Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-31 / 25. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 31. Régió-hirdetés 5 A vendéglősök és a lakosok számára egyaránt elfogadható megoldást keresnek a képviselők Túl szigorú a vágsellyei nyitvatartási rendelet Vágsellye. Újratárgyalják a képviselők azt az általános érvényű rendeletet, mellyel szabályozzák a lakott területek környékén található vendéglők, kocsmák, szórakozóhelyek és játéktermek nyitva tartását. SZÁZ ILDIKÓ A környezetvédelmi és köz- biztonsági bizottság e heti ülésén szó volt azokról a módosító javaslatokról, melyeket a keddi önkormányzati ülésen terjesztenek be a képviselőknek. A lakosoktól érkezett panaszok miatt a város tavaly szigorította a nyitvatartási rendeletet, a lakott területek ötven méteres körzetében 6-tól 22 óráig tarthatnak nyitva a szórakozóhelyek. Később azonban a vendéglők, diszkók és játéktermek tulajdonosai petícióban tiltakoztak a döntés ellen, mondván, hogy ellehetetleníti őket az új rendelet. A város vezetése ugyanakkor egy másik rendelettel az eddiginél is szigorúbban, még több helyen korlátozta a köztéri alkoholfogyasztást. Tiltott zónaként jelölték meg a templomok, az egészségügyi létesítmények, az iskolák és az óvodák százméteres körzetét. A szesztilalom érinti a bevásárlóközpont környékét és azok parkolóját, továbbá a vasútállomást, a buszmegállókat és a várótermeket. Peter Gombos városi képviselő, a környezetvédelmi és közbiztonsági bizottság elnöke elmondta, a bizottsági ülésen javasolta, hogy a szórakozóhelyek 22 óra helyett 24 óráig legyenek nyitva, a diszkók éjfél után 2 óráig és a játéktermek hajnali 4-ig. „Javasoltam továbbá, hogy pénteken- és szombatonként a szórakozóhelyek is 2 óráig üzemeljenek. Szeretnénk, ha a vendéglőtulajdonosok még szorosabban együttműködnének a városi rendőrséggel. A lakosok számára pedig panaszládát helyeznénk ki a városházán” - mondta Gombos. A bizottság tagjai arra törekednek, hogy ezúttal a vendéglősök és a lakosok számára egyaránt elfogadható megoldás szülessen. Arról, hogy hétköznapokon a korábban elfogadott 22 óra helyett éjfélkor zárjanak-e a vendéglők, valamint hogy a bárok és a játéktermek meddig lehetnek nyitva, a február 4-i ülésen hoznak döntést a képviselők. Šok kassai drágának és fölöslegesnek tartja az újítást, a közlekedési vállalat szerint szükség van rá Nem tetszik az utasoknak a kártyacsere KOCSIS EDINA Kassa. Sokakat felháborított a Kassai Városi Közlekedési Vállalat döntése, amely alapján június 30-ig kötelesek az utasok a régi csipkártyákat új városi kártyákra cserélni. Aki ezt nem teszi meg, annak a kártyáját július 1-jén leblokkolják. A legtöbben azért bosszankodnak, mert az új kártya drágább, mint a régi, és mivel eddig öt évre hosszabbíthatták meg az érvényességét, sokak kártyája csak jövőre vagy később járna le. A régi csip- kártya 4,80 euróba került, lejártakor pedig 50 centért öt évre újraérvényesítették. Az új városi kártyák két euróval drágábbak - 6,80-ba kerülnek. Rövidebb ideig érvényesek, mint a régiek - csupán három évig. Működésükért garanciát viszont kiadásuktól számítva csak két évig vállal a városi közlekedési vállalat. Michaela Karaffová, a közlekedési vállalat szóvivője elmondta, a kártyacserére biztonsági okokból van szükség. „A régi csipkártyákkal gyakran visszaéltek, jogosulatlanul töltötték őket újra, ezzel több mint háromezer euróval károsították meg a közlekedési vállalatot. A többi utas érdekeit is szeretnénk védeni a cserével. A régiekről könnyebb megszerezni a személyes adatokat, az új városi kártya biztonságosabb és nagyobb kapacitású a memóriája, az utazáson kívül más szolgáltatásoknál is használható” - mondta Karaffová. Azok az utasok, akik kártyája kevesebb mint két éve érvényes, olcsóbban - 4,60-ért vásárolhatják meg az újat. Kassán mintegy százezer csipkártya vár cserére. Az új városi kártyák bevezetése miatt új leolvasókat és fedélzeti számítógépeket is beszereztek. A kártyacsere összköltsége elérheti az 500 ezer eurót. 2010 óta tart a huzavona, kérdéses, valaha megépül-e a vízerőmű Ulésházánál, a Kis-Dunán Visszavonták a törpe vízerőműre vonatkozó építkezési engedélyt SZABÓ CSILLA Ulésháza/Jóka. Elfogadta a fellebbezéseket a környezetvédelmi minisztérium állami vízgazdálkodási és halászati részlege, és 2013. december 16-án visszavonta a törpe vízerőmű építésére kiadott engedélyt. A Nagyszombati Kerületi Környezetvédelmi Hivatal 2013. július 18-án adta ki az engedélyt a törpe vízerőmű megépítésére, valamint a Kis-Duna által termelt vízenergia kihasználására, miután minden szükséges dokumentumot megkapott az erőmű megépítését tervező Prvá produkčná Kft. vállalattól. Összesen 34 hivatal, szervezet és magánszemély nyújtott be fellebbezést az engedély kiadása ellen, mivel úgy vélték, a beruházó nem teljesítette a megszabott feltételeket. Illésháza önkormányzata a fellebbezést azzal indokolta, hogy legalább két feltételt nem teljesített a beruházó. A beruházónak szakvéleményt kellett volna kérnie a községtől, de az ön- kormányzat nem véleményezte a beruházást, pedig ezt a környezetvédelmi hatóság az engedélyeztetési folyamat megszakításakor megszabta a vállalatnak. A község felhívta a figyelmet arra is, hogy a beruházó megváltoztatta a közlekedés infrastruktúráját, a járművek az Illésháza kataszterébe tartozó földúton, valamint a falun keresztül jutnának az építkezési területre, de ezzel kapcsolatban a vállalat nem egyeztetett Illés- házával. „A község nem adott erre engedélyt, és bérleti szerződést sem kötöttünk” - mondta Fehér Tibor, Illésháza polgármestere. A törpe vízerőmű megépítésével a folyó mindkét partján vízzel árasztanának el bizonyos területeket. A telektulajdonosok közül többen kifogásolták, Összesen 34 hivatal, szervezet és magánszemély nyújtott be fellebbezést az engedély kiadása ellen. hogy a beruházó nem tárgyalt velük, a CENO s. r. o. vállalat, amely szintén telektulajdonos az érintett területen, pedig kérvényezte, hogy az elárasztott telkekért kompenzálja a vállalat a tulajdonosokat. A fellebbezők többségének ingatlana van a folyómeder közvetlen szomszédságában, és rámutattak, hogy ezeken a területeken nincs töltés, ami megvédené a telkeket az elárasztástól. Az Illésházára tervezett törpe vízerőmű története 2009-ben kezdődött, a vállalat ekkor kötött szerződést a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalattal, 2010-ben megszólította Illésháza önkormányzatát, 2011-ben a község határozatot fogadott el a falufejlesztési terv kidolgozásakor az erőmű megépítése kapcsán. A község lakossága viszont nem szeretné, hogy megvalósuljon az erőmű: 2012-ben petícióval tiltakoztak ellene, majd ezt népszavazás követte, ami az alacsony részvételi arány miatti érvénytelen volt. PRODOM spol. s r.o. Líščie nivy 9, 821 08 Bratislava 2 Tel.: 02/50 20 39 11, 02/50 20 39 15 Fax: 02/50 20 39 16 e-mail: prodom@prodom.sk http://www.prodom.sk A www.prodom.sk weboldalon interaktív programok találhatók: tükörképek, hosszúságmérés, felületmérés, 3D-s forgatás, 3D-s belső tér, színválasztás, berendezéstervezés. Utánvéttel megrendelem: A Családi házak 2014 katalógust ......db á 3,50 €/db + postaköltség Ke reszt- és vezetéknév Város Az árakat áfával együtt tüntettük fel. rodinných domou + zrkadloué obrazy katalóg na internete upiuui.prodom.sk MP140078 Szorosabb lesz az együttműködés a vágsellyei rendőrség és a vendéglőtulajdonosok között (A szerző felvétele)