Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-11 / 8. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 11. www.ujszo.com Riga, az egykori Hanza-város a Baltikum egyik gyöngyszeme. Lettország fővárosában a történelmi múlt modem fejlesztésekkel találkozik - jobb oldalon a nemzeti könyvtár új épülete. (Képarchívum) A zene áll Riga EKF-programja középpontjában, míg a svédországi Umea mindenekelőtt a számi kultúra értékeit kínálja a látogatóknak Európa kulturális fővárosa északra költözik Lassan hozzászoktunk, hogy az Európa kulturális fővárosa címet minden évben két egymástól viszonylag távoli helyszín (város, régió) viseli. Idén- legalábbis tőlünk nézve- egyszerűbb a helyzet. Vigyázó szemünket északra kell vetni: Mar- seille-től és Kassától 2014-ben Lettország fővárosa, Riga, valamint az észak-svédországi régió legnagyobb városa, Umea veszi át a stafétabotot. ÖSSZEFOGLALÓ Persze, kicsit közelebbről megnézve nyilvánvaló, hogy a 2014-es két helyszín teljesen különböző múltat, földrajzi, gazdasági, szociális és kulturális hátteret tudhat a magáénak. Riga a Baltikum egyik gyöngyszeme: az egykori Hanza-város a háborúk következtében megélt lengyel, svéd és orosz megszállást; a történelem, a szovjet idők, az utóbbi évtizedek fejlesztései alakították Lettország fővárosának arculatát. Umea modem, fiatalos, a természet felé maximálisan nyitott regionális központ, ahol az elkövetkező hónapokban a számi kultúra bemutatására helyezik a hangsúlyt. Az olvasó és éneklő nép Kettős ünnepet ülhet Lettország 2014-ben: az állam tizennyolcadikként csatlakozott az euróövezethez, emellett egy éven át Riga viselheti az Európa kulturális fővárosa címet. A programsorozat a Force Majeure (Vis major) mottó köré szerveződik, a mintegy kétszáz kulturális projekt és rendezvény középpontjában a zene áll. A hat témára osztott program igazán színes: kultúrtörténeti és történelmi kiállítások sora, koncertek, kórusfesztivál, operaelőadások és egy nagyszabású nyári napfordulót ünneplő fesztivál is tarkítja. Az elvárások persze igen nagyok. „Az EKF-cím lehetőséget kínál Rigának arra, hogy turisztikailag fejlődjön, növelje nemzetközi befolyását és megmutassa, milyen különleges szerepe van a lett kultúrának Európában” - olvasható Andris Ber- zins államfőnek, a Riga 2014 programsorozat fővédnökének a honlapján. Az EKF-év hivatalosan január 17-én veszi kezdetét. A nyitóünnepség középpontjában egy tömegeket megmozgató, szimbolikus akció áll: élő emberlánc viszi át a régi nemzeti könyvtár nyolc épületéből a könyveket a Daugava folyó túlsó partján álló új nemzeti könyvtárba. A Gais- mas Pils nevű szupermodem épületben július elsején a könyvnyomtatás ötszáz éves történelmének szentelt kiállítás nyílik. „A lett egy olvasó és éneklő nép. Ezek tényleg olyan dolgok, amelyeket a nemzedékek megőriztek és tovább is adtak. Ennek bemutatására csaknem kilencven ország több mint húszezer énekese érkezik a városba, hogy egy színvonalas kórusfesztiválon vegyen részt az EKF-programsorozat keretében” - nyilatkozta Aiva Ro- zenberga programigazgató. Az év egyik kiemelkedő programja Richard Wagner Rienzi, az utolsó tribunus című operájának bemutatása. Wagner ezzel a művel kezdte meg 1837- ben rigai karmesteri munkáját. Bőm in Riga (Rigában született) címmel a klasszikus zene lett fővárosban született sztárjai adnak közös szabadtéri gálakoncertet nyáron. A város turisztikai hivatala a következő tizenkét hónapban a korábbi évhez képest a turisták számának 15-20 százalékos növekedésére számít, tavaly több mint 1,5 millió látogató érkezett Rigába. A számik nyolc évszaka Az egyetemi városok atmoszférája és a számi (lapp) nép ősi kultúrája alkot egységet az észak-svédországi Umeában, 2014 másik kulturális fővárosában. A program a számik (lappok) nyolc évszaka köré szerveződik. A számi kultúrában nem négy, hanem nyolc évszakot tartanak számon, kalendáriumuk ugyanis a rénszarvasok vonulásán alapul. A nyolc évszak: a gondozás, az ébredés, a visszatérés, a növekedés, az eszmélés, az aratás, az elvágyódás és az utazás időszaka. „Meg akarjuk mutatni a számik lassú, a természettel összhangban töltött életét” - mondta Anne Wu- olab, a január 31-ai nyitó hétvége koordinátora. Az év során összesen nyolc, számi művészek alkotásaiból összeállított kiállítás enged betekintést a nép mindennapjaiba és életmódjába. Kora tavasszal rockfesztivál, horrorszínház és táncfesztivál is várja a látogatókat. Nem megy le a nap a térségben a június 20-án kezdődő kora nyár évszakában - remek hátteret nyújt így a természet egy éjszakai tangófesztivál megrendezéséhez. Az egyetemi kampuszon ezzel párhuzamosan dizájnkonferenciát rendeznek. A Norrlands Opera Richard Strauss Elektrája új változatának premierjét tartja augusztus 14-én, a sportolni vágyókat strandröplabda- és ifjúsági fut- ballfesztivál mozgatja meg. Kora ősszel egy gasztronómiai fesztiválon kóstolhatok meg vagy készíthetők el az észald nép étkeit. Az ősz egyik központi programja az Umea Jazz Fesztivál. Tél elején hagyományos fényfesztivállal búcsúzik az Európa kulturális fővárosa címtől az észak-svéd központ. Umea egyik legismertebb szülötte egyébként Stieg Larsson, a Millennium-trilógia 2004-ben elhunyt írója. A szerzőt 2012-ben posztumusz választották a város díszpolgárává, az EKF-év alkalmából pedig emlékművet emelnek a tiszteletére. Az előzetes becslések szerint 2014-ben 150-200 ezer látogató érezik Umeába, hogy részese lehessen a mintegy 300 rendezvénynek. Ezek a számi kultúra népszerűsítése mellett azt a célt szolgálják, hogy megmutassák a város fiatalos, az egyetemi léthez kapcsolódó arcát (a 117 ezer lakosú városban minden harmadik fő egyetemista). (MTI/APA/dpa, ú) Umea Észak-Svédország legnagyobb városa, egyben felsőoktatási központja: a 117 ezer lakosból minden harmadik fő egyetemista. A programsorozat egyik célja, hogy a város fiatalos lendületét mutassa be. (Fotók: visitumea.se)