Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-17 / 293. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 17. www.ujszo.com Operát rendezett Christoph Waltz Antwerpen. Bemutatták Christoph Waltz első operarendezését a hétvégén Antwerpenben. A kétszeres Oscar-díjas osztrák színész - aki Quentin Tarantino Becstelen Brigantyk című második világháborús filmdrámájában és Django elszabadul című westernjében nyújtott alakításáért is megkapta az amerikai filmakadémia legjobb férfi mellékszereplőnek járó díját - Richard Strauss A rózsalovag című művét állította nagy sikerrel színpadra. Az opera világában újoncnak számító színész rendezésében nem a nagy effektekre, hanem az apró gesztusokra, a színészi játékra helyezte a hangsúlyt. A darabot 2016- ban a londoni Királyi Operaház veszi át Renée Fleming főszereplésével. (MTI/dpa) EKHO A Művészet ereje KISS PÉNTEK JÓZSEF Magyar anyától és irániorosz apától származik a most ötvennégy éves Yasmi- na Reza, a kortárs drámairodalom egyik leggyakrabban és nagy sikerrel játszott szerzője. Az öldöklés Istene éppen a Vígszínház műsorán arat nagy sikert. A Művészetet játszotta a budapesti Katona József Színház is, most a kassai Thália Színház műsorán szerepel; éppen nyugatszlovákiai turnén láthatja a közönség. A háromszereplős kamaradarab „alapkonfliktusa” az az egyszerű kérdés, vajon ki- bírja-e a barátság azt a szörnyű dilemmát, hogy az egyik fél szereti, a másik fél pedig nem szereti a „leg- kortársabb” kortárs művészetet. Valamint, hogy ki a sznob, illetve ki „sznobabb” a másik sznobnál. Serge (Petrik Szilárd), a jó nevű bőrgyógyász vásárol egy állítólag fehér pászmákkal díszített fehér színű, azaz teljesen hófehér képet. Ezt a tettét a jóval konzervatívabb (művészet)barátja, Marc (Dudás Péter) nem tudja elfogadni. Sőt, egyenesen baromságnak tartja, hogy Serge 200 ezret dobott ki a minősíthetetlen átverésért, amelyet ő egy hárombetűs szóval illet csupán. A harmadik barát, Yvan (Nádasdi Péter) először elképedve figyeli mindkettőjüket, amint a maguk szőtte hálóban vergődnek. Majd ő is belesodródik a „szörnyű malom” őrlőkerekei közé. Ő a legemberibb, mert ő a legesendőbb figura, bár ezt a tulajdonságát sok esetben a két barát is erősíti. A Thália mindhárom színésze lubickol a szerepében. Alakításuk kiváló. Jozef Ciller minimalista díszletében fokozottan érvényesült Ľubomír Vajdička rendező minden elgondolása. Gadus Erika visszafogott, realista jelmezeiben a legapróbb rezdüléseket is hitelessé tette a kiváló színészijáték. Az előadás bemutatója több mint egy évvel ezelőtt volt a kassai Thália Színházban. Nem tudom, azóta vajon hány előadást ért meg, de az kétségtelen, hogy a biztos szövegtudás (ha más a helyzet, akkor a színészek virtuozitása még dicséretesebb) arra utal: a reprízek nem rutinszerűvé, hanem még sokkal elegánsabban élettelivé tették Yasmina Reza finoman érzékeny vonásokkal megrajzolt, olykor realisztikus, máskor groteszkbe hajló, az abszurd színház elemeit is felfelvillantó darabját. Kár, hogy nem mindig ilyeneket játszanak, jegyezte meg az előadás után egy néző. Bizony nagy kár, teszem hozzá, hogy nem mindig látunk ilyen erős hatásfokú, pontos és tiszta előadásokat! De hát a művészet már csak ilyen: egyszer fent, máskor meg nem annyira... Az előadás legközelebb Du- naszerdahelyen, a Csallóközi Múzeum galériájában látható, december 19-én (csütörtök), 19.00-tól. A Vermes-villában látható a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának kiállítása Amikor a műhiba nem műhiba Dunaszerdahely. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatói a Kortárs Magyar Galériában Hiba és társai című kiállításukkal mutatkoznak be. A festmények, szobrok, grafikák, interaktív installációk, videó alapú munkák, projekciók kifejezetten a dunaszerdahe- lyi tárlatra készültek. A kiállítás kurátora Mayer Éva képzőművész. TALLÓSl BÉLA A változatos anyagba besorolt munkák azt az „elhibázott” folyamatot, illetve állapotot mutatják be, amikor műhiba ugyan a hiba, mégsem műhiba. A Hiba és társai című képző- művészeti bemutató tárgyának, a műhibának ugyanis csak szójátékként van köze az orvosi műhibához. A műhiba, amely a kiállított alkotások tárgya, nem jár olyan következményekkel, mint a műhiba, ellenkezőleg: itt, ebben az esetben az egyes alkotásokon azért vannak hibák - szándékosan elrejtett, elkövetett hibák - hogy a tárlatlátogató észrevegye őket. Mi több, gondolatban megpróbálja korrigálni, kijavítani, visszájára fordítani az elkövetett műhibát. A Hiba és társai tárlat akkor éri el a célját, ha a szemlélő a műhibaként, azaz művészi hibaként elhibázott motívumot, tényt, valóságot