Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-16 / 12. szám, csütörtök
•www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 16. Iskola utca-hirdetés 19 A sikertörténet a diószegi alapsuliban kezdődött, s Galántán folytatódott Sorozatban negyedszer Sipos Richárd tolmács szeretne lenni (Fotó: KZG A szertartás hosszú múltra tekint vissza, Selmecbányáról származik Újabb szalagavató a komáromi Selye János Gimnáziumban Negyedszer nyerte meg Sipos Richárd, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium érettségiző tanulója a közelmúltban Dunaszerda- helyen megrendezett német nyelvi versenyt. Nem véletlen e sikersorozat, hiszen Ricsi már többször is bizonyított. JUHÁSZ RÓBERT A sikertörténet a diószegi alapiskolában kezdődött, majd a galántai gimnáziumban folytatódott. Ricsi rendszeresen részt vett a német nyelvi olimpián, és többszörös járási győztesként sikeresen képviselte régiónkat a kerületi versenyeken. Azt is megnyerve bejutott az országos fordulóba. Tavaly szlovákiai hatodik lett. De hogy is jutott el idáig? Ő így vall erről: „Gyermekkoromban, mint minden gyerek, kedveltem a meséket. Egy alkalommal egy német csatornára kapcsoltam, ahol éppen egy rajzfilmet vetítettek. Megtetszettek a figurák, bár nem tudtam, miről beszélnek. Egy idő után a szavak már ismerősen hangzottak, tudtam a jelentésüket, később a szavak mondatokká álltak össze. Büszkén mondtam az akkori tanító nénimnek, Halász Máriának, hogy már tudok németül beszélni, és írni is szeretnék megtanulni. Persze ez gyermeki túlzás volt. Pár óra elég volt, hogy rádöbbenjek, az én tudásom bizony még nagyon kevés. Ám pár év elteltével a sok előkészítő gyakorlatnak köszönhetően elkezdtek jelentkezni az eredmények. Járásiak, kerületiek, országosak. A gimnáziumban már tudatosan készültem a versenyekre. Rengeteg feladatot oldottam meg, német könyveket olvastam, melyeket tanárom, Juhász Róbert adott a kezembe. A tavalyi évben már német klasszikusokat olvastam, például Goethe Faustját, és mivel érdekel a pszichológia, eredetiben olvastam Freudot is. Az a tervem, hogy jövőre a Bécsi Egyetem hallgatója legyek. Tolmács szeretnék lenni. Ehhez már megtettem az első lépést, nyáron a pozsonyi Osztrák Intézetben letettem a szükséges nyelvvizsgát, és már csak az érettségitől rettegek, mint a többi diák. Remélem, sikerül.” Sokan bírálják a mai fiatalokat, felelőtleneknek, könnyelműeknek, motiválatlannak tartják őket. Ricsi biztosan nem tartozik közéjük. Egy fiatal ember, aki céltudatos, amellett szerény, szeret szórakozni, a barátaival közös programokon részt venni -igazi mai fiatal. DR. KRÁLIK ZSUZSANNA Vízkereszttől hamvazószerdáig tart a farsangi bálok időszaka. A komáromi Selye János Gimnázium szalagavatói bálja volt az első a sorban. Decemberben egymást követik a középiskolai bálok, ekkor rendezik ugyanis a végzősök számára a szalagavatókat. A legtöbb fiatal életében ez az első igazán elegáns esemény. Azonban nagyobb anyagi megterhelést jelenthet a családi kasszának. Ruha, tánctanár, fodrász, smink, belépő és vacsora... Mégis, ilyen ünnep csak egyszer van egy ember életében. A szalagavatás szertartása hosszú múltra tekint vissza, Selmecbányáról származik, mint megannyi, a diákélettel kapcsolatos szokás. A diákok tanulmányaik utolsó félévében váltak jogosulttá arra, hogy viseljék a szalagot. Napjaink szalagavatója nagymértékben hasonlít a régi idők Valétatű- zésére. A szalag azóta is jelkép: a nagykorúvá válásé, a felnőtté válásé és a bizalomé, mellyel mi, tanárok a diákok felé fordulunk, bízva abban, hogy az előttük álló próbákon megállják a helyüket. Ä városi művelődési központban megtartott szalagavatói ünnepségünket megtisztelte testvériskolánk, a budapesti Szent István Gimnázium igazgatója, Lázár Tibor és helyettese, Libárdi Péter. A végzősök nevében Her- nandez Franco Vivien, a IV. B osztály tanulója mondott köszönetét a tanári karnak, a szülőknek. Gimnáziumunk igazgatója, Andruskó Imre ünnepi beszédében egyebek mellett a „család évére” hívta fel a figyelmet, majd engedélyt adott a zöld szalagok kitűzésére. A feltűzést követő megható pillanatok után közösen elénekelték a Szózatot. A végzős osztályok - heteken át tartó - készülődésének és igyekezetének meglett az eredménye: színvonalas műsorral szórakoztatták az ünneplő közönséget. A zenés-irodalmi összeállítás után, melyet jómagam állítottam össze, gimnáziumunk énekkara következett Stirber Lajos karnagy vezényletével. Többéves hagyományt követtek végzős tanulóink a palotás tánc bemutatásával, melyet idén Škoda Máté, iskolánk volt diákja tanított be. Az ünnepi részt az ő fellépésük zárta. A szünet után a Gimisz színjátszó együttes lépett színpadra a Csengéi Mónika által rendezett Liliomfi című produkcióval. A zenei szerkesztő Ölvecky András, koreográfus Kules Katalin volt. Az est báli része a Városi Sportcsarnokban folytatódott. A pohárköszöntő előtt a bált diákjaink tánca nyitotta meg, melyet Kartai Adél tánctanár tanított be. A pohárköszöntők szív- bemarkoló szavai után az ünnepi vacsora következett, majd már hagyományosan a szülők tánca és a tanár-diák tánc emelte az est fényét. Ezután elkezdődött a hajnalig tartó mulatság. Önfeledt, vidám arcok, táncot ropó lábak, hatalmas ölelések, ujjongások jellemezték az idei szalagavató bált. A szalagavató fontos városi, társadalmi esemény, hiszen nemcsak az iskolánkban éppen végző tanulókat érinti, hanem egész családjukat, rokonságukat, a barátokat, ismerősöket is, akik meghívást kapnak a mulatságra. Akik nélkül elképzelhetetlen egy ekkora rendezvény zökkenő- mentes lebonyolítása a végzős osztályfőnökökön kívül, azok természetesen a kedves szülők. Iskolánk vezetősége nevében köszönetemet fejezem ki mindazon szülőknek, diákoknak, akik munkájukkal, erkölcsi és anyagi támogatásukkal hozzájárultak szalagavató ünnepségünk sikeres megrendezéséhez. Figyelnünk kell a hagyományok megőrzésére. A bál végén a diákok és a szülők arcáról öröm és meghatódottság sugárzott. Ez annak a jele, hogy a szalagavató és annak kivitelezése elnyerte mindenki tetszését. Számunkra ez a legnagyobb elégtétel. Vörösmar- tyt idézve: „Gondolj merészet és nagyot, és tedd rá éltedet. Nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett.” írjatok az Iskola Utcának! Továbbra is szívesen várjuk di- séges diákokról szóló írásokat, hetnek el. Kérjük, hogy a fotó- ákok, tanárok beszámolóit is- melyeket az iskolautca@uj- kát jpg formátumban, külön kólájuk eseményeiről, ered- szo.com vagy az ujszo@uj- csatolják a küldeményhez, ne a ményeiről, valamint a tehet- szo.com e-mail-címre küld- Word dokumentum részeként. többet olcsóbban! Most rendelje meg egy évre az Új Szót! A megrendelőt egajándékozzu! Automata kávéfőző Előfizetve olcsóbb! • tea készítésére is alkalmas víztartály kapacitása: 1,4 liter • csészék száma: 2 Az ajándék értéke: 50 € Az ajánlat 2014. február 15-ig tart. > '(U c. :=3 Q_ CD £ CD J* í 'CD ŕ ŕ ’tD 'H3 s_ CD N 2 E i LU 'fü <