemzeti valutája (hrivnya) 10 százalékkal értékelődött le. Ha nem váltjuk le Janukovics re- zsimjét, ezek a tartalékok a legjobb esetben is csak két hó­napra lesznek elegendők” - hangsúlyozta a politikus. Oleh Tyahnibok, a Szabad­ság (Szvoboda) párt elnöke a parlament elé hívta tüntetni az embereket egy olyan alkot­mány elfogadásáért, amely az elnöki jogköröket a parlament javára jelentősen szűkítené. Információi szerint a jövő hét „valamelyik napján” lesz plenáris ülés a parlamentben. Válasz Washington haditengerészeti jelenlétére a Perzsa-öbölben Iráni flotta indult Amerika felé AATl-TUÓSÍTÁS Dubaj. Iráni flotta indult az Egyesült Államok parti vizei felé válaszul arra, hogy amerikai ha­dihajók állomásoznak a Perzsa­öbölben, Irán partjai közelében. „Iráni flotta közeledik az Egyesült Államok tengeri határaihoz, és ennek a lépésnek üzenete van” - idézte FarszAfsinRezai Haddad tengernagyot, az iráni északi flot­ta parancsnokát, aki szerint a ha­jók Dél-Afrika felől futnak ki az Atlanti-óceánra. A hajóraj össze­tételét a hírügynökség nem kö­zölte, csak azt, hogy útjuk válasz arra, hogy Washington fokozta haditengerészeti jelenlétét a Per­zsa-öbölben. Az Egyesült Álla­mok és szövetségesei rendszere­sen tartanak hadgyakorlatokat az öbölben azzal az indoklással, hogy biztosítani kell a hajózás szabadságát a Hormuzi-szoros- ban, melyen a világ tengeri úton lebonyolított olajszállításának 40 százaléka halad át. Az ameri­kai 5. flotta egyik támaszpontja is Bahreinben van. Irán már fenye­getőzött a szoros lezárásával ab­ban az esetben, ha támadás éri. Egy, a neve elhallgatását kérő washingtoni védelmi forrás két­ségének adott hangot a teheráni bejelentéssel kapcsolatban, de hozzátette, hogy „a hajók szaba­don mozoghatnak a nemzetközi vizeken”. Egyébként a törvényhozásban hivatalosan bizottsági hét kö­vetkezik. Ez volt a 10. vasárnapi „népi nagygyűlés” a Majdanon az­óta, hogy tavaly november vé­gén elkezdődtek a szünet nél­küli tüntetések, amiért Janu­kovics és kormánya leállította Ukrajna közeledését az Euró­pai Ünióhoz, és Moszkva felé fordult. A politikai vezetők beszédei után a nagygyűlés koncerttel folytatódott. Ä nagygyűlés az esti órákig békésen zajlott, incidensekről nem érkezett hír. London. Lemondott Mark Harper brit bevándorlásü­gyi miniszter, miután felfe­dezte, hogy külföldi takarí­tónője hamis papírokkal il­legálisan dolgozik az or­szágban - közölte a brit kormányfői hivatal. „Még ha egész idő alatt törvénye­sen jártam is el, úgy vélem, bevándorlási miniszterként és a szabályozás szigorítá­sára irányuló törvényjavas­lat benyújtójaként maga­sabb elvárásokat kell tá­masztanom magammal, mint másokkal szemben” - indokolt Harper. (MTI) A kormányerők bombázták Aleppót, sok a halott Megsértették a tűzszünetet MTl-HÍR Bejrut. A szíriai légierő harci gépei szombaton bombázták az ország északi részén fekvő Alep- pó felkelők által ellenőrzött ne­gyedeit, ahol 15 ember meghalt. Homszban megsértették szom­baton a tűzszünetet, a szemben álló felek kölcsönösen egymást vádolják. Öt hordóbomba csapó­dott be Maszaken Hanano ne­gyedbe, ahol négyen meghaltak, míg a szomszédos Haidaríjában tizenegyen. Egy videofelvételen robbanás volt látható, majd füst- gomolyag. Emberek rohantak a megrongálódott épületben lévők megsegítésére, majd halottakat emeltek ki a romok közül. A kor­mányerők és a felkelők pénteken 3 napos tűzszünetben állapodtak meg, hogy civileket menekítse­nek ki. Megállapodás jött létre arról is, hogy segélyeket juttat­nak el azoknak, akik úgy döntöt­tek, hogy a városban maradnak. A segélyek azonban elakadtak. A Fidesz alelnökét a bohócról is kérdezték Összeállt a választási lista MTI-JELENTÉS Budapest. Elfogadta a Fidesz választmánya a kormánypártok országos listáját, amelyet Or­bán Viktor pártelnök-minisz­terelnök vezet az április 6-i ma­gyar parlamenti választáson - jelentette be Kosa Lajos, a Fi­desz ügyvezető alelnöke szom­bati budapesti sajtótájékoztató­ján. Orbán Viktor után a listán Semjén Zsolt miniszterelnök­helyettes, KDNP-elnök, Kövér László házelnök, Mátrai Márta, a parlament háznagya, Varga Mihály nemzetgazdasági mi­niszter, Kosa Lajos, Lázár János Miniszterelnökséget vezető ál­lamtitkár, Fidesz-alelnök, Ro­gán Antal, a Fidesz frakcióveze­tője, Navracsics Tibor minisz­terelnök-helyettes és Harrach Péter, a kereszténydemokraták frakcióvezetője következik. Őket a Fidesszel szövetséges szervezetek vezetői követik. A lista jelenleg 150 nevet tartal­maz. Kosa Lajost arról is meg­kérdezték, mit szól ahhoz, hogy egy bohócnak öltözött férfi Hat­vanban fenyegetően lépett fel Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével, valamint az őt váró emberekkel szemben. A kormánypárt alelnöke erre azt mondta: elítél mindenkit, aki agresszióra ragadtatja magát. Hozzátette, a Fidesznek nincs köze a történtekhez. A rendőrség munkatársai tegnap délután előállították azt a három demonstrálót, aki a paksi bőví­tésről szóló döntés miatti tiltakozásul korábban felmászott a budapesti Sándor-palota erkélyére. Az Együtt-PM három aktivistája kiszedte foglalatukból az oromzaton elhelyezett nemzetiszínü és uniós lobogókat, és hangszórón azt mondták: azokat „zálogba" veszik, amíg Ader János államfő nem kül­di vissza a parlamentnek a paksi bővítésről szóló jogszabályt, illetve nem kezdeményez népszava­zást az ügyben. (MTI-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents