Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-27 / 299. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 27. www.ujszo.com Azt is megveszi a vevő, amire nincs szüksége Indul a kiárusítási őrület ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Míg a karácsonyi termékeket, díszeket vagy mű karácsonyfákat már december 23-án és 24-én is fele áron árulták, tegnaptól már a többi termék, élelmiszer és ruhák árát is csökkentették. Az eladók 30-70 százalékos árengedményeket kínálnak, abban bízva, hogy év végéig sikerül a lehető legnagyobb forgalmat lebonyolítani. Az ország legnagyobb üzlet- hálózata, a Tesco tegnap kezdte meg a kiárusítást. „A karácsony utáni leárazások során 50 százalékkal olcsóbban kínáljuk a játékokat, ruhákat, háztartási vagy lakberendezési árut” - nyilatkozta a Tesco kommunikációs osztályának munkatársa, Tomáš Ferenčák. Ugyanúgy a Kaufland áruház is elindította a kiárusítást. „Hálózatunk főként kisebb élelmiszerboltokat üzemeltet, ezért év végén és az új év első hetében a szezontermékektől fogunk próbálni megszabadulni” - mondta Martin Gärtner, a társaság szóvivője, hozzátéve: szilveszter előtt a hústermékeket, pezsgőborokat, tűzijátékokat, tejtermékeket és péktermékeket fogják maximum 52 százalékos árengedménnyel árusítani. Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője szerint az üzletvezetők tudják, hogy nagyon sok ember ezekben a napokban fogja elkölteni a karácsonyra kapott készpénzt vagy bevásárlási utalványokat. „Mindig csak olyan mértékű leárazást kínálnak, hogy abból hasznuk legyen, s természetesen abban bíznak, hogy az emberek a jól mutató akcióknak köszönhetően olyan dolgot is megvesznek, amire nincs szükségük” - mondta Drahovský. (dem, TASR) DA,! V VPRED/ DAJVYPRE m Minden akciós (Gabriel Kuchta felvétele RÖVIDEN 197 részeget istápoltak Pozsony. Összesen 197 részeg embert kellett ellátniuk a gyorsmentőszolgálat munkatársainak az ünnepek alatt. December 24—26. között a legtöbbször, 42 esetben Eperjes megyében volt szükség segítségre - tájékoztatott Boris Chmel, a szolgálat szóvivője. Pozsony megyében 33 részeghez hívták ki a mentőket, a legkevesebb (15) ilyen kiszállás pedig Nagyszombat megyében volt. A 197 személy közül 137 férfi, 55 nő, öt pedig gyerek. Trencsénben egy 16 éves fiú a helyi kórházban kötött ki, mert egy liter tömény szeszt ivott meg. (SITA) Idén már nem lesz hó Pozsony/Budapest. Ebben az esztendőben már nem várható hóesés, hét végén helyenként esőre lehet számítani, néhol megerősödhet a szél is, de szilveszterkor már nem valószínű csapadék, mérsékelt marad a légmozgás - derül ki a magyarországi Országos Meteorológiai Szolgálat Kárpátmedencére vonatkozó, középtávú előrejelzéséből. A Szlovák Meteorológiai Intézet (SHMÚ) adatai alapján szintén kizárható, hogy idén még hó essen - kivételt az 1500 méter fölötti hegységek képeznek. Az év utolsó napjaiban a leghidegebb órákban is mínusz 1, napközben viszont akár plusz 12 Celsi- us-fok körül alakulhat a hőmérséklet. (MTI, ú) Ján Mamrák kártérítést követel, volt kollégái szerint a speciális ügyészség törvénytelenül lépett Hamis hangfelvételek alapján vádolták meg az ügyészt Nyitra. Ján Mamrák nyugalmazott ügyészt felmentette a speciális ügyészség a korrupció vádja alól, miután beigazolódott, hogy az őt kompromittáló hangfelvételek hamisak. A volt ügyész kártérítést követel a meghurcoltatásért. VRABEC MÁRIA Ján Mamrákot augusztusban kommandósok tartóztatták le Ján K. vallomása alapján. A tanú azt állította, hogy az ügyész 2008-ban 40 ezer eurót kapott a többszörös gyilkossággal vádolt, jelenleg is őrizetben lévő Viliam Mišenkától azért, hogy adócsalás ürügyén vádat konstruáljon annak unokaöccse, Jozef Mišenka ellen. A hamis hangfelvételen az ál- Mamrák egy férfinak garantálja, hogy Jozef Mišenka őrizetben marad, de az összeget meg kell emelni. Mamrákot anélkül tartóztatták le, hogy a szakértő megvizsgálták volna, azonos-e a felvételen hallható hang a vádlottéval. A speciális ügyészségnek csak az arról szóló szakértői jelentés állt rendelkezésre, hogy a felvételt nem manipulálták, ennek alapján rendelte el az őrizetbe vételt. A hangfelvétel elemzése egy hónapja készült el, ebből kiderült, hogy Mamrákot egy hangimitátor helyettesítette. A tények nyomása alatt Ján K. is beismerte, hogy a felvételt megrendelték tőle és 150 ezer eurót ígértek, de végül csak 10 ezret adtak neki érte. Az igazságszolgáltatás akadályoztatásáért emeltek vádat ellene, valamint két cinkosa, a megrendelő és az imitátor ellen. A rendőrség megvizsgálja a többi ügyet is, amelyben tanúként szerepel. Az alaptalanul megvádolt Ján Mamrák kártérítést követel a speciális ügyészségtől. Egykori kollégái, akik már a letartóztatása idején is kiállak mellette, úgy vélik, nem törvényes, hogy a speciális ügyészség meg sem várta, hogy a szakértők igazolják a hangok azonosságát. „Ha ennek nem lesznek következményei a speciális ügyészség számára, akkor a jövőben bárkit tönkre lehet tenni egy hamis hangfelvétellel” - mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő nyitrai ügyész. A vádhatóság azzal védekezik a Mamrákot felmentő határozat indoklásában, hogy Ján K.