megpróbálja helyre tenni, arra törekszik, hogy interaktív belső A műhibás műtárgyak révén a befogadó a javított valóság nyitjára lelhet (Somogyi Tibor felvétele kreatív folyamatok révén, virtuális kiigazítással megváltoztassa a műhibát, ha lehet, megteremtse a hibátlanságot. Ezzel a hozzáállással a néző valójában ugyanazzal próbálkozik, mint a művész, aki a műhibát megalkotta: hogy a negatívumot pozitívumra fordítsa. Beke László művészettörténész a megnyitón a következőképpen fogalmazta meg a kiállítás koncepcióját: „Azt a lehetőséget keressük, hogyan lehetva- lamilyen negatívumot átfordítani pozitívumba. Hibázz tudatosan! Értelmezd a hibádat! A hiba lehet tévedés, félreértés, botlás, elrontás, hiányosság, butaság és nagyon sok más. Találj ki újabb negatívumokat! Tévedj tudatosan! Tévedj spontánul! Kombináld a kettőt! Hibázz véletlenül, ha tudsz! Változtasd meg a hiba értelmezését! Változtasd a kiállítás koncepcióját az utolsó pillanatig!” A Hiba és társai tehát olyan kísérletnek az • eredménye, amelynek során az alkotóknak a hibán kellett elgondolkozniuk. A megszületett műhibás műtárgyak révén pedig a hibakereső folyamat részesévé váló befogadó a koncepció inverzével a javított valóság nyitjára lelhet. A kiállításon látható munkák - amelyekkel a művészek keresik, hol a hiba, mi a hiba, van-e hibátlan hiba, van-e szándékos hiba, továbbá amelyekkel új hibatípusokat fedeznek fel, nem utolsósorban feltárják a hiba természetét - a hiba szabadon értelmezhetőségét is kínálják. A hibák felismerése, tudatosítása, átgondolása egyfajta vizsgálat is. Ahogy Beke László utalt rá, baleseteink hibák következményei, amelyeket el lehetne kerülni a hibalehetőségek felismerésével. Az ember a saját hibáit esetenként letagadja, takargatja, leplezni próbálja, úgy tesz, mintha nem hibázna, ám mások reakciói, az elfojtott mosolyok, az összené- zések és összekuncogások arról győznek meg: nem biztos,'hogy eí kell takarni a negatívumainkat. Sokkal célszerűbb és hasznosabb megvizsgálni azokat, és pozitívummá változtatni. Ehhez adhat fogódzót a január 5-ig látható kiállítás, nem hibásan arra hivatkozva, hogy a műértő vagy a művészetre fogékony ember mások műhibáiból tanul. Elhunyt Joan Fontaine, Hollywood egyik utolsó nagyasszonya és Peter O'Toole világhírű brit színész Távozott a filmművészet két legendája ÖSSZEFOGLALÓ Los Angeles/London. Két legendát vesztett a hétvégén a filmes világ: elhunyt Joan Fontaine brit származású, Oscar-díjas amerikai színésznő, és életének 82. évében távozott Peter O'Toole világhírű, ír származású brit színész. Joan Fontaine nővérével, Olivia de Havillanddel együtt egyike volt az 1930-1940-es évek utolsó hollywoodi nagyasszonyainak. Az egyetlen színésznő, aki Oscar-díjat nyert egy Alfred Hitchcock-film, a Gyanakvó szerelem főszerepében; Cary Granttel játszott együtt. Legismertebb alakítása is egy Hitchcock-mozihoz kapcsolódik: 1940-ben ő játszotta a fiatal Mrs. De Wintert a Daphne du Maurier akkoriban friss sikernek számító regényéből készült, Rebecca című filmben, Laurence Olivier partnereként. Az 1950-es évektől inkább a televízióban és a színpadon tűnt fel. Joan Fontaine 96 éves volt. Peter O'Toole'színészi pályája a bristoli Old Vic színházban kezdődött, 1960-től a Strat- ford-on-Avon-i Shakespeare Memorial Theater Companyben ívelt fel a karrierje. Az 1962-ben forgatott Arábiái Lawrence címszereplőjeként lett világhírű. Eleinte főleg brit produkciókban játszott, majd egyre gyakrabban vállalt filmszerepeket a tengerentúlon is, ám tudatosan távol maradt a hollywoodi sztárvilágtól. Bár nyolcszor jelölték Oscar-díjra - első ízben az Arábiái Lawrence- ben nyújtott alakításáért -, végül csak 70 éves korában, életművéért ítélték oda neki az amerikai filmakadémia legrangosabb elismerését. Öt évtizedes pályáját számos emlékezetes alakítás fémjelzi: az 1964-es Beckett és az 1968-as Az oroszlán télen című történelmi drámában is II. Henrik angol királyt alakította; 1972-ben a La Mancha lovagja című filmmusical címszerepében aratott sikert; 1987-ben Bernardo Bertolucci nagyszabású filmeposzában, Az utolsó császárban mutatta meg tehetségét. A fiatalabbak egyebek között a 2004-ben forgatott hollywoodi szuperprodukcióból, a Trójából ismerhetik - ő játszotta az agg Priamosz királyt, és feltűnt a Tudorok (2007) című tévésorozatban is, III. Pál pápa szerepében, (as) Joan Fontaine (1917-2013) a Rebecca című filmben a fiatal Mrs. De Wintert alakította, Laurence Olivier volt a partnere Peter O'Toole (1932-2013) az Arábiái Lawrence címszerepében és 70 évesen, amikor megkapta az Oscar-díjat (Képarchívum) Dudás Péter és Petiik Szilárd (Képarchívum
