Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-27 / 21. szám, hétfő

8 Autó-motor - hirdetés ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 27. www.ujszo.com A rendőrség szerint azt, amit egyszer a közúti közlekedésről szóló jogszabály tilt, nem kell külön közlekedési táblával is megtiltani Kitalálta, hogyan jelöljék a járdán a 1,5 métert (A szerző felvétele) Pozsony. A fővárosi Ria- zanská utcán a sofőrök­nek nem kell többé azon tömi a fejüket, milyen messze parkolhatnak le egy járdán. Egy fiatal ak­tivista a járdára mázolta, milyen helyet kell hagyni a gyalogosoknak. ÖSSZEFOGLALÓ Ott, ahol engedélyezett a járdán parkolni, csak úgy áll­hatnak le az autóval, hogy a gyalogosoknak minimum 1,5 méteres hely maradjon. Gyak­ran a sofőrök nem tudják fel­mérni, pontosan milyen távol­ság ez, ezért nemegyszer a tör­vény által meghatározottnál kisebb helyet hagynak. A fővá­rosi Riazanská utca járdáin már nem okozhat fejtörést a járdán való parkolás, egy fiatalember ugyanis kijelölte, meddig lehet leállni a járdán. Téijy, hogy a jelölés nem hivatalos, viszont a sofőrök és gyalogosok is egyet­értenek, sokat segítene, ha minden járdán megjelenne. Sokat segített „Már 2,5 éve a Riazanská ut­cán lakom, és megmondom őszintén, elkezdett idegesíteni, hogy a sofőrök a járdákon vég­képp nem tartják be a gyalogo­soknak járó 1,5 méteres határt. Másrészt akadnak olyanok is, akik jóval többet helyet hagy­nak 1,5 méternél” - nyilatkozta a Sme napilapnak a jelölés al­kotója, Matúš Čupka. Véleménye szerint a sofőrök nem mindig tudják pontosan megítélni a 1,5 méteres távot. Ezért döntött úgy, hogy kijelöli a járdákon a határvonalat. Nem akart várni, míg a városi rendőrség változtat a helyze­ten, az egyenruhások ugyanis szerinte nem segítenek, csak büntetnek. „Többször megtapasztaltam, hogy ha kihívtuk a rendőröket egy rosszul parkoló autóhoz, akkor azok elkezdtek minket győzködni arról, hogy az au­tóknak is kell valahol parkolniuk” - magyarázta Čupka. Már betartják az előírást Miután a jelölés felkerült az utcára, Čupka szerint a sofőrök azonnal hozzá igazodtak. „Minden megváltozott, végre már két ember is elfér a járdán Új jelölés a járdákon egymás mellett” - mondta az­zal, hogy fokozatosan további fővárosi utcákra is felfesti a je­lölést. Čupka az úgynevezett Zöld járőrök polgári kezdeményezés tagja. A szervezet a Facebook közösségi oldalon található profil szerint megelégelte a vá­ros utcán gyülemlő szemetet és az egyre sokasodó reklámokat, óriásplakátokat, hirdetéseket. Ha a járdák jelölése beválik, a zöld járőrök prioritásai közé kerül. A rendőrség azon a vélemé­nyen van, hogy ha valamit egyszer törvény szabályoz, nem kell külön közlekedési táblával kijelölni. így reagál­tak az egyenruhások arra a kérdésre, hogy hozzájárulhat- e ez a fajta jelölés ahhoz, hogy a sofőrök betartsák a minimá­lis távolságot. Ennek ellenére nagyon sok helyen találni par­kolást tiltó táblákat, holott az érvényes közlekedési előírások szerint olyan helyen eleve tilos leállni az autóval. „Csak a tör­vény által meghatározott köz­lekedési táblákat vagy útjelző­ket lehet használni azután, hogy kihelyezésüket az út kar­bantartója vagy a község kéré­sére az illetékes közlekedés­rendészet is engedélyezte” - nyilatkozta a napilapnak Mi­chal Szeiff pozsonyi kerületi rendőrszóvivő, (dem) Jí SZERENCSI, SEMMI MÁS! AZ Ú) SZÓ ÉS A VASÁRNAP JÁTÉKAI J Mit kell tennie? A játék két részből áll: I Ha a játék időtartama alatt (2014. január 27. - február 6.) a Vasárnapban és az Új Szóban közölt összesen 12 4 szelvényből legalább 9-et összegyűjt, bekerül a pénznyeremények sorsolásába: i x 1500 €, 1x 1000 €, 1x 500 € Játékszabályok: • A pénznyeremények sorsolásába csak azok kerülnek be, akik a 12 szelvényből 9-et a következőképpen gyűjtenek össze: ■ Vasárnap - 2 darab szelvény, Új Szó - 7 darab szelvény. • A szelvények megjelenésének időpontja: 1-10. Új Szó - január 27. - február 6. 