Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-16 / 12. szám, csütörtök
18 Iskola utca ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 16. www.ujszo.com A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG PALYAZATA A Rákóczi Szövetség 2014-ben is pályázatot hirdet a Felvidéken magyar iskolába íratott gyermekek részére. A felvidéki iskolai beiratkozások esedékessége folytán a Rákóczi Szövetség a 2014/2015-ös tanév magyar iskolakezdői számára is meghirdeti beiratkozási ösztöndíjpályázatát. A program a tavalyi évhez hasonlóan minden magyar iskolakezdőre vonatkozik Szlovákia területén. A Rákóczi Szövetség a programot továbbra is a magyarországi civil társadalom és az önkormányzatok adományaira alapozva hirdeti meg. A szövetség december folyamán 13 259 szlovákiai magyar óvodás szüleinek jutatta el levelét a magyar iskolaválasztás érveivel együtt, karácsonyi ajándékcsomaggal összekötve. Ebben a levélben tájékoztatták a szülőket a beiratkozási ösztöndíjról, jelezve, hogy az ehhez szükséges pályázati adatlapot az iskolai beiratkozáskor tölthetik ki. 4066 olyan óvodásról sikerült tudomást szerezni, akik beszélnek magyarul és 2014 szeptemberében iskolakötelesek lesznek. A szövetség azzal a kéréssel fordult partnereihez, hogy pályázati felhívását használják fel az iskolaválasztási kampányban, illetve az adatlapot az iskolai beiratkozások alkalmával töltessék ki a beiratkozó gyermekek szüleivel (ezek a Rákóczi Szövetség honlapján is elérhetők: www.rakocziszovetseg.org). A kitöltött pályázati adatlapokat, a területileg illetékes Város és Vidéke Célalapok képviselőinek vagy közvetlenül a Rákóczi Szövetség központi irodájának kell elküldeni, legkésőbb a szeptemberi iskolakezdésig. Az ösztöndíjak átadására a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően kerül sor 2014 őszén. További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától kérhető. 1027 Budapest, Szász Károly u. 1. Postacím: 1255 Budapest, Pf. 23. tel: +36-1-2013067 fax: +36-1-2128891 e-mail: info@rakocziszovetseg.hu web: www.rakocziszovets eg.org FELHÍVÁS Az érsekújvári gimisek Londonban, a komáromi szakközépiskolások Bikaion jártak Emlékezetes kirándulások V. Ipolyi Amold Szlovákiai Magyar Népmesemóndó Verseny A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a magyarság kiemelkedő néprajzkutatójának és folklórgyűjtőjének, Ipolyi Arnoldnak tiszteletére, ötödízben hirdeti meg fent nevezett versenyét, melynek célja a magyar prózai nép- költészeti műfajok (mese, monda, anekdota), illetve azok hagyományos módon történő előadásának népszerűsítése. A verseny célja a magyar prózai nép- költészeti műfajok műfaji és táji jellegzetességeinek megjelenítése, a hagyományos mesemondás, történetmesélés sajátosságainak megtartása a színpad adta keretekközött is. A jelentkezők a következő korosztály szerinti kategóriákban versenyezhetnek: 1. kategória: óvodások (5-6 évesek) 2. kategória: alapiskolák alsó tagozatos tanulói (1-4. évf.) 3. kategória: alapiskolák felső tagozatos tanulói (5-9. évf.) 4. kategória: középiskolák tanulói 5. kategória: felnőttek A nevezés feltételei: A versenyben a fenti kategóriák szerinti korosztályú, Szlovákiában élő fiatalok és felnőttek vehetnek részt. A versenybe a magyar prózai népköltészeti műfajok közül választott népmesével, népmondával, egyéb történettel lehet benevezni. Ajánlott a versenyző lakhelyéhez, szűkebb régiójához (néprajzi csoport, tájegység), tájnyelvi dialektusterületéhez kötődő meseválasztás. Az írott forrásokon kívül természetesen az adott közösségeken belül élő hagyományőrző idős mesemondóktól való mesetanulás is igénybe vehető, sőt mi több, külön értékelendő. A versenyzők teljesítményét