Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-27 / 299. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 27. Tíz gimnazista sikeres pályázatának köszönhetően készült el a workout park az iskola udvarán Szabadtéri edzőpark épült Párkányban Párkány. Tíz párkányi gimnazista sikeres pá­lyázatának köszönhető­en szabadtéri edzőpark épült a gimnázium udvarán. GULYÁS ZSUZSANNA A workout park hivatalos át­adását - a kedvezőtlen időjárás miatt - az iskola tornatermé­ben tartották, ahol a No will no skill csapat gyakorlati bemuta­tót is tartott. „Az Európai Unió által támo­gatott KomPrax pályázatnak köszönhetően vezetőképzésen vettünk részt, ahol sok hasznos tanácsot és információt kap­tunk a pályázatírással kapcso­latban. Megismertük a pályá­zatírás minden mozzanatát, aminek a jövőben is nagy hasz­nát vehetjük. A hétvégi kurzu­sok alkalmával megtanultunk csapatban dolgozni, és azt is, hogy az elméleti ismereteket miként tudjuk felhasználni a gyakorlatban - adott esetben a pályázatírásnál” - nyilatkozott lapunknak Tuloki Attila, a No will no skill csapatnak tagja. A 15-17 éves fiatalok részére meghirdetett továbbképzésen tíz párkányi gimnazista vett részt. „Úgy döntöttünk, egy szabadtéri edzőpark létrehozá­sát pályázzuk meg. Az ország­ban egyelőre kevés workout park létezik, holott a fiatalok körében egyre népszerűbb ez a fajta testedzés” - mondták a di­ákok, akik fejenként kétszáz eurót nyertek az edzőpark lét­rehozásához. „A szabadtéri tornaeszközökön a gyakorlat­végzés során tulajdonképpen saját testsúlyunkat használjuk az izomfejlesztéshez” - magya­rázta Tuloki Attila. A jobbára pozsonyi fiatalokból álló cso­port a szabadtéri edzőpark átadóján gyakorlati bemutatót tartott. „Bízunk benne, hogy si­került felkeltenünk diáktársa­ink érdeklődését. Célunk a sza­badtéri edzőpark létrehozásá­val az egészséges életmód népszerűsítése volt” - mondták a sikeres pályázatírók. Elektromos autójukat kipróbálhatták az érsekűjvári állásbörzére látogató diákok Győztek az iparisták a jövő autójával SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Megnyerték a 8. Tudok - kutató diákok nemzetközi versenyét a Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szak- középiskola és Kereskedelmi Akadémia diákjai a Biológia- Környezetvédelem-Műszaki tudományok kategóriában. A somorjai Tuba Dániel és a pe­redi Takács Bálint Elektromos hajtás az autóiparban című prezentációjával aratott sikert. A Tudok döntőjét jövőre rendezik meg Magyarorszá­gon. Forró László, a diákok fel­készítő tanára elmondta, a konferencián saját, kizárólag tudományos kutatásról szóló munkával indulhattak a diá­kok. Négy iparista indult a megmérettetésen, Mayer Ádám azt kutatta, hogyan lehet a vízoldatból a leggazdaságo­sabban kinyerni a hidrogént és felhasználni az autóiparban. Ürge Péter, az iskola másik ver­senyzője a korszerű LED-dió- Nagy sikert arattak az iparisták a villanymeghajtású autóval az dás világítás előnyeire muta- érsekújvári állásbörzén is (A szerző felvétele) tott rá. „Egy berendezett helyi­ségben végeztem méréseket, az volt a cél, hogy összevessek többfajta megvilágítási lehető­séget. A LED-világításról ma még kevesen végeznek elem­zéseket” - mondta Ürge Péter. Forró László elmondta továb­bá, a program lényege az volt, hogy a diák rámutasson a leg­modernebb fényforrások hatá­sára. Az Ulbrich-féle, az érsek­újvári Osram cégben is haszná­latos integrációs gömbben is mérték a diákokkal a fénykibo­csátás erősségét. A leglátvá­nyosabb eredmények, melye­ket a zsűri is nagyra értékelt, Tuba Dániel és Takács Bálint műhelyében születtek. A győz­tesek elmondták, több mint két éven át dolgoztak az elektro­mos hajtású autó összerakásán, fejlesztésén. Egy gokart autó alapvázát alakították át. Tuba Dánieltől megtudtuk, egy feltöltéssel akár 2-3 órán át is működik az autó, és 30-40 kilométeres óránkénti sebességgel halad. Füstmérgezés miatt három embert szállítottak kórházba - nem zárható ki a szándékos gyújtogatás