Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-18 / 14. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 18. www.ujszo.com Komoly hírnevet szerzett Franciaországban, Olaszországban és Észak-Amerikában is; bal kezének virtuozitása mindenkit lenyűgözött Zichy Géza szerepe Pozsony zenekultúrájában SÉft Zichy Géza (1849-1924) mintegy négy évtizedes zongoristakarrierje 1866-ban kezdődött a pozsonyi Redoutban A zongoránál Liszt Ferenc. Zichy Géza fontos szerepet játszott a pozsonyi Liszt Klub tevékenységében, gondoskodott arról, hogy egykori mesterének művei rendszeresen szerepeljenek a koncerteken. A zenetörténetről alkotott képünket nagyban meghatározzák azok a személyiségek, akik művészi potenciáljukkal fontos szerepet játszottak egy-egy korszakban. Az alábbiakban Zichy Gézára emlékezünk, aki nagymértékben hozzájárult Pozsony művészi fejlődéséhez. MARTINA Č1EFOVÁ A19. század első felében Pozsony fontos szerepet játszott Magyarország politikai, társadalmi és kulturális életében: a császári helytartó székhelye volt, itt tartották a rendi országgyűléseket, és itt volt több központi hivatal székhelye is. Emellett Bécs közelsége optimális feltételeket teremtett a város fejlődéséhez. Az 1848-as eseményeket és az 1867-es köz- igazgatási reformot követően megváltozott a város helyzete. A nemesség jelenléte kevésbé volt hangsúlyos, a polgárság kapott döntő szerepet, mely a nemesség példáját követve saját zenei kultúrát teremtett. Ezt mindenekelőtt a zenei társulások és énekkarok képviselték. Nagyon népszerű volt a koncertzene - a kisebb hangversenyeket zárt körben, általában a polgári szalonokban tartották. Itt műkedvelő és hivatásos zenészek találkoztak. Pozsony kultúrájához hozzátartozott az intenzív házi muzsikálás és a kamarazenélés. A gazdag zenei élet nagymértékben befolyásolta a zongora- játék színvonalát is. A zongora nagyon közkedvelt lett, már a hangszer puszta birtoklása is társadalmi státust jelentett. A zongora fontossága és közkedveltsége főleg a helyi és az itt fellépő, vendégszereplő zongora- művészek nagyszerű művészi és technikai tudásának volt köszönhető. Megfordult a 19. századi Pozsonyban szinte a teljes európai elit, például Liszt Ferenc, Anton Rubinstein, Hans von Bülow, Julius Schulhof, Alexander Dreyschock, Allfred Jaél, Johannes Brahms, Rafael Joseffy, Clara Schumann, Sophia Menter. Ezek a művészek hozzájárultak a zongorajáték népszerűségéhez, együtt formálták a pozsonyi hallgatóság ízlését, finomították a helyi előadók előadásmódját, és hatottak a zenei repertoár kiválasztásának igényességére. A félkarú csoda Pozsony zenei életében kiemelkedő szerepet játszott Zichy Géza (1849. július 23., Sztára - 1924. január 15., Budapest). Ő volt a zenetörténet első félkarú zongoristája, azonkívül zeneszerző, karmester, író és nem utolsósorban a zenei élet mecénása. Nagyszombatban, majd Pozsonyban tanult, 1870-től Budapesten élt. Ott fontos tisztségeket töltött be: a Nemzeti Színház és az Opera intendánsa, a Zeneakadémia és a Nemzeti Konzervatórium elnöke volt. Pozsonyban az Egyházzenei Társaság (Kirchenmusikverein) és a pozsonyi énekkar tagjaként tevékenykedett, később a Toldy Kör tiszteletbeli tagjává és Pozsony díszpolgárává választották. Zichy Géza gyerekkora óta vonzódott a zenéhez, és bár 14 éves korában egy vadászaton elveszítette a jobb karját, Pozsonyban zongoratanárt keresett magának. Emlékeiben azt írja: „Mindenáron zongorista akartam lenni, és azon törtem a fejem, hogyan lehet ezt megvalósítani.” Jogi tanulmányai mellett Zichy Marchner Augusztnál és Mayerberger Károlynál tanult ellenponttant. Budapestre költözése után Volkmann Róbertnál folytatta zenei tanulmányait, 1873 és 1878 között Liszt Ferenc tanítványa volt. A