néprajzkutatókból, előadóművészekből és pedagógusokból álló szakmai zsűri fogja értékelni. A beérkezett nevezések függvényében a verseny döntőjét területi elődöntők (indokolt esetben iskolai fordulók) előzik meg. Az egyes elődöntők helyszínéről és időpontjáról, ül. az iskolai fordulók szükségességéről minden jelentkezőt értesítünk. A verseny döntőjének időpontja: 2014júniusa. Jelentkezés: Jelentkezni elektronikus úton, a www.intezet.sk webol- dalon megtalálható online jelentkező- és adatlapok menüben (V. Ipolyi Amold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny - 2014) található jelentkezési űrlapon vagy az Országos rendezvények / Ipolyi Amold Szlovákiai Magyar Népmesemondó verseny menüben lehet. Nevezési határidő: 2014. március 20. Bővebb információk: Szakmai kérdésekben: Mgr. Varga Norbert: 0908/041 947 Szervezési kérdésekben: Mgr. Huszár László: 0905/358 529,031/5522478 . Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. Bacsákova 240/13, P.O.BOX 16., 929 01 Dunajská Streda e-mail: nepmese@csemadok.sk Az első félév eseményeire visszatekintve bizonyára ezúttal is sokak számára a kirándulások a legemlékezetesebbek. Mai összeállításunkban is két élményekben gazdag kirándulásról számolnak be a diáktudósítók. BESZÁMOLÓ Egy valósággá vált álom Egy délután megjelent az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban egy idegenvezető hölgy, hogy egy páratlan ajánlattal álljon elő: esélyt kaptunk egy londoni kirándulásra. Mindegyikünk már látta a szeme előtt: Madame Tussauds, Big Ben, Tower Bridge, London Eye, Trafalgar tér, Buckingham palota... De ez ennél jóval többről szólt. Várva várt, mesés utazásunk első napja teljes mértékben az utazásról szólt, rövid pihenőkkel. Rengeteg filmet vetítettek le nekünk, egyebek mellett Vilmos és Kate megismerkedésének történetéről, az EuroTu- nel építéséről, a Stonehange építéséről. Az éjszakát Merle- bachban, Franciaországban töltöttük. Másnap reggel folytattuk a buszozást. Ezen a napon mindenki számára a Csalagúton való átkelés volt a legnagyobb élmény. Mikor átértünk, a do- veri tengerpart felé vettük az irányt, ahol megnéztünk egy 1800-as évekbeli szállodasort. Ezután meglátogattuk az anglikán egyház központját: a can- terburyi katedrálist. Á katedrá- lis történetének legdrámaibb eseménye Becket Tamás meggyilkolása volt. Halála után 4 évvel a katedrálist tűzvész pusztította el. Az akkorra már szentté avatott Becket Tamás maradványait az újjáépült kápolnában helyezték el. Sírhelyét mi is megtaláltuk. Szálláshelyünk Shimessben volt, Londontól 90 km-re. Negyedórányi járásra voltunk a tengerparttól, ide is kilátogattunk. A harmadik nap volt mindenki számára a legemlékezetesebb és legeseménydúsabb. A program egész napos városnézés volt. Reggel az első megállónk Madame Tussauds panoptikumában volt. Itt mindenki megtalálta a maga kedvenc színészét, énekesét vagy éppen mesehősét. Egy egész délelőt- tött töltöttünk bent. Részt vettünk egy 4D-s filmvetítésen, ez mindenki számára újdonság volt, de kivétel nélkül élveztük. Majd a National History Muse- umban folytattuk a városnéző körutat. A nap végére eljutottunk a világ egyik legnagyobb óriáskerekére, a London Eye- ra. Ez volt a nap fénypontja. Beláttuk egész Londont: a parkokat, a nevezzetességeket, a Temzét... A negyedik napot is a városban töltöttük. Elsétáltunk a Downing Street 10-hez, a miniszterelnök lakhelyéhez, majd a lovastestőrség laktanyájához. Ezután elmentünk a Trafalgar térre, ahol megcsodáltuk a bámulatos szökőkutakat és a National Galleryt. Jártunk a Buckingham palotánál, ahol a hangos zeneszóval kísért őrségváltást láthattuk. A szabad program sok lehetőséget kínált számunkra: ellátogathattunk a British Museumba, ahol a ma létező legnagyobb egyiptomi kiállítás található, valamint a Rossetti kő, amely alapján megfejtették a hieroglifák titkát, vagy sétálhattunk a kínai városrészben. Ezen a napon saját szemünkkel győződhettünk meg az angolok kedvességéről és vendégszeretetéről. Az ötödik napon London külvárosa felé vettük az irányt, pontosabban a Stonehenge, a 4-5000 éves megalitikus kőtömbök felé. Majd az egykor fontos haditengerészeti támaszpont, Porstmouth felé indultunk, és részt vettünk egy csodás hajókiránduláson is. A hatodik napon hazafelé indultunk. Délelőtt átkeltünk a Csalagúton, és ha már Franciaországban jártunk, nem maradhatott el a párizsi városnézés sem. Hajóval kirándultunk a Szajnán, láttuk a Notre Dame-ot és a Louvre-t. Kihagyhatatlan élményt kínált az Eiffel-torony. A nap fénypontja ez volt, este a torony tetején. Majd lentről a parkból a kivilágított, villogó Eiffel-torony látványa. Az utolsó előtti napunk a párizsi Disneylandben telt. Rengeteg élménnyel, kimerültén, fáradtan szálltunk fel a buszra. És elkezdődött az egész napos utazás haza. Egy kimerítő, de álomszerű hét után végre hazaértünk. Páratlan lehetőséget kínált nekünk az élet, és mi megragadtuk. Sok élménnyel lettünk gazdagabbak, de a lényeg az angol nyelv gyakorlása volt. Ahogyan visszagondolok erre az egy hétre, kedvesebbnél kedvesebb történetek jutnak eszembe, és van néhány olyan pillanat és helyszín, hogy még mindig nem hiszem el, hogy ott voltam. Pócs Tamara Bikali élménybirtok: A középkor életre kel! Egy szép csütörtöki napon iskolánk jóvoltából barátom, Néveri Gergő és jómagam (Károly Zsolt) ellátogattunk Bikáira, a középkori élménybirtokra, melynek nem kisebb a területe, mint 7,5 hektár. Érkezésünk után mestereink megvásárolták a jegyeket, s mi elsősorban az ebédre koncentráltunk. Mivel reggel nyolc óra körül indultunk és dél volt, mire odaértünk, eléggé éhesek voltunk. Kíváncsian vártuk, hogy milyen kép tárul elénk az étteremben. Hát nem csalódtunk! Mintha egy kastély lovagtermébe csöppentünk volna. Kiváló ebédünket követően egy színpadi előadást követhettünk figyelemmel, melyben a sólyomreptetésről és a ba- golyreptetésről volt szó. Ezt követően időnkkel szabadon gazdálkodhattunk. Mi úgy döntöttünk, hogy a javasolt programokat kihagyjuk, s inkább bejárjuk a birtok minden zugát. Minden megtalálható itt a kovácsműhelytől kezdve a jósdán keresztül egészen a kurtizánképzőig. Nem volt hiány semmiben sem. Kellemes meglepetést szerzett, hogy egy elég méretes állatkert van a birtok területén. Ne gondolják, hogy mindenféle zsiráf, majom meg egyéb ilyen állat fogadja a vendégeket. Libák, öszvérek, nyulak, őzek, malacok, birkák, kacsák menetelnek az utakon. Lovaskocsik gurulnak a házak közt, pulykák, kakasok rikácsolnak... Egy igazi tanya! Nagyon kellemes volt. Fejünkbe vettük, hogy felmegyünk az őrtoronyba, s megnézzük, milyen a táj. Nem csalódtunk, tényleg nagyon szép a környező vidék. Eléggé távol van kis hazánktól, de ilyen szép élményekért megéri elmenni s egy napot eltölteni egy más világban. Vetettünk egy pillantást óránkra, s úgy döntöttünk, mielőtt elmegyünk megnézni a lovagi tornát, meghallgatjuk az előadást a középkori kínzásokról. A nap utolsó programja a lovagi torna volt, amely nagyon látványosra sikeredett. Este hat órakor indultunk hazafelé. Nagyon élvezetes és élménnyel teli nap volt. Mindenkinek ajánljuk a bikali élménybirtokot, aki szeretne egy kicsit kikapcsolódni s belecsöppenni egy más világba. Néveri Gergő és Károly Zsolt, a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola 1. D osztályos tanulói A középkorba csöppennek a bikali élménybirtokra látogatók (Fotó: KSZSZ)