Robbanás egy lévai lakótelepi lakásban Az első emeleti lakásban a robbanáskor nem tartózkodott senki (Képarchívum) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Léva. Három lakás vált lak­hatatlanná egy tűzeset miatt Léván. Tíz embert kellett eva­kuálni a hétemeletes Iskola ut­cai házból, három sérültet kór­házba szállítottak. A ház első emeleti lakása felrobbant, az ablakok keretestől zuhantak ki az úttestre. A lakás tulajdonosa nem volt otthon, a szomszédok telefo­non értesítették a történtekről. A tűzesethez öt tűzoltóautó és négy mentőautó érkezett ki. A Szőlőhegyi lakótelepen java­részt fiatal családok élnek, ez a város központjától legtávolabb eső lakónegyed. A kiégett lakás alatti földszinti lakás tönkre­ment, eláztak a bútorok, mert a tűz következtében szétrobban­tak a vízcsövek. Az előzetes vizsgálatok szerint nem gáz­robbanás okozta a lakástüzet. Azok a feltételezések sem bi­zonyultak valósnak, hogy lő­szer robbant volna fel. Nem zárható ki, hogy valaki szándé­kosan gyújtotta fel a lakást, mi­vel a szakemberek három tűzfészket is találtak. A tűzoltók dolgát jócskán megnehezítették azok a par­koló autók, amelyek eltorla­szolták a bejárathoz vezető utat. (levican,szaz) Régió 3 RENDŐRSÉGI NAPLO Karácsonyi bunyó Modorban Modor (Modra). A szeretet ünnepe sem múlt el utcai rendbontás nélkül. December 25-én, hajnali egy órakor Mo­dorban, az egyik vendéglő előtt egy 28 éves férfi megtáma­dott egy 24 éves férfit. A verekedést szóváltás előzte meg. A sértett mellkasi sérüléseket szenvedett, és az egyik pozsonyi kórházban végződött számára a karácsony. A rendőrség testi sértés gyanújával indított eljárást. (TASR) Lakóház teteje égett Dobsinán Dobsina. Kigyulladt egy többszintes lakóház teteje a rozsnyói járásbeli Dobsina községben. A tűzhöz a rozsnyói tűzoltókat riasztották. A kiérkező nyolc tűzoltónak sikerült meggátolni a tűz továbbterjedését, így a lakókat nem kellett evakuálni. A kár 1000 euróra tehető. A tűz valószínűleg a kéménytől keletkezett. (SITA) Epegörcsök szentestén Pozsony. Csak a fővárosban több tucat ember jelent meg az orvosi ügyeleteken emésztési nehézségek miatt szenteste. A karácsonyi ünnepek alkalmával az emberek több porciónyi ne­héz ételt is elfogyasztanak, amit jó adag alkohollal öblítettekle. „Mindez azoknál az embereknél, akik egyébként is gyenge gyomrúak, máj- vagy epeproblémákkal küzdenek, könnyen gondokat okozhat” - mondta Zuzana Zelníková, a Pozsonyi Egyetemi Kórház gasztroenterológus szakorvosa. (TASR) Mezőségi muzsikát hoz Komáromba a Magyarpalatkai Banda (Képarchívum) Jövőre is folytatódnak a kulturális programok Bál a Magyarpalatkai Bandával a Révben ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. A híres Magyar­palatkai Bandával hálózhat­nak, akik vasárnap este nyolc órakor betérnek a Rév - Ma­gyar Kultúra Házába. „Bálként hirdetjük az eseményt, de tu­lajdonképpen egy szilveszter előtti évzáró táncházba invitá­lunk mindenkit, aki szereti az autentikus népzenét, kivált­képpen a mezőségi muzsikát - mondta Gágyor Züle, a Rév társtulajdonosa. - A cigányze­nészek az egyik legjelentősebb erdélyi zenészközpontnak számító Magyarpalatkáról ér­keznek, és a táncházakban igen közkedvelt zenei tájegység, a Mezőség muzsikáját hozzák el nekünk Komáromba.” A Rév idén is nagyon sok kulturális, zenei-irodalmi program helyszínéül szolgált, ezek részben saját szervezés­ben valósultak meg, részben mások által rendezett feszti­válokat, koncerteket fogadott be a Fekete Gábor és Gágyor Zille házaspár által mű­ködtetett ház. „Jövőre is foly­tatni szeretnénk ezt az utat, a havi rendszerességgel meg­tartott Fonó, a dzsessz- és vi­lágzenei koncertek, az iro­dalmi borvacsorák, tánchá­zak továbbra is szerepelnek majd kulturális kínálatunk­ban - árulta el Zille. - Az már biztosra vehető, hogy januárban és februárban gyimesi csángó táncházakat tartunk.” (PR, vkm) A szabadtéri edzőterem megálmodói, a párkányi gimnazisták (A szerző felvétele")

Next

/
Thumbnails
Contents