körülmények ellenére Zichy elismert zongoristává vált: a 19. század 80-as éveiben komoly hírnevet szerzett Francia- országban, Belgiumban, Olaszországban, Skandináviában, Oroszországban és Észak-Amerikában. Bal kezének virtuozitása mindenkit lenyűgözött;- Eduard Hanslick a kor legnagyobb zongoristacsodájának nevezte. Repertoárja semmiben sem maradt el kortársaiétól. Műsorán Bach, Mozart, Beethoven, Mendelssohn-Barthol- dy, Schubert, Chopin és Liszt művei szerepeltek, valamint saját - bal kézre írt - darabjai. A műveket Zichynek saját adottságaihoz kellett igazítania, de ez sosem ment az eredeti hangzás rovására. Mintegy 40 évig tartott Zichy Géza zongoristakarrierje, amely 1866. március 25-én kezdődött a pozsonyi Re- dout nagytermében. A hangversenyt jótékonysági céllal szervezték, és a pozsonyi énekkarok szereplőin kívül arisztokraták - az Almássy, az Esterházy, az Erdődy, a Pálffy, a Rossi, a Walterkirchen család tagjai - is felléptek. A műsorban elhangzott Zichy saját szerzeménye, a Magyar táncok, mely nagy siker aratott. A pozsonyi közönség el volt ragadtatva a játékától. A jótékony mecénás Zichy Géza a hangverseny- kőrútjaiból befolyt jövedelmét szinte teljes egészében jótékony célokra fordította, valamint kulturális mecenatúrát folytatott belőle. Budapestre köítözése után is szoros művészi kapcsolatban állt Pozsonnyal. 1878 és 1901 között tizenegyszer koncertezett a városban, a legemlékezetesebb talán közös fellépése volt Liszt Ferenccel. Erre az emlékezetes eseményre 1881. április 3-án került sor a Városi Színházban, a koncert bevételét - 2112 aranyat - Ján Nepomuk Hummel emlékműve építésére ajánlották fel. Az emlékműállítás előkészítésében Zichy is részt vett barátjával, Batka Jánossal, a neves pozsonyi levéltárossal. Hosszabb szünet után Zichy 1887. január 19-én ismét hangversenyt adott Pozsonyban, a bevételt a gyermekotthonok javára ajánlották fel. A műsorban saját művei is szerepeltek, például a Nagy szonáta, a Nagy fantázia Don Juan témájára, a Magyar fantázia, bájos dalciklusa, a Künstlerfahrt és a Magyar fantázia hegedűre és zongorára. Az eseményt Batka János így összegezte: hangversenyt megnyitó szonáta Andante részében a művész gazdag lelki világát tárja elénk, és nyitja meg két szempontból is, az egyikben a grófot tiszteljük, a másikban Zi- chyt, az előadóművészt. A zongorista Zichy itt a szó szoros értelmében dalolt, és ebből igaz, nagy érzés fakadt. Ez óriási tapsvihart váltott ki a közönségnél, mely ráadást követelt. EzaDalok szöveg nélkül volt, mely nem kívánt már semmi szót, hogy meghasson. (...) Bravúros technikája által lenyűgöző valódi nemes művészetet produkált, mely Zichy saját őstulajdona marad, mert ezt a technikát, ezt a sajátos játékmódot neki kellett keresnie, neki, aki elveszítette jobb karját. Ez az egyedülálló technika helyt állott az ő tisztaságában, és helyt áll a jövőben is úgy, ahogy eddig mindig mindenhol, ahol Zichy gróf nemes célokatszolgálvaszerepelt. ” Zichy Géza fontos szerepet játszott a pozsonyi Liszt Klub tevékenységében is. Liszt műveit népszerűsítve gondoskodott arról, hogy azok rendszeresen szerepeljenek a koncertpódiumokon. 1901. január 12- ei hangversenyének bevételét a Liszt Ferenc és Petőfi Sándor emlékművének felállítását szorgalmazó bizottságnak adományozta. Ez alkalommal saját, bal kézre írt Esz-dúr zongora- versenyét adta elő, amelynek műismertetésében Batka János a „felemelő érzést” és a „határtalan bűvöletet” emelte ki, amellyel a művész elkápráztatta a zsúfolásig megtelt koncerttermet: „Kettős aurával született - a költészet és a zene iránt, és ez gyökeret eresztett az ő karakterében és a szívében is. (...) Ez a kizárólag jótékony vagy nemesi kulturális célokat szolgáló bal kéz és