Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-18 / 14. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 18. ______________________________________________________________Szombati vendég 9 M argitai Ági: „Látom, hogy mit tesznek az országgal, a jövővel. Attól vagyok oda. Ettől a sok hazugságtól. Mi lesz ennek a vége? Úristen, nagyon félek!" Különleges szerepre készül, arab kamasz fiú lesz Mindent eljátszott, amit egy nagy kvalitású szí­nésznőnek el kell játsza­nia. Júliát, Szonyát, Anna Frankot, Marcel Achard Bolond lányát, My Fair La- dyt, Makrancos Katát, Or- bánnét, Máli nénit. Szín­padi szerepeinek se vége, se hossza, hiszen még nem hagyta abba. Pedig már betöltötte, sőt több is annál, Margitai Ági azon­ban nem érzi a korát. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nem is érezheti, hiszen nem érdekli. Másra figyel. Az ország sorsára, a színház helyzetére, nappalijának virágerdejére, vagy a tízliteres fazékban főzött kocsonya ízére. Következő sze­repéről nem is beszélve... ínséges idők járnak a ko­rosabb színésznőkre. Semmi jóval nem kecsegteti őket a drámairodalom. Agg király­nőkből sem kínál annyit, hogy mindenkinek jusson. A kortárs darabokban talán még akad valami, de igazán nagy szerepek már ott sincse­nek. Férfiaknak igen, nőknek egyáltalán. Furcsa mód az em­ber mégis játszhat sok mindent. Én például a Rózsavölgyi Sza­lonban, Alföldi Róbert rendezé­sében most egy arab kamaszfiú leszek. Mennyire „kis”? Tizennégy éves. Momónak hívják, mert arab. Nagyon erős érzelmek fűzik Róza mamához. Szép és tiszta a kapcsolatuk. Különleges kihívás vagy rendkívüli öröm egy ilyen sze­rep? A kettő együtt. Nyolcvan em­ber előtt egy intim helyen. Ren­geteg a szöveg. Ugyanis a kisfiú meséli el a szerencséden, árva életét, hogy egy kurva nevelte fel, aki több gyerekkel foglalko­zott, de Momo a kedvence, és ő marad végig mellette. Nagyon mély szeretet van köztük, de semmi hízelgés, kedveskedés. Erősen kritizálja a fiú Róza ma­mát, de imádja, az életét adná érte. Nehéz szerep, nincs semmi fogódzó. Robival már játszottam színpadon a Mandragorában, Nyugalom című filmjében pedig volt egy pici epizódom. Sándor Pál filmjeiben is csodás epizódalakításokkal hívta fel magára a figyelmet. Vegyük csak Fuszbaum Aran­kát, a Szabadíts meg a go­nosztól kopott prostiját, aki húsz pengőért veszi el Fickó ártatlanságát. Palikának Ragályi Elemér volt az operatőre, így ismerkedtünk meg. Én akkor a Ragályival él­tem. De Palikának ez nem lett volna elég. A tehetségét nyilván ismerte jól, hiszen rengeteg helyen ját­szott. Talán nincs is még egy színésznő Magyarországon, aki annyi színházban vállalt szerepet, mint ön. Ehhez az kellett, hogy szabad­úszó legyek. Ami nagy rizikó, de így hozta az élet. Nyugtalan voltam. Az Egy szerelem há­rom éjszakájában én voltam az első Júlia a Petőfi Színházban. A vándorságom abból is fakadt, hogy harmadéves főiskolásként lementem játszani vidékre, az­tán Pest, majd újra vidék, és már nem volt megállás. Mentem to­vább, egyik színházból a másik­ba. Hamar voltam szabadúszó, amit gyorsan meg lehet szokni. Örök vándor lett egy hosszú pályán, és sehol nem töltött hosszabb időt. Vagány, kara­kán nőként emlegetik min­denütt. Talán azért is, mert mindig bátran élte az életét. Sokat tanultam abból is, hogy előadásokat néztem. Ma is remek küllemét nyü- ván nem a sok vándorlásnak köszönheti. Az anyukám kövér volt. A félelem dolgozott bennem, ne­hogy olyan legyek én is. Késői gyerek voltam. Apukámra ke­vésbé emlékszem, nagyon ha­mar, hétévesen veszítettem el. A természetét, hogy jó ember volt, nemcsak anyukámtól és a nővéremtől hallottam, hanem a rokonok is mondták. A nő­vérem tizenöt és fél évvel volt idősebb nálam. A mehetnék, a mozgásmánia gyerekkorom óta bennem van. Imádom a táncot. A néptáncot, a kortárs táncot, régen a balettet, Seregi László koreográfiáit. Melyik volt