11. Vasárnap - január 28. (5. szám) 12. Vasárnap - február 4. (6. szám) • A MEGLEPETÉS kategória sorsolásába csak azok kerülnek ......be, akik az összegyűjtött szelvényeken túl egy alkalommal____ k itöltik a kérdőívet is. • A kérdőív megjelenésének időpontja: Új Szó - január 27.___ ___Új Szó -január 30. V asárnap - február 4. (6. szám) • A játék szervezője a Petit Press Rt. • A,Jó szerencse, semmi más" fogyasztói, propagációs játék. • A nyeremény nem képezhetipglgári per tárgyát. • A játékszervező fenntartja a játékszabályok módosításának jogát. • A166 euró értéket meghaladó nyeremények után a jövede­lemadóról szóló törvény értelmében 19% adót kell fizetni. • Fénymásolatot nem fogadunk el. • A játék résztvevője beleegyezik, hogy a Petit Press Rt. és a játék partnerei a kérdőíven feltüntetett személyes adatokat postai/elektronikus kommunikációs célokra használja fel. • A játékban való részvétel egyben ajátékszabályok elfogadá­sát is jelenti. • A szelvényeket és a kérdőívet az alábbi címre küldje: Redakcia Új Szó, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1 • A borítékra írja rá: Játék • Beküldési határidő: 2014. február 8. • A szerencsés nyertesek nevét az Új Szó február 13-i és a Vasárnap 8. számában közöljük. 2 Ha az összegyűjtött szelvényeken túl kitölt egy kérdőívet is, a pénznyeremények sorsolásán kívül e a MEGLEPETÉS kategóriában is részt vesz: • Kétszemélyes, ötnapos New York-i utazás (repülójegy+szállás)* • Kétszemélyes wellnessüdülés az ötcsillagos Spirit Hotelben - Sárvár (félpanziós ellátás, három nap/két éjszaka) • Okostelefon *a nyeremény nem tartalmazza a reptéri illetékeket Spirit- Hotel Thermal Spa 1. szelvény j D uey/ei i i ■ i i i Olvasói ankét az utazási szokásokról 1. Tervez-e tengerparti utazást a következő két évben? a. igen, a téli idényben b. igen, a nyári tengerparti kirándulások közül válogatok c. télen és nyáron is utazom d. nem tervezek külföldi utazást 2. Ha télen utazik, melyik országba menne?* a. Thaiföld b. Kuba c. Mexikó d. Kenya e. Zöldfoki szigetek f. egyéb, éspedig. g. nem tervezek ilyen utazást 3. Ha nyáron utazik, melyik ország lenne az?* a. Törökország b. Egyiptom c. Tunézia d. Horvátország e. Görögország f. Spanyolország g. Olaszország h. egyéb, éspedig i. nem teivezek ilyen utazást 4. Milyen szempontok alapján választ utazási irodát utazásaihoz?* a. az ár alapján b. az indulási reptér alapján c. ha lehet, magyarországi utazási irodával utazom d. ha lehet, szlovákiai utazási irodával utazom e. ha lehet, ausztriai utazási irodával utazom f. egyénileg szervezem a nyaralást 5. Mityen kategóriájú szállodákat részesít előnyben? a. Hostel b. 2 csillagos szállodák c. 3 csillagos szállodák d. 4 csillagos szállodák e. 5 csillagos szállodák f. apartman, kiadó lakás 1 Több válasz is megjelölhető 6. Tervez-e üdülést wellness-száliodában? a. igen, szlovákiai szállodában b. igen, magyarországi szállodában c. igen, síeléssel összekötve, ausztriai szállodában d. nem tervezek wellnessüdülést 7. Milyen szempont alapján választ wellness-szállodát? a. a kínált szolgáltatások alapján b. az ár/érték arány alapján c. a csillagok száma alapján d. az akciók alapján e. nem tervezek utazást ilyen szállodába 8. Tervez-e egyénileg szervezett utazást? a. igen, valamely európai nagyvárosba b. igen, belföldre c. igen, a közeli országok egyikébe, autóval d. igen, kihasználom az olcsó repülőjegyek adta lehetőséget e. nem tervezek ilyen utazást 9. Ha repülőjegyet vásárol, milyen szempontok alapján dönt?* a. az akciók alapján választok célállomást b. a választott városba megyek, a legolcsóbb repülőjeggyel c. csak fapadossal utazom d. csak nemzeti légitársaságokkal utazom e. inkább nemzeti légitársasággal utazom f. inkább fapados légitársasággal utazom g. nem utazom repülővel 10. Évente milyen gyakran utazik külföldre repülővel? a. 1 b. 2-3 c. 3-5 d. 5-nél több e. nem utazom repülővel E-mail cím: Telefonszám: Életkor: Az Új Szót: □ előfizeti □ vásárolja A Vasárnapot: □ előfizeti □ vásárolja

Next

/
Thumbnails
Contents