mind az öt, a zongora fölött mintegy önállóan uralkodó, s 'a csodálatosan erős karjától vezényelt ujja, gazdag kincset rejt magában, mert bárhol is adja elő Zichy gróf a balkezes hangversenyét, egyedülálló különlegességként emelkedve ki a zenei életből, legyen akár Budapesten, itt, Bécsben, Berlinben, Európában vagy Észak-Amerikában, a hangversenyterem mindig- akárcsak a múlt szombaton - az utolsó ülő- és állóhelyig meg fog telni. A helyi közönség ismét hallhatta Zichy balkézre írott Zongoraversenyét. Az első tétel hatalmas energiája, a második tétel mély költőisége, gazdag érzékisége és a harmadik tétel örömtől szikrázó zenéje ez alkalommal is meghódította, és lelkes, spontánul kitörő, hosszan tartó tapsra ösztönözte a közönséget. Hiába, Zichy a hangok nagypoétája!” (Fordította: Ferienčík-Zahoyay Ágnes) A szerző a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának oktatója A jegyzékben 16 558 mű szerepel, melyeket a náci párt illetékesei kivettek a német közgyűjteményekből, majd megsemmisítették vagy eladták őket Max Ernst Celebeszi elefánt című műve. A képzőművész több alkotása is szerepel a listán. (Képarchívum) Közzéteszik az „elfajzott” művek listáját MTl-ÖSSZEFOGLALÓ London. A londoni Viktória és Albert Múzeum (V&A) közzéteszi az interneten a nácik által „elfajzott művészetnek” tartott műalkotások egyetlen teljes listáját, amelyen az Adolf Hitler által megvetett modem, leginkább expresszionista és absztrakt alkotások szerepelnek. Ezáltal először válik széles körben kutathatóvá a dokumentum. A géppel írott leltári listán 16 558 mű szerepel, ezeket az 1930-as évek második felében a náci párt illetékesei kivették a német múzeumok gyűjteményeiből, majd 1937-ben nagy kiállítást rendeztek belőlük, mielőtt a festmények, grafikák és szobrok nagy részét megsemmisítették vagy eladták. Az „elfajzott művészethez” sorolt alkotók közül sokakat (így Paul Klee, Ernst Barlach, Max Ernst, George Grosz, Ernst Ludwig Kirchner) üldöztek a náci uralom alatt, nem gyakorolhatták hivatásukat, és kiállításokon sem mutathatták be műveiket. A náci propagandaminisztérium által 1941-42-ben összeállított lista két kötetből áll, és alfabetikus rendben gyűjti össze az érintett városok közgyűjteményeit Aachentől Zwickauig. Az első kötet (A-G) két példánya túlélte a háborút berlini archívumokban, a második kötetről (G-Z) úgy tudták, elveszett. 1966-ban Henrich Fischer londoni műkereskedő felesége váratlanul egy példányt a V&A művészeti könyvtárának ajándékozott. Máig rejtély övezi, miként szerezte meg az 1939-ben Bécsből elmenekült Fischer ezt a példányt. Martin Rothnak, a múzeum igazgatójának csupán a múlt évben jutott tudomására a lista létezése, és ő indította el az iratok szkennelését és. közzétételét a múzeum honlapján. Roth szerint a múzeum birtokában lévő dokumentum „felbecsülhetetlen értékű forrás, amelyet nemzetközileg elérhetővé kell tenni”. A V&A döntése a lista nyilvánosságra hozataláról különösen időszerű annak fényében, hogy múlt év novemberében Münchenben Hildebrand Gurlitt műkereskedő fia, Cornelius Gurlitt müncheni lakásában festménygyűjteményre bukkantak, amely az üldözöttektől a nácizmus idején elrabolt több mint 1400 műkincset rejtett. A V&A listáját február elején teszik közzé. A leltár azonosítja a legtöbb műalkotás vevőjét és az árat is. A listán X jelzéssel szerepelnek azok a művek is, amelyeket annak idején megsemmisítettek. Mintegy ötezer festményről, grafikáról és nyomatról úgy tudják a szakemberek, hogy elégették azokat a berlini tűzoltóság udvarán 1939-ben. Az első vizsgálat szerint a listán Hildebrand Gurlitt, aki a nácik megbízásából egyebek mellett műtárgyak külföldi értékesítésével foglalkozott, többször is vevőként van feltüntetve.