az a film... ... amelyben felfigyeltek rám? A Fiúk a térről, Szász Péter ren­dezése. S amelyiket a legjobban sze­rette? Circus Maximus, Vámmentes házasság, Szabadíts meg a go­nosztól. És a Végkiárusítás. De az tévéfilm volt. A karaktersze­repeimet nagyon szeretem. Tö­rök Ferenccel forgattam nemrég a Senki szigetében. Majdnem mindenki bolond a filmben, én is egy bolondos, de pénzes öreg­asszonyt játszom, aki nem jön ki a lányával, aztán becsöppen kö­zéjük egy fiú, aki mindkettőjük­nek rokonszenves. Remek az ifjú kolléga, Mohai Tamás. Nagyon érdekes személyiség. Sok film- szerepet jósolok neki. Törőcsik Mari mesélte nem­rég, hogy amikor életében elő­ször Cannes-ba készült, Mar­gitai Ági adta kölcsön neki az egyik ruháját. Én is ilyen em­bernek gondolom, aki még az utolsó falatot is képes kivenni a szájából. Marival évfolyamtársak vol­tunk, de keveset láttuk őt, mert folyamatosan filmezett. Örül­tem a sikereinek. Tudtam, hogy nincs ruhája, nekem meg éppen akkor volt olyan, amiben el tu­dott menni Cannes-ba. Odaad­tam neki, mert nem mehetett egy ruhában. De úgy emlék­szem, másoktól is kapott, nem­csak tőlem. És honnan volt az a szép ru­hája, amit neki adott? Talán csináltattam. A főiskola előtt hivatásos néptáncos vol­tam. Kereső ember. De a főiskola első két évében nekem sem volt sok ruhám. Harmadéves korom­ban aztán mégis lett egy kis pén­zem, mert a Nemzetiben játszot­tam. Hazulról nem úgy voltam eleresztve, hogy költekezhessek. Pesti lány vagyok. Teleki tér. Mint Mándy. Apukám nem jött vissza a frontról, anyukám meg tönkrement mint papírhulladék­kiskereskedő. Hrabal is jó pár évet töltött a papírhegyek között. Tényleg? Nem tudtam. Pedig nagyon szeretem az írásait. Gye­rekkoromban én is jól ismertem azt a helyet. Újságbálák egy pin­cében, ahol patkányok szalad­gáltak. Meg mi, gyerekek. A há­ború előtt még jól éltünk, utána fordult rosszra a helyzet. Kitűnő bizonyítvánnyal elmentem nép­táncosnak, így korábban, érett­ségi nélkül kerültem be a szín- művészetire. Bodrogi Gyula is onnan in­dult. A néptáncból. Bodrogiba szerelmes voltam. Még Törőcsik Mari előtt. Másfél évig együtt jártunk, de csak úgy! Anyukám megmondta neki, hogy vigyázzon, mert azt nem lehet. Semmit nem csinálhatott velem, és nem is csinált. Én még akkor kislány voltam. Bodro­gi aztán ott is hagyott engem. Három évvel idősebb nálam. Anyám majdnem belebolondult, hogy nem érettségiztem. Garas Dezsőnek, Fülöp Zsigmondnak szakérettségizniük kellett, de mivel én táncos voltam, velem kivételt tettek. Emlékszem egy szilveszterre, 1956-ról 57-re. Törőcsik Mari és Bodrogi Gyu­la lakásában szórakoztunk. Az egész osztály. Ordítoztunk kicsit részegen. Gyerekkoromban út­törő voltam, csapattanács elnök, tiszta kitűnő, de a táncos éveim alatt, tizennégy és tizenhét éves korom között sehova nem lép­tem be. Pedig baloldali vagyok ma is, én ezt vállalom, a vélemé­nyem sosem rejtettem véka alá. Mándy Ivánt említette az előbb, és a Teleki teret, ahol felnőtt, s ami az író életében is meghatározó állomás volt, nem egy novellájának szín­helye. Két filmben is játszott, amely az ő művei alapján ké­szült. A Sziget a szárazföldön az egyik, a Szabadíts meg a gonosztól a másik. A forgatá­sokon nyilván többször is ta­lálkoztak. Nemcsak Mándy jött a VIII. kerületből. Fejes Endre és Be- reményi Géza is. Mándy Iván kedves, finom ember volt. Sokat járt színházba, ismerte jól a szí­nészeket. A forgatáson azonban nem velünk beszélgetett első­sorban, hanem a rendezővel, hiszen vele volt dolga. A novel­láit korábban ismertem, mint őt. Minden a helyén van az írásai­ban, mindenben könnyedség és költészet van. Súlyos dolgokról ír úgy, hogy minden sorát át­lengi az ő finom lelke. Csak azt tudom mondani: nem is értem, hogy tudott ott, a VIII. kerület­ben ennyire úri maradni. Belső nyugalom, visszafogottság és mérheteden kedvesség áradt be­lőle. A mosolya is finom