-t más ügyek kapcsán szakértők is megvizsgálták és arra a következtetésre jutottak, igazat mond. Némi megtorpanás után ismét nőtt a hívások, az SMS-ek és az MMS-ek száma december 24-én Csúcsot döntött a szöveges üzenetek száma Karácsonyi hívások és üzenetváltások * Az 02 száma a hívások számát hozza nyilvánosságra. Forrás: Mobilszolgáltatók. Új Szó táblázat. SZABÓ LÁSZLÓ Pozsony. Az utóbbi évek legmagasabb forgalmát produkálták a hazai mobilszolgáltatók a karácsonyi ünnepek alatt. Az ügyfelek december 24-én több mint 12 millió hívást bonyolítottak le, 34 mülió SMS-t, és csaknem 1 millió multimédiás üzenetet küldtek. Az Orange ügyfelei 2013-ban 4 292 056 hívást bonyolítottak le december 24-én, ez némi csökkenés az előző évi adathoz képest. A hívásokat leginkább a délelőtti órákban intézték az ügyfelek, csaknem egymillió hívás 10 és 11 óra között volt - tájékoztatta lapunkat Alexandra Piskunová. Az Orange szóvivője elmondta azt is, hogy az SMS-ek inkább délután voltak népszerűek, a legforgalmasabb időszak 14 és 15 óra között volt, ekkor több mint 1,8 millió üzenetet küldtek a legnagyobb szolgáltató ügyfelei. Összesen 17 276 961 elküldött SMS-ről számolt be a szolgáltató. Egyre népszerűek az MMS-ek is, idén 641 233 olyan üzenetet küldtek az Orange ügyfelei, amelyben nemcsak szöveg, de kép és esetenként hang is volt. A Telekom adataiból kitűnik, hogy idén csökkent az ünnepi hívások és az SMS-ek száma, ám több volt az elküldött MMS. A mobilszolgáltató ügyfelei 11 és 12 óra között küldték a legtöbb SMS-t - tájékoztatta a lapunkat Martin Vi- dan. A Telekom szóvivője elmondta azt is, hogy eddig inkább délután mérték az üzenetváltási csúcsidőszakot, először fordult elő, hogy többnyire a délelőtti órákban küldték az ügyfelek az SMS-eket. Az 02 mindhárom szegmensben emelkedésről számolt be, az ügyfelek többet hívtak, SMS-eztek, és MMS-eztek. Sőt, most fordult elő először, hogy az 02 ügyfelei több SMS-t küldtek, mint a Telekoméi, annak ellenére, hogy az előfizetők száma alapján ez nem lenne indokolt. „Ügyfeleink a legtöbb üzenetet 14 és 15 óra között küldték, multimédiás üzenetek szempontjából szintén a 14 és 15 óra volt a legforgalmasabb időszak, míg a hívásokat leginkább délelőtt, a 10 és 11 órás időszakban intézték” - mondta lapunknak Martina Jamrichová, az 02 szóvivője. A szolgáltatók az adatforgalom adatait egyelőre nem hozták nyilvánosságra, pedig valószínűsíthető, hogy ott a legnagyobb a növekedés. Az ügyfelek ugyanis már mind gyakrabban a mobilinterneten, a közösségi hálózatokon kívánnak ismerősöknek boldog ünnepeket. MILYEN VOLT AZ IDEI EV? Berényi József az MKP elnöke: Összességében nem volt egy könnyű esztendő. Az év első részéből Ferenc pápa megválasztását emelném ki, a második feléből pedig azt, hogy az MKP sikeresen szerepelt a megyei választásokon, és remélem, a jövő évi választásokra is megmarad ez a lendület. Bugár Béla a Híd elnöke: Az országot járva azt tapasztaltam, hogy az emberek nem élnek jobban, ez pedig az én hangulatomra is rányomta a bélyegét. A megyei választások előtt sajnos ismét ellenkampányt folytattak a személyem ellen, viszont pozitívum, hogy a Hídnak sikerült a megyei önkormányzatokban növelnie a jelenlétét. Petőcz Kálmán a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke: Maiina Hedvig emigrálása mindennél jobban mutatja a valós állapotokat: nem működnek a jogállam intézményei, az egyszerű ember nem tudja érvényesíteni igazát. Az átfogó emberi jogi stratégia elfogadásában sem volt előrelépés, ráadásul egy másik hatalmas intézmény, a katolikus egyház is beleavatkozott. Egy többfrontos küzdelem zajlik, jobbára a színfalak mögött. Tokár Géza a Kerekasztal szóvivője: Idén ismét választások voltak, és a hosszú távú érdekek helyett a rövid távúak kerültek előtérbe a közéletben is. A Fico-kormány egyre gyorsuló ütemben építi le a kisebbségi intézményeket, ezért is kell megtalálni az érdekérvényesítés működő módjait. Pozitívum, hogy konkrét ügyekben megvalósulni látszik egyfajta összefogás (pl. az oktatásügy terén), de a közhangulat inkább romlott, mintsem javult. (Vps, Ipj, MSz) Elégedetlenek a nyitrai ügyészek (Képarchívum)