Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-11 / 8. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 11. Szalon 21 Simon Attila új könyvében ismét egy alig kutatott terület - a két világháború közötti csehszlovákiai magyar aktivizmus - mélyelemzését kínálja Akik Budapest helyett Prágát választották SIMON ATTILA AZ ELFELEDETT AKTIVISTÁK Kormánypárti magyar ^politika az első Csehszlovák Köztársaságban Milyen volt a két világháború közötti csehszlovákiai magyar aktivizmus? Eladták magukat az aktivisták Prágának vagy sem? Ezekre a kérdésekre keresi a választ legújabb kötetében Simon Attila történész. AAÓZES SZABOLCS Fehér foltok - a közvélekedéssel ellentétben a történészek többsége nem ezek feltárásáért rajong, ám Simon Attila a kevés kivétel egyike. Tavaly év végén megjelent könyvében ismét egy eddig alig kutatott terület mélyelemzését kínálja. A történész elsődleges érdeklődési köre a két világháború közötti csehszlovákiai magyarság történetét érinti, így témaválasztása nem meglepő: a honi aktivista politikát vette górcső alá. Mivel már az aktivizmus definíciója is több kérdést vet fel, szögezzük le, kikről ír a szerző: azokról a pártokról és politikusokról, amelyek, illetve akik elfogadták az 1918/19-ben létrejött államjogi keretet, s a csehszlovák rendszer részeként kívánták előremozdítania a honi kisebbség ügyét. Ellenfeleik általában a Prága ügynökei címkét sütöttékrájuk- a szerző egyebek mellett azt vizsgálja, mennyire állja meg ez az állítás a helyét. Remények és bukás Alapvetően három típusú ak- tivizmusról beszélhetünk a könyv alapján. A kisgazda típusúról (ún. köztársasági magyarok), a szociáldemokrata jel- legűről, valamint az ellenzéki magyar pártokon belüli aktivista irányzatokról. Az utóbbiak csak epizódszerephez jutottak (a húszas évek második felében), az első kettő viszont az egész korszakra jellemző volt. Mindkét aktivista irányzat fejlődése hasonló ívet írt le. Kezdetben önálló magyar pártként indultak, majd a tömörüléseken belül többségbe kerültek a csehszlovák kormánypártokkal szorosabb kapcsolatot kiépíteni szándékozók. A következő lépésben az egyébként gyenge magyar köztársaságiak, illetve a szocdemek beolvadtak a hasonló jellegű csehszlovák pártba, ahol komoly kérdésekben nem rúghattak labdába. Az irányzat viszonylagos eredménytelensége ellenére is végig 20% körüli maradt a támogatottságú a magyar választók között. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a sérelmi politikát követő magyar pártok (a nemzeti pártiak, a keresztényszocialisták) sem tudtak eredményeket felmutatni, igaz, ellenzékből ez különösen nehéz lett volna. Az ideológiai tagolás mellett az aktivista politikusok is két csoportra oszthatók: azok, akik meggyőződésből próbáltak az akkori kereteket elfogadva, a kormányzat partnerségét keresve politizálni, s azokra a karrierpolitikusokra, akik megélhetésük végett voltak ezen az oldalon. A kötet a pártfejlődés leírása mellett részletesen foglalkozik az aktivisták sajtójával, háttérbázisával, kapcsolati hálójával is. Két malomkő között A kötetből kiolvashatók a két világháború közötti csehszlovákiai magyar politizálás korlátái is - még ha a könyv kimondottan ezzel a kéfdéssel nem foglalkozik is. A korszak pártjai és politikusai két malomkő között őrlődtek, a maihoz képest sokkal kevésbé volt autonóm a politizálásuk. Az aktivisták Prága, az úgynevezett sérelmi politizálást folytató ellenzékiek pedig Budapest befolyása alatt álltak, a két központ alapvetően behatárolta cselekvési terüket. Az aktivisták sikertelenségének egyik oka gyenge háttérbázisuk volt. A fokozatosan a Milan Hodža-féle Agrárpárt magyar kirakatszekciójává váló „köztársasági magyarokat” a szellemi holdudvar szinte teljes hiánya jellemezte. Érdekes színfoltkén Simon Attila felidézi a húszas évek végén rövid ideig parlamenti mandátumhoz jutó borsi képviselőjük megnyilatkozását. Az akkor már több mint 60 éves Kocsis András a korszak vezető lapjának, a Prágai Magyar Hírlapnak így foglalta össze krédóját: „Én mindig kormánypárti voltam, még a régi világban is, mivel úgy vélem, hogy a kormánypárté a hatalom, ő nála van minden, ő adhat és büntet is (...) Ha újabb kormányváltás lenne, megint csak kormánypárti vónék, és így csak nem fognak felakasztani soha.” Trianon megoszt A két tábor - az aktivista és az ellenzéki magyar - a csehszlovák valóság mellett teljesen másként látta és láttatta a magyarországi helyzetet, valamint Trianont is. Az aktivista politika nemcsak a versailles-i rendszert fogadta el, hanem kiállt az új rendezés elvei mellett is. Érvrendszere nagyrészt a hivatalos prágai kommunikáció elemeinek átvételére épült, miközben elsősorban az osztályszempontokat igyekezett előtérbe tolni. Trianon az aktivisták számára választóvonal volt a „parasztok és a munkások érdekeit sárba tipró antidemokratikus világ” és a csehszlovák demokrácia között. Ennek a jegyében természetesen túlzásokba is estek: a régi rendszer hibáit felnagyították, az új rezsimet pedig nagyrészt kritikátlanul dicsőítették. Az első csehszlovák republika fennállása óta lassan háromge- nerációnyi idő telt el, ám a kötetből helyenként visszaköszönnek a mai korszakra is jellemző nézőpontok. Amikor például az aktivisták a kisebbségi jogok kapcsán kritikát próbáltak megfogalmazni, a csehszlovák sajtótól és a jelentéseket tevő szervektől nyomban megkapták a nacionalista, irredentajelzőt. Nem csak a szakmának A könyv nem csak a szakmai közvélemény érdeklődésére tarthat számot, a vizsgált témát közérthetően adja közre. A kötet lényegi része kevesebb mint 200 oldal, ám érezhető, hogy a szerző jelentős forrásanyaggal dolgozott, a dolgozat megírásához széles ismeretanyag állt rendelkezésére. Végezetül nézzük a kötet szerkezetét: a bevezető részben bemutatja az alaphelyzetet, az 1918/19-es államfordulatot, azt a folyamatot, melynek során többségiből kisebbségivé, „szlovenszkóivá” vált a magyarság. Rövid szudé- tanémet kitekintés után - náluk a húszas években az aktivista alternatíva volt népszerűbb - a húszas éveket veszi górcső alá, majd a magyar aktivizmus számára hanyatlást hozó harmincas éveket. Külön fejezetet kap a trianoni határok és a lojalitás kérdése, valamint az aktivizmus sajtója. A kötetet három röviden felskicceit arcéi zárja: három különböző, 1938 utáni aktivistasors. Simon Attila: Elfeledett aktivisták. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2013. ZENEBONA Egy kortárs közéleti zeneszerző CSEHY ZOLTÁN Mohammed Fairouz (született 1985-ben) egyike a legsajátosabb hangú amerikai zeneszerzőknek: a közel-keleti, illetve az arab és a zsidó zenei hagyományokat a nyugati költészeti és zenei nyelvezet eszköztárával ötvözi. A költészet meghatározó jelentőségű szerepet kap életművében: már hétévesen (!) Oscar Wil- de-verseket zenésített meg. Legújabb CD-jén is központi szerepet kap a poézis: Posh című ciklusában (2011) a nálunk sajnálatos módon kevéssé ismert amerikai zsidó költő, Wayne Koestenbaum 2006- ban megjelent Bestseller zsidó pornófilmek című radikális nyelvezetű verskötetéből zenésít meg három szöveget. A középső költemény eleve zenei fogantatású, Ned Rorem zeneszerző egyik elveszett tengeri daláról szól, pontosabban szólva a dalt a zenei könyvtár katalógusában kereső személy álmában létező alkotásról. Az alkotás víziója azonosul az alkotással, az irracionális vágy számonkérése a tárgyi valóságon mégsem válik komikussá. Fairouz ugyanis a keresés dokumentálása során megalkotja a nem létező Rorem-dal karakterét is. A harmadik dal Walter Benjámint idézi meg, az öngyilkosság, a pusztítás, az idegenség és a másság kategóriáira összpontosít. Az első költemény is inkább a dal karakterének lehetséges megadásán keresztül válik dallá: a költemény tárgya ugyanis pontosan az, hogy mi is lehetne egy költemény tárgya. Ezek a metapoétikus gesztusok találkoznak a sűrűn elhelyezett zenei utalásokkal. A kettős szerkezetű Fór Vic- tims (Az áldozatoknak) című drámai jelenet David Shapiro versén alapszik, s az operaszerző Fairouz kvalitásait idézi. Az arab Tahwidah című kompozíció (a szó altatódalt jelent) Mahmoud Darwish Mintha egy modem krónikás lenne: zenéje naprakész, mondhatni publicisztikai és hitelesen dokumentáló. költőnek állít emléket: egy szoprán és egy klarinét párbeszédén alapszik. A szerelmes hangulat téveszméjét fokozatosan töri meg a zene, miközben kiderül, hogy a nő tulajdonképpen fia halálán kesereg. A Jebel Lebnan ciklus a libanoni polgárháború zenébe költése, zeneszerzői krónika, világos eseménytörténeti utalásokkal. Ennek a ciklusnak a legszebb része a kompozíciót záró arab körtánc. A CD legterjedelmesebb alkotása a Native Informant címet viselő öttételes alkotás (2011). Itt is számos izgalmas megoldással találkozunk, az első tétel azonnal az emberi hang illúzióját kívánja megteremteni pusztán hangszeres eszközökkel, s az illúzió mindvégig a darab központi eleme marad. A harmadik tétel például a legutóbbi egyiptomi forrongásokat festi le, amit a negyedik rész humora igyekszik ellensúlyozni. Ez a humor viszont meglehetősen amerikai karakterű: Gershwin és még inkább Blitzstein világát idézi. Fairouz mintha egy modern krónikás lenne: zenéje valóban naprakész, mondhatni publicisztikai és hitelesen dokumentáló, egy forrongó korszak hangzó archívuma. Mohammed Fairouz: Native Informant. Naxos, 2013. KOMÁROMI SZALON HEDVIG „Maiina Hedvig mi vagyunk.” Az est házigazdája: VRABEC MÁRIA újságíró Az est vendége: JOZEF HAŠTO pszichiáter ROMAN KVASNICA ügyvéd A beszélgetés ezúttal szlovákul zajlik. Időpont: 2014. január 15., szerda, 18:00 Helyszín: RÉV - Magyar Kultúra Háza (Tiszti Pavilon), Komárom A belépés díjtalan. Médiapartner: Új Szó facebook.com/komaromiszalon V SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