volt. Az ember szinte költőnek hitte, bár azok között sok a nagy duhaj. Színházban többször is találkoz­tunk, köszöntünk egymásnak, és néha váltottunk pár szót. Műi­dig kellemes benyomást keltett. Lágy, gyengéd ember volt, pedig az írásaiból kiérződött, hogy átment ezen-azon. Ahogy a fut- ballról és a moziról ír, abban is mennyi ragyogás van! Nagyon nagy boldogság, hogy a szak­mám által, mert önálló esteket is csináltam, számos íróval, költő­vel találkoztam. A Macskajáték Orbánnéját Győrben játszotta. Örkény Ist­vánt is ismerte személyesen? Sokat találkoztam vele is. Nagyon okos, iszonyúan szelle­mes ember volt. Kicsit ironikus. Karinthy Cinivel hatalmasakat tudtak viccelődni. A humor önnek is éltető ele­me. De nyilván van még más is, ami a derűjét, lelki és fizikai állapotát táplálja. A torna. Ma is voltam tornáz­ni. Nyáron úszom és evezek. A mozgásigényem megmaradt. Mozgás nélkül nem is érezném jól magam. Beteg leszek, ha nem tornázom. Akkor elkezd fájni mindenem. így meg csak izomlázam van. Nyilván az is formában tar­totta mindig, hogy nagy sze­relmeket élt meg. Voltam én magányos is egy ideig. Segített, hogy a mun­kámat szeretem, a kollégákat szeretem, az életet szeretem. A Dunát. A természetet. Az uta­zásokat. Annyi szép dolog van az életben! Csak azt sajnálom, hogy gyerekem nincs. Koraszül­tem, sajnos. Valamiből kima­radtam, ezt el kell fogadni. Ez a sors. Volt, amin tudtam változ­tatni, ezen nem lehetett. Ezért vándoroltam ide-oda. Kerestem a helyem. Ha már nem tudtam örülni annak, hogy ott vagyok, ahol, továbbmentem. A továbblépéshez erő is kell meg bátorság. Én nem is értem azokat, akik egy életen át ott csücsülnek ugyanazon a helyen. Ha játsza­nak, ha nem. Kényelmesek. A színészet nem abból áll. Én vi­déken is olyan jó előadásokban voltam! Jó rendezőkkel dolgoz­tam jó csapatokban. Ha szétfolyt a csapat, én sem maradtam. Erő, éleslátás, józan ítélőké­pesség... ... mozgékonyság! Meg kell küzdeni a kihívásokkal, és helyt kell állni. A szerelemben is jól tudott választani. Ez így van, de erről nem lehet írni. Soha nem beszéltem arról, hogy ki volt, vagy ki van. Az ízlé­semet formálta az is, hogy jó fejű emberekkel éltem. Az érdeklő­désemet nyitották még tovább. Tanultam tőlük. Tágult a fejem, de megőriztem önmagam. Nem kerültem a befolyásuk alá. Nem vagyok díva. Karakteresebb szí­nésznő vagyok. Egyszer odajött hozzám Ruttkai Éva, aki nem mert megöregedni, csúnya len­ni, ha a szerep megkívánta. Azt kérdezte tőlem: „Hogy mered ennyire elcsúfítani magad?” Úgy, hogy élvezem. Engem min­den ember érdekel. Kíváncsiság­ból egyszer három napra elmen­tem gyerekekkel foglalkozni egy cigánytelepre. De itthon lenni is nagyon szeretek. Gyönyörű virágai vannak. Látni, hogy szíwel-lélekkel neveli őket. Rengeteg virágom van, tény­leg. Meghálálják, ha az ember szeretgeti őket. Időhiányban szenvedek, sajnos, pedig már nem vagyok olyan elmenős, mint régen. Olvasgatok, tanu­lok. Nagy szerep lesz ez az arab kisfiú is. Sokat kell foglalkozni vele. Mindig van valami, aminek örülni tudok. Nagyon jó, hogy dolgozhatok. Fáradékonyabb vagyok, ez kétségtelen, de még mindig sokat bírok. Nem unat­kozom. Főzök is mindennap. Szívesen csinálom. Van kinek. Öröm ez is, nagyon nagy. A szé­kelykáposztát tíz literével készí­tem. De nem vagyok szakácsnő, csak néha nagyon jót főzök. Máskor meg rendesen elszúrok valamit. Olyankor szétmegyek a dühtől. Van sok bajom azzal is, ami Magyarországon történik. Robbanni tudnék tőle. El vagyok keseredve. De fogjam be a szá­mat, mert még mindig a szeren­csések közé tartozom. Csak na­gyon zavar, hogy látom, hogyan csúsznak le mások. Ez nagyon rossz érzés. Fáj. Ez a természe­temben van. Látom, hogy mit tesznek az országgal, a jövővel. Attól vagyok oda. Ettől a sok ha­zugságtól. Mi lesz ennek a vége? Úristen, nagyon félek!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents