Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-04 / 282. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 4. Régiósport 19 Női 1. kézilabdaliga: szoros meccsen öt másodperccel a vége előtt dobott hetessel kaptak ki a csallóközaranyosiak a mocsonoki idényzárón Nyitrán lettek őszi bajnokok a naszvadiak Naszvad/Csallóközaranyos. A naszvadi/ímelyi csapat telel az élen. Miškovics György védencei a lista­vezető nyitraiak ottho­nában győztek az őszi zárófordulóban (31:28), és az első helyre kerültek a női I. kézilabdaligában. A csallóközaranyosiak Mocsonokon szenvedték el idei ötödik vereségü­ket (24:23). ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagy volt az öröm a naszva­diak táborában a győztes nyitrai bajnoki után. „Felkerült a hab is a tortára - mondta a bravúr kapcsán Miskovics György edző. - Jól jött ez a sikersorozat a trencséniek elleni hazai botlás után. Három nehéz meccsünk maradt a szezon végére, s mindhármat sikerült megnyer­nünk. Ráadásul közvetlen rivá­lisainkkal szemben. Erre azért én sem számítottam. Most is há­rom kulcsjátékos - Szabó Vero­nika, Šulan Zsuzsa és Zuzana Fujasová - nélkül utaztunk. Két taktikai húzásom is közreját­szott a győzelemben: elejétől kezdve személyit játszottunk Šimákovára, aki videóelemzé­sem alapján a-hazaiak esze, mo­torja, ezért váltakozva más-más próbálta őt kikapcsolni a játék­ból. Védekezés közben másik kapusunkat, Bureš Nikolettát mezőnyjátékosként küldtem pályára, s ez is bevált. Táma­dásban Gál Szabina váltotta őt, ő pedig a góllövésben jeleske­dett. A többi játékos is tudta, mi a dolga. Kapusunk, Haris Luca nagyon jól védett a második fél­időben. Szünetben a nyitraiak vezettek két góllal, mondtam is a lányoknak, ha már eljöttünk, verjük meg őket. Úgy látszik, volt értelme, mert mindenki a maximumot nyújtotta, és meg­fordítottuk a mérkőzést. Ez volt a listavezető első hazai veresége a bajnokságban. És máris mi let­tünk az elsők a táblázaton. Majdnem hazai környezetben játszottunk, hiszen mintegy száz néző kísért el bennünket, a végén aztán együtt ünnepel­tünk a szurkolókkal.” A mérkőzés krónikájához tar­tozik, hogy először a 17. perc­ben vezettek a vendégek (5:6), aztán 12:12 lett az állás (28. perc), s a 36. percben már 18:15 volt a hazaiak javára. „Ezután megmutatkozott, hogy a csapat ilyen állásnál is össze tudja szedni magát - tette hozzá Mis­kovics. - Tíz perc múlva már 22:21-re fordítottunk, s ezután nem engedtük ki a kezünkből a vezetést. Kétszer is négygólos volt az előnyünk, így különö­sebb izgalmak nélkül győz­tünk.” A meccsstatisztika szerint a legjobb őszi teljesítményt nyúj­tották Mocsonokon a csalló­közaranyosiak, mégis kikaptak. „Kapusunk, Varga Éva 60 száza­lékos mutatója mellett a kapura tartó lövéseknél is ugyanilyen jó volt az arány, hiszen tízből hét a kapuban kötött ki. Ezért is csa­lódottak vagyunk, mert győzni mentünk Mocsonokra, és nem sikerült - tájékoztatta lapunkat Pint János csallóközaranyosi klubelnök. - Végig szoros mér­kőzést játszottunk. Már sokszor tapasztaltuk, hogy a háromgó­los előny még nem elég nekünk a győzelemre. Ha nem húzunk el legalább négy góllal, elbuk- juk a meccset. Bűvös határ ez számunkra, mert ha túllépjük, szárnyakat ad a csapatnak, utá­na felszabadultan játszik. Ha nem lépjük túl, akkor meg úgy járunk, mint Mocsonokon. Most is megvolt a háromgólos elő­nyünk, de öt másodperccel a vége előtt hetesből lőtt góllal Holnap aszenciekellen Csallóközaranyos. Ku­pamérkőzéssel zárják az őszi idényt a csallóközara­nyosiak: holnap 18.00 órakor a szenei Piccardot fogadják a női kézilabda Szlovák Kupa negyeddön­tőjében. A szlovák-cseh bajnokságban (WHIL) je­lenleg négy ponttal tizedik vendégeket az évad elejé­től a pozsonyi Interben és Nyárasdon is egykor meg­fordult Gilbert Katalin irá­nyítja. „Minden évben je­lentkezünk a sorozatba, hogy legalább ilyen alka­lomkor láthasson a közön­ség WHIL-ben játszó csa­patot tétmeccsen a falunk­ban - mondta lapunknak Pint János csallóközara­nyosi klubelnök. - Tavaly a vágsellyeikkel találkoz­tunk, két éve meg mostani ellenfelünkkel, a szend­ékkel. Egygólos vendégve­zetésnél hetest dobtunk az utolsó másodpercben, de a vendégjátékon lévő kapu­sunk, Varga Éva kivédte. Most a mi kapunkat őrzi, s remélem, közreműkö­désévelnyerünk.” (jmk) kikaptunk. Igaz, ebben más is közrejátszott, de a bíráskodás méltatását ezúttal is mellő­zöm.” (jmk) Privigyén taroltak a dél-szlovákiai birkózótehetségek, négyszer nyertek, tizennyolc érmet szereztek Megály harmadik diadala - tusgyőzelmekkel Egy híján az összes dél-szlovákiai érmes Privigyén (Képarchívum HIRKOSAR ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Privigye/Gúta/Madar/Mar celháza/Ritnaszombat. Ismét taroltak, négy bajnoki címet, összesen tizennyolc érmet sze­reztek a dél-szlovákiai birkózó­palánták a fiatalabb diákok sza­badfogásban rendezett orszá­gos bajnokságán. Figyelmet ér­demel a seregszemle iránt meg­nyilvánult érdeklődés, ugyanis a bányászváros sportcsarnoká­ban tizenhét honi klub kilenc- venkét szárnyait bontogató te­hetsége tizennégy súlycsoport­ban csatázott a győzelemért. A gútaiak közül a Kürthy fivé­rek legeredményesebbike, Ad­rián a 35 kilós súlycsoport finá­léjában a bősiek elsőségre pá­lyázó versenyzőjét, Ágh Attilát győzte le. „Kürthy Márió egy súlycsoporttal feljebb állt csata­sorba, s ezüstéremmel gyarapí­totta gyűjteményét. A három testvér közül ezúttal csupán Krisztián nem került dobogóra. Marosi Péter pedig a döntőben maradt alul. Csapatversenyben a dél-szlovákiai klubok legjobb­jaként a hatodik helyen végeztünk”- ecsetelte védencei sikerlistáját Gogh Mihály, a Vág-parti birkózóklub elnöke. A madari klubvezetők ugyan két bajnoki címre számítottak, favorizált versenyzőik közül ezúttal Sluka István produkált bajnoki elsőséget. „Pista ta­vasszal kötöttfogásban is baj­nok lett. Akiben a legjobban bíz­tam, az okozta számunkra a legnagyobb csalódást. Brand Alex az idősebbeknél egyed­uralkodó volt, a fiatalabbaknál mindenképpen aranyérmet vár­tam tőle. Ä marcelházai Megály Zoltánnal döntőzött, s még há­rom másodperccel a párharc vége előtt 8:3-ra vezetett. A meccset tussal vesztette el...”- summázta a privigyei szőnyeg­tényeket Kohút Milán, a madari birkózóklub elnöke. A marcelházai Megály Zol­tán ezúttal harmadik alka­lommal került országos baj­nokságon a dobogó legfelső fo­kára. „Zoli újabb bajnoki diada­lát elsősorban technikai tudá­sának és erős fizikumának kö­szönheti. A viadalon mindhá­rom összecsapását tussal nyer­te meg”- értékelte legfiatalabb csemetéje elsőségét az edző édesapa, Megály Mihály. Egyébként Zoltán két idősebb testvére, Attila és Arnold a baj­noki címek számát tekintve már a húsz felé közelít. „Fiammal, Michallal főleg az utánpótlás nevelésére összpon­tosítunk, s örülünk, hogy az idősebb és a fiatalabb diákok mezőnyében is volt rimaszom­bati első helyezett, Viktor Gu­nár az országos bajnokságon”- fogalmazott Jozef Radnóti, a gömöriek trénere és tisztségvi­selője. A dunaszerdahelyiek mérle­ge egy ezüst- és egy bronzérem. A kötöttfogásra szakosodott hősieknek, somorjaiaknak, va­lamint a komáromi Spartacus- nak is jutott érem. (ái) ■ Kézilabda NŰII. LIGA. 11. forduló: Močenok-Zlatná na Ostro­ve 24:23 (13:14), csallóközaranyosi gólok: Szabó Jú­lia 3, Turn Szilvia 6, Cseh Erika 1, Kasznár Marianna 3, Lehocky Sabina 2, Svec-Somogyi Réka 4, Szabó Mónika 4: Topoľčany-Sereď 27:22 (14:13); Trenčín-Senica 29:29 (16:9): Michalovce jun.-Ko- šice 40:31 (23:12): Inter Bratislava-Bánovce nad Bebravou 32:23 (18:11): Nitra-Nesvady/lmeľ 28:31 (14:12), vendéggólok: Katarína Pócsiková 5, Bízik Réka 7, Haris Edina 7, Molnár Borbála 5, Gál Szabina 3, Oláh Gabriella 4. Őszi végeredmény: 1. Nesvady/lmeT ■11 9 1 1 301:257 19 2. Nitra 11 9 0 2 369:282 18 3. InterBratislava 11 8 1 2 334:277 17 4.Michalovcejun. 11 8 0 3 359:270 16 5. Topoľčany 11 5 0 6 344:330 10 6. Zlatná na Ostrove 11 4 2 5 243:261 10 7. Senica 11 4 1 6 282:342 9 8. Košice 11 4 0 7 312:316 8 9. Močenok 11 3 1 7 261:305 7 10, Trenčín 11 3 1 7 265:313 7 11. Bánovce 11 3 0 8 249:289 6 12. Sered 11 2 1 8 233:310 5 ■ Birkózás FIATALABB DIÁKOK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, szabadfogás, Prievidza (14 súlycsoport, 17 klub, 92 versenyző) - dél-szlovákiai dobogósok, 27-29 kg: 1. Viktor Gunár (rimaszombati); 31 kg: 2. Opálka Ke­vin (marcelházai), 3. Dolník Krisztián (komáromi Spartacus); 33 kg: 2. Marosi Péter; 35 kg: 1. Kürthy Adrián (gútaiak), 2. Ágh Attila (bősi); 37 kg: 2. Kürthy Márió (gútai); 40 kg: 1. Megály Zoltán (marcelházai), 2. Brand Alex (madari); 44 kg: 2. Szelt Lukáš (bósi), 3. Farkas Krisztián (dunaszerdahelyi); 48 kg: 3. Hul- man Nikolas (komáromi Spartacus); 52 kg: 2. Liptai Tamás, 3, Holocsi Bence (somorjaiak); 57 kg: 1. Slu­ka István (madari); 68 kg: 3. Tóth Gergely (madari); 73 kg: 2. Horváth Nikolas (dunaszerdahelyi); 85 kg: 2. Plavý Zoltán (somorjai). (ái) ■ Sakk III. LIGA, D3 CSOPORT, 4,forduló: Š0 MPS Čierna nad Tisou-TJ Slavia UPJŠ Košice G 3,5:4,5, tisza- csernyői pontszerzők: Remák Dezső, Bányácsky Miklós 1-1, Hudák Dominika, Mizsák Marian, Paluch László 0,5-0,5; TJ SlaviaTU Košice F-Energetik Veiké Kapušany B 6:2, nagykaposi pontszerzők: Papp László, Zdibák László, Katarína Dančejová, Bu- tala Éva, 0,5-0,5. Az állás: 7. Energetik Veiké Kapušany B 3,9. Š0 MPS Čierna nad Tisou 0. (pan) ■ Asztalitenisz FÉRFI II. LIGA, 6. forduló: ŠKST Margecany B-ST0 Ivanstav Mokrance A 6:8, makranci pontszerzők: Blanár F. 2,5, Cinkanie D. 2,5, Lôrincz G. 1,5, Štovčík M. t ,5: MŠK VSTK Vranov A-MKST Veiké Kapušany B 9:5, nagykaposi pontszerzők: Kóbori P. 2, Lakatos J. 1, Kristóf F. 1, Štím J. 1; ŠKP PŠ Košice A-ST0 Ivanstav Mokrance A 8:6, makranci pontszerzők: Cinkanie D. 2, Lôrincz G, 2, Štovčík M. 1, Zelinka A. 1; 0ŠK Udavské A-MKST Veiké Kapušany B 10:4, nagykaposi pontszerzők: Štím J. 2, Kristóf F. 1, Kóbo­ri P. 1. Az állás: 3. STO Ivanstav Mokrance A 33,13. MKST Vefké Kapušany B17. (pan) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 ® 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal Meccs közben szükség volt Miskovics edző tanácsaira

Next

/
Thumbnails
Contents